Lapszem – 2017. augusztus 23.

0
940

Melegszik az idő, és a Bencék ünneplik a névnapjukat. Mi meg gyorsan átnéztük a reggeli országos napilapokat, és már meg is érkezett a friss, ropogós a lapszemle.

Népszava: Áldatlan állapotok a hazai börtönökben

Augusztus 26-án jár le az ajánlattételi határidő a tervezett 8 új börtön kivitelezési munkáira másodszor kiírt közbeszerzési pályázaton – tájékoztatta a Népszavát a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) szóvivője.

Orosz Zoltán szerint az új intézményekkel 2019-re megszűnik a sokat kifogásolt férőhelyhiány a hazai börtönökben. Első körben idén május elején eredménytelennek nyilvánították a közbeszerzést, mert a pályázó cégek messze túllépték a 102 milliárdos teljes fejlesztési csomagon belül építésre meghatározott 46 milliárd forintos keretet.

Magyar Nemzet: Egymilliárdos szerződés az MTVA-nál

Legalább egymilliárd forint összértékben kötött 16 közbeszerzési szerződést 2017 második negyedévében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – derítette ki a Magyar Nemzet a közmédia honlapján megjelent adatokból.

Ebből a legnagyobb tétel a 6×6 Taxival létrejött, két évre szóló, 500 millió forintos megállapodás. Az állami média dolgozóit már korábban is ez a taxitársaság fuvarozta Budapesten és ötven kilométeres körzetében, illetve néha vidékre is. Minden kocsiban lesz ingyenwifi, a szerződés alapdíja egyébként megegyezik a hatósági árral. A tenderen a Főtaxi és a Budapest Taxi is versenybe szállt, de elbuktak.

Magyar Hírlap: Rövidültek a kórházi várólisták

Jelentős mértékben sikerült csökkenteni a nyáron a várólisták hosszát a legfrissebb statisztikák szerint – olvasható a Magyar Hírlapban. A leghosszabb ideig a gerincstabilizáló műtétekre kell várniuk a betegeknek, a legkevesebbet pedig a sárospatakiak várnak szürkehályog-műtétre: mindössze két nap telik el a beavatkozásig.

Míg júliusban összesen több mint huszonnyolcezer-hétszázan szerepeltek valamilyen egészségügyi várólistán, augusztusra már csupán huszonhétezer-ötszázan várakoztak valamilyen műtétre. Vagyis, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint egy hónap alatt több mint ezerkétszázötven beteg „tűnt el” a várólistákról. A legtöbben még mindig szürkehályog-műtétre várnak Magyarországon, az augusztus eleji állás szerint tízezer-háromszáznégyen. Ugyanakkor számuk egy hónap alatt majdnem háromszázzal csökkent, de kiderült az is, hogy erre a beavatkozásra átlagosan kilencvenhét napot kell várni, s ez pont eggyel kevesebb, mint júliusban, amikor kilencvennyolc napos türelmi időt regisztráltak.

Magyar Idők: A háttérhatalom embereit képezik a CEU-n

Bár a legfrissebb nemzetközi kutatás, a 2017-es ARWU-rangsor is cáfolja azt a balliberális mantrát, miszerint Soros György Central European ­Universityje (CEU) a világ egyik legjobb egyeteme, az kétségtelen, az intézménynek komoly hatása lehet a nemzetközi gazdasági és politikai életre – írja a Magyar Idők.

A CEU öreg­diákjai között keresve egymás után tűnnek fel külföldi miniszterek, államtitkárok, washingtoni tanácsadók, banki tisztségviselők, vagy uniós és ENSZ-szervezetek munkatársainak nevei – ezek jellemzően olyan emberekhez tartoznak, akik feltétlen hívei a tőzsde­spekulánsnak. A hálózatnak különösen szoros a román, a grúz és az afrikai beágyazottsága.

Utóbbi akár azzal is összefügghet, hogy a milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványaival számos projektben együttműködő Világbank kelet-afrikai részlegének volt igazgatója, Peter Eigen a Transparency Interational első számú alapítója. Eigen nagy tisztelője Sorosnak, akivel együtt indították el 2002-ben a Publish What You Pay kampányt, amelyhez világszerte több mint nyolcszáz nem kormányzati szervezet csatlakozott az évek során.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .