Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9322 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Hol nyaralnak a populisták?

0

A szabadság legbiztosabb eltöltési módja, ha valaki nem kikapcsolódni megy külföldre. Így tett Orbán Viktor Tusványoson, ahol kifejtette álmát a jobboldali Európáról és annak a politikai elitnek a kudarcáról, amely nem védte meg a földrészt a bevándorlóktól. Szó sem volt nyaralásról, egyértelműen szolgálatba helyezte magát.

„Politikus! Mondd meg, hol nyaralsz, és megmondom, mennyire vagy populista.” Valahogy így lehet összegezni a Frankfurter Allgemeine Zeitung elemzését, amely a politikai vezetők üdülési szokásait összegzi, külön kiemelve, hogy a demagóg kaszt számára ez igencsak kényes kérdés.

Merthogy

sokat elárul róluk, hol és hogyan pihennek.

Egyrészt, hogy milyen emberek, tehát hogy a családjukkal utaznak-e el, sportolnak-e, másrészt pedig politikusként: azaz, hogy úgy élnek-e, ahogyan azt a polgároktól elvárják, meg lehet-e bízni bennük.

Különösen nagy figyelem övezi a jobboldali populistákat. Ők aztán mindenki másnál többet hajtogatják, hogy meg kell védeni a hazai lakosságot, illetve hogy milyen veszélyeket jelentenek az idegenek. A nyaralás ugyanis kiruccanás egy másik országba, éspedig abban a reményben, hogy ott barátságos lesz a fogadtatás. Vagyis

kötéltánc ez számukra, amely félre is sikeredhet.

A szabadság legbiztosabb eltöltési módja, ha valaki nem kikapcsolódni megy külföldre. Így tett Orbán Viktor Tusványoson, ahol kifejtette álmát a jobboldali Európáról és annak a politikai elitnek a kudarcáról, amely nem védte meg a földrészt a bevándorlóktól. Szó sem volt nyaralásról, egyértelműen szolgálatba helyezte magát.

E réteg számára az is bevett fogás, hogy odahaza tölti el szabadságát, mert ezzel mutatja, hogy nem ismer jobb helyet a saját országánál. Ezt a módszert követte Le Pen, Kaczynski, valamint Salvini is, igaz, nála belejátszhatott, hogy másutt nem kívánatos személynek nyilvánították. Mint Mallorcán, mert nem nézik jó szemmel, hogy mérgezi a nemzetközi légkört. Amire az osztrák FPÖ két prominens személyisége is meghívta Ausztriába. Ő azonban a végén otthon maradt.

A szélsőséges holland Wilders kismacskával fényképezkedett, mégpedig Szabolcsban, mert odavalósi a felesége. Nyírparasznyán találkozott a barátaival, köztük Bunyós Pityuval. Viszont a jobboldali-populista norvég Haladás Párt alelnöke, aki egyben halászati miniszter is volt, belebukott abba, hogy élettársával Iránba utazott, miután az asszony onnan származott el. Csakhogy megsértette a biztonsági előírásokat, mert nem szólt a kormányfőnek, ráadásul a szolgálati mobilt is magával vitte. Amúgy a párt nagyon nem helyesli, ha a befogadott menedékkérők visszalátogatnak egykori hazájukba.

Frankfurter Allgemeine Zeitung/Szelestey Lajos

Ősi ellenségek között közvetítene Angela Merkel

0

Háromnapos látogatást tett három egykori szovjet köztársaságban a német kancellár. Grúzia és Örményország után Azerbajdzsánban fejezte be körútját, és felajánlotta: szívesen közvetít az utóbbi kettő közötti vitában.

Még a kaukázusi ellentéteket jól ismerő, grúz származású Sztálin teremtette meg a mai ellenséges helyzet alapjait az örmények és az azeriek között, amikor Hegyi Karabah tartományt Azerbajdzsánhoz csatolta annak ellenére, hogy ott a lakosság többsége örmény volt. Amikor a Szovjetunió 1991-bn összeomlott,

szinte azonnal kitört a háború.

Az örmények végül megszerezték a vitatott tartományt, de ezt Azerbajdzsán azóta sem ismeri el.

A konfliktusnak volt egy magyar vonatkozású epizódja: az azeri baltás gyilkos szabadon bocsátása. Ramil Safarov azeri katonatiszt Budapesten tanult, de megölte egyik örmény társát. Azerbajdzsán kérésére azonban a magyar kormány kiadta a gyilkost, ő pedig azonnal kegyelmet kapott, sőt

nemzeti hős lett.

Örményország pedig megszakította kapcsolatait Magyarországgal.

Örményország biztonságpolitikája elsősorban az orosz kapcsolaton alapul, míg Azerbajdzsán jóban van Törökországgal, Amerikához is próbál közeledni, de közben az orosz kapcsolatokat sem hanyagolják el. Ugyanakkor Putyin többször is közölte Ilham Alijev azeri elnökkel, hogy adott esetben Oroszország fegyverrel is megakadályozza Hegyi Karabah visszafoglalását.

Ilyen körülmények között ígért közvetítést Angela Merkel, aki Ukrajna ügyében már alkudozott Putyinnal is. Más kérdés, hogy ideje és energiája lesz-e rá, hiszen Németországban számtalan sürgető probléma vár megoldásra.

Meghalt John McCain

0

A 81 éves, agydaganattal küzdő republikánus szenátor kezelését saját kérésére állították le. McCain évtizedeken keresztül az amerikai politikai élet meghatározó alakja volt.

John McCain 1936-ban született, apai ágon generációk óta magas rangú katonatisztek voltak a családban, így ő is erre a pályára lépett. Önként jelentkezett, hogy Vietnamba küldjék, bombázópilóta volt, de lelőtték a gépét és

több mint öt évet töltött hadifogságban,

ahol rendszeresen kínozták.

Két évig magánzárkában volt. A hírek szerint, amikor kiderült, hogy az egyik magas rangú parancsnok fia, akkor elengedték volna, ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy csak a többi fogollyal együtt megy haza. A kínzások következményei egész életében elkísérték, karját például nem tudta a feje fölé emelni.

Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Hazatérése után a politika felé fordult: 1982-ben Arizona állam kongresszusi képviselője, majd négy évvel később szenátora lett – erre a posztra összesen hatszor választották meg. Az amerikai politikai élet egyik legbefolyásosabb alakjának számított. Küzdött a katonai költségvetés növeléséért, de a politikai kampányok finanszírozásának átláthatóságáért is. A külföldi beavatkozásokat tekintve héjának számított, támogatta az iraki háborút is. Ugyanakkor rendszeresen kétpárti konszenzusra törekedett.

Kétszer az elnökjelöltséggel is megpróbálkozott:

2000-ben George W. Bush legyőzte az előválasztásokon, 2008-ban pedig ugyan elnyerte a jelöltséget, de végül Barack Obama legyőzte őt.

Tavaly derült ki, hogy agydaganata van. Munkáját ezután is folytatta, az ő szavazata is kellett ahhoz, hogy elbukjon Trump kísérlete az Obamacare visszavonására. December óta napjait arizonai otthonában és kórházban töltötte. Idén májusban jelentek meg emlékiratai, “A nyughatatlan lobogás” (The Restless Wave) címmel.

Kezelését saját kérésére állították le,

az őt ismerők ekkor már biztosra vették, hogy legfeljebb hetei lehetnek hátra.

A hivatalos közlemény szerint John McCain halálakor mellette volt a családja. Halálhírére több volt elnök is reagált, Donald Trump is részvétét nyilvánította.

Az elnököt viszont, a családhoz közeli forrás szerint, a szenátor kérésének megfelelően nem hívják meg a temetésre.

McCain ugyanis Trump kérlelhetetlen ellenfelének számított.

Elítélte többek között a bevándorlással kapcsolatos nyilatkozataiért, a szabad sajtó elleni hadjáratáért, és azért, mert nem foglalkozott az oroszok választásokba való beavatkozásával, emiatt a Putyinnal tartott találkozón való viselkedését az amerikai elnökök emberemlékezet óta egyik legszégyenletesebb tettének nevezte.

Magyarországon is járt.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely

Az orosz kormányról és Vlagyimir Putyinról általában sem volt jó véleménnyel, egy alkalommal, 2014-ben,

Orbán Viktort neofasiszta diktátornak nevezte, aki Putyinnal bújik ágyba.

Előtte McCain Magyarországon is járt, Orbánnal is tárgyalt, bírálatát neki is elmondta.

Koalíciós vita Olaszországban Orbán látogatása miatt

0

A kisebbik kormánypárt elnöke, a szélsőjobboldali belügyminiszter hívta meg Orbán Viktort, a nagyobbik kormánypárt szerint viszont ez nem hivatalos kormánytalálkozó. Szerintük Magyarországnak nem szabadna több uniós forrást adni, ha a kormány nem hajlandó menedékkérőket átvenni.

Matteo Salvini, a szélsőjobboldali Liga elnöke, olasz belügyminiszter és Orbán Viktor kölcsönösen nagyra tartják egymást, Salvini ezért is hívta meg Orbánt, hogy tárgyaljanak az Európába tartó menedékkérők visszavételéről.

Csakhogy ebben a kérdésben

alapvető ellentét van a két kormány között:

az olaszok azt akarják, hogy kötelező jelleggel vegyen át tőlük a többi tagállam menedékkérőket, a magyar kormány ezt mereven elutasítja.

A nagyobbik koalíciós párt, a populista Öt Csillag frakcióvezetői ezért ki is adtak egy közleményt, amelyben azt írják: Salvini és Orbán keddi megbeszélése csak és kizárólag politikai eszmecsere és nem intézményes vagy kormánytalálkozó.

Azt írják: „azoknak az országoknak, amelyek nem csatlakoznak a menekültek áthelyezésekhez, és mindazoknak, akik válaszra sem méltatják Olaszország segélykérelmét, véleményünk szerint

nem kellene több európai forrásban részesülnie

– és ezen országok között jelenleg Magyarország is szerepel”.

A baloldal tüntetést is szervez kedden Milánóban Salvini, Orbán, valamint az általuk képviselt „egoista és szögesdrótos” Európa ellen. Egy másik szélsőjobboldali párt, az Olaszország Barátai viszont örül Orbán látogatásának.

Közben az is kiderült, hogy elhagyhatják a Catania kikötőjében veszteglő hajót a menedékkérők, akiket a belügyminiszter utasítása alapján tartottak ott. Az olasz katolikus egyház ugyanis bejelentette, hogy gondjaiba veszi őket, több ország, például Albánia és Írország pedig jelezte, hogy többeket hajlandó befogadni.

Salvini ellen egyébként nyomozás is indult utasítása miatt, ugyanis az olasz törvények szerint a hatóságok 48 órán túl senkit sem tarthatnak fogva letartóztatási parancs nélkül.

A Magyar Nemzetre emlékeztek

0

Tegnap lett volna 80 éves a választások után bezárt Magyar Nemzet. Ebből az alkalomból tartottak megemlékezést.

„A fájdalom és a szenvedés szeretetre és részvétre, a pogány egekben ismeretlen érzésekre tanít bennünket, főleg pedig alázatra a sors erőinek megpróbáltatásaival szemben. Ez a mély, emberi és mégis isteni, egyszóval keresztényi alázat az, amely egyedül teheti a halandót méltóvá arra, hogy a hatalom felelősségét még idejében felismerje s életét engedelmesen szolgálatába állítsa a könyörületnek és a szánalomnak, ennek a legtisztább, az élők világában csak az ember részére adatott erénynek.” (Pethő Sándor utolsó cikkének utolsó sorai. 1940. június 2.)

Mintegy negyven-ötven érdeklődő volt jelen az alapító nevét viselő utcában tartott  megemlékezésen. A Magyar Nemzetet Pethő Sándor 1938 augusztusában alapította és utolsó száma 2018 áprilisában jelent meg, miután

a tulajdonos, Simicska Lajos bezárta.

A napilap megszűnése után az újságírók Magyar Hang néven hetilapot indítottak, amely a Magyar Nemzet utódlapjaként működik. Amikor viszont Simicska Lajos eladta cégbirodalmát Nyerges Zsoltnak, a Magyar Nemzethez kapcsolódó jogokkal együtt, többször is felmerült, hogy újraindítják a lapot, immár „fideszesítve”.

FH

A megemlékezésen Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter, történész elmondta, hogy az egyik legrégebbi Magyar Nemzet olvasóként a napilappal nőtt fel, amely a korábbi sivár sajtóból kimagaslott színvonalában. Véleménye szerint ma is elő kell vennünk a lap korábbi gondolatait: ma sem lehet hallgatni, ezt nem engedhetjük meg magunknak egzisztenciális okokból – idézett a régmúltból az egykori külügyminiszter. Szerinte 1938 és 2018 között hasonló történelmi szituáció található. A nyugati demokráciák akkor sem nyújtottak nagy támogatást Magyarországnak, és ma sem kényeztetnek el bennünket a támogatásukkal. Szerinte Európa pedig megköveteli azt, hogy Magyarország hű maradjon a reformkori eszmékhez, a 12 ponthoz. A sajtószabadság öröksége 1848-nak és a magyar gondolkodásnak.

Legyen szabad Magyar Hang – ma ezt jelenti véleménye szerint a szabad magyar sajtó. Az egykori külügyminiszter hangsúlyozta azt, hogy

a sajtószabadság ügye nagyon-nagyon rosszul áll ma Magyarországon.

Nem szabad hagyni, hogy elnémuljunk és nem szabad félnünk – jelentette ki. Hozzátette: a Magyar Nemzet megszűnése óta már a Heti Válasz hetilapot és a Hír TV-t is elnémította a Fidesz-KDNP kormány. Szerinte olyan orgánumokra szükség van, mint a Magyar Nemzet. Mindenkit biztatott, hogy folytassák a lap hagyományát. Véleménye szerint a magyar nemzeti gondolatnak a szabad gondolkodással kell társulnia, és emellett külpolitikai tájékozottság is szükséges, amelyet bizonyos korszakokban a sorok között talál meg az olvasó. Szerinte ma a Magyar Hang – Túlélő Magazin hetilap a megszűnt Magyar Nemzet hiteles hangja.

Pethő Tibor, a Magyar Nemzetet alapító Pethő Sándor dédunokája, újságíró szerint nem a kudarc demoralizál, hanem a siker – idézte az alapító utolsó gondolatait. Elmondta, hogy

másképp képzelték el a napilap 80. születésnapjának ünneplését.

Szerinte keresztényi alázatra van szükség, a konzervatív-katolikus személetű, egyúttal liberális gondolatok szolgálatára. Ez a feladat és a küzdelem, most épp a Magyar Hang keretein belül.

Víz Ági

Bréking nyúz, augusztus 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

Bár hétvége van, azért a kultúrharc dübörög a kormánysajtóban. Emellett nem feledkeznek meg Vona Gáborról és még egy fasiszta diktátor miatt is keseregnek. Lapszemlénk az alternatív valóságból.

A Magyar Idők többek közt az egyik legnépszerűbb magyar zenészt támadja

„A kultúra könnyűzenei vonalán viszont kemény adatokat találunk a balliberális hegemóniára, amit minden bizonnyal nem lesz könnyű megmagyarázni. Gyengébb idegzetű olvasóinkat most arra kérjük, tartsanak öt perc szünetet, és vegyenek be vérnyomáscsökkentőt. (…)

A közismerten MSZP-szimpatizáns Fluor Tomi rapénekes rendkívül egyedi megoldást választott idén áprilisban a véleménye kifejtésére. Egy másokkal készített interjú közben élőben odaugrott a kamerába, elordította, hogy Soros György, majd elfutott. Ezután egy túlbuzgó szerkesztő kicsit szüneteltette a számait a Petőfin, amire a teljes balliberális média felhörgött, hogy mekkora cenzúra van. A rend természetesen azonnal helyreállt, azóta szólnak a zenekarának, a Wellhellónak és a saját egyéb projektjeinek a számai. Most 6600 lejátszásnál tartanak. Ebből is látható, a Wellhello a legjobban futtatott zenekar, a csapból is ez folyik. Facebook-követőinek száma 119 ezer.

Fluor Tomi és Diaz, vagyis a Wellhello együttes, az egyik legnépszerűbb magyar zenekar tagjai.
MTI Fotó: Nyikos Péter

Ugyanebben a műfajban FankaDelinek, azaz Kőházy Ferencnek 100 ezres a Facebook-tábora. Őt kőkemény cenzúra veszi körül. A néhány napja megjelent A harcos útja című új száma a YouTube-on 140 ezres letöltésnél tart. Rengeteg klipje meghaladta az egymilliós nézettséget, zeneszámaiban a legtrendibb formában dolgozza fel a hazaszeretetet, a magyar öntudathoz kapcsolódó kérdéseket, valamint drog- és alkoholellenes üzenetekkel hívja fel a fiatalok figyelmét arra, hogy van más alternatíva is. De hát ezek gyűlölt szavak és gondolatok az adófizetők pénzén működő Petőfi rádióban is. FankaDeli az elmúlt három évben kereken nulla alkalommal szerepelt itt előadóként.

A legprimitívebb és legobszcénabb szövegeket gyártó, a drogozást és a züllött életet népszerűsítő balliberális előadók ezalatt több tízezer alkalommal voltak hallhatók a rádióban, mindezért sokmilliós jogdíjat vesznek fel, hiszen mi is lehetne a feladata egy állami rádiónak, mint hogy csak ezeket támogassa.”

Az Origo megint a színházi kritikusokkal foglalkozik

„Lemondott Stuber Andrea újságíró, a színikritikusok egyesületének elnöke. A magukat szerényen Színházi Kritikusok Céhének nevező szervezet közleményt adott ki, ami szerint „az elnökségben és a tagságban lefolyt, belső ügynek tekintett viták” következtében mondott le. Néhány hete Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója bejelentette, hogy nem fogadja el a színikritikusok jelölését, elfogultságuk miatt nem szeretne tőlük semmilyen díjat kapni. Úgy tudjuk, egyre többen gondolják úgy a tagok közül, hogy nevetségessé vált a szervezet balliberális elfogultsága. (…)

A Figyelőnek nem tetszik egy új Rómeó és Júlia előadás

„Nem is hagyta nyugodni a sipákoló liberális színi réteget ez a számukra avítt történetmesélés, így idén ősszel érkezik a gendermentes remake-je Shakespeare klasszikusának.

Természetesen vadonatúj környezetben játszódik a sztori. A történet jó ötven évvel a jövőben zajlik, miután a társadalom kiirtotta a ciszgender férfiakat. Azaz olyan férfiakat, akik tisztában vannak azzal, mi van a lábuk között. Mert tudjuk, ők a legkártékonyabbak az egész társadalomra, és annak nincs is szüksége rájuk. Mit is nekünk a biológiai 1X1. Legalább ne legyenek kételyeink mit is tennének valójában a férfi nemmel ezek a femináci liberálisok. (…)

A klasszikus vicc szerint, ha valaki bemegy a börtönbe Rómeóként, utána Júliaként távozik onnan. A haladók az ilyen „művészi” átértelmezéssel, csak azt érik el, hogy a színházból is börtön legyen. És a színház után börtön lesz az egész világ.”

A Pesti Srácok szerint Vona Gábor egy „gendercuki macsó”

„Tudatosan készülve az összellenzéki vezér szerepére, a Jobbik bukott elnöke, Vona Gábor a szavazatok maximalizálása érdekében megszólította a genderelméletekben hívő tömegeket is. Ha ilyen tempóban folytatja, hamarosan zászlaja alatt tudhatja az ezoterikusokat is, meg nem erősített hírek szerint majdani kormányának belügyminisztere Paolo Coelho lehet. Ezúttal olvasóink segítségét kérjük annak megfejtéséhez, hogy a férfiak becsületét visszaadni szándékozó, kínosan macsóskodó Vona miért a fürdőszobájából keresi a válaszokat a világ nagy kérdéseire, és egy néhány perces klipben miért öltözik át folyamatosan. (…)

A genderológus-lét persze valamilyen emelkedettebb tudatállapot lehet, amelyhez meg kell szabadulni a korábban elsajátított rutintól, és újabb fogásokat kell elsajátítani. Ilyen lehet a borotválkozás újragondolása, amelyben Vona már profi, ugyanis a művelet végére szőrösebb az arca, mint amikor elkezdte. A kisfilm egyebek mellett arra keresi a válaszokat, hogy miképp lehetne visszaadni a férfiak becsületét. A macsónak álmodott főszereplő a lázas keresés közben négyszer öltözik át. Nyolc perc alatt. Maszkulin. Férfiasságának bizonyítékaként átveszi feleségétől a porszívót is.”

A 888 szerint kegyeletsértés, ha nem lesz emlékműve a fasiszta diktátornak

„A migránsdédelgetésről is híres Pedro Sánchez miniszterelnök június 19-én erősítette meg, hogy a kormánya exhumálni és áthelyezni kívánja Francisco Franco tábornok, néhai spanyol diktátor földi maradványait a Madrid melletti Elesettek Völgyében lévő gigantikus mauzóleumból, amelyet a megbékélés és „a fasizmus elleni harc emlékhelyévé” akar változtatni. A nyilvánvaló kegyeletsértést rengetegen elítélik, nem csak Spanyolországban.”

Netanjahu a balti államokat is szembeállítaná az Európai Bizottsággal

0

Négynapos látogatást tesz Litvániában Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki a másik két balti állam vezetőivel is itt találkozik.

A Háárec szerint Netanjahu stratégiája ugyanaz, mint a visegrádi államok esetében: szembeállítani a tagállamokat az Európai Bizottsággal. Az illiberális úton járó izraeli miniszterelnök több kérdésben is ellentétbe került az EU-val, ezért az Unió külügyi főképviselője, Federica Mogherini le is mondta izraeli útját.

Netanjahu többek közt azt szeretné, hogy az EU ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, ne támogassa a palesztinokat és szakítsa meg kapcsolatait Iránnal.

Az otthon komoly gondokkal küzdő, korrupciós botrányokba keveredő

Netanjahu Litvániában érzelmi húrokat is pengetett.

Többek között kijelentette, hogy az ország a hazája, mivel családja onnan vándorolt ki a holokauszt előtt.

A Baltikumban és különösen Litvániában jelentős zsidó közösségek éltek a második világháború előtt. Vilniust északi Jeruzsálemnek nevezték. Mindebből semmi sem maradt, az itteni zsidó közösségeket a nácik elpusztították. Aki túlélte a holokausztot, kivándorolt, aki mégis maradt, a Szovjetunió összeomlása után költözött Izraelbe vagy Amerikába.

Netanjahu ugyanakkor Vlagyimir Putyinnal is jó kapcsolatokra törekszik, akitől viszont tartanak a Baltikumban, és emiatt számítanak a NATO és az Egyesült Államok védelmére – márpedig Netanjahu Donald Trumppal is jó viszonyban van.

Mégsem megy Észak-Koreába az amerikai külügyminiszter

0

Mike Pompeo a jövő héten látogatott volna Észak-Koreába, Donald Trump azonban most lemondta az utat, arra hivatkozva, hogy Észak-Korea nem szereli le az atomfegyvereit.

A komoly otthoni gondokkal küzdő Trump a Twitteren jelentette be döntését, azt írta: „Azt kértem Mike Pompeo külügyminisztertől, hogy a jelenlegi helyzetben ne menjen el Észak-Koreába, mert az az érzésem, hogy nem tudunk megfelelő előrehaladást elérni a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésében.”

Azt is írta: ebben a kereskedelmi háború miatt a kínaiak sem segítenek, de ennek a kérdésnek a megoldása után előrelépést lehet elérni az ügyben, ezért Pompeo a közeljövőben mégis csak ellátogathat Észak-Koreába. Trump emellett „a legmelegebb üdvözletét” küldte Kim Dzsong Unnak, és

várja, hogy hamarosan találkozzanak.

A döntést az első kommentárok meglepetéssel fogadták, hiszen az elnök a héten a Fox Newsnak adott interjújában kifejezetten sikeresnek mondta a júniusban Szingapúrban tartott csúcstalálkozóját Kim Dzsong Unnal és elismerően beszélt a phenjani fejleményekről is. Pompeo most ment volna negyedszer Észak-Koreába.

A héten a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és a washingtoni Johns Hopkins Egyetemhez tartozó 38North kutatóközpont egybehangzó jelentést tett közzé arról, hogy Észak-Korea leállította a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését. Itt hordozórakétákat állítanak össze, és a létesítményt folyékony üzemanyagú hajtóművek fejlesztésére is használják. Szakemberek szerint a telepnek központi szerepe van az észak-koreai ballisztikusrakéta-programban.

Vagyis Észak-Korea valóban nem állította le rakétaprogramját – azaz bekövetkezett az, amiről elemzők már a szingapúri csúcstalálkozó után beszéltek:

Kim Dzsong Un egyszerűen átverte a diplomáciában teljesen járatlan Trumpot.

Az viszont biztos, hogy Mun Dzse In dél-koreai elnök szeptemberben Phenjanba látogat, vagyis az enyhülés tovább folytatódik a két Korea között.

Nincs olyan alkoholmennyiség, ami biztonsággal fogyasztható

0

Egy világméretű kutatásnak lett ez az eredménye.

A BBC idézte a Lancet című orvosi hetilapban megjelent tanulmányt, amelynek keretében 195 országban vizsgálták meg az alkoholfogyasztás és az egészség összefüggéseit az 1990 és 2016 közötti időszakban. 15-95 évesek adatait elemezték, összehasonlították az egyáltalán nem ivók egészségét azokéval, akik naponta egy alkoholos italt fogyasztottak.

A szerzők azt elismerték, hogy

a mérsékelt fogyasztás talán véd a szívbetegségekkel szemben, ám ez az előny nem akkora jelentőségű, mint a rák és más betegségek kockázatának emelkedése.

Azt találták, hogy százezer absztinens közül 914-nél alakul ki alkohollal kapcsolatos betegség, többek között rák. Akik napi egy alkoholos italt fogyasztottak, azok közül ennél néggyel többen betegedtek meg, ami 0,5 százalékos emelkedést jelent, akik napi kettőt, azok közül 63-an, ez 7 százalékos növekedés. A napi öt alkoholos italt ivók között 37 százalékkal, vagyis 338-cal többen lettek betegek.

„Korábbi tanulmányok megállapították az alkohol védő hatását egyes betegségekkel szemben, azonban

az alkohollal összefüggő egészségi kockázatok már a legkisebb mennyiséggel is emelkednek.

Ugyan a napi egy itallal kapcsolatos kockázat kicsi, azonban meredeken emelkedik az egyre nagyobb mennyiségekkel – mondta Max Griswold, a kutatás vezetője, a Washingtoni Egyetem egészségügyi mérésekkel és értékeléssel foglalkozó intézetének munkatársa.

Sonia Saxena, a tanulmány egyik szerzője szerint kutatásuk a témában végzett eddigi legnagyobb jelentőségű munka, mert elemezték 694 forrás adatait, amelyek mind egyéni, mind a populációs ivási szokásokról tartalmaztak adatokat, valamint 592 tanulmány eredményeit, amelyek az alkoholfogyasztás kockázatairól szóltak.

Becsléseik a korábbiaknál pontosabbak, mert a bevalláson alapuló egyéni adatokon kívül figyelembe vették az alkoholeladásokat, az otthoni előállítást és a csempészetet.

A legtöbbet ivó nők tízes toplistáját a tanulmány szerint Ukrajna vezeti, napi négy egységet meghaladó mennyiséggel,

A nők között Magyarország nem került az élmezőnybe, azonban a férfiak között a tizedik helyen áll.

Ennek a listának az élén Románia található, ahol átlagosan napi nyolc egységnyi italnál többet fogyasztanak. Egy egységnek számít tíz gramm alkohol, ami egy kis pohár borban, egy doboz sörben vagy egy kis adag röviditalban van.

A világon háromból egy ember fogyaszt alkoholt a becslések alapján. A 15-49 éves korosztályban a halálozások majdnem fele kapcsolatba hozható az alkohollal.

17 év után nem vezetheti Jordán Tamás a szombathelyi karnevált

0

A szombathelyi városvezetés nem engedte ezt a színházigazgatónak. A hagyomány szerint Claudius császárnak öltözve ő haladt a Savaria karnevál felvonulásának élén.

Az ugytudjuk.hu szombathelyi hírportál írt először arról, hogy a helyi fideszes városvezetés eltávolította a Savaria karnevál felvonulásának éléről Jordán Tamást. A hagyomány szerint a felvonulást a színház igazgatója egy úgynevezett bigán, vagyis egy kétkerekű római harci kocsin állva, Claudius császárként vezette – idén viszont a városvezetés élsportolókat állított a bigára. A portál szerint

ez egy nappal a rendezvény előtt derült ki.

A nyugat.hu szerint a helyi szocialisták szerették volna felvenni a csütörtöki rendkívüli közgyűlés napirendi pontjai közé, hogy a közgyűlés fizessen egy másik bigát is, Puskás Tivadar polgármester szerint viszont ez azt jelentette, hogy „a szocialisták ezzel a kérdéssel politikát visznek a karneválba, aminek párton felülinek kell lennie”.

Ezért aztán a baloldali önkormányzati képviselők úgy döntöttek, hogy nem vonulnak együtt a jobboldali társaikkal, pedig

a hagyomány szerint eddig a képviselők, pártállástól függetlenül együtt vonultak fel, római tógába öltözve.

Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely frakció tagja azt mondta: a városvezetés vitt politikát a rendezvénybe és szakította meg a sokéves hagyományt azzal, hogy nem a császárnak öltözött Jordán vezeti a felvonulást, és ezt szerinte „elfogadhatatlan emberileg és szakmailag is”

Jordán Tamás az ugytudjuk.hu-nak azt mondta: eddig sem ő állt a menet élén, hanem Claudius császár, aki Savariát alapította. Mint mondta, ez egy játék volt, ő alakította Claudiust, akit a nézők Áve Cézárral köszöntöttek.

Az ellen nincs kifogása, hogy minden évben más vezesse a menetet, de azt furcsának és bántónak tartotta, hogy

a sajtóból kellett megtudnia a hírt,

hogy „nincs rá szükség”. Neki ugyanis senki nem szólt erről.

Jordán Tamásnak egyébként korábban is volt gondja a városvezetéssel: tavaly februárban első körben nem támogatták, hogy továbbra is ő legyen a helyi színház igazgatója, hanem a másik jelentkező, Dér András tűnt befutónak. A nagy felháborodás miatt azonban Dér visszavonta pályázatát, így Jordán maradt az igazgató.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK