„Ha a fővárosi közgyűlés politikai vitafórummá alakul át, meg fogom szakítani az üléseket.” Ezt mondta tegnap Tarlós István főpolgármester.
Gagyog, s ragyog.
Hogy mi politikai vita, és mi nem az, ő mondja meg.
Itt tart ma Magyarország idejutott ez az egykor szebb napokat látott ország. Igaza lett Kövér Lászlónak, amikor nem sokkal a 2010-es választások előtt mondta: olyan lesz ez az ország, hogy rá sem ismerünk.
Mi folyamatosan benne éltünk az elmúlt hét évben, ezért csak kevesen vesszük észre a változást. Ha látnánk, milyen lett ez az ország, úgy lennénk vele, mint egy régen látott ismerőssel. Hogy megöregedett, mondjuk magunkban arra, akivel már régóta nem találkoztunk. (Ő is ezt gondolja rólunk.)
Rá sem ismernénk Magyarországra, ha nem mi élnénk benne.
Tarlós például ilyet nem mondhatott volna hét évvel ezelőtt. Egy akkori Tarlósnak ekkora taplóság eszébe sem juthatott volna. Akinek ilyen eszébe jutott, az nem lehetett főpolgármester, legföljebb a kocsmákban, vagy a lelátókon randalírozó csürhe. Esetleg a fakocka helyettese a 3-as metrón.
Ma már fel sem kapjuk a fejünket, ha ilyet hallunk. Még csak fel sem idegesítjük magunkat.
Semmi sem tart örökké, elmúlik ez is. Egyszer, majd, valamikor. Hogy addig mi lesz, nem tudjuk. De holnap is elmegyünk dolgozni, bemegyünk a boltba, és veszünk ezt-azt, ami kell.
Tarlós pedig, megszakítja az üléseket.
Mindenki alkalmas egy feladatra.
