A Magyar Idők esete Ókovács Szilveszterrel és a Billy Elliot-tal

0
321

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt szokatlanul éles pengeváltás zajlott a napokban a kormányhoz közeli Magyar Idők hasábjain. Azért is volt különös ez a vita, mert látszólag a Sir Elton John által írott és az Erkel Színházban bemutatott Billy Elliot című musicalről szólt, ám a csak kicsit is figyelmes olvasó számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a darab csak ürügy, és a vitázó felek egészen másról beszélnek.

A történet röviden: a Magyar Idők közírója (ők nevezik így N. Horváth Zsófiát) az ötvenes éveket idéző stílusban és hangvételben támadja a darabot. A fő baja vele, hogy mint írja, homoszexualitásra neveli a gyerekeket, és ez szembemegy az állam céljával. (sic!)

Bármi is legyen az állam célja, tegyük hozzá. Merthogy egy államnak sokféle célja lehet – például az, hogy a polgárainak minél jobb életet biztosítson – de a nemi identitásba demokratikus viszonyok között nem szokása beleszólni. (Nem is tud, tegyük hozzá…) Ám a Magyar Idők cikkíróját ez nem érdekli, mert szerinte a kultúrában még nem történt meg a rendszerváltás, ugyanis, ha megtörtént volna, akkor ilyen darabokat nem mutathatnának be az Erkel Színházban.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója védelmébe vette a Billy Elliot című darabot, és válaszcikkében leírta, hogy szó sincs arról, hogy homoszexualitásra buzdítanák a nézőket, köztük a gyerekeket. Neki is négy gyereke van, mely személyes megfogalmazással vélhetően arra utalt, hogy mennyire távol áll tőle a „buziság” mint olyan.

Majd példákat hozott az operairodalom történetéből, olyan darabokat és szerepeket, ahol nők férfinak öltöznek, vagy épp fordítva.

Ókovács Szilveszter látszólag tehát szembemegy a Magyar Idők által megidézett kormányzati világképpel, valójában azonban nem lázad, hanem magyarázkodik. Megmagyarázza, hogy ő és a színház nem úgy gondolta, ahogyan azt a Magyar Idők (újságírója) feltételezi, nem az volt a szándékuk a darabbal, hogy a melegséget propagálják. Ami egyfelől igaz, merthogy nyilván nem ez volt a szándék, másfelől viszont nem magyarázkodni kellene, hanem helyére tenni a dolgokat.

Például elmagyarázni N. Horváth Zsófiának, hogy a nemi identitás nem elhatározás, de még csak nem is nevelés kérdése. Utóbbival – már amennyiben nevelésnek lehet nevezni – ideig-óráig ugyan el lehet fedni bármiféle nemi irányultságot, ám a lényeg ettől nem változik.

A Magyar idők cikkébe, ha csak egy félmondat erejéig is, de sikerült belekeverni a „migránsokat”, miszerint azért is káros a „buziságra” nevelés, mert hazánkat idegen invázió fenyegeti. Jó lett volna, ha Ókovács Szilveszter erre a kitételre is válaszol. Hogy nem kellene ostobaságokat írni, és megfelelési kényszertől hajtva minden bajunk, gondunk okozójaként a nálunk még nyomokban sem fellelhető migránsokat feltüntetni.

Ez a vita nem az Erkel színházról, és még kevésbé a világon és Magyarországon nagy sikerrel játszott Billy Elliotról szól, hanem arról, hogy a Magyar Idők megregulázná a művészeket, meghatározná, hogy mit szabad nekik, és mi az, amit nem. Ókovács Szilveszter nem az írás sanda szándékával vitatkozik, hanem a „buzizás” vádjával szemben védi magát és a színházát. Ily módon látszólag bátor védekezése épp a lényeget fedi el: azt, hogy az államnak nemcsak az emberek hálószobájában, de a színházi próbákon sincs keresnivalója.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.