Trumpnak bankszámlája van Kínában

0
1548
trump.com

A New York Times, amely szívből utálja az USA jelenlegi elnökét mai számában rántotta le a leplet  az elnök viselt dolgairól méghozzá az elnökválasztás hajrájában. Azért ennek voltak előzményei is.

Trump 2016-ban kemény kampányt folytatott Kína ellen mondván, hogy a kínaiak elveszik az amerikaiak munkahelyeit. A Fehér Házba kerülve viszont kezdetben Kína barát politikát folytatott. Meghívta a kínai elnököt, aki vendégeskedett is nála. Ő maga pedig a Tiltott város vendége volt – még nem is oly rég. Trump unokája kínaiul tanul, és rendszeresen kínai nyelven üdvözli Hszi Csinpinget és nejét.

Ámde jött a választási kampány, és tanácsadói szerint ezt csakis úgy nyerheti meg ha megint mindenért Kínát okolja. Trump ezért megindította a kereskedelmi háborút miközben biztosította arról Hszi Csinping elnököt, hogy csak átmeneti szigorításról van szó. Ha ő marad a Fehér Házban, akkor újra javulhatnak a két nagyhatalom kapcsolatai.

Miért csak most derült fény a kínai bankszámlára?

A bankszámla tulajdonosa a Trump International Hotels Management vagyis az elnök egyik cége. Trump ezért nem tüntette fel a számlát saját pénzügyi jelentésében. Még üzletember korában próbálkozott Kínában, ahol éppúgy Trump tornyot kívánt építeni mint New Yorkban. A dologból semmi sem lett, de a számla megmaradt. Semmiféle üzletet nem folytattunk 2015 óta Kínával – sietett tudatni Trump cége a New York Times-szal. Az elnökkel kapcsolatban már sokszor felmerül, hogy nem siet különbséget tenni saját üzleti érdekeltségei és az Egyesült Államok érdekei között. Pekingben például vígan üzletelt veje családjának cége akkor is amikor Jared Kushner Trump főtanácsadója lett. A sajtó bírálatára a Kushner cég felszámolta kínai kapcsolatait.

Trump most azzal vádolja Bident, hogy nem képviselné elég határozottan Amerika érdekeit Kínával szemben.

A Kína ellenesség jelen pillanatban mindkét elnökjelölt programjának része, de csak a választások után derül majd ki, hogy valójában mit is akar Biden vagy Trump Pekinggel hiszen a világ második legerősebb nagyhatalmáról van szó. Ráadásul az egyetlen nagyhatalomról, mely leküzdötte  a Covid-19 vírus válságot, és idén pozitív gazdasági növekedést érhet el miközben mind Amerika mind Európa nyakig merül a válságba.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .