Kezdőlap Címkék Idő

Címke: idő

Szeretet, idő, tudás – e három megérti egymást

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy sziget, ahol mindenféle érzés lakott: Boldogság, Szomorúság, Tudás és sok más, beleértve Szeretetet. Egy napon az érzéseknek bejelentették, hogy a sziget el fog süllyedni, így mindegyikük nekiállt csónakot építeni, hogy elhagyják a szigetet.

Csak Szeretet nem épített semmit.

Szeretet volt egyedül, aki maradt. Szeretet az utolsó pillanatig kitartott. Amikor a sziget már majdnem elsüllyedt, Szeretet segítségért kiáltott. Gazdagság éppen Szeretet felé haladt egy hatalmas csónakkal. „Gazdagság! Magaddal tudnál vinni?”, fordult hozzá Szeretet.
„Nem, nem tudlak, válaszolt Gazdagság. A csónakom tele van arannyal és ezüsttel. Nincs hely számodra.” Ekkor Szeretet Hiúsághoz fordul, aki éppen akkor evezett el előtte egy gyönyörű csónakkal. „Hiúság! Légyszíves segíts rajtam!” „Nem segíthetek, Szeretet. Te átáztál és kárt teszek a csónakomban, ha beszállsz!”, válaszolta Hiúság. Közeledett Szomorúság. „Szomorúság! Haddd menjek veled!”, kérlelte Szeretet. „Ó Szeretet! Annyira szomorú vagyok, magam akarok maradni!” Majd Boldogság úszott el Szeretet előtt, de az annyira boldog volt, hogy nem is hallotta, amikor Szeretet szólította.

Egyszer csak egy hang hallatszott.

„Gyere, Szeretet! Elviszlek magammal.” És megjelent egy öreg. Szeretet annyira örvendett az áldásnak, hogy elfelejtette megkérdezni az öreget, merre mennek. Amikor szárazföldet értek, az öreg saját útjára indult. Miután Szeretet felfogta, mennyivel tartozik az öregnek, megkérdezte a Tudást, egy másik öreget. „Ki segített rajtam?” „Az Idő volt az”, válaszolta a Tudás. „Idő?”, kérdezte Szeretet. „És miért segített rajtam az Idő?”

Tudás elmosolyodott és mély bölcsességgel így válaszolt: „mert csak az Idő képes megérteni a Szeretet értékét.”

A fenti példabeszédben a szeretet állt a mondanivaló központjában, ahogy az életben is az áll. De a szeretet tudás és idő nélkül béna. Ahogy a másik kettő is béna szeretet nélkül.
Idő érleli a tudást értékké, de a szeretetet is az idő hitelesíti. Mit ér a rideg, embertelen tudás, amit nem termékenyít meg a szeretet? Tudás és szeretet nélkül, pedig az idő is elfecsérelt idő.

Valamint mit ér e három, ha csupán üres szólam és nincs emberi szív, ki befogadja?

Miért ragad meg e három bennem? Mert egyik sem kötődik egy adott csoporthoz. Egyiket sem lehet privatizálni. Egyik sem csak a „mi kutyánk kölyke!” E három bont le határokat és köt össze identitásokat.

Miért rossz hely a világ jelenleg? Mert e három nem működik együtt.

Rossz kérdéseket teszünk fel magunknak és másoknak. Amíg automatikusan azt kérdezzünk, hogy mit kapok cserébe, addig üzleti kapcsolatban állunk a világgal és az üzlet rabbá tesz. Amikor az a kérdés és ez általános, hogy mit tehetek érted? Ekkor megszűnik az üzlet és elkezdődik az odaadás. Működésbe lendülnek házasságok, apa-fiú viszonyok, baráti, társadalmi viszonyok.

Se a tudás, se a szeretet, se az idő nem tűri, hogy beárazzák. A beárazott idő uzsora, vagy kamat. A beárazott szeretet prostitúció. A beárazott tudás falanszter.

Tehát a válasz a kérdésre, hogy miért rossz hely a világ: mert falanszterekben élünk, ahol minden időnkért kamatot fizetünk és ha szeretetre vágyunk…. tudjuk kit kapunk.

Nem a mi óránk, nem a mi időnk

Épp az orrom előtt csukta be az ajtót. Az üvegajtó két oldalán álltunk: ő odabent, én odakint, a hivatalnak kinevezett ostromlott vár bejárata előtt. Az órám szerint még volt három perc, zárásig. Mondtam neki, hogy sajnálom, de nem tudtam hamarabb jönni. Különben is, csak egy csekket szeretnék feladni, azt hittem, még belefér.

Nem fér bele, mondja az ajtó túloldalán. Az ő óráján már 6 óra van, és az számít. Ebben speciel igaza volt: a hivatalban nem a mi óránk, nem a mi időnk érvényes.

Rendnek kell lenni, mondta magyarázatként az ember, aki nem engedett be a hivatalba. Akik odabent dolgoznak, azok is haza akarnak menni.

Évekkel ezelőtt egy üvegvisszaváltós nővel skellett vitatkoznom, neki attól volt jó, hogy nem akarta visszaváltani az egyik üvegemet. Pedig az a palack is épp olyan volt, mint a többi húsz, amelyeket gond nélkül elfogadott, de ezzel az eggyel valamiért problémázott. Persze, nem az üveggel volt baja szegénynek. Nem is velem vitázott, hanem az egész elrontott életével. Talán nehéz gyerekkorára gondolt, lehet, most tudta meg, hogy megcsalta a férje. A gyerek megbukott a suliban, vagy nem neki, hanem az új kolléganőnek emelték a fizetését, pedig alig néhány hónapja van még csak ott.

Álltam a bezárt bejárat előtt, és közben valóban elmúlt 6 óra. Emberünk, láttam az üvegajtón keresztül, elégedetten nézett maga elé. Megint neki lett igaza, ismét megnyert egy kis csatát. Próbáltam haragudni rá, utálni őt, ahogyan az mifelénk normális üzemmenetben jogos elvárás, de nem sikerült. Eszembe jutott, hogy feladom a csekket egy másik postán, utána hazamegyek, előveszek egy doboz hideg sört, és elfelejtem az embert, aki nem engedett be zárás előtt. Miért is gondolnék rá többet, amikor nincs benne semmi érdekes.

Neki holnap is ugyanaz lesz, mint ami ma volt. Jönnek az emberek, csekkel a kezükben, délelőtt, délután, és lesz, aki éppen három perccel 6 óra előtt esik be. És holnapután megint, mindennap, ugyanúgy.

Nekem meg legközelebb csak egy hónap múlva kell újból csekket befizetnem.

Az ember, aki nem engedett be a hivatalba

Épp az orrom előtt csukta be az ajtót. Az üvegajtó két oldalán álltunk: ő odabent, én odakint, a hivatalnak kinevezett ostromlott vár bejárata előtt. Az órám szerint még volt három perc, zárásig. Mondtam neki, hogy sajnálom, de nem tudtam hamarabb jönni. Különben is, csak egy csekket szeretnék feladni, azt reméltem, még belefér.

Nem fér bele, mondja az ajtó túloldalán. Az ő óráján már 6 óra van, és az számít. Ebben speciel igaza volt: a hivatalban nem a mi óránk, nem a mi időnk érvényes.

Rendnek kell lenni, mondta magyarázatként az ember, aki nem engedett be a hivatalba. Akik odabent dolgoznak, azok is haza akarnak menni.

Évekkel ezelőtt egy üvegvisszaváltós nővel szálltam vitába, neki attól volt jó, hogy nem akarta visszaváltani az egyik üvegemet. Pedig az a palack is épp olyan volt, mint a többi húsz, amelyeket gond nélkül elfogadott, de ezzel az eggyel valamiért problémázott.

Persze, nem az üveggel volt baja szegénynek. Nem is velem vitázott valószínűleg, hanem az egész elrontott életével. Talán nehéz gyerekkorára gondolt, lehet, most tudta meg, hogy megcsalta a férje. A gyerek megbukott a suliban, az új kolléganőnek emelték a fizetését, pedig alig néhány hónapja van még csak ott.

Álltam a hivatal bezárt bejárata előtt, és közben valóban elmúlt 6 óra. Emberünk, láttam az üvegajtón keresztül, elégedetten nézett maga elé. Megint neki lett igaza, ismét megnyert egy kis csatát. Próbáltam haragudni rá, utálni őt, ahogyan az mifelénk, normális üzemmenetben jogos elvárás, de nem sikerült.

Eszembe jutott, hogy feladom a csekket egy másik postán, utána hazamegyek, előveszek egy doboz sört, és elfelejtem az embert, aki nem engedett be zárás előtt. Miért is gondolnék rá többet, amikor nincs benne semmi érdekes.

Neki holnap is ugyanaz lesz, mint ami ma volt. Jönnek az emberek, csekkel a kezükben, délelőtt, délután, és lesz, aki három perccel 6 óra előtt. És holnapután megint, mindennap, ugyanúgy.

Nekem meg legközelebb csak egy hónap múlva kell újból csekket feladnom.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK