Mint az köztudott, a magyar sírós fajta. Szegény minket annyit bántottak már, például az a Szvatopluk is hogy kibarmolt velünk, mikor rendkívül pofátlan módon, csak úgy hipp-hopp elcsaklizta tőlünk az országunkat valami lóért cserébe… illetve bocs, az fordítva volt, mi vettük el tőle az övét, de ennek úgysincs jelentősége már, a lényeg az, hogy annyi csapás ért minket, amennyi miatt innentől számítva, ha semmi egyéb nem történne már, akkor is vagy kétszáz évre maradt siránkozni valónk.
Mi, magyarok még a vigadást is zokogva abszolváljuk, és miután letudtuk a keserűen vidám órákat, visszatérünk eredeti tevékenységünkhöz, a csak síráshoz vigadás nélkül. Szörnyű helyzetünkre jellemző a régi mondás, hogy míg az angolszászok csinálják a pénzt, a németek megszolgálják, az olaszok elnyerik, a franciák meg a győzelemért kapják, mi keressük. Keresni valamit akkor kell, ha nincs, nem csoda hát, hogy mi, „mimagyarok” roppant szomorú egy népség vagyunk – kivéve a gyevi bírót természetesen.
A gyevi bírónak ugyanis láthatóan jókedve van. Hogy miért, az a foglalkozását tekintve rejtély, mert abban az országban, ahol ő miniszterelnök, a gazdaság pocsékul muzsikál, a többi népet az ő nagyszerű közreműködése révén nagyrészt magunkra haragítottuk, főleg azokat, akik elvileg a szövetségeseink, az oktatás csak vergődik, az egészségügy szintén, ha nem lennének szigorú rendőri felügyelet alatt, már rég összeomlottak volna, és így tovább, és így tovább, satöbbi. Egyedül a brancsbeli gazdagoknak fut a szekere, mert a néptől begyűjtött adókból (közpénz) ők kapják a legtöbb támogatást. Néha zsíros üzlet, máskor zsíros állás, olykor meg rezsicsökkentés formájában, mely utóbbi egy pénzátirányító rendszer az adófizetőktől a nagyfogyasztók felé. Érdekessége, hogy a regnálók az éjjel-nappal hangoztatott megtakarítást gigantikusra hazudják, hogy a kispénzű és ezért kisfogyasztó nép is úgy érezze, kapott valamit. Holott dehogy. Illetve nem sokat.
Akik még a gazdagokon kívül a pénzünkből részesülnek: a klérus, a sport meg a NER sajtóbirodalma (a 150 milliárd/év összeggel lefizetett MTVA inkluzíve), így a pénzjuttatások nagyságát tekintve ők hárman megosztva másodikok, viszont magát a népet sajnos diszkvalifikálta valaki, ezért a dobogó harmadik foka üres. Mindezért a gyevi bíró a felelős, mégis vidám. Nyilván tetszik neki, mivel saját műve a rendszer, mindezt ő hozta létre, és a kijelöltek gyors ütemű gazdagodását meg az ő korlátlan hatalmát tekintve kiválóan működik.
Valószínűleg emiatt választjuk meg újra és újra kétharmaddal gyevi bírónak, mert az általa elintézett országos szegénységhez, betegséghez, versenyképtelenséghez, európai kitaszítottsághoz meg ilyenekhez jól illik a „mimagyaros” világvége hangulat. Egyedül az érthetetlen, hogy akkor miért beszél állandóan többes szám első személyben, mintha ő is ehhez a sírós néphez tartozna, holott elképesztően gazdag, övé a korlátlan hatalom, ráadásul még jókedve is van, melyek közül egyik tulajdonság sem passzol hozzánk, derék „mimagyarokhoz”.
Miniszterelnök úr két legfőbb tulajdonsága azonban más. Ő egyrészt harcol értünk, „mimagyarokért” (éjt nappallá téve, időt és fáradságot nem kímélve), másrészt megmondja nekünk, milyenek is a „mimagyarok”. Azaz mi.
Aki hazaáruló, tehát nem „mimagyar”, azokért nem harcol. Inkább rájuk uszítja az ügyészséget, a NAV-ot, az ÁSZ-t és/vagy a NER sajtót (a 150 milliárd/év összeggel lefizetett MTVA inkluzíve – epitethon ornans by Szerző), hogy káros tevékenységükkel ne akadályozhassák meg a miniszterelnök úr jótéteményeit, napéldául a tanárok fizetésemelését, amelyet már régen megtett volna, ha a hazaárulók nem áskálódnának Brüsszelben. A hazaárulók persze azt kérdik, miért nem az itthon beszedett adóból finanszírozzák miniszterelnök úrék a tanári fizetésemelést, de ez csalárd szöveg, mert annál azért vannak a magyarság számára sokkal fontosabb dolgok is, úgymint stadion, templom, várnegyed, és az MNB veszteség is 1000 milliárd per év. Illetve, bocs: per félév.
Miniszterelnök úrtól tudjuk, hogy a mi észjárásunk mások számára követhetetlen (főleg az övé, mint legfőbb „mimagyarnak”, természetesen), a mi gondolkodásunk higgadt, és a józan észen alapul, nem holmi tudományos tohuvabohun, mint például a közgazdászoké (lásd). Mi békepártiak vagyunk, miközben a szövetségeseinket illetően mindenki háborúpárti, és létezésünk, vagyis a létezés magyar minősége az emberi élet különleges, semmihez nem fogható, magas rendű formája. A legnagyobb dolog, ami megtörténhet velünk, hogy magyarnak születünk. Mikor az ember rádöbben, hogy ez már meg is történt, hamar rájöhet arra is, hogy ennél jobb szöveg azon választóknak, akiknek a magyarságukon kívül semmilyen más jótulajdonságuk nincsen, el sem képzelhető. Követik is a miniszterelnök urat, akinek a magyarok a legfontosabbak, gondolkodás nélkül, akárhová!
Arról is értesültünk tőle, mi tudjuk, honnan jöttünk, hová megyünk, a nyugatiak meg csak élnek bele a vakvilágba. Ahhülyék. Történelmi tanulmányaim alapján a honnan jövésünk nem valami nagy etvasz, más népekkel is hasonló dolgok történtek (Ausztria területvesztesége például az I. világháború után nagyobb volt, mint Magyarországé), a hová megyünk meg nem kérdés, ugyanezt folytatjuk, ami most van, csak még hatványozottabban. Ilyenkor elgondolkodik az ember, nem lenne jobb mégis a vakvilágba élni, ahogy a bécsiek?
A fentiek alapján teljesen érthetetlen, hogy léteznek olyanok kies hazánkban, akiknek ennyi jó kevés, és mindenféle kifogásaik vannak a miniszterelnök úr regnálását illetően. A nagy részük persze ezt csak kis körben tudja szóvá tenni, ott is félve, hogy a fideszrajongók esetleg megharagszanak, és szóbeli vagy akár fizikai atrocitásokra is sort kerítenek, viszont a magyar értelmiség nem lefizetett, azaz nem NER-es nagyágyúi médiafelülettel is bírnak, ezek az ún. független lapok, ahol közzé tehetik a véleményüket (persze ez is egy zárt, brancs jellegű társaság, amelybe kívülről bekerülni nem lehet). Akik tehát tudják, közzé is teszik. De még mennyire!
Ha úgy számolunk, hogy a magyar média 80 százaléka a 150 milliárd/év összeggel lefizetett MTVA-val együtt közpénzből fenntartott Fidesz tulajdon, az ellenzékhez feltétlen hű kislapok részesedése meg 2%, akkor a függetleneknek kb. 18% marad. A függetlenek működéséből viszont úgy tűnik, hiába nem tetszik nekik, nem nagyon akarják Orbánt leváltani.
Jó, persze szóvá teszik, amiről úgy érzik, hogy kellene (a nagyközönségnek tesznek panaszt), megírják, hogy Orbán ilyen rossz, meg olyan, sőt még annál is rosszabb, ha ez egyáltalán fokozható, és akár naponta megteszik, ám miután immár 13 éve ez megy, és semmi eredménye sincs, sok, velük elégedetlen ember kezd rosszra gondolni. Lehet ugyan régiekre hivatkozva azt mondani, hogy „Honi soit qui mal y pense”, de ez nem igaz, az viszont annál inkább, hogy amire van vevő, abból meg lehet élni. Magyarán a független lapoknak olyan nagyon nem érdekük, hogy Orbán tűnjön el, éspedig minél hamarabb, mert annyi jó témát szolgáltat a „nemfideszes” olvasóknak, mégpedig naponta, amennyit Dobrev sohasem fog, még ha megfeszülne se. És ezekre a témákra van vevő. És nem kevés.
A kormány leváltásához más kell, mint annak megírása, hogy Orbán rossz. Egyrészt a naponta való ismertetése annak, hogy az ellenzék mit csinálna Orbán helyében, és hogy az mennyivel lenne jobb. Ehhez az árnyékkormány programja rendelkezésre áll. Másrészt be kellene mutatni az árnyékkormány minisztereit, mintegy illusztrálva, hogy a megfelelő emberanyag adott, akik már első ránézésre jobbak, mint a NER miniszterek, még ha nem is akadémikusok. Emellett még cáfolni kell a NER sajtó ellenzékről terjesztett hazugságait, nem pedig ismertetni, mert akkor a bizonytalanok (akik olvassák a NER lapokat is meg a függetleneket is) két helyről kapnak információt, hogy a dolog úgy áll, ahogyan azt a FIDESZ mondja.
De nem. Ehelyett megy a „mimagyarok” féle viselkedés. Panasz, kétségbeesés, sirám minden vonalon, valamint annak állandó megerősítése, hogy az ellenzék képtelen. Hogy mire? Mindenre, kérem, de legfőképp a kormányzásra az:
„Itt azonban nem bukik (a kormány). Persze tudom, ha mégis bekövetkezne, hatalmas káosz keletkezne az országban. Az keletkezne, mert nincs hatalomra érett új csapat, nincsenek valódi elképzelések arról, hogy mit is lehetne kezdeni a ránk szakadó romhalmazzal.,,,
Szegény Magyar Péter, szegény mi…”
(nincsenek, jajjaj, nincsenek – a háttérből halk zokogás, az előtérben sárgult leveleket sodor a bús őszi szél)
Hogy ez a jogtalan ledegradálás mennyire tesz jót a programmal és szakértőkkel bíró ellenzéknek, azt mindenki állapítsa meg maga. Ahogy már ötszázhatvannyolcszor írtam a független lapok szerkesztőinek és újságíróinak: csak gratulálni tudok.
Nem is olyan rossz az Orbán, ugye? Van téma dögivel, és az mindent megér.
Utólagos megjegyzés: korábban úgy gondoltam, amit Orbán mond, az csak és kizárólag néphülyítésre szolgál, maga a miniszterelnök egyik hülyeséget sem hiszi. Ma már másképpen gondolom.
