Láttuk a sajtóban az örömteli hírt, miszerint a Vas megyei Csepregen az óvodások annyira megörültek annak, hogy felújították az Alkotmány utcát, hogy térden állva műsort adtak, megköszönve a polgármester bácsinak a gondoskodást.
Érthető volt az óvodások öröme, hiszen, mint Vlasich Krisztián polgármester elmondta, az egész város nagyon örült. Vagyis – és ezt már mi tesszük hozzá – furcsa lett volna, ha egy ilyen összevárosi örömködésből épp az óvodások maradtak volna ki. A polgármestertől azt is megtudhattuk, hogy nem csak a gyerekek mentek örömmel, de a szüleik is nagyon örültek annak, hogy a gyerekeik szerepelhettek az utca átadásának ünnepségén. Még a pedagógusok is örültek, és eszükbe sem jutott, hogy tehernek tekintsék a plusz feladatot, ellenkezőleg: nagyon szívesen foglalkoztak a gyerekek felkészítésével.
Ha felületesen gondolkodnánk, mint ahogyan azt sokan mások teszik, nekünk is az jutna az eszünkbe, hogy itt egy helyi kiskirály arroganciájának szerencsétlen megnyilvánulásával állunk szemben. Persze, az is lehet, hogy nem is a polgármester akarta, hogy az óvodások műsort adjanak a tiszteletére, hanem az óvónénik lihegték túl a témát, így bizonyítva alkalmasságukat, valamint a NER eszméi iránt érzett elkötelezettségüket.
Szóval a fentiekre is gondolhatnánk, de szerencsére nem kell ilyenekre gondolnunk. Már csak azért sem, mert tudjuk, hogy a csepregi útátadáskor egy Luca-napi népszokás elevenedett meg, az késztette térdre az óvodásokat. Egy régi népi hagyomány szerint ugyanis december 13-án, Luca napján, a fiatal fiúk szalmára térdepelve „kotyoltak” a házak udvarán.
Amúgy nem ez az első eset, hogy az óvodások a csepregihez hasonló bevetésen vettek részt. Két évvel ezelőtt például a zákányi óvodások köszöntötték énekszóval a magyar-horvát határnál szolgálatot teljesítő katonákat. A kicsik amellett, hogy eldalolták Weöres Sándor „Nincs szebb a virágnál” című megzenésített örökzöldjének néhány strófáját, ajándékkal is kedveskedtek az egyenruhás bácsiknak: nemzetiszínű szívecskéket vittek nekik, ezzel is fokozva a harci kedvüket.
De volt olyan is, amikor a mórahalmi óvodások kormányablakról szavaltak versikéket. Nyilván azért, mert ez benne van a mindennapjaikban, erről beszélgetnek játék közben, vagy éppen a délutáni alvás előtt, mielőtt eljönne hozzájuk az álommanó. Talán már nincs messze az idő, amikor néhány szülő azt kéri az óvodától, hadd legyen a gyerekének kormányablak a jele, mert ez egyenes út az iskolaérettséghez, arról nem is szólva, hogy ez a kiegyensúlyozott fejlődés záloga és egyben alapköve.
