Tények nélkül

0
173

Mi lenne, vagy mi lesz, ha a közvélemény átbújik a tű fokán és nem a jelenlegi kormánypártoknak kedveznének az itteni voksok, milyen harsányan követelnék a határon túli szavazati jog visszavonását ugyanazok, akik ma gyurcsányoznak.

 

Két téma borzolja a kedélyeket és a rommagyar médiatér poshadó állóvizét, és egyikben sem haladunk előre, szóval nem haladunk semerre, leállni és elakadni viszont még itt is színvonal süllyedést jelent. Nemcsak a vitakultúra hiányzik ahhoz, hogy demokratikus és plurális nyilvánosságban, felnőtt emberek módjára, a közös okoskodás hasznát keresve, álláspontokat meghallgatva és árnyalva, jobbító szándék mellett vitázva végig gondoljuk ügyeinket, de lassan már fogalmaink sincsenek, amivel a valóságot megjeleníthetnénk. És nem arról van szó, meglátásom szerint, hogy a tények utánra (post-fact), vagy az alternatív tények manipulatív világába kalauzolnának a nagysvádájú megszólalók, hanem TÉNYEK NÉLKÜL vagdalkoznak – tisztelet a gyér kivételnek – enervált és intoleráns, előítéletes (köz)szereplők. Egy rosszul strukturált és végletesen jobbra borult, (a szó szoros értelmében) együgyű mezőnyben, vakon és egyre türelmetlenebbül merül föl mind a kettős állampolgárság és félszavazati jog – és ehhez kapcsoltan persze a fidesz-kádéenpének való kampányolás – kérdésköre, mind a MeToo mozgalom által fölvetett molesztálási ügyek átbeszélése.

A szavazati jog kérdéskörével kezdve, soha nem vitattuk meg, sőt még föl sem merült, hogy vitára érdemes az, hogy a kettős állampolgárság „megadását” követően mit tegyünk, tegyünk-e egyáltalán valamit is a félszavazati jogunkkal? Márpedig a dolog fölöttébb kényes és problematikus, enyhén szólva is megosztja a magyar (széles értelemben vett) közösséget a határok mindenik oldalán. Ugyanis elvi és a demokratikus gyakorlatot torzító hatása lehet annak, hogy egyfelől olyan szavazók, akik nem élnek egy adott állam területén, nem is szándékoznak oda költözni, vagy ott adót fizetni, illetve a szavazatuk következményeit semmilyen formában nem élvezik, vagy épp ellenkezőleg szenvedik el, jogosan és morálisan tekintve dönthessenek félszavazatukkal sarkalatos kérdésekben. Azután a határon túli magyarságnak csupán egy része – a felvidéki és kárpát-ukrajnai magyarság, de az ausztriai sem vehet részt, még a listás szavazásban sem. És a félszavazatok nyomán az egyenlő, közvetlen és titkos szavazásról szóló törvényes előírás is sérül(het) a kialakult regisztrációs és levélben (sőt közvetítőkön keresztül történő) voksolási gyakorlattal, amire ráadásul a külföldön tartózkodó állampolgárok, állandó magyarországi lakhellyel rendelkező szavazók, nem is jogosultak. Ismétlem a regisztrációs manipulációtól (a Minority SafePack-re gyűjtött aláírást, nálunk összemossák a szavazási regisztrációval, sőt a fidesz-kádéenpé mellett való kampánnyal) függetlenül problematikus az eljárás, amellyel – persze jó adófizetői pénzért –  a Fidesz itteni zseb-, valamint fiókpártja „segítik” a regisztrációt. Mondom elmulasztottuk megbeszélni, hogy jogi és morális meggondolásokból miféle dolog is a hálavoks, és most jó kiadós „gyurcsányozással” lehet ismét csak elterelni a figyelmet, fölülírni mindenféle reális vitának még a lehetőségét is, ahogy azt az itteni pártok és megmondóemberek (most a névvel vagy álnévvel trollkodó kommentariátust nem is említem) sulykolják. Amikor többek között, Markó Béla vetette föl, hogy nem kellene belekeverednünk a magyarországi politikai csatározásokba, hiszen abból semmi jó nem származhat számunkra, akkor rámordultak ugyanazok, akik ma is tabuként kezelik a dolgot. Megvitatni nem lehet, mert aki ezt teszi az alanyban állítmányban és nem „nemzetben gondolkodik” és alulértetten nemzetáruló, oszt slussz. Úgy tűnik a tabusítás, a dolgok elsunyítása és szőnyeg alá söprése ma nemzeti érdekké avanzsált, csakhogy egy nemtelen és elvtelen eljárás sehogyan sem támogathatja a magyar kultúrnemzetet, de még az egyes vagy kettős állampolgárok közösségét sem. Érdemes viszont egy kis gondolatkísérlettel elképzelni, hogy mi lenne, vagy mi lesz, ha a közvélemény átbújik a tű fokán (márpedig a közvélemény természete szerint nagyon is változékony) és nem a jelenlegi kormánypártoknak kedveznének az itteni voksok, milyen harsányan követelnék a határon túli szavazati jog visszavonását ugyanazok, akik ma gyurcsányoznak.

Aztán előkerült a szexuális zaklatás tabutémája is, ugyanolyan félszeg és féloldalas, ugyanolyan át nem gondolt klisék szerint ki nem beszélve, mint a legtöbb közös dolgunk: perverz és az eredeti szándékokat szinte egészében elrejtő, mellébeszéléssel és gyűlöletbeszéddel fűszerezve. Olyan rosszul ütötte le az alaphangot mindkét rommagyar média – a vásárhelyi állami Rádió és nyomában a maszol.ro éppen úgy, mint a transindex.ro főszerkesztője -, hogy szinte nem is lehet érdemben hozzászólni a fölmerült ügyhöz/ügyekhez. Első esetben a színházigazgatókat kérdezték, anélkül, hogy az esetleges érintetteknek szót biztosítottak volna és ezzel nemcsak elbagatellizálták, hanem mintegy ad acta tették, befejezettnek tekintették az ügyet (Érdekes, hogy az színiigazgatók mindenike kikérte magának, hogy csak a színházak lennének/lehetnének érdekeltek ilyen ügyekben, de az eljárás, amivel a sajtó élt maga is csupán erre az egy területre/intézményre fókuszálta a kérdést, és ezt már nem is tették szóvá. Kíváncsi lennék mit gondoltak a szerkesztők, amikor csak az igazgatókat kérdezték az esetleges zaklatásokról, hogy majd maguk ellen beszélnek és ügyekkel jönnek elő?), nem volt, nincs és nem is elképzelhető molesztálás kies tájainkon, szóval ha lett volna, vagy lenne sem lenne, punktum. A vita így egyenesen a MeToo mozgalom és a szexuális zaklatás magán, illetve nyilvános jellegén rugózik, bár sejteni is alig lehet, a transindex.ro fölütéséből, hogy miről is beszélünk? Sanda sejtetések, vádak és ellenvádak, összemosás, gyűlöletbeszéd van, de tisztázó szándékú átbeszélés, tények és argumentumok fölsorakoztatása nincs. Márpedig (legalábbis Foucaulttól tudjuk) a szexualitás, a tabuk, az obszcenitás, az erőszak vagy éppen a perverzitás, az elfogadott és a tiltott szexuális gyakorlatoknál nincs is közérdeklődésre számot tartóbb téma: a szexualitás korszellemet és kultúrát, valamint hatalmi viszonyokat fejez ki és sokszorosan kapcsolódik a biopolitikai és a test-politikai meggondolásokhoz és eljárásokhoz. Ráadásul a kontextus, amiben, a Weinstein-botrány nyomán, fölmerült, a hatalom – amelyik mindig, még azon ritka esetekben is amikor éppen nem perverz – nyilvános, ezért a kiszolgáltatottságot, a megalázást a molesztálást is ki kell mondani, nyilvánossá kell tenni. Erről szólna a MeToo mozgalom, az „előbújásról”, hatalmi helyzetek és hatalmasok által elrejtett és tabusított esetek felszínre hozásáról, abból a meggondolásból, hogy ne fordulhasson elő, vagy ritkuljanak a szexuális zaklatások. Csakhogy eltorzult és állandóan a tabusításra hajló nyilvánosságunk (elsősorban a médiák, de nemcsak) átfordítja a dolgokat, semmiben sem segíti a tisztánlátást, nem is tudja hogyan tehetné, hiszen sem hozzáértése, sem hitele, nincs annak, amit és ahogyan eddig mondtak, de még egyenes szándék sem vezérli a megszólalókat, dadogásuk több kárt okoz, mint hasznot.

Magyari Nándor László

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here