Tíz éve történt – Tom Lantos kitiltatja Amerikából a Magyar Gárda tagjait

0
1000

Mostantól minden reggel a Független Hírügynökség egyik, tíz évvel ezelőtti hírével indítunk. Ma például azzal, 2007. augusztus 16-án a FH Tom Lantos és a Magyar Gárda szóváltásáról számolt be.

Az amerikai Képviselőház külügyi bizottságának elnöke csütörtökön kijelentette: garantálja, hogy a Magyar Gárda egyetlen tagja sem kap soha beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. Tom Lantos Budapesten számolt be újságírók előtt az utóbbi hetekben tett útjairól és tárgyalásairól, amelyek elsősorban a terrorizmus elleni harcról és a közel-keleti helyzet békés megoldásának lehetőségeiről szóltak.

A magyar származású amerikai politikus a Független Hírügynökség vízumentességre vonatkozó kérdésére válaszolva hangsúlyozta: ő mindenképpen támogatja, hogy a magyarok vízummentességet kapjanak. Hozzátette azonban: 2001 szeptembere óta Amerikában elsőrendűvé vált a biztonság fontossága. Éppen ezért, az Egyesült Államok csak garanciák után hajlandó vízummentességet adni még az olyan baráti országnak is, mint amilyen Magyarország.

Mindenképpen ki kell szűrni, hogy terroristák kaphassanak beutazási engedélyt az Egyesült Államokba – mondta a politikus. „Az olyan őrültek például, akik szerint Magyarországot NATO-szövetségeseitől kell megvédeni, sohasem kaphatnak vízumot Amerikába, ezt garantálom – jelentette ki Tom Lantos. – Listát fogok kérni a Magyar Gárda mind az ötvenvalahány tagjáról és átadom az illetékeseknek”.

Az amerikai képviselő egyebekben ismét hangsúlyozta „az egész civilizált világ” összefogásának szükségességét a terrorizmus ellen. Mint mondta: a fasizmus és a sztálinizmus legyőzése után most az iszlám fanatizmus ellen kell egységesen fellépni.

- Hirdetés -

A Magyar Gárda közleményben reagált

A Magyar Gárda arra kéri az Amerikai Egyesült Államok nagykövetét, hogy határolódjon el Tom Lantos szélsőséges kijelentéseitől – így reagált a Független Hírügynökségnek közleményében az egyesület. Az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke ugyanis csütörtökön azt mondta Budapesten: garantálja, hogy a Magyar Gárda egyetlen tagja sem kap soha beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. Emellett – mint mondta – egy listát is fog kérni az egyesület tagjairól, amit eljuttat az illetékeseknek.

Forrás: Független Hírügynökség, 2007. augusztus 16.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .