Magyarország az egyetlen olyan egykori szocialista állam, amelyben még mindig titkos a szolgálatok hálózatának névsora az 1990 előtti időszakban. Magyar Péter a Facebookon azt ígéri, hogy amennyiben hatalomra kerülne, akkor első dolga lenne ezeknek a titkos dossziéknak a nyilvánosságra hozása.
Érdekes, hogy a Fidesz, amely antikommunista irányzatként indult, mind a mai napig akadályozza ezt a folyamatot, amely pedig minden egykori szocialista országban megtörtént az Európai Unióban. Miért ez az óvatosság Orbán Viktor körében?
A bevallhatatlan múlt
Gorbacsov hatalomra jutása után a Szovjetunió és az Egyesült Államok gyorsan megegyezett abban, hogy Moszkva feladja európai birodalmának egy részét vagyis Magyarország újra a Nyugat része lehet. Ezt követően a Szovjetunió és az Egyesült Államok nagykövetei Budapesten megkezdték az egyeztetést arról: miképp menjen végbe a rendszerváltás vérontás nélkül. Az amerikai nagykövet szovjet “kollégája” támogatását kérte, hogy a titkosszolgálatok, melyeknek döntő szerepet szántak a rendszerváltásban, ne akadályozzák sőt lehetőség szerint segítsék azt megakadályozva bármiféle fegyveres fellépést a hatalom megtartásának érdekében. A megállapodás meg is történt annál is inkább, mert a magyar titkosszolgálatok maguk is készültek a rendszerváltásra.
Minden ellenzéki szervezetben jó előre elhelyezték a saját embereiket, akiknek azután döntő szerep juthatott a rendszerváltásban. Ez nem új módszer: Andropov még a KGB elnökeként rendelte el, hogy Fouché egykori francia belügyminiszter módszerével, az ellenzéket is “lássák el káderekkel.” A leghíresebb eset Lech Walesaé, aki a Szolidaritás vezére lett a titkosszolgálat támogatásával.
És nálunk?
Magyar Péter most azt írta a Facebookon:
“ezzel a lépéssel 34 év óta adós a magyar politikai elit. Nem véletlenül, mert így nem derülhetett ki, hogy kik lopták szét az országot az első körben 1990 körül, és hogyan jött létre az a szűk hatalmi, gazdasági elit, amely azóta is uralja az országot. Néhol persze már az új generáció.”
A Fidesz későbbi vezérkarának tagjait már a szervezet megalakulása előtt az amerikai nagykövet figyelmébe ajánlotta a szovjet “kolléga”. Aztán 2009-ben a hatalomra készülődő Orbán Viktor ellátogatott Putyin szülővárosába, Szentpétervárra, ahol a magyar antikommunista és Moszkva ellenes politikus és a KGB egykori alezredese felfedezte egymásban a rég nem látott barátot. Vajon miért?
Ezen töpreng leginkább David Pressman USA nagykövet is, akit Orbán Viktor kormánya azzal gyanúsít, hogy Magyar Péter mozgalmának legfőbb támogatója.
16%-ra emelte a kamatlábat a Nemzeti Bank Moszkvában, hogy megállítsa az inflációt, amely komoly politikai problémát okozhat Putyin elnöknek épp a választási évben. Az ukrajnai háború nem rendítette meg az orosz elnök hierarchikus rendszerét pedig az Egyesült Államokban ezzel számoltak. Biden elnök nyíltan közölte, hogy célja Putyin megbuktatása.
Később visszavonta ugyan, de nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok ezt szeretné elérni a szankciókkal, melyeket azután az Európai Unió és Nagy Britannia is követ. Lélektanilag az USA rosszul mérte föl Oroszország helyzetét annak ellenére, hogy a CIA igazgatója, William Burns korábban nagykövet volt Moszkvában, és jól ismeri az orosz elitet.
Washingtonban azt nem vették észre, hogy az orosz közvélemény nem tekinti külföldnek Ukrajnát, épp ezért nem tartja agressziónak a katonai támadást, melyet Putyin 2022 február 24-én indított meg a kijevi kormányzat megbuktatására. Az orosz birodalom Kijevben alakult meg, ott váltak a viking vezérek szláv uralkodókká, ott vették fel a kereszténységet. Kijev központi szerepe csak azután szűnt meg, hogy a mongolok elpusztították az orosz birodalom fővárosát a tizenharmadik században. A központ északon alakult ki, és azóta hívják Ukrajnának – határtartománynak az ősi orosz birodalmat, melyért most Putyin csapatai küzdenek.
Az orosz cárok Ruriktól, az első kijevi fejedelemtől származtatták magukat.
Miklós, az utolsó cár 1917-ben veszítette el hatalmát, majd 1918-ban Lenin parancsára családjával együtt az életét is.
A háborús infláció idézte elő az utolsó cár bukását
Az 1914-ben megindult világháborúban a cár ki akarta terjeszteni birodalmának határait Kelet Európára és a Balkánra is, és el kívánta foglalni Isztambult, az egykori Bizáncot, melyet az orosz propaganda Cárgrádnak nevezett el. Ehelyett az orosz hadsereg hatalmas ember áldozatokat szenvedett el a németektől, a hazai gazdaság stabilitása megingott. Az orosz gabonaexport lehetőségei csökkentek, a hadsereg egy ideig felvásárolta a megmaradt készleteket, de a cári kormányzat már nem tudott fizetni, ezért a pénznyomtatás eszközéhez nyúlt. A Nagy Péter és Nagy Katalin arcképével díszített rubelek elveszítették az értéküket.
Most könnyen kialakulhat hasonló helyzet, mert Putyin úgy kívánja kordában tartani a társadalmat, hogy önti a pénzt a piacra. A katonák az átlagfizetés két és félszeresét keresik, az elesettek családjának ötmillió rubeles támogatás jár – ez amerikai dollárban is csinos összeg: mintegy 57 ezer dollárnak felel meg.
Nemes Gábor, a Kossuth rádió egykori moszkvai tudósítója figyelt fel arra, hogy Putyin figyelemreméltó módszerrel kezdte meg a takarékoskodást: annak érdekében, hogy ne kelljen kifizetni az ötmillió rubelt az elesett katonák családtagjainak, mostanában már inkább arról értesíti a családot, hogy “a katona eltűnt a fronton. ”Minthogy nincs róla biztos hír, az államkincstár nem fizet. A katonák többségét vidékről hívják be, Moszkvát és Szentpétervárt megkímélik nehogy a kirakatban zúgolódástól kelljen tartani. A hatalom szeretne olyan benyomást kelteni minthogy
“a különleges katonai művelet nem érinti az átlag orosz életét.”
Honnan szerez katonákat Putyin? Az orosz állampolgárságot ahhoz kötik a hatalmas országban élő és dolgozó külföldieknek, hogy a katonaköteles fiatalokat azonnal behívják. Megnemerősített hírek szerint a 140 milliós ország embervesztesége meghaladta már a 300 ezret is. Afganisztánban ez nem érte el a 20 ezret.
Putyin nem élné túl az ukrajnai háború kudarcát
Erre figyelmeztetett a nemrég elhunyt Henry Kissinger, aki jól ismerte az orosz elnököt, mert még Leningrádban találkozott vele amikor a polgármesteri hivatalban Putyin intézte a gazdasági ügyeket. Németül beszélgettek hiszen Kissingernek az volt az anyanyelve, Putyin mint KGB-s alezredest évekig az egykori NDK-ban szolgált: ő volt a drezdai kirendeltség vezetője amikor a szocialista rendszer összeomlott Németország keleti felén. Akkoriban Putyin a nyugati nyitás híve volt. Elnöki uralmának első korszakában jó kapcsolatokat ápolt az orosz elnök a Nyugattal, Oroszországot bevették a G8 csoportba is. Aztán Putyin válaszúthoz érkezett: modernizálnia kellett volna Oroszországot. A Goldman Sachs moszkvai képviselője, egy brit közgazdász professzor le is tett egy fejlesztési programot az elnök asztalára, amely kínai mintára a piacgazdaság fejlesztését indítványozta, hogy Oroszország korszerű gazdaságot teremtsen, és ne csak nyersanyagokat és fegyvereket legyen képes exportálni. Putyin elismerte, hogy ez jó terv, de közölte: az ő támogatói, a szilovikok – a hadsereg és a KGB tábornokai – nem fogadnának el olyan elképzelést, amely korlátozná hatalmukat. Ezért aztán Putyin elindult az autokrata rendszer megerősítése irányában, és ezt éppúgy a nyersanyag export bevételeiből fedezte mint a szovjet időben a moszkvai vezetők. A zsákutcába vezetett ország ezért tűzte ki célul a reconquista-t, a régi, oroszok által lakott területek visszaszerzését. Putyin a grúziai háborúban visszaszerzett néhány határtartományt , aztán 2014-ben elfoglalta a Krímet. 2022-ben pedig megindult Kijev ellen.
“Ma már nem szokás háborúval rendezni az ügyeket “
– figyelmeztette Putyin elnököt Narendra Modi indiai miniszterelnök, aki ugyan benne van a BRICS csapatban, de lepaktált az Egyesült Államokkal is.
Washingtonban ugyanis, ahol 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánították Kínát és Oroszországot, egyszer csak felfedezték Indiát. Korábban a liberális lapok arról írtak az Egyesült Államokban, hogy Narendra Modi mozgalma, a BJP félfasiszta mozgalom, amely a hinduk felsőbbrendűségét hirdeti. Magát a miniszterelnököt évekig nem fogadták Washingtonban, mert Gujarat államban, ahol Narendra Modi korábban főminiszter volt, rendszeresen pogromokat szerveztek a muzulmán kisebbség ellen, akik közül több ezret meg is öltek. Miután az USA szembekerült Kínával, Washingtonban Indiát választották partnerül, és “a véreskezű Narendra Modiról” egyszer csak kiderült, hogy ő a világ legnépesebb demokráciájának vezetője.
“A világ két legnagyobb demokráciája szövetkezik egymással” – jelentette be büszkén Joe Biden Narendra Modi oldalán Washingtonban.
India azért több vasat is tart a tűzben: az orosz olajat, melyet Putyin a szankciók miatt nem tud eladni Nyugatra jórészt India vásárolja fel, finomítják, majd szép haszonnal eladják Nyugaton. India az orosz olajért rúpiában fizet, amely Putyin pénzügyi problémáit nem oldja meg.
Márciusban minden bizonnyal újraválasztják Putyint, aki a zsákutcában nemigen tudhatja: merre van előre?
A politika állítólag tudomány. Tanítják világszerte, akadnak hozzá hallgatók, és bár én meg nem mondom, hogy közülük hányan lesznek politikusok, de azért valamifajta átfedésnek csak kell lennie, különben az oktatóknak felkopna az álluk.
Némi gondolkodás után persze rájön az ember, hogy az előbbi mondat butaság, a kiképzettekből nem politikus lesz, hanem újabb politikatanár és/vagy politológus. Utóbbiakból rengeteg kell, és jól meg is fizetik őket, ebből következően elemzéseikkel biztosan sok hasznot hajtanak, mely hasznok mifélesége ma még ugyan az ismeretlenség homályába vész, de egyszer talán azt is kiderítik. Filozófusoknak való, embert próbáló feladat (másnak halvány esélye sincs).
A politikusok mindenféle mást tanulnak, ergo nem is értenek a szakmájukhoz, az egyetemi szintű, azaz tanított politikát illetően mindannyian dilettánsok. Egy sofőrnek vagy mérnöknek jelentkező ember szakirányú képzettség nélkül még aljamunkát sem kap a kinézett terepen, viszont a legnagyobb országokat simán el lehet vezetni hályogkovács diplomával is. Ez persze túlzás, a politika szakma, és ugyan sok egyszerű ember gondolja úgy, hogy úri passzió, amiért nem kéne nekik fizetni sem („Ezek életükben nem dolgoztak semmit!”), de komoly ügyekben inkább döntsön a racionalitás, mint az egyszerű emberek. A racionalitás az egyszerű emberekkel ellentétben azt mondja, hogy a politikus ugyanúgy dolgozik, mint mások, és hogy fizetünk neki, magától értetődő. Így működik a demokrácia. A szakmát a politikus nem az iskolában, hanem az életben tanulja, ahol a vizsgáztatók a választók, akik aztán az igazi dilettánsok.
A politikustól az átlagpolgár elvárja, hogy minden szempontból tökéletes és minden ténykedését illetően feddhetetlen legyen, azaz csak olyan embert fogad el politikusnak, amilyen ember nincs.
A politikusok éppúgy gyarlók, mint a többség, és egy nagyobb csoportban biztos akad elcsábítható. Suska, szex, ajándék, hajókázás meg repülő, de ez érdektelen, a politikai lényeg az, hogy ha kiderül a bunda, mi lesz majd a megbotlottal: a pártból való azonnali kizárás, börtön, és pénzbüntetés (Zuschlag), vagy szabadon elsétálhat a lopott pénzzel, mint a társadalom továbbra is derék, becsületes tagja, a 13 milliárdos kárt meg majd állják az adófizetők (Tiborcz).
Szomorú hungarikum, hogy ez a nagyon fontos, a pártok közötti döntő erkölcsi különbséget kimutató tolvajsors a választók nagy részét hidegen szokta hagyni,
legfeljebb megint csak arra a megállapításra jutnak, hogy mindkettő lop, de mind az összeget, mind a végeredményt tekintve Tiborcz volt az ügyesebb. Ezért is szavaznak a FIDESZ-re, mert „ők legalább értenek hozzá”. Hogy pont ahhoz, amihez nem kéne, érdektelen, a szakemberség a lényeg. A Stockholm-szindróma megbízhatóan működik.
A politikus mindig hatalomra tör. Aki ezért elítéli, nem látja a lényeget (hajh, de sokan vannak ezzel így!).
A politikus hatalom nélkül senki és semmi, mert pont azt nem tudja megcsinálni, amiért ő politikus. Mintha kirúgták volna az állásából. Mondhatja ugyan ellenzékiként, hogy ez se jó, meg az se jó (általában igaza is van), de pozitív irányú ténykedésre képtelen, se pénze, se döntési kompetenciája, így a szavazóknak, akik rá szavaztak, nem tud semmit nyújtani.
A hatalom akarása a politikus esetében a munkahely akarása, ha pedig valaki kijelenti, az lenne ideális, ha „egyik sem ragaszkodna a hatalomhoz”, vagyis ha egyik sem akarna dolgozni, annak az agyi képességeiről inkább nem nyilatkozunk. Még ennél is szomorúbb elmeállapotra utal, ha valaki azt mondja hosszú ideje ellenzékbe szorult pártokról, hogy „nem hitelesek”. Hát mitől lennének azok, ha nincs hatalmuk, a sajtó meg nem segít nekik?
A fentiek alapján a politika a gyarló emberek alkotta politikusréteg küzdelme a még gyarlóbb emberek alkotta választótömeg kegyeiért, amely tömeg nagy részének sokkal kevesebb az információja, sokkal kisebb a feldolgozó képessége, és sokkal erősebb az érzelmi kötődése annál, hogysem jól tudnának dönteni. Ebből következően a demokratikus országoknak a rossz választás miatt rosszabbul megy, mint ahogy mehetne, így aztán annak a népnek, aki még ebben a gyönge mezőnyben is hátracsúszik és ottragad, behunyt szemmel és villámgyorsan kormányt kellene váltani. Mindegy kire, az a mostaninál kizárólag jobb lehet.
Churchill mondta egykor, hogy
a demokrácia elleni legfőbb érv egy tízperces beszélgetés az átlagválasztóval.
Sajnos igaza van. Az átlagválasztónak nincs információja az egyszavas, max. tőmondatos „eligazításokon” kívül, és ha mégis hozzájut valamihez, a történések/dolgok legtöbbjére magyarázata sem, mert egyedül nem tudja feldolgozni a számára bonyolult eseményeket, így aztán a kampányokban a választó átverési technika (ellenfél besározása, ígéretek halmozása) sokkal fontosabb, mint az országvezetési tehetség.
Ebből következik, hogy általában az előbbiben jártas (drasztikusan primitivizáló) és/vagy nagyobb médiabirodalommal bíró párt jut hatalomra, holott az ország érdekében a dolgok bonyolultságát figyelembe vevő szakembereknek kellene, akiknél majd a döntés egyik poszton sem azon múlik, hogy az főnök mit álmodott az éjjel.
Az értelmiség, pláne a nagy, független lapoknál dolgozók, akiknek azonnal rendelkezésre álló médiafelületük is van, az orbáni rendszer kritikáin túlmenő egyértelmű adat és magyarázat közlésével (az ellenzék mit tenne másképp, és az miért lenne jobb) a polgárok ismeretanyagán sokat tudnak javítani, hogy a választók választása az országra nézve kedvezőbb, a demokrácia meg két választás között stabilabb legyen.
Illetve tudnának. De nem teszik. Nyilván nem ez a dolguk.
Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter, aki levelet írt a Washington Postnak, mely bírálta az Orbán kormány kétértelmű politikáját Ukrajnával szemben, Kelet-európa független virágzó államává tenné Ukrajnát.
Jeszenszky, aki washingtoni nagykövet volt az első Orbán kormány idején, levelében elismeri, hogy a Washington Post bírálata nem alaptalan, de arra mutat rá, hogy az új ukrán nyelvtörtény sem biztosítja a magyar kisebbség érdekeinek megvalósulását Ukrajnában. Szijjártó Péter külügyminiszter ki is jelentette: Magyarország továbbra sem támogatja Ukrajna NATO és EU tagságát, mert az új nyelvtörvény sem felel meg a kisebbségi jogoknak. Jeszenszky utal arra, hogy
Ukrajna nem sokkal a függetlenné válás után aláírt egy kétoldalú egyezményt Magyarországgal, melyben garantálta a magyar nyelvhasználatot. Jeszenszky Géza mint az egyezmény aláírója azt javasolja, hogy térjenek vissza ehhez a formulához.
A gond az, hogy a nyelvtörvény általában szabályozza a nyelv használatát Ukrajnában, ahol nagyon nagy az orosz kisebbség.
Magának Zelenszkij elnöknek is orosz az anyanyelve.
A háború miatt ez érthetően igen érzékeny kérdés Ukrajnában. Amikor Zelenszkij elnök nemrégiben Washingtonban járt, akkor a tudtára adták, hogy ideje lenne valahogy rendezni a kisebbségek ügyeit. Ezért írta alá Zelenszkij elnök az új nyelvtörvényt.
Kelet-európai Svájc?
Ezt javasolja Jeszenszky Géza Ukrajnának, amelynek a háború kellős közepén valószínűleg nem ez a legfontosabb problémája. Az ex külügyminiszter felvetése különben teljesen jogos hiszen nagyon sok kisebbség élt a háború előtt Ukrajnában.
Sztálin mint a Szovjetunió nemzetiségi népbiztosa ugyanis úgy rajzolta meg a határokat, hogy ne legyenek etnikailag egységes tagköztársaságok, mert akkor azok veszélyeztethetnék Moszkva egyeduralmát. Ukrajnához ezért orosz többségű tartományokat is hozzácsapott, az egyiket oly fontosnak tartotta, hogy a tartomány székhelyét Sztálinonak nevezte el – ez a mai Donyeck.
Ukrajnában élt a világ egyik legnagyobb zsidó közössége.
A zsidók külön nemzetiségnek számítottak a Szovjetunióban. Netanjahu izraeli miniszterelnök ősei is innen vándoroltak ki Izraelbe. Az ukrajnai zsidók döntő többségét a nácik meggyilkolták. A tömeggyilkosságokban részt vett az ukrán SS is. Maga Zelenszkij is holokauszt túlélő család tagja.
Magyarok csak 1945 óta élnek Ukrajnában, mert azelőtt Kárpátalja Csehszlovákiához tartozott, ahova a trianoni béke nyomán került.
Kárpátalján mindig is a szláv lakosság alkotta a többséget. Jeszenszky ex külügyminiszter százezer fölötti magyar kisebbségről írt a Washington Postnak. A háború előtt ennyien is voltak, de miután a döntő többség kettős állampolgár, ezért valószínűleg javarészük Magyarországra menekült a háború előtt.
A Kelet-európai Svájc gondolata különben nem új: jeles erdélyi értelmiségiek javasolták ezt a harmincas években a soknemzetiségű és sokvallású Erdély számára (Kós Károly, Szentimrei Jenő és mások). Sem a román sem pedig a magyar nacionalizmus nem fogadta el a Kelet-európai Svájc gondolatát, a nagyhatalmak pedig a pillanatnyi érdekek alapján döntöttek. Hitler a magyaroknak ítélte Észak Erdélyt.
Molotov szovjet külügyminiszter 1941-ben azt javasolta a magyar kormánynak: ha nem támadják meg a Szovjetuniót a nácikkal együtt, akkor a háború után megtarthatják Észak Erdélyt, ahol ekkor még magyar többség volt.
Horthy bízott a németek katonai fölényében, és elutasította a javaslatot. A második világháborút lezáró párizsi békében ezért újra Romániának ítélték Észak Erdélyt. Ahol aztán Sztálin utasítására létrehoztak egy Magyar Autonóm tartományt, melyet Ceausescu szüntetett meg. Időközben a német és a zsidó kisebbség kivándorolt Romániából, a magyar pedig radikálisan csökkent. Svájcról immár senki sem beszél Romániában, amely hivatalosan egységes nemzetállam. Ez persze ma már egészen mást jelent mint Ceausescu idejében, de a svájci kanton rendszert egyetlen politikai erő sem tekinti reális elképzelésnek Romániában.
A politika sajátja az érdekervényesítés akár nyomásgyakorlás útján is. Ennek az erőviszonyok határozzák meg a mértékét. Sok farok fizetett már rá amiért csóválni akarta a kutyát.
“A külügyminiszter kolléga félreérti a helyzetet, számunkra elvi kérdés az uniós hitelfelvétel elutasítása. Szerintünk ugyanis nem a közös európai eladósodás jelenti a jövőt. Az európai jövő nem a nagy adósság hegyek felé tart” – jelentette ki a magyar külügyminiszter. Korábban Annalena Baerbock német külügyminiszter azt vetette a magyar kormány szemére, hogy megvétózza azt az uniós segély csomagot, amely 18 milliárd euró értékű támogatást nyújt Ukrajnának. A háborúban álló Ukrajnának ez létszükséglet – hangsúlyozta a német diplomácia vezetője. Magyarország kétoldalú alapon támogatja Ukrajnát – közölte Szijjártó Péter. Ez nyilvánvaló képmutatás hiszen
a magyar kormány sem fegyvert nem szállít Ukrajnába sem pedig pénzügyi támogatást nem nyújt.
Ennek Putyin nyilvánvalóan örül, de a jelenlegi helyzetében ez csekély vigasz hiszen az oroszok a legnagyobb katonai vereségüket szenvedték el Herszon körül.
Biden amerikai elnök egyidejűleg kijelentette: csakis akkor kerülhet sor béketárgyalásra az oroszokkal, ha a megszálló csapatok elhagyják Ukrajna területét. Putyin négy ukrán tartományt is Oroszország részének nyilvánított – köztük Herszont is. Arról már nem is beszélve, hogy a Krím félsziget is Ukrajnához tartozott 2014-ig amíg az oroszok el nem foglalták.
Putyin pácban
A nagy katonai vereség és a fokozódó diplomáciai elszigetelődés miatt Putyin úgy döntött, hogy nem vesz részt a G20 csúcstalálkozón Indonéziában. Erre két oka lehet: egyrészt nem kíván vele tárgyalni az amerikai elnök, aki viszont eszmecserét folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Másrészt pedig Putyin attól tarthat, hogy távollétében politikai puccsot szervezhetnek ellene Moszkvában. A háború ugyanis több mint nyolc hónapja tart, és az orosz hadsereg szánalmasan leszerepelt. Korábban a titkosszolgálat mondott csődöt amikor a villámháborús terv befuccsolt, mostanában pedig a hadseregről derül ki, hogy távolról sem oly hatékony mint ahogy azt Putyin állította.
Kifizetődik-e a magyar diplomácia orosz barátsága?
Vesztes oldalon állni korántsem biztos, hogy jó befektetés. Putyin hazugsága már régen megbukott: Magyarország nem kapja olcsóbban a földgázt.
Miért érdemes akkor szembeszállni az Európai Unió legerősebb országával Ukrajna ügyében?
Az egyik ok nyilvánvaló: a magyar kormány így kívánja zsarolni Brüsszelt, hogy hozzájusson az eurómilliárdokhoz. Amikor az Európai Unió felvette első közös hitelét, akkor a magyar kormány ebből jelentős összegre számított, de ez nem érkezett meg. A német parlament meg is szavazta, hogy a magyar kormány csak egy részét kaphassa meg a 13 milliárd eurós uniós támogatásnak. Enélkül viszont a nemzeti együttműködés rendszere meginoghat hiszen Orbán Viktor egyre kevésbé képes finanszírozni nagy találmányát. Pénz híján pedig a lelkesedés ugyancsak gyorsan csökkenhet.
A másik ok, ami miatt a magyar kormány nem lelkesedik a közös hitelfelvételért az úgynevezett Hamilton hatás. Az USA úgy jött létre, hogy Hamilton pénzügyminiszter egyesítette a tagállamok adósságait, és ily módon mindenkinek érdekében állt az egyesülés. Vagyis a közös hitelfelvétel egy lépést jelenthet az Európai Egyesült Államok felé. Ettől irtózik Orbán Viktor hiszen hatalmát ez nagymértékben korlátozná. Csakhogy a hatalom megtartásához szüksége van az Európai Unió pénzére.
Ebben a helyzetben csakis a képmutatás és a hazudozás segíthet, de ebben a tekintetben Orbán Viktor eddig sem szorult bátorításra.
Berend Nóra történész, a Cambridge-i Egyetem professzora a magyarországi politikai antiszemitizmusról írt tanulmányt, az Israel Journal of Foreign Affairs című szaklapban.
A szerző mindenekelőtt a Soros György elleni kormány kampányokra utal.
“A magyar kormány szerint a “Soros terv” el akarja árasztani közel-keleti és észak-afrikai migránsokkal Magyarországot és egész Európát.”
Berend Nóra történész emlékeztet arra, hogy a Sorosról készült kampány karikatúrák kísértetiesen hasonlítanak a náci Németország Der Stürmer című antiszemita lapjának képeire. A Der Stürmer főszerkesztőjét a nürnbergi perben halálra ítélték és kivégezték. A magyar kormányzati kampányok, melyek szerint “Soros mozgatja a szálakat a háttérben” kísértetiesen emlékeztetnek a náci propagandára. Antiszemitizmus létezett a két háború között, és most is van ennek népszerűsége, de mindez nem légüres térben történik – hangsúlyozza a történész.
Csökkenő életszínvonal – növekvő nacionalizmus
Ez sok populista rendszert jellemez. A történelmet átírják: dicső múltat kreálnak, áldozatként állítják be a magyarságot. Ily módon az emberek érzelmeit “a nemzet ellenségeire” lehet összpontosítani. Azokat a történészeket, akik bírálják ezt az új felfogást, és felhívják a figyelmet a csúsztatásokra, árulóknak bélyegzik, akik gyűlölik a magyarokat. Ez a narratíva teljesen tisztára akarja mosni a magyar elitet, amely szövetséget kötött Hitlerrel, és tagadja a magyar kormányzat felelősségét a zsidók kiírtásában. Trianont úgy mutatja be mint a magyar holokausztot. Magyarország mindig mint áldozat szerepel, és sohasem úgy mint végrehajtó. Berend idézi Orbán Viktor 2020 augusztus 20-i beszédét, melyben lélegzetállító nemzetépítésről beszélt Szent István idején. A politikai retorika és a nemzeti szemlélettel átformált történelem között szinte eltűnik az idő. A nemzeti oldal úgy tűnik fel mint a baljós globalizáció ellenszere. Hannah Arendt szerint a legitimáció mindig a múlthoz kötődik.
Make Hungary Great in the Past – tegyük naggyá Magyarországot a múltban
– ironizál Berend Nóra.
A második világháború után a történészek, akik rádöbbentek arra, hogy hova vezethet a nemzeti történetírás, áttértek arra, hogy megpróbálják megismerni a valós történelmet – megfosztva azt a rárakódott mitikus tartalomtól. Magyarországon azonban újra nemzeti történelmet írnak. Ennek következtében szakadék keletkezett a kormányzati és az akadémiai történészek között.
“Ez a legjobb ország a világon, mert én itt születtem” – gúnyolódott annak idején George Bernard Shaw ezen a nemzeti történelem tudaton, amelybe egyáltalán nem fér az bele ma, hogy a Habsburg monarchia szabadította fel Magyarországot a török uralom alól miközben sok magyar főúr a szultánt támogatta. Thököly, Zrínyi Ilona vagy II. Rákóczi Ferenc nem véletlenül végezte életét a szultán birodalmában.
Kormányzati antiszemitizmus
2014-ben a magyar kormány létrehozta a Veritas történelmi kutató intézetet, melyről Berend Nóra történésznek Orwell 1984 című könyve jut az eszébe, ahol
a szavak pontosan az ellenkezőjét jelentették annak ami a valóságban történt.
A Veritas kutató intézet igyekszik elhallgatni azt, hogy a Horthy korszakban az antiszemitizmus kormányzati irányvonal volt. A holokauszt felelősségét kizárólag a náci Németországra igyekeznek hárítani noha Magyarországon a zsidó törvények már évek óta korlátozták a jogokat. Horthy Miklós kormányzó azzal büszkélkedett, hogy az első zsidó törvényt, a numerus clausust, Magyarországon hozták meg Európában.
Orbán Viktor azt állította, hogy a náci megszállás idején “mindenki áldozata volt egy kereszténység ellenes hatalomnak”.
A magyar csendőrség szerepe ebben az interpretációban nem szerepel noha Eichman is megjegyezte, hogy nélkülük nem sikerült volna ilyen simán megszerveznie a magyar holokausztot.
A magyar kormányzat mindig is visszatér a Soros ellenes propagandához, amelynek az antiszemita felhangjai mindenki előtt világosak. A XXI-ik Század Intézet publikált egy könyvet a Soros tervről. Eszerint “a Soros terv sok nyílt és titkos akciót szervez annak érdekében, hogy átalakítsa Közép és Kelet Európát. A nyolcvanas években kezdődött meg a Soros birodalom kiépítése, mely mind a mai napig tart. Ennek célja az, hogy aláássa és megsemmisítse mindazt, amiért a huszadik században oly sokan az életüket adták: demokrácia, szabadság, önrendelkezés és nemzeti szuverenitás. Soros szervezetei, melyek az egész világot behálózzák, most alá akarják ásni az identitásunkat. Gyerekeinket át akarják programozni, a magyar családokat szétrombolják, és meg akarják kaparintani hazánkat”.
Ezek után Berend Nóra történész levonja a tanulságot:
amíg ez a nemzetire átalakított történelem narratíva működik Magyarországon, minden erőfeszítés az antiszemitizmus elleni harcban, kudarcra van ítélve.
„más a választási program és más a kormányprogram”
Azonos szituációkban az emberek többféleképpen gondolkodnak és cselekednek, ez megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi annak megítélését, hogy mi is az igazán jó és mi a rossz. A politika világára ez hatványozottan igaz. Mivel a politikai cselekvések és döntések nem csupán a döntésben résztvevők és azok közvetlen környezetének életét befolyásolják, hanem egy ország lakosságának életére is hatással vannak.
Nem lehet cél, hogy egyértelmű választ adjunk a nagy erkölcsi dilemmákra, nem lehet cél, hogy megmondjuk, mi a jó és mi a rossz. A cél csak az lehet, hogy gondolkodjunk ezekről és saját erkölcsi, morális meggyőződéseinket ne tekintsük általános igazságnak. Mert általános igazság egyszerűen nem létezik.
Az erkölcs a jog és a politika
Az erkölcs, nem egy olyan téma, amiben egy általános igazság létezik. Az erkölcs, mint egy iránytű, útmutatást adhat ahhoz, hogy az egyéni felfogásunk és belátásunk szerint helyesen cselekedjünk.
Amikor arról beszélünk, hogy mi a társadalmi erkölcs vagy a közerkölcs akkor meghatározunk egy csoportot vagy egy ország lakosságát, mely egy meghatározott erkölcsi mérce szerint éli életét a társadalmon belül. Aki ezeket a szabályokat nem tartja be, azok büntetésben részesülnek „deviáns” viselkedésük miatt. Ez a büntetés lehet bírság vagy a társadalomból való kizárás is börtönbüntetés útján.
Magyarországon is, ahogyan minden más országban, létezik egyfajta közerkölcs. Általában ezekre az erkölcsi alapokra építkeznek a társadalom életét szabályzó törvények is. A törvények meghozataláért, kigondolásáért és végrehajtásáért a politikai vezetők felelnek. Ennek következtében az erkölcs és a politika valamilyen mértékben mindenképpen találkozik egymással.
A közerkölcs léte egyáltalán nem zárja ki azt, hogy mindenkinek lehessen saját meggyőződése és morális iránytűje élete során, mely szabályozza cselekvéseit.
Ahány ember annyi vélekedés létezik egy időben a jó és a rossz fogalmáról. Egy egységes erkölcsi alap kijelölése és szabályainak meghatározása és betartatása, pontosan ezért a sokszínűség miatt nehéz feladat.
Az életünket behatároló és szabályzó törvények erkölcsi alapját a legtöbb esetben valamilyen vallási szemléletmód adja. Például nálunk és Európa-szerte ez a vallási alap a keresztény szemléletmód. Más régiókban, például az arab világban, az iszlám vallás tanai adják a törvénykezés alapját.
Könnyű felismerni a vallási alap rendkívüli hatását a jogra, elég csupán egy pillantást vetni a tízparancsolatra és máris láthatjuk, hogy az abban foglaltak mennyiben mutatkoznak meg a törvényekben és szabályozásokban.
Tehát az erkölcs alapot ad a szabályozásokhoz a politika dönt a szabályozások mikéntjéről, mely a jog eszközével válhat valóra.
A politika és az erkölcs kapcsolata
A politika és erkölcs kapcsolatának értékelésénél a legfontosabb kérdés talán az, hogy mi a politika és mi az erkölcs célja. Cselekvéseinket egyéni szinten is céljaink határozzák meg, céljainkhoz igazítjuk azt, hogy egyes szituációkban miként döntünk.
Amennyiben az erkölcs céljának tekintjük, hogy szabályozza azt, hogy miként élhetünk együtt egy társadalomban, illetve segít eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, úgy a politika céljának is hasonlónak kellene lennie, mivel a politika az, mely részben alakítja a közerkölcsöt és formálja az egyének hozzáállását bizonyos témákhoz.
Mondjuk ilyen cél lehetne, hogy segít előre mozdítani a közjót, hogy az emberek számára a legjobb alternatívákat kínálja és meg is valósítsa a társadalmi együttélés eszméjét.
A tapasztalatok azonban nem ezt mutatják.
A hatalmat egy demokratikus rendszerben addig tudja birtokolni egy párt vagy párt szövetség ameddig a választók bizalmát élvezi.
Amint a bizalom elvész, úgy a hatalom is.
Ez az egyik olyan mozzanat, ahol a politika és az erkölcs élesen elválnak egymástól. A politikusok cselekedeteit a legtöbb esetben nem csupán a közjó elérésének álma befolyásolja, hanem az is, hogy megszerezhessék és megtarthassák a hatalmat, amiből következik az, hogy lehetőséget kapnak arra, hogy elképzeléseikkel alakítsák a közösség életét, amibe beletartozhat az a célkitűzés is, hogy a közjó megvalósulhasson.
Azzal, hogy a hatalom megszerzése és annak megtartása előfeltétele a politikai élet alakításának és a döntéshozatal képességének megszerzésének, úgy az erkölcs egy alárendelt szerepbe kerül politika világán belül.
A hatalomtechnikai racionalitás ezért sok esetben képes felülírni az elvek és az erkölcsi szabályok betartásának fontosságát.
A politikai vezetők a választók kegyeiért versengenek egy demokráciában. Ahhoz, hogy elnyerjék a választók bizalmát a politikai vezetők népszerű intézkedéseket vezetnek be, ígérgetnek és látszatmegoldásokkal kedveznek egyes társadalmi csoportoknak, hogy elnyerjék szavazatukat és bizalmukat.
A legtöbb politikai párt legyen az kormányon vagy ellenzékben, ugyanúgy él ilyen és hasonló eszközökkel. A társadalmi csoportok hergelésének eszközével, az egészségügy és az oktatás világszínvonalra való emelésének kivitelezhetetlen ígéretével és még napestig lehetne sorolni a példákat.
A pártok és az erkölcs
Az egyik legnagyobb problémába akkor ütközünk, amikor egy politikai tevékenységet az erkölcsösség szempontjából akarunk megítélni. Minden egyén politikáról kialkotott képét, saját értékítéleti fokmérője határozza meg, ezért is gondolkodunk eltérően a jó és a rossz fogalmáról.
Így máris ott tartunk, hogy
csak egyéni véleményt tudunk megfogalmazni és nem általános igazságot.
A politikai pártok és az erkölcs kapcsolata talán abban érhető tetten igazán, hogy miként lavíroznak a politika világában és milyen mértékben áldozzák fel saját elveiket a politikai haszonszerzés és a hatalom technikai sikerek oltárán.
A politikai pártok közötti versengés, egy demokratikus rendszerben arra sarkallhat minden politikai erőt, hogy az erkölcsi kérdésekhez rugalmasan álljanak.
Felfoghatjuk ezt úgyis mintha egy futóversenyen lennénk, ahol vannak alapvető szabályok, mint, hogy hol kezdődik és hol végződik a pálya, de az nincs tiltva, hogy a versenyzők doppingoljanak és kigáncsolják egymást a verseny közben. Egy ilyen helyzetben vajon beszélhetünk e erkölcsről?
Aki fair módon az erkölcsi normákhoz tartva magát versenyzik az bolond?
Mert, ha úgy látjuk egy ilyen esetben nincs értelme az olyan fogalmaknak, mint erkölcs, értékek vagy elvek akkor miért várjuk el ugyanezt a politikai pártoktól?
Így nagyon is fontos az a kérdés, hogy a cél szentesíti e az eszközt?
Lehetséges-e az, hogy erkölcsileg rossznak bélyegzett tevékenység, piszkos módszerekkel történő kampányolás, ígérgetés vagy a társadalmi csoportok egymás ellen hergelése megengedett annak érdekében, hogy a hatalmat elnyerjék a politikai vezetők.
Az erkölcs alakítja a politikát vagy a politika az erkölcsöt?
A legérdekesebb dolog az erkölcs és a politika kapcsolata között, hogy a politika az, ami képes meghatározni az erkölcsöt és nem pedig fordítva. A politikai vezetők döntéseik útján és saját kommunikációs tevékenységük révén alakítják a társadalom szemléletmódját, így azt is, hogy mit gondolnak az emberek a jó és a rossz fogalmáról. A politikusok előszeretettel élnek ezzel a módszerrel napjainkban is.
Ellentétpárokat neveznek meg és vezetik be azokat a közbeszédbe.
Valamit nemzetinek vagy nemzetellenesnek bélyegeznek, mint ahogyan azt a Fidesz-KDNP teszi. Valamit demokráciaellenesnek, valamit meg demokratikusnak neveznek, akár a baloldali pártok, akik magukat demokratikusnak tartják míg a Fidesz-KDNP-t antidemokratikusnak, mindezt úgy, hogy az említett politikai erők ugyanúgy részt vettek a választásokon és kimutatható demokratikus támogatottsággal rendelkeznek. De ide lehetne még sorolni a baloldal és jobboldal közötti ellentétet is, mely fogalmak napjainkra kiüresedtek, de ennek ellenére is egyik másik politikai erő negatív vagy éppen pozitív értékeket társít ezekhez a jelzőkhöz.
A recept tehát egyszerű, a politikai pólusokhoz és ellentétekhez értékítéletet társítunk.
Ezek a jelzők nagyban meghatározzák azt, hogy a pártok saját szavazóbázisa, miként vélekedik más pártokról és azok szavazóbázisáról. Így nagyon egyszerű akár uszítani is a táborokat egymás ellen. Az uszítást erkölcsösnek tartjuk? Mindenki felteheti magában ezt a kérdést.
A politikai pártok efféle megkülönböztető, megbélyegző tevékenysége az, amivel elkülönítik saját magukat és szavazói bázisukat a többi párttól. Mivel sok esetben a pártokhoz való kötődés erős érzelmi alapokon nyugszik a pártok szimpatizánsai véleményüket könnyedén azonosíthatják a választott pártok értékszemléletével. Ennek következtében egy szavazói bázis erkölcsi fokmérője idomulhat a párt jóról és rosszról kialakított képéhez. A politika ezen az úton keresztül tehát nem csupán a közerkölcsöt képes formálni, de saját egyéni erkölcsi viszonyulásinkra is kihatással van.
A politikai döntések és az erkölcs
Vannak olyan témák, mint a szegénység és korrupció kérdése, az egészségügy és oktatás kérdése vagy a kilakoltatások ügye, ahol mindenki azt szeretné, hogy javuljon a helyzet. A politikai pártok is azért kardoskodnak kommunikációjukban, hogy ezen területeken a kormány rossz munkát végez, de ők ismerik a problémák ellenszerét és csak annyi a gond, hogy nincsenek hatalmon.
Milyen érdekes, hogy azok a témák, melyeket az ellenzék felkarolt, azok, melyek az embereket közvetlenül is érintik és a legnagyobb politikai értelemben vett haszon származhat belőlük.
Az erkölcsös tevékenységek önmagukban teremtenek értéket, mint az adományozás, az elesettek segítése, egy meghatározott vallás által diktált életmód követése vagy az őszinteség.
A politikában ez az önzetlenség nehezen elképzelhető, mert a hatalom megszerzésére irányuló törekvések tiszta célt állítanak a politikusok és a pártok elé. Így
a politikai tevékenység már nem önmagában teremt értéket, hanem mindig felsejlik a döntések mögött meghúzódó érdekek egész hálózata.
A bécsi Die Presse adta a fenti címet az Európai parlament egykori képviselőjéről írt cikkének, aki ereszcsatornán próbált menekülni egy meleg szexpartiról Brüsszelben. Ráadásul a hátizsákjában extasy tabletták voltak, melyek miatt vádat kíván emelni ellene a brüsszeli ügyészség.
Alkotmány módosítás a melegekkel szemben
Szájer József a magyar alkotmány legfőbb szerzője, aki Brüsszel és Strasbourg között a vonaton írta tervezetét, melyet azután – módosításokkal – a Fidesz megszavazott. Ezt az alkotmányt most sokadszorra módosították méghozzá úgy, hogy meleg párok ne válhassanak szülővé – írja a bécsi Die Presse.
„Nincs kettős mérce!” – írta a magyar kormány honlapján Szájer József november 13-án azzal kapcsolatban, hogy az EU a jogállamiságot másként értelmezi mint a magyar és a lengyel kormány.
Időzítés
Szájer József szexuális orientációját politikai körökben évtizedek óta ismerték. A kilencvenes években Bécsben részt vett egy olyan meleg összejövetelen, melyen a díszvendégek a Wiener Sangerknaben tagjai voltak. A rendőrség lecsapott a partira – pedofília jogos gyanújával.
A lefogott Szájer József magyar parlamenti képviselőt akkor Barsiné Pataky Etelka magyar nagykövet mentette meg a kínos következményektől. Ezért cserébe a Fidesz Európai parlamenti képviselői posztot adott Pataky Etelkának. Most a brüsszeli rendőrség épp akkor ütött rajta a 25 tagú meleg-orgián amikor a magyar-lengyel vétó miatt megakadt az uniós költségvetés és a válságkezelő program elfogadása. Egyes – meg nem erősített – hírek szerint lengyel diplomaták is részt vettek az orgián Brüsszelben.
Mindez lehet finom titkosszolgálati figyelmeztetés az erőviszonyokra, melyeket Orbán Viktor kormánya egyre gyakrabban próbál meg figyelmen kívül hagyni amikor Joe Bident támadja vagy épp megvétózza az uniós költségvetést és a válságkezelő programot.
A társadalom ingerküszöbével való machinálás a politikusok eszköztárának hatékony módszere és előszeretettel alkalmazzák is. A kérdés az, hogy mindenre érdemes e rácsodálkozni vagy csak arra ami valóban újdonság.
Az ingerküszöb és a politikai kommunikáció
A társadalom, ahogyan minden egyén, rendelkezik egy ingerküszöbbel. Az egyének és társadalom ingerküszöbét politikai értelemben alakítják a politikai vezetők, véleményformálók és a különböző politikai indíttatású cselekvések, történések.
Amennyiben magát a fogalmat szeretnénk leírni, az valahogy így hangozna: Az ingerküszöb az a minimális erősségű inger, ami valamilyen reakciót vált ki.
Ez annyit jelent politikai értelemben, hogy az egyén és a társadalom egy politikai jellegű történést követően, foglalkozik e, az adott történéssel vagy sem.
Az ingerküszöb kifejezés gyakran felsejlik a közbeszédben, főleg a Fidesz-KDNP kormányzása kapcsán napjainkban. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a kormány rendkívüli hatékonysággal képes formálni a közgondolkodást és a közbeszédet, ami nagy kihatással van az egyének és a társadalom ingerküszöbére is.
Amennyiben a társadalom, politikai értelemben vett ingerküszöbe alacsony úgy a kisebb hírek, történések, könnyedén felkavarhatják az állóvizet. Például egy korrupciós botrány nyilvánosság elé kerülése képes lehetne megrázni a társadalmat, tüntetések egész sorozatát válthatná ki, rengeteg részvevővel. Egy megosztó politikai beszéd, egy megosztó törvény vagy annak tervezetének nyilvánosságra kerülése is nagy kavarodást okozna.
Egy ellenkező esetben, amikor is a társadalom ingerküszöbe magas, úgy a kisebb-nagyobb politikai botrányok, határon belüli vagy azon túli fenyegetések, mind megszokottá válnak és beépülnek a társadalom, politikáról alkotott képébe. Erre egy nagyon egyszerű de nagyszerű példa az a közkedvelt állítás, miszerint minden politikus korrupt és lopja az adófizetők pénzét, párt és párt között pedig csupán annyi a különbség, hogy az egyik kevesebbet míg a másik többet lop.
Vagy akár példaként lehet említeni a bevándorlási hullám okozta aggodalmat, mely 2015 óta a hazai közbeszéd szerves részévé vált, de ide sorolható még a Jobbik által itthon meghonosított, cigánybűnözés kifejezés elterjedése és hétköznapivá válása, ami napjainkban egyre kevésbé veri ki a biztosítékot az embereknél.
Mire jó az ingerküszöb kitolása?
Röviden politikai haszonszerzés céljából érdemes kitolni a társadalom ingerküszöbét.
A politikai vezetők többnyire tisztában vannak azzal, hogy hol húzódnak azok a határok, melyek átlépése felháborodáshoz vezet a társadalmon belül.
Az egyes társadalmi csoportok eltérő ingerekre reagálnak eltérő intenzitással. A kormányzat saját szakmai háttérstábja folyamatosan figyeli a társadalmi viszonyokat és a várható társadalmi reakciókat valamennyi intézkedésre vonatkozóan.
A CEU-t nehéz helyzetbe hozó felsőoktatási törvény például egy olyan intézkedés, melynek kiszámítható politikai és társadalmi következményei voltak és vannak. A Fidesz-KDNP valószínűleg előre számított arra, hogy milyen társadalmi reakció érkezik a törvény hírére és milyen társadalmi csoportokat fog megmozgatni.
Emlékezhetünk arra, hogy a CEU ügyéért a tüntetők százezrével vonultak utcára Budapesten és több nagyvárosban is demonstrációk voltak, mint Szegeden vagy Miskolcon. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a Fidesz-KDNP valamit nagyon elszámolt és nem várt méreteket öltött a felháborodás. Azonban fontos megnézni, hogy a CEU ügye elsősorban a budapesti értelmiséget és fiatalokat mozgatta meg.
A 2018-as választások tanulságaiból kivehető, hogy a Fidesz-KDNP szavazótábora elsősorban nem Budapesten koncentrálódik, sokkal inkább vidéken. Így alapvetően nem ütött akkorát a téma a Budapesten kívüli településeken. Ezzel együtt kijelenthető, hogy a Fidesz-KDNP a választás közeledtével sokkal inkább arra rendezkedett be, hogy saját szavazótáborát bebiztosítsa és nem arra, hogy újabb és újabb társadalmi csoportokat szólítson meg.
Saját szavazótábora számára a CEU ügy nem a prioritási lista élén szerepelt és tökéletesen illeszkedett a Soros György ellen indított háborús retorikába.
Felmerülhet a kérdés tehát, hogy mi haszna volt ebből az egészből a Fidesz-KDNP-nek. A válasz az, hogy megosztotta az ellenzéket abban az értelemben, hogy a legtöbb ellenzéki párt saját témájává kívánta tenni a CEU ügyét és a Jobbik-ot is fejvakarásra kényszerítette.
Az ingerküszöb kitolásának eszköze: A média
A jelenleg működő rendszerben a kormány saját médiabirodalommal rendelkezik. Ezen médiabirodalom lehetővé teszi a kormány számára, hogy könnyedén és nagy hatékonysági fokkal képes formálni a hazai közbeszédet. A Fidesz-KDNP saját szavazótáborának ingerküszöbét is elsősorban a média különféle csatornáin keresztül képes kitolni és alaktani.
Tradicionálisan a politikai ellenzék kezében lévő médiáról nem igen beszélhetünk. Ezzel együtt kormánykritikus sajtó jelen van és erőteljesen ellenőrzi a kormányzat tevékenységét. Az ellenzéki politikusok is rendszerint a független médiában jelennek meg, adnak interjúkat és fejtik ki véleményük közéleti,politikai kérdésekben.
Az ellenzék a Fidesz-KDNP legtöbb intézkedését negatívan fogadja, legyen az bármilyen területen végzett tevékenység.
A legtöbb intézkedés, törvény, lapbezárás, korrupciós ügyleteknél az ellenzék és a független sajtó sok esetben a demokrácia végét, halálát véli felfedezni, mely egy idő után rettentően általánosító vélekedéssé válik.
Az általános vélekedés pedig súlytalanná teszi a konkrét esetek társadalomra gyakorolt hatását.
Így ott tartunk, hogy a kormányt rossz színben feltüntető hírek a Fidesz-KDNP szavazótáborának ingerküszöbét a legtöbb esetben nem érik el vagy nem jut el hozzájuk. Az ellenzéki szavazók ingerküszöbe pedig alapvetően alacsony, hiszen szinte bármilyen kormányzati tevékenységet negatívnak bélyegez.
A sajtó felelőssége igencsak nagy, hiszen amennyiben nagy rendszerességgel hoznak le korrupciós és kormányt látszólag semmiségek miatt kritizáló írásokat és híreket,
az emberek egyre inkább hozzászoknak és megtanulnak velük élni a helyett, hogy felháborodnának újra és újra.
A negatív tevékenységek egész sorozata a közgondolkodás részévé válik, ennek következtében egyre kevesebb emberből képes bárminemű érzelmet kiváltani.
Az ellenzéki pártok kommunikációja így a legtöbb esetben a helyett, hogy feltüzelné a kormánykritikus indulatokat, csak annyi hatást ér el, hogy kitolja saját szavazótáborának ingerküszöbét.
Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell megjeleníteni kormánykritikus híreket és véleményeket, csupán azt, hogyha ezt a tevékenységet a politikai racionalitást mellőzve végzi a társadalom egy része, azzal pont azt valósítják meg, ami ellen küzdenek.
Egy önbeteljesítő jóslatként az állandó negatív hozzáállás révén, a valódi problémák és a társadalmat valóban negatívan érintő történések, intézkedések jelentősége elveszik.
Ennek következtében a kormány tudatában van annak, hogy tevékenysége nem fog akkora port kavarni a társadalomban, így egyre merészebb és bátrabb lépéseket tehet saját politikai céljainak elérése érdekében.
Mivel az ingerküszöb lassú és fokozatos kitolása zajlik, az a bizonyos pohár nem fog egyhamar betelni! A pohár űrtartalma egyre nő és a benne felhalmozódott indulatok és felháborodás mértéke pedig állandó marad.
Életünkre kiható kormányzati cselekvés és a korrekciós folyamat
Amennyiben valamilyen politikai tevékenység megüti a társadalom egy jelentős részének ingerküszöbét akkor egyfajta korrekciós mechanizmus indul be a kormányzat részéről.
Általában azok a kormányzati törekvések és cselekvések ütik meg a társadalom jelentősebb részeinek ingerküszöbét, melyek közvetlenül érintik őket. Ilyen témák lehetnek az internet, az üzemanyagok ára, a bolti élelmiszer árának drasztikusabb növekedése, bércsökkentés vagy a bérek emelése és egyéb létszükségleti kérdések.
Forrás: Wikimedia
Ezt a folyamatot könnyű tetten érni, például a netadó elleni felháborodás esetében. Az internetadó törvénytervezetének napvilágra kerülése és Varga Mihály adatforgalomhoz kötött adóról tett nyilatkozata párját ritkító társadalmi felháborodást keltett még 2014. október hónap végén. Több százezres tömeg vett részt a tüntetéssorozatban, mely nem csupán Budapesten zajlott, hanem az ország egész területén.
Erre válaszul a kormány visszakozott, először nemzeti konzultációban kérdezte meg az állampolgárokat az internetadó kérdéséről majd 2016-ban már az internet-használat általános forgalmi adójának 27%-ról 18%-ra való csökkentését jelentették be. Ezzel sikerült megzabolázni a további bizonytalanságot és a kormány ellen táplált heves indulatokat. A netadó problémája pedig meg is lett oldva a kormányzat részéről, az ellenzék elvesztett egy jól megfogható a kormányt rossz színben feltüntető témát.
Az ellenzék számára ez a korrekciós tevékenység, melyet a kormány végez, nagyon nagy nehézséget okoz.
Mivel amint előkerül egy népszerű kormány kritizálására lehetőséget adó téma, röviddel utána tárgytalanná is válik. Ilyen volt a netadó esete, vagy a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazás esete is.
Ciklikusság
Ha megnézzük a nagyobb társadalmi felbolydulást keltett intézkedéseket, mint például a CEU-ért a civil törvény ellen szervezett megmozdulásokat melyek 2017. áprilisában voltak jellemzőek, vagy a netadó ellen szervezett demonstrációkat, melyek 2014. októberében történtek, azt láthatjuk, hogy tudatosan olyan időpontokban törtek ki ezek a botrányok és kerültek elfogadásra a vitatott intézkedések, amik távol esnek a választás időpontjától. Ezek az ügyek tulajdonképpen a társadalom politikai eredetű feszültségeinek levezetésére rendkívül alkalmasak.
A tüntetéssorozatok kiüresednek és vesztenek népszerűségükből az idő múlásával.
Így a társadalom kitombolhatta magát úgy, hogy a probléma valamilyen módon el lett sikálva és pár hónap múlva az emberek már alig tudják felidézni a történtek miértjét.
Mindez hatalom technikai racionalitás következménye. A választói emlékezet rövid távú. A fontosabb politikai eseményeket az átlagos választó pár hónap után elfelejti vagy nehezen képes felidézni. Ugyan ezen logika mentén történik a választásokat közvetlenül megelőző pozitívnak megítélt kormányzati tevékenység is. Így például az Erzsébet-utalványok kiosztása vagy a téli rezsicsökkentés, ami 2018. márciusában és áprilisában a választást megelőzően uralta a közvéleményt.
A hit és a hívő
Fontos kiemelni, hogy a pártokhoz való érzelmi kötődés és viszonyulás nagyon erőteljesen jelen van a magyar társadalomban. Ez azért fontos, mert az érzelmi alapú kötődést racionális érvekkel nagyon nehéz megbontani.
A pártokba vetett hit, a pozitív és negatív érzelmek gyakran felülírják a racionalitást, mind ellenzéki, mind pedig a kormánypárti oldalon.
Ez olyan lenne hétköznapi példával élve, mintha egy mélyen vallásos, hívő embert akarnánk meggyőzni arról, hogy így rossz meg úgy rossz az, amiben hisz. A racionális érvek egy ilyen esetben nem sokat segítenének, például, ha azt állítanánk, hogy Mózes nem is választotta ketté a Vörös tengert vagy, hogy Jézus Krisztus nem is támadt fel, megfeszítése után.
Összességében elmondható, hogy a társadalom ingerküszöbének tudatos kitolása zajlik úgy, hogy a témákat beemelik a közbeszédbe a politikai erők és a sajtó egyaránt.
A magas ingerküszöb a legtöbb esetben a Fidesz-KDNP-nek kedvez, mivel így a kormányzását ért kritikák egy jelentős része súlytalanná válik.
Saját szavazótáborát nagyon hatékonyan fogja egybe a Fidesz-KDNP, így a kormánykritikus vélemények nincsenek nagy kihatással szavazótábora hűségére.
Az okos ember, ha barátai nem értenek egyet vele megbeszéli velük és megfontolja mások érveit, a buta új barátokat keres. A politikában manapság nincsenek barátok, de jól megválasztott ellenségnek olykor a jóbarát is megteszi.
A G7 csúcsértekezletet az USA elnöke ki akarja bővíteni új résztvevőkkel, a többi közt Oroszországgal is. A demokratikus nagyhatalmak értekezletén korábban részt vett Oroszország is, de kizárták az úri társaságból miután 2014-ben annektálta a Krím félszigetet. Putyin azóta nem lett nagyobb demokrata, az európai demokráciák viszont elveszítették a bizalmukat Trump-ban. Merkel kancellár közölte: nem vesz részt a G7 csúcson az Egyesült Államokban! Csakis videokonferenciára hajlandó! Macron francia elnök sietett csatlakozni a német kancellárhoz. Trump megsértődött: a csúcstalálkozót őszre halasztotta, és meghívott néhány más demokratikus nagyhatalmat: Ausztráliát, Dél Koreát, Indiát és Oroszországot.
Kína nincs a meghívottak között
Peking immár az USA világhatalmi pozícióját veszélyezteti, de nem ezért nincs a meghívottak listáján hanem az amerikai választások miatt. Az Egyesült Államokban immár több mint 41 millió munkanélküli van, a gazdasági helyzet rossz, Trump esélyei a novemberi elnökválasztáson gyengék. Steve Bannon főtanácsadó ezért kijelölte az irányt: mindenért Kína a hibás! Pekinget állítják be bűnbakként a koronavírus járványért éppúgy mint az azt követő gazdasági válságért.
Orbán Washington és Peking között
Steve Bannon Budapesten találkozott a magyar miniszterelnökkel, akit Trump előtti Trumpnak nevezett! De akkor még Kína Trump jóbarátja volt: az elnök unokája kínai dallal köszöntötte Hszi Csinping elnököt és nejét. Most viszont az USA arra szólította fel Magyarországot: ne használja a Huawei 5G rendszerét. Pompeo külügyminiszter figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva Magyarország a Huawei mellett döntött. A magyar-kínai kapcsolatok dinamikusan fejlődnek miközben Washington és Peking viszonya a mélyponton. Ha szakítás lesz, akkor Magyarországnak is választani kell. Csakhogy Trump valójában nem akar szakítást. Csakis a választási kampány érdekében élezi a feszültséget. Ahogy erről telefonon tájékoztatta is „jóbarátját” Hszi Csinping kínai elnököt.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
