Kezdőlap Címkék üzemanyag

Címke: üzemanyag

A Hamász tartályok teletöltve az gázai kórházaknak mégsem jut

A New York Times alátámasztja Izrael állítását, miszerint a Hamász élelmiszert és üzemanyagot halmoz fel a Gázai övezetben, elzárva azt a kétségbeesetten rászoruló lakosoktól.

Arab és nyugati tisztviselők állítják, hogy a Hamász terrorcsoport üzleteket halmozott fel hatalmas alagúthálózatában.

„A Hamasz több százezer gallon üzemanyaggal rendelkezik járművekhez és rakétákhoz; lőszerek, robbanóanyagok és anyagok tárolóhelyei, hogy többet készítsenek; valamint élelmiszer-, víz- és gyógyszerkészletek”

– áll a jelentésben a meg nem nevezett tisztviselőkre hivatkozva.

Egy magas rangú libanoni tisztviselő azt mondta az újságnak, hogy a Hamásznak elegendő készlete van a terrorcsoport számára ahhoz, hogy három-négy hónapig fenntartsa a harcot anélkül, hogy utánpótlásra lenne szüksége.

A tisztségviselők névtelenül nyilatkoztak az újságnak, hogy ne fedjék fel forrásaikat.

A hét elején az IDF fényképeket adott ki, amelyek szerint üzemanyagtartályok láthatók a Gázai övezetben, és azt állítják, hogy információik vannak arról, hogy félmillió liter üzemanyagot tart ott a Hamász.

Izrael, amely általában üzemanyagot szállít Gázának, leállított minden üzemanyag szállítást a Hamász október 7-i ország elleni támadását követően, amikor a terrorcsoport hirtelen szárazföldi, légi és tengeri támadást indított. A rakéták ezreiből álló zápor leple alatt több mint 2500 fegyveres lépte át a határt, és gyilkosan tombolt déli városokon, több mint 1400-at megöltve, akiknek többsége civil volt. További 230 embert túszul ejtettek.

Izrael megtiltotta az üzemanyag bejutását Gázába, miután a háború korai óráiban teljes blokádot rendelt el a tengerparti enklávéban. Egyiptomon keresztül azonban számos élelmiszert, vizet és egészségügyi felszerelést tartalmazó segélyszállítmányt engedtek be.

Magyar dízel hajtja az ukrán tankokat

A MOL megkétszerezte dízel exportját az elmúlt félévben Ukrajnába, ahol komoly üzemanyag hiány van, mert az oroszok folyamatosan támadják az olajfinomítókat is.

Az ukrán tankok orosz dízellel közlekednek, melyet magyar és török olajfinomítókban állítanak elő – írja a német gazdasági lap a Handelsblatt. Az Európai Unió tiltja az orosz olaj importját, hogy így gyakoroljon nyomást Putyin elnökre az ukrajnai agresszió miatt. Magyarország felmentést kapott az orosz olaj embargó alól mondván: az országnak nincsenek tengeri kikötői vagyis a hagyományos megoldáshoz kell tartania magát: a vezetéken érkező orosz olajat Magyarországon finomítják. A MOL-nak olajfinomítója működik Szlovákiában is. Nem kizárt, hogy Brüsszel azért is oly elnéző ezzel kapcsolatban, mert tisztában van vele: a MOL szállítmányai nélkül megbénulna az ukrán hadsereg, amelynek az üzemanyag utánpótlását nem lehet a tengeren át megoldani, mert az orosz flotta elzárja a kikötőket sőt támadásokkal teszi lehetetlenné a működésüket. Odessza, amely korábban csak ritkábban szerepelt a célpontok között, az utóbbi időben kiemelt célpontja lett az orosz támadóknak. Putyin nem hosszabbította meg a gabona egyezményt sem, amely lehetővé tette az ukrán agrár termékek exportját a világpiacra a kikötőkből.

Törökország éppúgy mint Magyarország kétértelmű szerepet játszik az ukrajnai háborúban: mindkét ország NATO tagállam, de jó kapcsolatokat tart fenn Oroszországgal.

Miért nem szakít Orbán Moszkvával?

A földgázszerződés mutatja, hogy sok haszna nincs Putyin barátságának. Orbán és csapata valószínűleg személy szerint szépen pénzelhet Putyin jóindulatából, de ezt inkább csendben kellene zsebrevágnia, és nem nyíltan ugrálnia látványos gesztusokkal a NATO konszenzussal szemben.

A magyar miniszterelnök nem oroszbarát hanem Amerika ellenes, ahogy ez Csák János kulturális miniszter siralmas szónoklatából is kiderült Tusnádfürdőn.

Miért fordult szembe Orbán Viktor Washingtonnal, melynek a kedvence volt amikor Bush elnök itt járt a rendszerváltáskor? Mert az amerikaiak kiírták a szereposztásból: a térségben kizárólag Lengyelország és Románia érdekli őket. A Blinken tervben, amely az ukrajnai rendezésről szól, nincs is benne Magyarország. Orbán miatt hazánk érdektelen tényezővé vált. Orbán Viktor az ordító egér pozíciójába került, amely valljuk be tragikomikus. Más kérdés, hogy ennek Magyarország issza meg az árát…

Drágább lesz a repülőjegy a környezetbarát üzemanyag miatt

0

Többet kell fizetnie a repülő jegyekért, és emiatt minden valószínűség szerint csökken majd az utazóközönség – írja a Fenntartható Repülés című jelentés, melyet a BBC ismertet. A zöld átmenet megdrágítja a repülést.

70%-kal csökkenti a káros kibocsátást a fenntartható üzemanyag, melyet jórészt mezőgazdasági hulladékból állítanak elő, de ez sokkal drágább mint a jelenleg használatos repülő benzin.

A drágább repülőjegyek sok embert elriaszthatnak, de a Fenntartható Repülés jelentése szerint így is 250 millió utasra lehet majd számítani 2050-ben. Nagy Britannia a világ harmadik legnagyobb repülő hálózatával rendelkezik, ezért a zöld átmenet számára lehetőségeket is kínál.

A londoni kormány is jelentős összegekkel támogatja a zöld átmenetet ezen a téren: öt új gyár épül Nagy Britanniában, amely környezetkímélő üzemanyagot állít elő repülőgépek számára. Mind az öt épülő gyár jelentős állami támogatást élvez – írja a BBC.

Az USA elszipkázhatja a cégeket

A Fenntartható Repülés felhívja a figyelmet arra, hogy az új amerikai adókedvezmények arra ösztönözhetnek sok európai céget, hogy inkább az Egyesült Államokban állítson elő környezetet kímélő repülő üzemanyagot.

Mark Harper közlekedési miniszter kijelentette, hogy

“ez a kormány elkötelezett az új technológiák és üzemanyagok fejlesztésének támogatásában a repülés terén is. Jelentős haszna lesz annak, ha a repülési ágazattal együtt hajtjuk végre a zöld átmenetet.”

Hogy lesz zéró kibocsátás 2050-ben?

Kétéves akció tervet jelentett be hétfőn a brit kormány ezzel kapcsolatban. Eszerint 2030- ban már a repülőgépek 10%-ban a környezetkímélő üzemanyagot használják majd, és 2050-re ez száz százalékra emelkedik.

165 millió fontos állami támogatást kap az az öt gyár, amely előállítja a környezetet kímélő repülőgép üzemanyagot – számolt be az airport-technology portál a hétfői rendezvényről, melyen a brit kormány megígérte: hosszútávú garanciákat is nyújt majd a cégeknek, melyek a környezetkímélő üzemanyagot előállítják a repülőgépeknek Nagy Britanniában.

Andy Landy mosolyalbuma – NYOLCADIK UTAS A BENZIKUTAS!

Egyes prémium üzemanyagokra is vonatkozik a 480 forintos maximált ár! A Netflix bemutatja O.V. főszereplésével
A nyolcadik utas új vátozatát.

APÁPAI

 

120 perc – 2018. január 24 8:00

0

Babosék döntősök párosban

Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal bejutott a döntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyében.

Az ötödik helyen kiemelt magyar-francia duó szerdán két szettben, 1 óra 20 perc alatt legyőzte a nyolcadikként rangsorolt Hszieh Szu-vej, Peng Suaj tajvani-kínai kettőst.

Trump jelöltje, Powell lesz a FED elnöke

Az amerikai szenátus kedden éjjel megszavazta Donald Trump elnök jelöltjét az amerikai jegybank, a Fed élére.

A szenátorok 85:12 arányban voksoltak Jerome Powellre, aki a jövő hónap elején veszi át a jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer vezetését Janet Yellen eddigi bankvezetőtől, akit még az előző elnök, Barack Obama jelölt. Yellen megbízatása február 3-án jár le.

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára literenként 363, a gázolajé 371 forintra mérséklődött.

A Fővárosi Közgyűlés a Bálnáról

Ismét módosíthatják a központi közbeszerző szervezet működését a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén, amelyen a képviselők arról is dönthetnek, hogy felhatalmazzák a főpolgármestert, tárgyaljon a kormánnyal a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ értékesítéséről az állam részére.

120 perc – 2018. január 17. 8:00

0

Elkészült az országgyűlési választás hirdetménye

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, elkezdték kiszállításukat a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda. (MTI)

Februárban újra sztrájkolhatnak az önkormányzati dolgozók

10 éve nem nőtt a bérük, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének felhívására közel 7 ezer köztisztviselő sztrájkolt 2 napon át. Boros Péterné szakszervezeti elnök azt mondta: reménykednek abban, hogy érdemi tárgyalás kezdődik, ha nem, akkor már a februári sztrájkra is készen állnak. (ATV)

USA: A katonai megoldás is lehetőség

Az eddigieknél keményebb szankciókkal gyakorolna nyomást Észak-Koreára a kanadai Vancouverben tartott tanácskozáson részt vett húsz állam, köztük az Egyesült Államok, amelynek külügyminisztere, Rex Tillerson katonai lépésekkel fenyegette meg Phenjant, ha az nem ül tárgyalóasztalhoz a helyzet rendezése érdekében. A kétnapos tanácskozásról távolt maradt Oroszország és Kína is. (Reuters)

Edzőterembe küldi Trumpot orvosa

Az amerikai elnök kiváló egészségi állapotnak örvend – derül ki az éves elnöki orvosi kivizsgálás eredményeiből. Donald Trump nem szenved demenciában (amivel vádolták már a kampány alatt is), de azért nem lehet felhőtlen az öröme. Trumpot ugyanis a Fehér Ház orvosa fogyókúrára fogná: kevesebb kalóriát, zsírt és szénhidrátot  tartalmazó étrendre kellene átállnia és napi szinten el kellene kezdenie sportolnia. (Reuters)

A pápa ismét szexuális abúzussal foglalkozott

Ferenc Pápa sajnálatát fejezte ki azok miatt a „helyrehozhatatlan károk” miatt, amelyeket a katolikus papok okoztak szexuális abúzusaikkal. Erről akkor beszélt az egyházfő, amikor Chilében az abúzus áldozatainak egy csoportjával találkozott. Chilében előzőleg támadások érték amiatt, mert kitüntetett egy pap szexuális abúzusának eltitkolásával vádolt püspököt. (BBC)

Sorra fagynak meg a magyarok otthonaikban

Már az idei, eddig meglehetősen enyhe télen is több mint 80-an, az elmúlt 10 évben minden télen 200-250-en fagytak meg Magyarországon. Az áldozatok többsége nem hajléktalan, hanem saját otthonában érte a halál.  (A témában ld. a FüHü cikkét.) Spät Judit, az Együtt politikusa szerint emelni kellene a szociális tűzifa program éves keretét, s az elbírálás feltételrendszerét is módosítani indokolt. Emellett normatív lakhatási támogatásra és a lakások hőszigetelésére is több állami forrás kell. (FüHü)

Drágult a benzin és a gázolaj a kutakon

Ahogy emelkedik a kőolaj világpiaci ára, a magyar autósok is egyre többet kénytelenek fizetni a kutakon. Szerdától a 95-ös benzin árát  bruttó 3, a gázolajét bruttó 2 forinttal emelte a MOL. Ezzel a benzin átlagára literenként 365, a gázolajé 375 forintra nőtt. Ám még mindig messze vagyunk a rekordártól, amit durván öt éve ért el az üzemanyag: az eddigi legdrágább benzin literje 451, a gázolajé 449 forint volt. (FüHü)

Melegszik az időjárás?

Minden bizonnyal 2017 volt a legmelegebb év, amelyet nem befolyásolt az El Nino jelenség. Az előzetes adatok szerint a szén-dioxid kibocsátás 2 százalékkal nőtt tavaly három év stagnálás után. Az elmúlt öt év átlaghőmérséklete mintegy 1,1 fokkal volt melegebb, mint az ipari forradalmat megelőzően. (Euronews)

 

Nem mindenki akkora varázsló, mint Tállai András

0

Bonyhád fideszes vezetőjének nem sikerült az a mutatvány, amellyel Tállai András korábban elkápráztatta a világot. Filóné Ferencz ibolya még nem sokkal a karácsonyi ünnep előtt írt levelet a Mol kiskereskedelmi ügyfélszolgálatának. Azt próbálta megtudni, vajon miért drágábbak a városban a Mol-töltőállomások, mint a környező településeken.

A településvezető egy hét múlva kapott választ a Moltól. Megköszönték az észrevételt, de elutasították az árcsökkentésre vonatkozó kérést. Azt írták, az árak a kőolaj világpiaci árától és a helyi piactól függenek, és nem áll módjukban megváltoztatni.

Mindez azért is érdekes, mert

november elején Tállai András Mezőkövesd országgyűlési képviselője – nem mellékesen a NAV elnöke – elintézte, hogy választókerületében az október 31-ei állapothoz képest a benzin ára 11 Ft-tal, míg a gázolajé 5 Ft-tal csökkenjen.

Akkor nagy felháborodás követte Tállai eljárását. Az ellenzék bírálta és piaci beavatkozásnak minősítette a lépést, a KDNP szóvivője, Hollik István pedig bejelentette, hogy megvizsgálná saját választókörzetében az üzemanyagárakat, s ha kiderül, hogy a Dunakanyarban az átlagosnál drágább a benzin, akkor Tállaihoz hasonlóan, kezdeményezni fogja az árcsökkentést.

Hollik István vizsgálatának eredményéről azóta sincs hír, így gyanítható, hogy a szóvivő kezdeményezése hamvába holt.

Az ügyről világ egyik legbefolyásosabb üzleti hírügynöksége, a Bloomber is beszámolt.

A történethez hozzátartozik, hogy Tállai varázslatának kapcsán Orbán Viktort, ha röviden is de sikerült szóra bírni. A miniszterelnök az ATV munkatársának kérdésére a parlamenti folyosón annyit válaszolt. „Gratulálok. Csökkentsék mindenhol.”

A szegény ember inflációja szinte száguld

Az átlagos infláció szeptemberben 2,5 százalék volt, a pénzüket nagyrészt élelmiszerre költők élete viszont alaposan megdrágult: a kenyér 5,9, a belevaló párizsi 5,9 a vaj, vajkrém 16,5, a sertéshús 8,5 százalékkal kerül többe, mint egy éve. A tejáruk egy hónap alatt is jócskán drágultak.

Az augusztusinál 0,1 százalékkal kisebb mértékben, 2,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak éves összevetésben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adatsorából. Az áremelkedést az üzemanyagok (5,3 százalék), az élelmiszerek (3,1), valamint az uniós kötelezettség miatt dráguló dohányáruk (8,8) és szeszes italok (5,6) húzták.

Január-szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek.
A jövedelmüket javarészt havonta elköltők számára

jelentősen az átlag felett drágult az élet.

Az energiaköltségek 1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2016 augusztusában, de a fával fűtők 8,8 százalékkal fizettek többet egy év alatt, sőt, augusztushoz képest csaknem 4 százalékkal többért vehették meg a télire valót.

A másik nagy kiadáscsoport az átlagos vagy az alatti jövedelműeknél élelmiszerek. Ezeken belül szeptemberben a vaj, vajkrém ára 16,5, a sajté 9,5, a sertéshúsé 8,5, a kávéé 7,1, a kenyéré 5,9, a párizsi, kolbászé 5,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A havi áremelkedés e körben is nagy tétellel dobta meg a családok kiadásait: a vaj, vajkrém 3,8, a tej 2,3, a sajt 0,9 százalékkal drágult.

A tartós fogyasztási cikkek 0,1 százalékkal kevesebbe kerültek, mint egy éve.

Ne lepődjenek meg a kutaknál! Drágult a gázolaj

0

Szerdától már csak a gázolaj ára emelkedett a magyarországi kutakon, mégpedig literenként 2 forinttal. A benzin literenkénti ára nem változott. Ennek eredményképpen a benzin átlagára 356 forint maradt, míg a gázolajé 351 forintra nőtt.

A benzinár 2012. április elején érte el a csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az utóbbi időben ingadozott az ár, amely a közelmúltban ismét emelkedésnek indult.

Forrás: MTI

Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

A holtankoljak.hu aktuális üzemanyagárai:

Forrás: holtankoljak.hu

 

 

A cigi és a benzin tolja fel az árakat

0

Egy év alatt 2,6 százalékkal drágult az élet augusztusban Magyarországon. Elsősorban a dohányáruk és az üzemanyagok áremelkedése játszott ebben szerepet.

A fogyasztói árak 2,6 százalékkal magasabbak voltak augusztusban, mint egy évvel korábban, júliushoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 2,8 százalékosra emelkedett augusztusban a júliusi 2,6 százalékról. (A maginfláció nem tartalmazza a szezonálisan ingadozó, főképpen a mezőgazdasági árakat és az üzemanyagokat.) Az első nyolc hónapban 2,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a múlt év azonos időszakához mérve.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatokat ismertetve elmondta:

a legnagyobb, 8,9 százalékos drágulás a dohányáruknál volt,

elsősorban a jövedéki adó változása miatt. Az üzemanyagok árában is jelentős, 5,8 százalékos emelkedést mértek.

MTI/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK