Sofőr nélküli busz Németországban

0
838

Újabb jelentős előrelépés történt a sofőr nélküli járművek történelmében: Németországban egy buszt már nem a buszsofőr, hanem a program vezeti.

A Bajorországban fekvő Bad Birnach fürdőhelyen egy sofőr nélküli buszjárat indult. Az elektromos motorral közlekedő busz tizenöt kilométeres sebességgel halad egy olyan szakaszon, ahol az engedélyezett maximális sebesség 30 kilométer/óra. Ebből kifolyólag a nyolc perces út alatt az utasoknak van alkalmuk nyugodtan nézelődni. Mindössze három megálló van: a fürdőhely bejárata, a belváros központja és a vasútállomás.

A sofőr nélküli busz kifejlesztését a Deutsche Bahn finanszírozta. A vállalat igazgatója szintén részt vett az első úton és jelezte:

ha beválik a kísérlet és a busz minden különösebb gond nélkül közlekedik, akkor további fejlesztések várhatóak.

A busz a francia-német együttműködés újabb gyümölcse, hiszen egy kis francia startup cég írta a robot sofőr programját. Az Easy Mile programja olyan utakra szól, ahol viszonylag kicsi a forgalom és a jármű útja nagyon szabályos. Más vasútállomásokon is használni akarják majd az elektromos buszt, amely megoldhatja az összeköttetést a pályaudvar és a városok főbb csomópontjai között.

Ha pedig valamilyen rendkívüli esemény történik, amely nem szerepel a robotsofőr programjában, akkor ott a távirányító, amellyel a busz vezetését egy ember veszi át. Egy ilyen esemény valószínűsége egy kisvárosban a nullához közelít, ezért is itt tesztelik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .