Ursula levelét megírta

0
1330
Pinterest

Folyamatosak a magyar hatóságokkal az egyeztetések a még nyitott kérdések tisztázása érdekében, az úgynevezett gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos jogi vita viszont nem része a helyreállítási alappal kapcsolatos folyamatnak, az Európai Bizottság elnökének levele szerint „ez két különálló és párhuzamos folyamat” – ismertette Ursula von der Leyentől kapott írásos válaszát Ujhelyi István szocialista EP-képviselő csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP európai politikusa azért kért részletes tájékoztatást az Európai Bizottság vezetőjétől, mert a Fidesz-kormány rendszeresen arra hivatkozik a helyreállítási alap kapcsán, hogy azért késik a magyar terv elfogadása, mert a kormány ellenáll „Brüsszel” azon szándékának, hogy LMBTQ-aktivistákat engedjenek a magyar iskolákba és óvodákba.

Az EU helyreállítási alapjából Magyarországnak mintegy 2500 milliárd forint járna, de egyelőre még a 326 milliárdos előlegtől is elestünk, miután a magyar kormány által benyújtott tervet az Európai Bizottság még nem hagyta jóvá; szemben szinte már mindegyik másik uniós tagállammal.

Az Ursula von der Leyentől kapott válaszlevél egyértelmű fogalmaz az ügyben. Az Európai Bizottság elnöke világossá tette, hogy a helyreállítási alaphoz kapcsolódó nemzeti tervek esetében minden lépést megtesznek annak érdekében, hogy biztosítva legyen az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme, ez ugyanis kulcsfontosságú az európai adófizetők felé való elszámoltathatóság kapcsán.

Ursula von der Leyen egyértelművé tette azt is, hogy a tervek elfogadása az országspecifikus ajánlásoknak való megfelelést veszik kiemelten figyelembe.

Ezzel kapcsolatban Ujhelyi rámutatott, hogy a Magyarországgal szemben megfogalmazott javaslatok alapvetően az állami szintű korrupció elleni fellépésről szóltak. A Bizottság állítólagos elvárása például, hogy

a magyar kormány erősítse meg a korrupcióellenes keretet, többek között „az ügyészi erőfeszítések fokozásával és a nyilvános információkhoz való hozzáférés javításával, valamint erősítse a bírói függetlenséget.”

Ursula von der Leyen írásos tájékoztatását ismertetve Ujhelyi azt is elmondta, hogy az Európai Bizottság elnöke egyértelművé tette:

az úgynevezett „gyermekvédelmi törvény” miatti jogi vita nem része a helyreállítási alappal kapcsolatos folyamatnak.

A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy Ujhelyi levélben fordult Várhelyi Olivér uniós biztoshoz is annak érdekében, hogy kiderüljön: a Fidesz-kormány által delegált bizottsági tagnak volt-e, van-e arról tudomása, hogy az Európai Bizottság az LMBTQ-aktivisták óvodai fellépésének megakadályozása miatt tartja vissza a helyreállítási forrásokat; ha pedig ez az állítás valótlan, akkor az uniós biztos jelezte-e a magyar kormány felé, hogy ezügyben félrevezetik a magyar nyilvánosságot. AZ EP képviselő hozzátette:

Várhelyi Olivér egy hónapja nem válaszol az ezzel kapcsolatban neki feltett írásbeli kérdésekre, ami ugyanolyan beszédes az igazságot illetően.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .