„Tégy te is a gyűlölet ellen, te rohadék!”

0
3358
Fotó: Molnár Mihály.

Lackfi János író szerint a politizáló emberek jó része hihetetlen alpári, akár több egyetemi diplomával is. Pártpolitizálásba szántszándékkal nem megy bele, de odaáll jó ügyek mellé, most például részt vett a hajléktalanokkal szolidáris tüntetésen. Új könyve, a Levágott fül, krimiként is olvasható regény, de nincs minden lapon öt hulla.

  • Politikus nem lennék semmi pénzért.
  • Tilos a vitel és tilos a hitel, tilos a szerű és tilos a szaru, tilos a köz és tilos a kösz,
    tilos az élet és tilos az étel meg a bevétel, és nincs kivétel!
  • A Jóistennek nincsenek unokái csak gyermekei.
  • Ráférne egy kis rendszerfrissítés az agyunkra.
  • Mindig vannak baljós jelek.

Nyolcvan író kint volt a Kossuth téren a hajléktalanok melletti tüntetésen. Ennyire összetartanak?

Nehéz megítélni, hogy a vízvezeték-szerelők jobban összetartanak-e, mint mi. Megosztottak vagyunk mi is, de a szakmai szolidaritás sok rejtett szálon működik. Amikor Erdős Virág átküldte a felhívást, számomra evidens volt, hogy erre nekem reagálnom kell.

Önnek ez valószínűleg pláne evidens, hiszen van egy verse, A hajlékkészítés zsoltára címmel, amit a Hajléktalan Jézus című szobor avatására írt. Ez azt ábrázolja, hogy egy hajléktalan ember ruhájába burkolózva fekszik egy padon.

Igen, az is olyan felkérés volt a Máltai Szeretetszolgálat részéről, amire nem tudtam nem reagálni.

Miért nem?

Fotó: Molnár Mihály.

Mert ez nagyon húsba vágó történet. Egyszer például, amikor a Népstadion környékén jártam, egy hajléktalan hevert ott, és a lábán ugyanolyan kínai gumipapucs volt, ami akkoriban nekem is otthon. Ezen aztán el lehet gondolkozni, hogy melyikünk hever ott a földön és melyikünk nem. Vagy éppen megrendítő élményem volt az, amikor a kirakatban szerencsejátékot hirdettek avval, hogy „nyerjen mesés összegeket” és az alatt húzta meg magát egy hajléktalan. Kiradírozhatatlan történetek ezek az életünkből. És akik hajléktalanokkal dolgoznak, mint például Győrffy Ákos nagyszerű költő, is mondta, nem kéne, hogy az emberek életvitelszerűen az utcán éljenek, ez nem jó, tehát valahova el kellene helyezni őket.

Igen, de a kriminalizálásuk sem jó, hogy az életszerű utcán élésükért börtönbe is kerülhetnek.

A kriminalizálás és a hirtelen, ötletszerű megoldás sem jó. Ha politikus lennék, így nem fogalmaznék. De politikus nem lennék semmi pénzért.

Azért az, hogy el lehet kobozni a holmijaikat, sőt talán még meg is lehet semmisíteni, tényleg – finoman fogalmazva – nem szerencsés.

A végrehajtáson múlik sok minden, de nem tűnik barátságosnak, felebarátinak, szeretetteljesnek, az egyszer biztos. Főleg, ha azt vesszük, hogy egy hajléktalan két nejlonszatyorral leéli az életét és ezt összehasonlítjuk azzal, hogy nekünk az ökológiai lábnyomunk mekkora. Aki tett már rendbe padlást, lakást, az rájött, mennyi cucc között létezünk. Persze erre mondhatjuk, hogy több GDP-t is termelünk. De ha démonizáljuk akár magunkat, akár a hajléktalanokat, akkor nem sokra jutunk.

Algériában mesélték, hogy ott minden falunak, minden kerületnek, minden utcának megvan a maga hajléktalanja,

hetente többször végigjárja a házakat, és természetesen támogatják, működik egyfajta társadalmi felelősségvállalás. Régen a magyar paraszti házaknál, a tanyákon is befogadták a vándort. Azóta nem alakultak ki a szolidaritás új formái.

A tüntetésen mindenki maga előtt tartott egy táblát, papírt, amin szerepelt egy mondat. Ön mit írt ki?

Tilos a vitel és tilos a hitel, tilos a szerű és tilos a szaru, tilos a köz és tilos a kösz, tilos az élet és tilos az étel meg a bevétel, és nincs kivétel!

Mennyire tud az ilyen akció vagy esetleg egy-egy írás hatni, tehát amikor például egy túlzottan is jó tanulóról, aki mindennek és mindenkinek igyekszik megfelelni, gunyoros verset  tesz közzé, akkor reméli, hogy valamelyest léket üt a porosz utas, katonás fegyelmű iskolarendszeren?

Naivság lenne azt felelni, hogy hiszek abban, hogy egy vers hatására holnaptól az állig garbós tanár néni átvált nyíltabb és kedvesebb módszerekre. Hogy a szónak önmagán túlmutató hatalma van, azt viszont tapasztalom. Ez a vers elképesztő sok helyre jutott el és bár fikázást, dühöt hívott elő abból, aki esetleg értetlenül áll vele szemben, sokak helyeslését is kiváltotta. Különben gyakran az ellenkezés is felszítja a helyeslést. Akinek más a véleménye, találkozik azzal, hogy ilyen nézőpont is létezhet, védhető, lehet érvelni mellette. Melyikünket nem sebezte már meg egy szó? Akárcsak annyi, hogy a tanárunk ránk legyintett: ülj csak le, belőled úgysem lesz soha semmi! Ilyeneket egész életünkön keresztül magunkkal tudunk hordozni. Ezért nehéz azt mondani, hogy a szónak nincs hatalma. Inkább megáll, hogy élet és halál van a nyelv hatalmában, ahogyan a Példabeszédek könyvében olvassuk.

Hat gyereke van, így nyilván jócskán vannak tapasztalatai az iskolákról. Egyébként a gyerekei állami iskolákba jártak/járnak?

Zsámbékon a Premontrei Keresztelő Szent János Katolikus Iskolába jártak, utána pedig átmentek a kicsit nagyobb volumenű budakeszi Prohászka Gimnáziumba.

És mik a tapasztalatai?

Vegyesek. Ahány tanár, annyiféle. Hívő katolikusok vagyunk, fontos volt, hogy egyházi iskolába járjanak a gyerekek. Persze egyházi iskolába ugyanolyan emberek tanítanak és járnak, mint a többi helyre, csak nehéz nem azonosítani magával a vallással, magával a hittel azokat, akik színleg vagy nem túl jó szándékúan, tapintatlanul képviselik a vallást.

Azt akarja mondani, hogy mivel mostanában némiképp felülről jövő intenció is az istenhit és a vallásosság, vannak, akik beállnak a sorba érdekből?

Egy katolikus iskolába nem feltétlenül azért megy valaki, mert vallásos, mehet azért is, mert a másik sulinál jobb híre van, a továbbtanulásra több reményt ad, rosszat ott csak nem tanul a kölök. Többféle indokkal taníttatják itt az emberek a gyerekeiket. Utólag gondolkodtunk rajta, hogy mennyire volt jó döntés, hogy a mieinket oda írattuk be, mert azért láttunk sok negatívumot is.

És mire jutottak?

A kételyeinkre, a vívódásainkra jutottunk. Nincs még egy élete az embernek, hogy kipróbálhassuk másképp is. Nincs a gyerekeinkkel semmi különösebb probléma, de nyilván meg kell vívniuk a saját küzdelmeiket a hitükért. Azt mondta egy pap, hogy a Jóistennek nincsenek unokái csak gyermekei. A hagyományt valamennyire át lehet adni, de hogy ki mire teszi rá az életét, azt nem lehet direkt módon áthagyományozni.

Önnek, bár még csak negyvenhét éves, már három unokája van.

Abszolút hamar kezdték a fiamék is és a nagylányom is. Nem minden volt annyira szándékos. A lányomék később házasodtak, őket a gyerek hozta inkább össze házaspárrá. Nagyon aranyosak az unokák. Három gyermekem házasodott meg eddig, igen helyes párok jöttek össze.

Nyilatkozta is, hogy sokat tanult a gyerekeitől, a munkásságának a fele gyerekkönyv. Mit tanult tőlük?

Az a fajta robbanékony látásmód, amivel a gyerekek abszolút elfogulatlanul és igen merész társításokkal közelítenek a világunkhoz, nagyon hatott rám. Betokosodottan, automatikusan látjuk a dolgokat, hogy egyre gyorsabban tudjuk venni a mindennapok akadályait. New Yorkban egyszer az ottani magyaroknál volt kis körutam. Kiléptem a házból és megpillantottam egy fekete családot. A kislány felkiáltott, hogy „Hú, nézd mama milyen gyönyörű fehér virágok”. Egy igazi retkes, koszos park volt minden létező szeméttel tele. Megláttam, hogy a lecsupaszított fa ágai közé koszos nejlonzacskók akadtak be. A felnőtt tekintet rögtön látja ezek mögött a szennyezett tengereket és mindenféle ökológiai rémséget, a kislány viszont ránézett a fára, és azt mondta, hogy gyönyörű, fehér virágok. Ezzel tulajdonképpen a saját életminőségét javította. A világ arca nagyban függ attól, ahogyan ránézünk. A gyerekek hihetetlenül profik ebben az „újrakeretezésben” és teljes átéléssel tudják kialakítani a saját párhuzamos világaikat.

Korábban két könyvet is írt arról, hogy milyenek vagyunk mi magyarok. Most milyeneknek tart bennünket?

Nyilván minden magyar más és más, de azért minden népnek megvannak a maga szokásai. Ha például egy magyarnak azt mondom, hogy disznóölés, akkor van erről valami fogalma akkor is, ha vegán vagy ha utálja a disznóhúst. Míg ha mondjuk egy új-zélandinak mondom ugyanezt, esetleg érdeklődve néz és lehet, hogy kengurupörköltre gondol. Vannak ilyen beidegződéseink.

Azt azért gyakran szokták mondani és valószínűleg igaz is, ha megyünk az utcán azt látjuk, hogy az emberek jelentős része lógatja az orrát és ha átmegyünk már csak Ausztriába, akkor sokkal derűsebb arcokat látunk. De nem is biztos, hogy nyugatra kell ezért menni, még a Ceausescu diktatúra idején Erdélyben, bár sokkal vacakabbul éltek, mint mi, jóval több vidám, jó humorú emberrel találkoztam, mint nálunk.

Hát nem tudom, nagyon sok vigyori székelyt azért nem látni, de van humoruk, az kétségtelen. Szembeszökő, ha Afrikában járunk, hogy már maga az európai ember mennyivel búvalbéleltebb, mint az afrikai, holott az életkörülmények közt ég és föld a különbség. Pesszimizmusban nagyok vagyunk

És öngyilkosságban is nagyok vagyunk.

Abban is ott állunk az élen. Az biztos, hogy ráférne egy kis rendszerfrissítés az agyunkra, mert nagyon sok sérelmünk, beidegzett sebzettségünk, fájdalmunk van, melyekre emlékezni illő, de elsüllyedni bennük nem kéne.

Sokak szerint azért van is okunk rá…

Hát mindig van okunk rá. Van egy történet erről. Athén kapujánál ül egy filozófus a tanítványával, odamegy hozzá valaki és megkérdezi, hogy mondd csak bölcs öregember, milyenek az itteni emberek? A bölcs visszakérdez, hogy hát ahonnan te jössz, ott milyenek? Csaló, gazember, mocsok, disznó, szemétládák, válaszolja az idegen. Itt is éppen olyanok, feleli a bölcs. Jön egy másik idegen és ugyancsak megkérdezi a bölcset, hogy mondd csak jó mester, milyenek itt az emberek? Megint visszakérdez, hogy ahonnan jössz, ott milyenek? A válasz úgy hangzik, hogy csupa jóindulatú mesterember van, akik két kezükkel megfogják a munkát, vidáman élik napjaikat. A válasz úgy hangzik, hogy hát itt is pont olyanok az emberek. Azt mondja felháborodva erre a tanítvány, amikor elmegy a fickó, hogy hát mester, valamelyiket biztos becsaptad, mind a kettő semmiképpen nem lehet igaz. A felelet úgy szól, hogy egyiket sem csaptam be, mert amilyen szemléletet hoz magával, úgy fogja látni az embereket. A szemüvegünkön, nagyon sok múlik. Biztos, hogy mindig vannak baljós jelek. Állítólag Nádasdy Kálmán mondta a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, hogy kedves hallgatók, jegyezzék meg, a körülmények mindig rosszak.

Jó, jó, de azért nyilván vannak objektív tények, például az, hogyan szegényedtek el meglehetősen sokan, mekkora hit volt a rendszerváltásban, ami aztán egyáltalán nem úgy sült el, mint ahogy a legtöbben gondolták. Rengeteg a vesztes. És van sok politikai ok, például a szabadságjogok jelentős megnyirbálása, ami azért okot adhat a rosszkedvre. Nem tudom, mennyire foglalkozik politikával, vagy ezt megpróbálja kicsukni az életéből?

Sem kicsukni, sem ezen olyan különösebben rugózni nem akarok. Szeretek élni, sokfelé járok, sokféle emberrel találkozom, igyekszem őket meghallgatni és így kialakítani a világról a képemet. Pártpolitizálásba szánt szándékkal nem megyek bele, de mindig odaállok olyan ügyek mellé, mint akár a Bátor tábor, az Igazgyöngy alapítvány, a MásSzínház, a Habitat for Humanity, a máltaiak vagy az Ökumenikus Szeretetszolgálat akciói. Nem rég az otthonápolási díj felemelése miatt is felszólaltunk kis videók formájában. Most az is evidens volt, hogy a hajléktalan ügy mellé odaállok. Van bőven tennivalóm, és egyáltalán nem akarom homokba dugni a fejemet ezután sem. Untat, hogy ide meg oda kit neveznek ki, hogyan, milyen módon, unom a beszólogatásokat is, mert mindenki azt képzeli magáról, hogy 100%-ig igaza van. A politizáló emberek jó része hihetetlen alpári, akár több egyetemi diplomával is. Döbbenetesen bántó dolgokat engednek meg maguknak. Ez bizonyos távolságból szemlélve igencsak szórakoztató és kimondottan Shakespeare-i: „Tégy te is a gyűlölet ellen, te rohadék!” Érdemes tükörbe nézegetnünk, különben ellehetetlenülnek a párbeszédek.

Az írónak ez lehet kedvező közeg, hiszen remek témákat adhat.

Így van, abszolút. Ez tényleg Shakespeare live. Sokat merítek is ebből. Van egy Minden napra egy sztori című sorozatom, amit a Facebook-ra teszek fel. Most Netentúli történetek címmel a Mozsár Műhelyben lesz belőlük színpadi változat, női és férfi hangra hangszerelve. A 365 egypercesben rengeteg hangon megszólal a “köznép”. Nyilván nem aktuálpolitikai jelleggel, de ráismerhetünk a köröttünk szóródó monológokra.

Most lesz a könyvbemutatója a Levágott fül című új regényének, amiben egy tizenhét éves srác tényleg levágott emberi fület talál az ablakpárkányán. Az a nagy kérdés, hogy mit csinál vele.

Mindannyian szeretnénk minél nagyobb biztonságot, a kátyút azonnal tömjék be a házunk előtt és a kiégett lámpakörtét rögtön cseréljék ki a villanyoszlopon és legyen minél kevesebb az adónk és legyen megfelelő egészségbiztosításunk. De ott van az ellentmondás, hogy este nézzük a krimit, amiben bilincsbe verve mászik a szutyokban egy férfi, csuklójához bilincselve egy bomba nő, és minden pillanatban kilövik alóla a vastraverzet, és ő is lő meg őt is lövik, sőt helikopterrel is lövik, meg lánctalpakkal is tiporják. Egyszerre akarjuk az izgalmat és a biztonságot. A könyv főszereplője átlagos magyar tinédzser, aki mögött átlagos magyar család áll, ami úgy tűnik, hogy rendben van. A tizenhét éves fiú agyában azonban semmi sincs rendben, minden megkérdőjeleződik. Az Istennel, a társadalommal, az emberekkel, a tanárokkal, a tekintéllyel kapcsolatban, a judó edzőjével, a szüleivel kapcsolatban. Keresi a helyét, keresi önmagát ebben a világban. A billenőpont az életében éppen ez a levágott emberi fül lesz. Az a dilemma, hogy menjen be vele a rendőrségre, mint jó állampolgár vagy mutassa meg a szüleinek vagy a tanárának, a barátjának, a plébánosnak, a kedvesének vagy csapjon fel nyomozónak? Ugye mindannyian nyomozók szeretnénk lenni, mint Colombo… Végül elkezd a saját szakállára nyomozni, rendőrségi ügybe is belekeveredik. Kiderül, hogy nem annyira egyszerű az ügy és ekkor ámokfutásra kényszerül. Megismeri a bűn világát, amely a valóságban cseppet sem elegáns, inkább lepattant, mocskos, közönséges, egyik ember a másikat akár rabszolgaként is képes tartani. A fiúnak a rázuhogó információözönnel is naponta meg kell küzdenie. Mint ma sok fiatal, elbizonytalanodik, mi fontos és mi nem, mi lehetséges és mi nem. Vajon az egész világ egy nagy X-faktor? Például az is felvetődik, hogy egy kis faluból meg lehet-e hekkelni a NASA honlapját? Ez esetleg lehetséges, de amikor küldenek egy szerződést és a srác kimegy Amerikába, az ottani TEK rögtön belenyomja a betonba, bekasztlizzák államtitok megsértéséért… És van még egy fontos szereplő ebben a könyvben, a Lili nevezetű vak lány, igen kemény élettörténete van, és durva betegségek is kijutnak neki. Ehhez képest próbálja megtalálni magát, normálisan nagy pofájú vagy abnormálisan nagy pofájú valaki, és azt várná, hogy ne kezeljék fogyatékosként. Vagány és laza. Szereti azokat a határokat feszegetni, amik az úgymond normális és nem normális lét között vannak. Hogy ennek a két fiatalnak mi köze van, egyáltalán lehet-e köze egymáshoz és kitől ered a levágott fül, ezek mind szép sorban kiderülnek a könyvből. Mint ahogy az is, hogy az emberben a jó vagy a rossz diadalmaskodik. Esetleg mindkettő. Krimiként is olvasható regény, de nincs minden lapon öt hulla. A két fiatal monológjából ránk zuhog viszont a körülvevő világ a maga őrült pörgősségében, ezer anekdotával, színesen, habosan, emésztetlenül.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..