Szankció, szavalják már a gyerekek is, miközben sok ember zárja el a gázcsapot. Nem a gáz fogyott el, hanem az emberek pénze, mert sokan vagy esznek, vagy fűtenek.
Az oroszok elleni kényszerintézkedések nálunk minden alól felmentő okká léptek elő, és ha valaminek a korábbiaknál többszörösére nő az ára azért természetesen nem a kormány hibás, hanem a szankciók. Ezt harsogja a közpénzből forgatott kampányfilm a közpénzből fizetett médiafelületeken.
A szankciók eredeti célja természetesen nem az, hogy hivatkozási ok legyen, de Orbánék jól felhasználják saját hibáik (bűneik) leplezésére, a NER kórus pedig nem csak bólogat, hanem hangosan ismételgeti is.
Egyértelmű, hogy Moszkva rablóhadjárata, melyben az agressziója mellett háborús bűnösként is tündököl, ellenlépésért kiált, mert láthattuk mi történik akkor, ha nincs ilyen. A Krím einstandolásakor szinte semmi ellenlépés nem történt ezért nem csoda, hogy Putyin vérszemet kapott.
Hja, mondogatta, ha ez ilyen egyszerű… és bizony, ha engedünk neki, akkor tényleg az. Ránéz a térképre, aztán int a csapatoknak: irány Kijev! Onnét már Berlin sincs olyan messzire.
További veszély a demokratikus országokra nézve, hogy a vérszem nem csak Putyinék sajátja – ott van Kína Tajvan fájdalma, és ott vannak a terrorista meg a fanatizált államok (utóbbi kettő sokszor azonos), akik hagymázos álmaik megvalósításának hivatkozási alapjaként mutogathatnának a nagy testvérre.
A demokratikus világban bármely agresszív lépést válasz nélkül hagyni az agresszió létjogosultságának elfogadását jelentené.
Az ezzel járó negatív gazdasági hatásokat vállalni kell.
Hungarikum, hogy ezt kies hazánkban milyen sok ember képtelen megérteni. Hatványozottan az, hiszen Miniszterelnök úr sem akarja érteni. Lehetséges persze, hogy ennek ellenére mégis érti, mivel az összes szankciót megszavazta, azaz az szankcióellenesség csak a szokásos nemzethülyítésre kell.
A szankció lehet politikai vagy gazdasági. Az első jelképes kárt okoz, például nem hívják meg az embert valahová, na bumm, a második viszont már kézzelfogható, így, ha a magyar kormányfő áldott jó szívének köszönhetően nem szeretné, hogy szegény Kirill pátriárka kihűlt leveskéje mellett dideregjen, az EU-val kell megküzdenie. Meg is tette „böcsülettel”, ezért a pátriárka ma is a halkan pattogó aranykandalló mellől nézi 4K tévén az ukránokat, ahogy menekülnek rommá lőtt, fagyos házaikból kis motyóikat cipelve.
Van még pár további orosz oligarcha, akiknek sorsát Miniszterelnök úr a szívén viseli, így a magyarok harca a putyinista elit jóléte érdekében eltarthat még egy darabig. Nekünk ez persze semmi, simán abszolváljuk mindegyiket. Szívósságunk legendás, nem csak köztudott.
„Mi, magyarok” -, kezdené szózatát büszke daccal szeretve tisztelt miniszterelnök urunk, ha a szívósságról kellene előadást tartani.
Az lenne ideális, ha szankció a kivetőnél nem járna semmiféle kárral, akire viszont kivetették, azt másodperceken belül tönkre teszi gazdaságilag. Nos, ilyen még Fülig Jimmy legnagyobb sajnálatára sem létezik.
Kevésbé ideális esetben a kivetőknél a szankciók okozta kellemetlenségek fokozottak, a fenyítettnek meg kimarad ugyan az import, és az ipar tényleg bukdácsolni kezd, de csak uszkve egy év után. Nagy ország esetén ez így törvényszerű, a megrendítő negatív hatásra várni kell.
Nálunk, mint kivetőknél felbukkannak további mellékhatások is.
Például az Európában a magas infláció. Ebben mi dagadó mellel jeleskedünk: nálunk majd háromszorosa az európai átlagnak. Csakhogy a kormány szokásához híven hazudik és állításával ellentétben ennek döntő részét nem a szankciók okozzák:
1./ Az energiadrágulás főként amiatt következett be, hogy Putyin elzárta a gázcsapot,
2./ a forintgyöngülés jócskán hozzájárult az energiaárak növekedéshez, amely a kormány sara,
3./ „jobb ha hosszútávú szerződést kötünk az oroszokkal” hazugságának köszönhetjük, hogy nem jutunk olcsóbban a piacról földgázhoz,
4./ ha kevésbé hagyatkoztunk volna az elmúlt 12 évben az olcsó orosz gázra (szigetelések, egyéb energiafelhasználást csökkentő beruházások), kevesebbet kellett volna az emelkedő árú energiafajtából vásárolni.
A fentiek alapján javasolnánk elsősorban Putyin (~50%), másodsorban a kormány (~30%) felelősségének firtatását, mert Brüsszel az előbbieknél jóval kisebb mértékben felelős
(~ 20%), és még ez a mondottnál jóval kisebb károkozás is (melyet Orbán is megszavazott) elengedhetetlenül szükséges válaszlépés volt úgy politikailag, mint gazdaságilag.
Egyébként, ha Putyin nem robbantja ki a háborút, akkor Brüsszel ezen okból történt magyarországi károkozása – szankciók híján – nulla lett volna, vagyis Putyinra fentebb rótt 50% jóval inkább 100%!
Persze a kormány mást mond, az átverésünk folyamatos. Miniszterelnök úr az elmúlt év augusztusánál ragadt le (addig voltak neki kedvezők az adatok), arra hivatkozva mantrázza még mindig, hogy a szankciók nem érik el céljukat, mert például Moszkvában még mindig nagyon olcsó az élelmiszer, hogy dőzsölhetnek belőle az oroszok. Az véletlenül kimaradt ennek magyarázatából, hogy az orosz mezőgazdaságra nincs hatása az Unió által megszavazott szankcióknak.
Ezek pont olyan átverések, mint a Miniszterelnök úr által korábban emlegetett 180.000 HUF/hó/háztartás rezsitámogatás, amelynek folyamatos fizetéséhez annyi pénzre lenne szükség, hogy félévenként csődölne be az állam, pedig már enélkül is befektetésre nem ajánlott, bóvli minősítésű kötvényeivel. Lehet, persze, hogy a múlt év valamelyik napján pár percig ennyi volt, de a bemondott összeg azelőtt és azóta is szégyenteljes hazugság, aminek már a leírása is kézgörcsöt okoz normál agyműködésű embereknél.
Nem kevés kell ám ahhoz, hogy egy értelmiségi vállalja az ostobaság hirdetését, de azért a NER lapokat nézve láthatóan van az a pénz.
