Ha Orbán Viktor lennék elégedetten csettintenék a közvélemény- kutatók mostanság publikált adatai láttán. Bevált minden előzetes számítás és még a vírus sem volt képes „beleköpni a levesbe”. A Fidesz megerősödve az ellenzék jelentősen meggyengülve néz az elkövetkezendő majdnem két év elé, mígnem újabb országgyűlési választásokat kell tartani.
A tavaly őszi önkormányzati választások részleges, de el nem hanyagolható mértékű győzelme ellenére az ellenzék egésze siralmas állapotban van. Milyen hatalom az, ahol pénz, paripa, fegyver nélkül úgy kell békét építeni, hogy közben készülni kell a következő háborúra? Pontosan lehetett tudni, hogy az önkormányzati választások után egyre szűkülő lehetőségek mellett kellene bizonyítani az ellenzéki választók számára, hogy érdemes volt az árral szemben szavazniuk, mert jobb és élhetőbb környezetben élhetik hétköznapjaikat. Sőt, mindez önmagában még kevés a boldogsághoz: meg kell győzni az addig nem ellenzékre szavazókat is, hogy megéri őket választani.
Nézzük csak
Az ellenzék legerősebb pártja a DK csak azon az áron volt képes ezt elérni, hogy szavazatokat tudott átkonvertálni az MSZP-től, vagyis ezzel nem nőtt az ellenzéki szavazók száma csak pártot váltott. Naponta tíz tiltakozó közlemény és átok a NEResek fejére kevésnek tűnik ahhoz, hogy befolyásukat növelni, szavazótáborukat gyarapítani tudják. Ahogy mára már igencsak elkelne egy új program is a korábban készített 360 pont helyébe. A „Mi európai magyarok” unós-untalan ismételgetése elkoptatta az igazából soha nem tisztázott tartalmat. Ráadásul a nyugati demokráciákhoz és az Egyesült Európához való tartozás nem a párt hibájából némiképpen megfakult elsősorban az Unió problémamegoldó képességének hiánya miatt.
A párt növekedésének vörös vonala még mindig Gyurcsány személye.
Ellenzéke nem csak a kormánypártok soraiban kereshető, hanem a vele szövetségre lépőkében is. A politikus pártelnök, volt miniszterelnök minden ellenséges felhang nélkül maga a politikai paradoxon. Felesége, Dobrev Klára minden olyan képességgel rendelkezik amely a modern baloldali politika hazai vezetőjévé teheti, hátterében férjével a hazai baloldali palettán felülmúlhatatlan páros lehetnek. Brüsszelben az elvi politizálás mellett megtanulhatja a politikai kompromisszumkészség tudományát is.
Az sem ártana, ha kevésbé doktriner, mondhatni liberálisabb attitűd felé orientálódna, mert csak így lesz lehetősége a nyugdíjas szavazók pártját kibővíteni a fiatalabb korosztályokkal.
A Jobbik lassan a néppártosodás útján hal hősi halált. Hiába, rögös az út a szélsőjobbos, erősen rasszista, néhol antiszemita imidzset demokratikus és néppárti köntösbe öltöztetni. Simicska visszavonulása nem csak a pénzt vitte el a konyháról, de a főszakács is lelépett, látva hogy nem lesz a továbbiakban pénz minőségi alapanyagok beszerzésére.
Vona, biztos apanázzsal a háta mögött elkezdte formálni magáról a nagy Gondolkodó szobrát, csak hát mint tudjuk Auguste Rodin nem születik minden nap, és számos komoly jövőbe látó megesküszik rá Vona személyében nem jött el hozzánk az új Mester.
Igazságtalan lenne, ha nem emelnénk ki Jakab Péter pártelnök szónoki képességét, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy tudhatjuk:
eredményes egyszemélyi vezetéshez nem romboláson, hanem építkezésen keresztül vezet olyan út, amely egyre több szavazóban mutatkozik meg, nem pedig a közös csónakban evezők fogyatkozó számában.
A demokratikus építkezés valahogy nem a szélsőjobb világa, nehéz feladat a farkast báránybőrbe bújtatni méghozzá úgy, hogy azok a farkasokból lett bárányok balgán bólogassanak.
Lassan eldőlni látszik: nem igazán Lehet Más a Politika. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt a párt elképzeli. Nehezen veszik tudomásul, hogy még egy zöldre festett lobogó sem elég ehhez! A politika credoja helyett egyre kevesebben hajlandók komolyan venni csupán a jelszavakat belső tartalom nélkül.
Először kellene a tartalom, ahhoz a forma és utána jöhet csak az amfora.
*(Bocsánat a fiatalabbaktól, akik nem élvezhették már azt a szállóigévé nemesült reklámot miszerint: Tartalomhoz a forma: AMFORA. Az Amfora egy szépművészeti tárgyakat forgalmazó bolthálózat volt.) Ungár Péter nagy utat tett meg a 2018-as országgyűlési választások óta, vajon számára az LMP politikai tévútja követendő, avagy megtalálja helyét egy másik párt jövőt ígérő struktúrájában?
A pártélet benjáminja, a Momentum Mozgalom választási sikerei után lassan elsajátítja azt a politikai gondolkodást amely a jelentős pártokká válás eléréséhez elengedhetetlen. Az ellenzék baloldala árulást és ezer halált szórt fejükre amiért a joggal kedvelt Donáth Anna helyett egy politikai kaméleonként, sőt korára való tekintettel politikai pedofilként aposztrofált Körömi Attilát választották az elnökségbe. Pedig ha a balos polgár megpróbálna nem csak a mételytől félő hívőként gondolkodni, akkor rájöhetne, hogy
a Momentum csak egészséges választ adott arra a helyzetre ami a Jobbiktól most leszakadó, de a baloldalt és a Fideszt csípőből elutasító választók, vagy éppen a jelenleg pártot nem találók nagy számát próbálja akoljába begyűjteni!
Nekik van erre a legnagyobb esélyük, mert politikájuk elsődleges célja nem más, mint a Fideszt leváltani akarók legnagyobb közösségévé válni. Továbbmenve, az egyetlen közösség amit a Fidesztől leszakadó értelmiség is fel tudhat vállalni. Jó úton haladnak. A fanyalgóknak csak annyit: ha Heller Ágnesnak nem volt büdös a Vona vezetésű Jobbikra – kényszerből ugyan – de partnerként tekinteni a Fidesz leváltása érdekében, akkor a Momentum sem lehet annyira finnyás, hogy ne éljen a lehetőséggel.
A Párbeszéd az a párt, amelynek a legrosszabb, de egyetlen fennmaradást kínáló lépése volt amikor szövetségre lépett az MSZP-vel, sőt ezáltal taglétszámát tekintve túlreprezentált lett az országgyűlésben.
Mára világcsúcsot döngethet politikai befolyásával, már ha a párt tagjainak és szimpatizánsainak létszámát veszem alapul. Lassan lepereg róluk az MSZP-ről rájuk fröccsenő sár, kevés közösséget vállalnak velük, sokkal inkább beolvadnak a közös ellenzék masszájába.
Az MSZP, az egykori kormánypárt, később legnagyobb ellenzéki párt ma haláltusáját vívja. Szavazóik számát valahol a bejutási küszöb fölött mérik, de nem sokkal. Az utóbbi években szépen lassan elveszítette infrastruktúráját és hátországát. Választói ma már igazából csak a nagy öregek és a zavarosban halászók, akik még megélnek valahogy a párt nemlétező farvízén. Pontosabban ez a farvíz ma már leginkább a Fidesz farvize. Puch László kiválásával ugyan azt hihette volna a külső szemlélő, hogy a valaha szebb napokat látott együttműködés is elveszik, de nem. Botka kiválása világossá tette, hogy alig maradt legény ezen a vidéken. Már aki képes lehet ezt a pártot bármiféle jövőbe vezetni. Persze azt Botka sem bizonyította, hogy alkalmas lenne a vezetésre, sőt.. Szanyi kapitány távozásával csak egy színfolt tűnt el, érték aligha. Feltörekvő nemzedék a láthatáron sincsen miként markáns egyéniség sem. A jelenlegi elnökkel pusztán azt lehetett elérni, hogy csónakjuk a víz felszínén maradt, evezőjük azonban egy sem. Eltűnt az infrastruktúra, csökkent a tagság és a választók száma, szétesőben nemcsak a párt, hanem lassan annak az illúziója is, hogy ebből még valaha szín lehet a pártok palettáján.
Ha minden így marad a pártot a nem távoli jövőben
„békévé oldja az emlékezés”.
Elnökválasztás előtt áll az MSZP. Tavaly óta húzzák-halasztják a kongresszust. Haladékot adott a vírus is, mostanra azonban elodázhatatlanná vált mivel, hogy – stílusos maradjak – rendezni végre közös dolgaikat lenne munkájuk nem is kevés. Hacsak nem a nulla felé konvergálás a cél. Feltétlenül lélegeztetőgépre van szükségük. Már csak az a kérdés melyik típusú lélegeztetőre csatlakoznak: amelyik közös csatornán keresztül juttat friss levegőt a fuldoklónak, vagy külön, önálló géptől remélik az életben maradást.
A májusra tervezett tisztújító kongresszus új időpontja valamikor őszre tehető.
Nagy választék nem lehet az elnökségre aspirálók között. Egy karizma ellen beoltott pártelnök, nyakában a színtelen szagtalan frakcióval; talán Újhelyi István jöhetne számításba, habár mint választási kampányfőnök igencsak leszerepelt, az pedig nem túl jó ajánlólevél az elnöki aspiráció szempontjából. Végezetül a mostanság nem véletlenül aktivizálódó Mesterházy Attila is bejelentkezett az elnöki székre. Mesterházy kiváló szervező és erőskezű vezető volt, igaz belőle is hiányzik a politikai éleslátás, és többször bizonyította nehezen viselne el egy Gyurcsány vezette DK-t domináns erőnek.
Ez utóbbi tulajdonsága Orbán Viktor Fideszének kapóra jöhet, merthogy arrafelé jobban szeretik az erősen fragmentált ellenzéket, mint a töredezettségmentesítettet!
Kimondatlan érdeke nem csak életben tartani az MSZP-t, de felerősíteni is, megakadályozva az egységes baloldali alternatívát és jelen állás szerint ezzel biztosíthatják maguknak a következő országgyűlésben akár az újabb kétharmados többséget is.
Mostanság a Fidesz média által nagydobra vert Kórozs féle videón csámcsog minden médium, és nem is olyan furcsa módon ennek élharcosa az egyre inkább NER kompatibilissé váló ATV napestig ismételgette az MSZP újabb baklövését, hogy minden szoci szavazó pártjának megmaradása zálogaként új messiásért kiáltson. Erre szokták mondani, hogy minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak. Pedig ellenségből sem szenvednek hiányt.
Az összehangolt Fidesz támadást és Mesterházy antrée-ját a lelkes konteó-gyártók rögtön fideszes ármánynak vagy Mesterházy árulásának vélték. Egyelőre mindenki gondol amit akar.
E sorok írójának fülébe cseng, amit Puch László a Népszavával kapcsolatban Rangos Katalinnak mondott: választhattam, vagy elfogadom a kormányzat reklámját az újságban vagy nincsen újság. Így jár a Népszavával együtt maga a párt is. Mára ott tart az MSZP, hogy a baloldal elárulása fennmaradásának egyetlen útja.
Béke poraira.
