Mint az ismeretes, a német szó a vendég fogadásának kultúráját jelenti. A fogadás milyenségébe belejátszanak a fogadó szokásai, hagyományai, pillanatnyi helyzete és érzései, ezt módosítja az érkező viselkedése, valamint az ő már itt lévő rokonainak, nemzettársainak, egyéb hozzá hasonlóknak a korábbi és mostani magatartása is.
Illetve mégsem. A Willkommen ugyanis már eleve egy szívélyes üdvözlés, azaz a magam is azt akartam, hogy gyere kifejezése, hasonlít a welcome-hoz, azaz jól jöttél és jó, hogy jöttél, tehát a vendég biztos lehet benne, a Willkommenskultur-t valló egyedek, közösségek, országok, szívesen látják, mert az ő kultúrájuk szerves tartozéka a vendégek örömteli fogadása. Akár ők hívták, akár csak úgy, magától jött az illető.
Az örömteli fogadás kötelező folyománya a jóltartás. Szó se róla, a migrációt tekintve az érkezők abszolút döntő többsége ezért jön. Otthon ugyanis nem tartották jól, még az is lehet, hogy neki kellett volna jóltartani másokat, mely helyzetet hamar meg tud unni az ember. Ez így van a fogadó ország esetén is, a fene tartaná jól a migránsokat, ha nem lennének az eltartásukat indokoló más okok is. Ezek a más okok az Európai Uniót és környékét illetően két személyhez fűződnek: az egyik Angela Merkel, a nagyhatalmú Bundeskanzlerin, a másik Soros György, alias G.S., a pénzes filantróp. Utóbbi szerepe kissé becsapós, mert a migránssimogatást illetően csak nálunk fújták föl jelentősnek, ténylegesen sehol sem az.
Merkel egyszer, még valamikor 2015-ben részt vett egy iskolafórumon, ahol találkozott egy palesztin kislánnyal. A kislány jól tudott németül, a négy év alatt, amióta ott volt, kiválóan beilleszkedett osztálytársai közé, de elmondta, hogy családjával együtt nagyon fél a kitoloncolástól, mert itt vannak a barátai, az iskolája, mit csináljon ő otthon, ha hazaküldik. A kancellárasszony közölte vele, hogy sajnos nem lehet mindenkit befogadni, mert nagyon sok palesztin él menekülttáborokban, mire a kislány elsírta magát. Egy európai kultúrában nevelkedett nő esetében, még ha fizikus és kancellár is, ez a találkozás az érzelmeit tekintve döntő esemény lehetett. Attól kezdve Németország sokkal engedékenyebben viselkedett, ami Magyarországot kivéve nagy hatással volt az EU országaira is. A német gazdaság számára szükséges munkaerőnél jóval többet fogadtak be, és hogy a kislány családjára vonatkozó rendeletet (vagy törvényt) úgy módosították, hogy ne kelljen őket kiutasítani, magától értetődik. Attól kezdve a migrációt illetően a Mutti jelenség irányította Európát, és a „Ha így kicsivel rosszabb is nekünk, de legalább jót cselekszünk” elv lett mérvadó. Ehhez a sajtó nagymértékben járult hozzá, erősítve ezt a felfogást a nép között.
Soros a Nagy Terv-vel szinte kizárólag Magyarországon vált ismertté. Ez egy javaslat volt, több pontba szedve azt, hogy mit kell tenni a hirtelen megnövekedett migrációs nyomás levezetése érdekében Európának. Az első javaslatban (2015.) évi 1 millió migráns szervezett betelepítésével számol, a másodikban (2016.) ezt csökkenti évi 300.000 főre.
A két javaslattal kapcsolatban megemlítendő, hogy a pontjaikból semmi nem valósult meg, azaz aki még ma is azt szajkózza, hogy Soros hatással, pláne „nagy” hatással van az EP-re, sőt az EU-ra, ne induljon szellemi vetélkedőn, mert abból csak baja lesz.
Soros egyébként úgy gondolta, hogy a tervezett és szervezetten megvalósított, azaz legalizált betelepítés elveszi a kedvét az illegális migránsoknak, mert akkor azokból egyet sem engednek be, így teljesen fölösleges idejönniük. Evvel egyidőben felkopik az álluk az embercsempészeknek, megszűnnek a tragédiák, a küzdelmek a határokon meg a tengeri katasztrófák, és az EU a megfelelő szervezés révén pont olyan pótlólagos munkaerőt kap, amilyenre tényleg szüksége van. A szemét tőzsdecápa még hozzátette, hogy minden betelepülőt oda kell irányítani, ahol szívesen látják, és ahová maga is menni akar, mert ez a migráció sine qua non-ja. Ettől az ésszerű és végrehajtható javaslattól egy Igazi Nemzetállam azonnal agygörcsöt kap, mert nem fogja föl sem egészben, sem részleteiben, és miután ezek latinul sem tudnak, néhány ilyen állam makacskodása révén úgy lett a Soros terv az EU-ban elsöpörve, hogy jobban se kell.
Soros természetesen bőkezűen támogatja a segítő, a mentő és a jogsegélyt nyújtó szervezeteket, ami ugyan teljesen független a migránsoktól, ám mivel ők is részesülnek belőle, Európa egyik része nagyon utálja az öreget.
Ma ott tartunk, hogy miután az egész világ tudja, Európa szívesen fogadja az illegális határátlépőket (kivéve a gyevi bíró, aki nem szívesen), kontrollálatlan és tömeges emberáradat zúdul a kontinensre, melyben jól megférnek a potenciális terroristák éppúgy, mint az ingyenélést remélők és a bűnözők is. A már ideérkezettek értesítik barátaikat, rokonaikat és üzletfeleiket, hogy itt jó, mire elindulnak azok is, és ha már itt vannak, miután minden pénzüket odaadták az embercsempészeknek, semmilyen más lehetőségük nincs, mint a mindenáron való bejutás – akár az életük árán is. Egy szerb vagy marokkói menekülttáborban nem élhetnek halálukig.
Rendkívül nehéz és hosszadalmas munka lesz, amíg ezt a helyzetet Európa meg tudja változtatni. Egy Európai Egyesült Államoknak persze könnyű lenne (szakértők kidolgozzák, EP megszavazza a szükséges pénzzel együtt, kész, már indulhatnak is a tárgyalások a potenciális migránskibocsátó államokkal), ám miután a virtigli nemzetállam nem hátrál egy tapodtat sem, vétózni fog, zsarolni fog, és semmilyen kompromisszumos javaslatba nem fog belemenni, hogy otthon verhesse a mellét, ő ugyan nem enged a nemzet érdekéből, ezért a jelenlegi EU esetében az egyeztetéshez szükséges időtartamot meg kell szorozni tízzel. Ha ugyan csak annyival. Ez nem lenne baj, ha a migráció egy jövőbeli esemény lenne, de sajnos nem, itt van a nyakunkon, és amíg a belső tárgyalások, egyeztetések, régi javaslat elvetések és új javaslat kidolgozások tartanak, addig is kezdeni kell vele valamit.
A legegyszerűbb és legértelmesebb az lenne, ha az EU vezetése önhatalmúlag megkezdené a tárgyalásokat a migránsokat kitermelő államokkal, és első lépésként mindegyik médiájában fizetett hirdetéseken tudatná, hogy mostantól csak azok kaphatnak bebocsátást, akik még hazájukban jelentkeztek valamelyik EU állam nagykövetségén, ott beadták az áttelepülési igényüket, és a pozitív elbírálásáról értesítést kaptak. Az EU nem enged be rajtuk kívül senki mást. Közben azokkal, akik valahogy már bejutottak, a szokásos eljárást folytatja le. Ez jó is lenne, de mi legyen azokkal, akik már ostromolják a határokat? Ráadásul a Willkommenskultur tudatában ostromolják, amely mintegy szóbeli ígéret nekik, azaz a helyzet nem egyszerű.
Optimális eset lenne, ha a tárgyalások után a minden állam megegyezésével született, így nyilván sok kompromisszumot tartalmazó javaslat mindenféle akadékoskodás nélkül megy át a szükséges fórumok rostáján, így hamar megszavaznák. Orbán most szorult helyzetben van, mert a konkrét pénz miatt jóban kell lennie az EU-val, a várt olcsó hitel miatt jóban kell lennie Kínával, és a gáz miatt jóban kell lennie Putyinnal, meg Erdogannal, ugyanakkor az itthoni, „A brüsszeli sárkánnyal küzdő Szent György” imázst is meg kell tartani, hogy a szavazók szemében a Nemzeti Hős jelleg nehogy töpörödjön bármennyit is. Viszont Orbánt az EU politikusok már ismerik, tudják, hogy amit mond, annak a döntő része handabanda (az itthon mondottaknak a száz százaléka az), remélhetjük hát, hogy a magyar miniszterelnök leszerelésével vagy sarokba szorításával valamilyen módon sikerül az EU-nak az ukrán és a migráns kérdést is megoldania (mindkettőhöz sok pluszpénz kell, amelyet a tagállamok fizetnek majd be, miután megszavazták).
Az a sokat hirdetett magyarországi kormányálláspont, hogy a kerítéssel tulajdonképpen nem is magunkat védjük, hanem az EU-t, ezért egyrészt tessenek hálásaknak lenni, másrészt fizessék ki nekünk, azért hülyeség (illetve inkább a hazai jónép átverése), mert ha tényleg az EU-t és nem magunkat akartuk volna védeni, akkor a kerítést az osztrák és a szlovák határokon kellett volna megépíteni, nem pedig a déli határok mentén. Azzal viszont, ahogy most van, ugyan magunkon kívül az EU-t is védjük, azaz a saját védelmünknek van egy mellékterméke is, ám ez egyrészt nem a mi érdemünk, hanem a földrajzé, másrészt nem került egy fillérünkbe sem. Ezért javasolható, hogy értelmesebb emberekből álló társaságban inkább ne dicsekedjünk vele, mert hasonló lenne ahhoz a dicsekedéshez, mely szerint mi védtük meg a töröktől Európát, holott nem mi védtük meg, hanem az akciórádiusz. Már ha valaki tudja, mi az. Perjés Géza tudta.
Érdekesség a témát illetően, hogy az osztrákok a tőlünk érkező migránsáradatra panaszkodnak, a szlovákok meg lezárják a migránsok elől a szlovák-magyar határt, mert ezek szerint kerítés ide vagy oda, a migránsok elleni védekezésünk kifejezetten bukás. És nem kicsi. Lásd még a szabadon engedett csempészeket.
További tény Magyarországot, illetve természetesen a magyar kormányt illetően, hogy a migránsok által legjobban elárasztott EU tagtársakon nem akarunk segíteni. Ahogy nézem, ez nem annyira rosszindulat, hanem egy tévedés eredménye, Orbán ugyanis már korábban is azt hitte, és most is azt hiszi, hogy ha az EU „elosztja” a migránsokat a tagállamok között, akkor azoknak nem csak a kérelmét kell elbírálni, és addig ellátni őket, amíg a határozat meg nem születik, hanem pozitív elbírálás esetén erőszakkal biztosítani, hogy itt, Magyarországon telepedjenek le. Nehezen elképzelhető, hogy egy miniszterelnök egy ilyen sületlenségben higgyen, de Orbán köztudottan vallásos ember, azaz az ő esetében még ez az abszurditás is elképzelhető. Hál’isten az elbírálás és az eljárás ideje alatti eltartás pénzzel megváltható, így szegény miniszterelnök úr, némi pénz feláldozással kimenekülhet az elképzelt veszélyből. A feláldozás nem nagy ügy, azt a pénzt úgyis mi adjuk neki.
Érdekes lenne még megtudni, hogy a letelepedési kötvényt vásárlók közül, akiket mi uszítottunk Európára, miközben fideszes potentátjaink közül néhányan elképesztő módon megszedték magukat, hányan maradtak itt.
Befejezésképpen egy kérdés: mi van Európa legnagyobb mecsetjével, melyet Orbán tervezett felépíteni? Természetesen Budapesten. 2015-ben. Egy mecsetet. Ki hitte volna, emberek?
