Új iráni rakéta: Európa is elérhető

0
1029
youtube

Iránban az 1979-es iszlamista forradalom évfordulóján új rakétát mutattak be. A hosszú hatótávolságú cirkáló rakéta igen alacsonyan repül – hangsúlyozta Irán hadügyminisztere. Amir Hatami szerint az új rakéta hatótávolsága 1300 kilométer vagyis Irán csapást mérhet vele Izraelre vagy az Európai Unió délkeleti államaira. Különösen hogyha ezeket az új cirkáló rakétákat rendszerbe állítják Szíriában, ahol Iránnak több támaszpontja is van. Az Európai Unió ezért szeretné, ha tárgyalások kezdődnének Irán rakéta programjáról.

Kizárta a tárgyalások lehetőségét a forradalmi gárda helyettes parancsnoka. Hoszein Szalami dandártábornok hangsúlyozta: miután az USA újra szankciókat alkalmaz Iránnal szemben, nincs lehetőség arra, hogy Irán leállítsa rakéta fejlesztési programját. Külföldi szakértők szerint gyakran előfordul, hogy az irániak eltúlozzák fegyvereik hatékonyságát, de elképzelhető, hogy valóban kifejlesztettek egy olyan rakétát, mely képes csapást mérni akár 1300 kilométerre is. Ez pedig változtathat az erőviszonyokon  a Közel Keleten, ahol Irán különböző hadszíntereken szemben áll Izraellel és Szaúd Arábiával.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .