Kezdőlap Keresés

Trump - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

Ma egy sajtónak álcázott propagandagépezet működik – interjú Rózsa Péterrel, a Klubrádió főszerkesztő helyettesével

  • A médiahallgatók szerint nem a káosz irányába megyünk
  • Sok kép, kevés szöveg – ez a mai tendencia
  • A Klubrádió is meg akar újulni
  • Ki kell nyitni az információs buborékot
  • Karddal vívunk, közben lelőnek bennünket
  • A Klubrádió függetlensége megmarad

 

Ha jól tudom tanítasz.

Igen, a szegedi egyetemen.

És mit?

Két tantárgyam van, az egyik az új médiatörténelem című, tulajdonképpen kísérleti tárgy. A tanszék fiatal munkatársai akkreditálták, és ebben adtak helyet nekem, hogy az újságírói gyakorlat közepette szerzett ismereteimet az új médiavilágáról, az új és hagyományos médiafúzió kapcsolatrendszeréről, peremvidékekről és átjárásokról állítsak össze egy tematikát. Ebben vannak esettanulmányok, és minden, ami belefér a témakörbe.

Mennyire politizálsz?

Politizálok. Egyébként, érdekes módon a diákjaim is politizálnak, nyíltan és nagyon világosan. Persze nem pártpolitika ez, hanem inkább analízis.

Azt mondod, hogy a modern média világáról beszélsz, de az nyilván nem a magyarországi médiát jelenti, hanem inkább egy általad elképzelt idealizált világot.

Nem, nem, nem. A példák mindig hazaiak és nemzetköziek. Mi is végigkövettük például az amerikai választási tapasztalatokat, a közösségi média szerepét, valamint a hagyományos média ütközését; ez egy nagyon jó esettanulmány volt. A hitelesség kérdése volt benne a legizgalmasabb. Hogy a közösségi médiában zajló, személyre szabott kampánnyal szemben, miért bukott meg a korrekt médiavilág, már ha megbukott. Trump sikere nyomán azt is vizsgáltuk, hogy mennyire lehet ez tartós, míg a hazai példákkal azt vizsgálja, hogy az itthoni megmerevedett és kormány által uralt médiavilágon belül, és annak perifériáján működő közösségi médiafelületek és online világ hogyan ütközik és hogyan találkozik bizonyos pontokon.

Ez az eddig tapasztalat, én azonban elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy mi a jövő?

Ma vizsgáztattam. Úgy is fogalmazhatnék, vizsgáztunk, hiszen, mint említettem új tantárgyról van szó, tehát együtt tanulunk a diákjaimmal, hiszen az ő tapasztalataik is nagyon érdekesek. Szinte mindegyik vizsgázóval a végén arról beszéltünk, hogy milyen jövőképet látunk. Például azzal kapcsolatban, hogy az úgynevezett fakenews, azaz a hamis hírek világa egyfajta önszabályozással fog majd korlátozódni, vagy drasztikus szabályozást igényel-e, vagy hogy a személyiségi jogok védelme, az adatkezelési anomáliák megoldhatók-e. Érdekes módon minden hallgatóm azt fogalmazta meg, hogy nem a káosz növekedése, hanem a rendezettség irányába megyünk. Ők optimisták, én kevésbé.

Épp azt akartam kérdezni, hogy miből következtetnek vajon erre?

Ők nagyobb mozgást látnak, mint én. Az egyik diákomnak azt mondtam például, hogy szerintem Magyarországon túlreprezentált a facebook a közösségi oldalakon, más országokban már máshova terelődött a hangsúly. Ő azt mondta, hogy itthon is a fiatal korosztály egyre inkább kifelé megy facebookból, és inkább az idősebb korosztály használja. A vizsgázóm azt mesélte, hogy amikor meglátta, az ő édesapja, hogy már az ő anyja is facebookot használ, rögtön otthagyta. Vagyis nem akarta tudomásul venni, hogy egy platformon van az anyjával, ezért inkább váltott. És, amikor azt kérdeztem, hogy te akkor melyik platformot használod, azt válaszolta, hogy az instagrammot, de már unja. Amikor pedig arról faggattam, hogy mi a váltás igazi oka, akkor azt mondta: ott sok a kép, kevés a szöveg.

Tehát ez az irány?

Igen, ez. Minél kevesebb, de annál ütősebb szöveg és rengeteg kép.

Ez nem jó hír nekünk, akik a hagyományos újságírást képviseljük

Így van, ahogy mondod, bár én akkor sem hiszem, hogy ez végletesen ebbe az irányba megy. Amit biztatónak vélek, hogy ezek a diákjaim, akik masters szakon vannak, az utóbbi félévben már kézbe vettek olyan orgánumokat, amelyeket korábban nem. Rájöttek, főként a szakdolgozat készítése közben, hogy nem lehet csak az internet világán élni.

Azt érzékelem rajtad, hogy találkozol a diákjaiddal, kicsit feltöltődsz, aztán bemész a rádióba, és visszazuhansz oda, ahol egyébként minden nap vagyunk…

Most azért nem zuhanok sehova, mert a Klubrádióban most rengeteg innováció készül, nagy az akarat arra, hogy találjunk új hangot, találjunk új helyeket. Épp úgy, ahogy a civileknek is meg kell találniuk a helyüket. Általános út- és helykeresés van. Túl vagyunk ezen a kampányszerű négy éven, muszáj új utakat is találnunk, mert ránk ez a kampány üzemmód valahogy duplán hat.   Meg kell tehát egy kicsit ráznunk a fejünket, és kitalálni azt, hogyan tudunk még tisztább képet adni a világról, hogyan lehet még jobban tájékozódni, és az embereket nem valamiféle illúzió irányába tolni – amiben persze mi is hiszünk -, mert erre ez a választási pofon megfelelő alkalomnak kínálkozik.

Tehát egy racionálisabb irányba indulni?

Igen. Témaválasztásban és szereplőválasztásban egyaránt.

De azt egy rádió hogyan tudja megoldani, amiről az előbb beszéltél? Azt ugyanis, hogy kevesebb szöveg, több kép. Ez egy rádió kapcsán értelmezhetetlen.

Feloldható ez a dilemma is, persze a maga sajátos helyén és eszközeivel. Arra jutottunk erről a problémáról beszélgetve, hogy nem a napi hírérték nyomán kell menni, hiszen azokat megtalálja a hallgató a harminc percenként elhangzó hírekben. Minden másban: elemzés, háttér, és új témák feldolgozása – ez a helyes irány. Ezeket pedig, a megszokott reflexeken túl, új szereplőkkel, új szakértőkkel, új hangokkal kell belevágni.

Magukra a rádiósokra gondolsz?

Nem, a riportalanyokra. Új hangok kellenek, nagyobb merítés. Nem szabad megengedni, hogy ez eddigi beidegződések szerint dolgozzunk, és rendre azokat szólaltassuk meg, akiket rutinból hívtunk.

Úgy érzékelem a rádiót hallgatva, hogy te egy kicsit más iskolát képviselsz, mint a többiek. Bár valaha közszolgálati rádiós voltál, most azonban sokkal erőteljesebben képviseled saját gondolataidat, véleményedet…

Szerintem a többiek is…

Azt akartam kérdezni, hogy ettől el akarsz egy kicsit lépni, kevesebbet adni önmagadból?

Nem, én nem lépnék el ebből. Ez, amit mondasz egyszerre erényem és hibám. Bizonyos hallgatók szerint elviselhetetlenül sokat pofázok, bizonyos hallgatók nehezen viselik, hogy saját véleményt formálok, és okoskodom, ha így ítélik meg, én viszont nem tudok gépisen dolgozni. Mindig is ilyen újságíró voltam, és hála Istennek mindig olyan műsorokban vehettem részt, rádiósként és tévésként is, ami véleményműsor volt. Azzal értek egyet, hogy nincs objektív hír. Minden ügyben ott van egy érzelmi motívum is, ami meghatározza az én viszonyomat az adott dologhoz. Ezt én nem szeretném, és nem is fogom letagadni, egy vitában sem. Igen tehát, én a saját szemléletemet beleviszem a kérdéseimbe.

Azt mondtad, hogy váltani, újítani akartok, miközben a Klubrádió döntően budapesti rádió, és Budapesten ez a hang – a politikára utalok – diadalmaskodott.

– Igen, de ez is egy olyan buborék, mint amilyen a közösségi média által kialakított. Én kifejezetten el vagyok keseredve attól, hogy ha a hallgató csak azt akarja tőlünk hallani, amit ő gondol a dolgokról. Hogy mi arra vagyunk, hogy csak a baloldali gondolatok közvetítsünk. Szegény Bolgár Gyurit például azért támadják, hogy miért szerepeltet fideszes szakértőt. Micsoda abszurdum egy újságírónak azt mondani, hogy miért szólaltatod meg a másik felet is… Mert ugye azt mondja a hallgatók egy része, hogy úgyis az övék a sajtó nagy része, akkor legalább itt ne szerepeljenek. Civilként persze ezt értem, de szakmailag ugyanakkor elfogadhatatlan. Tehát azt mondom, hogy ezt a kis buborékot, ezt a kis információs melegedő buborékot ki kell nyitni.

Vagyis nekünk nem szabad elfogadni azt, amit a másik oldal csinál; kritikátlanul fogadják a számukra „rokonszenves” politikusok mondanivalóját, és csak elfogultan kíváncsiak az ellenoldal véleményére…

Igen, de az egy sajtónak álcázott propagandagépezet.

És akkor helyes, hogy ti meg ragaszkodtak egyfajta szakmai ethoszhoz?

Szerinted nem helyes?

Szerintem ez a helyes, de mindig az áll előttem, mint az Indiana Jones-ban, felállunk egy karddal a kezünkben, és egy pisztollyal lelőnek bennünket.

Ebben van valami… De ez csak a túlerő kérdése. Komoly dilemma ez. Ez is a tantárgyam egyik része: hogyan alakult át az értékrend az új médiavilágban, a hálósodott világban. A világhálón felhalmozódott tudáshalmaz a közönséget arra készteti, hogy könnyű mozdulatokkal iktassa ki a tanárt, a történészt, a kutatót, az értelmiséget, az írót, bárkit, mert az általuk közvetített dolgokhoz egy kattintással hozzájutunk. Emberek halásznak mindenféle dolgot, diadalittasan, és azt mondják: nem kell nekem ehhez semmi más, elég itt kutatgatnom. Ez egészen addig megy így, amíg nem okoz egyéni és kollektív bajokat. Mire gondolok? Arra, hogy lehet atombombát elméletben összeállítani, az internetről összegyűjtve az információkat…Na jó ez túlzás, de egy fegyver, egy pokolgép előállítása megoldható így, mondhatom rutinná vált a terroristák körében. Azt állítom tehát, hogy sokakban keletkezik az az illúzió, hogy nincs szükség már az ósdi dolgokra, ki a fene megy már könyvtárba? És ez egyszer megroppan. Az az állításom tehát, hogy vissza kell nyúlni autentikus forrásokhoz, a szűrőnek ott kell lennie. A szűrő pedig az értelmiségi, a tanár, a könyvtár, a színház, vagyis annak a teljes rendszere, amit az emberek félredobnak a háló miatt, pedig az értékek ott találhatóak. Én abban bízom, hogy hamarosan újra ugyanolyan érték lesz a hitelesség és az autentikus források utáni vágy, mint most annak az öröme, hogy bármit lehalászhatsz az internetről.

Nem vagy te egy kicsit túlzottan romantikus alkat?

Lehet, de amiről én beszélek az egy kicsit összetettebb. Nem azt állítom, hogy be kell ülni feltétlenül egy könyvtárba, de ha a tájékozódáshoz mindenféle autentikus tudás megszerzése is szükséges. Érdemes mondjuk adott esetben felhívnom egy történelem professzort, ha a középkorral akarok foglalkozni, hogy megtudjam tőle, melyik szerzőhöz lenne a legjobb fordulnom. Ezt nem lehet kiiktatni, és erre rá fognak jönni. Ha más nem, a mi szakmánk. Túl kell jutnunk azon, hogy hirtelen, gyorsan mindent össze lehet állítani copy paste-tel, egészen addig, amíg nem jön a pofon: ki mondta vajon ezt, amit idézek, de lehet, hogy nem is ő mondta, ismerjük az ilyen tévedéseket. A szakdolgozatokban elég sokszor látok ilyen kimásolt történeteket, amelyekről utóbb kiderül, hogy hatalmas ökörség. Ezért bízom abba, hogy eljön az az idő, amikor a nagy kaszálás, a hálón való szörfözés mellé visszajön az igényesség.

Te hány éve rádiózol?

Ott kezdtem, negyven éve.

Mikor csináltad azt, amit ideálisan rádiózásnak gondoltál?

1985-89 között. Akkor nagyon sok műfajban ki tudtam magam próbálni. Krónikáztam, ami akkoriban nagy rang volt, odakerülni Bolgár György, Farkas Zoltán mellé, fontos dolog volt. Élő magazinokat és dokumentumokat csinálhattam.

Nem azért említed ezt az időszakot, mert akkor valahogy a sötétségből haladtunk a világosság fel, vagy – ha már használtam a romantikus kifejezést – ez a periódus ma már romantikusan izgalmas időszaknak látszik, már ami a nyilvánosság működését illeti?

Akik azt az időszakot aktív újságíróként élték meg, ez volt a legtermékenyebb időszakuk. Bárki, akármit mond, szabad volt a világunk, megélhettük, hogyan tűntek el a cenzorok, a szuperlektorok. Soha olyan fesztelenül és szabadon nem dolgozhattunk a rádióban. Utána mindig igazodni kellett az aktuális kormányhoz.

Most ellentétes a folyamat, mint az általad említett időszakban volt. Az a szabadságérzet eljön majd újra?

Ezt nem tudom. Semmi nem jön vissza úgy, ahogy volt, mert mások a viszonyok, más a helyzet.

A Klubrádió szabadsága megmarad? Azért is kérdezem, mert a csatornának az elmúlt nyolc évben folyamatosan harcolni kellett a létéért.

Igen. Egyesek szerint hiába erős a hallgatottsága a Klubrádiónak Budapesten, magát a pártot nem tudta megkarcolni, ezért nincs is oka a kormánynak arra, hogy ne hagyja békén. A kérdés nyilván mindig az, hogy piacilag képes-e megélni, megmarad-e az a támogatottsága, ami eddig jellemezte? A függetlenség viszont abszolút garantált.

Elvált sorozatszínész lesz a brit királyi család legújabb tagja

Visszafogott, hatszáz fős szertartáson házasodik össze II. Erzsébet unokája, Harry herceg és az amerikai sorozatszínész, Meghan Markle. A szombati esküvő több korábbi hagyománnyal is szakít, bár Harry herceg párválasztása is szokatlannak számít a királyi családban. Ott lesz-e a menyasszony apja az esküvőn? Milyen ruhát visel majd Meghan Markle? Meghívták-e Donald Trumpot? Összeszedtünk mindent, amit tudni érdemes a nagy nap előtt.

 

A legutóbbi nagyszabású királyi esküvő, azaz Vilmos herceg és Katalin hercegné 2011-es egybekelése előtt még arról beszélt mindenki, hogy milyen nagy dolog, hogy egy közember kerül a királyi családba. Nos, Harry herceg jóval messzebbre ment, mint bátyja. Az ő választottja nemcsak közember, hanem egy sorozatszínész, aki idősebb a hercegnél, amerikai, elvált, színes bőrű és még a rokonsága is balhés.

Ehhez érdemes felidézni, hogy amikor a brit királyi család egy magas rangú tagja utoljára arra vetemedett, hogy elvegyen feleségül egy elvált amerikai nőt, története egyik legnagyobb válságával kellett szembenéznie a monarchiának. VIII. Edward 1936-ban kénytelen volt lemondani a trónról, hogy házasságra léphessen Wallis Simpsonnal. Ehhez képest hatalmas előrelépés, hogy Harry herceg minden további nélkül megteheti szombaton ugyanezt, ráadásul egy fényes ünnepség keretében, még akkor is, ha csak hatodik a trónutódlási sorban.

Érdekesség, hogy épp a hatodik helyen álló trónörökösig van arra szükség, hogy az uralkodó, azaz jelen esetben II. Erzsébet hivatalosan is áldását adja a királyi család tagjainak házasságkötésére. A királynő a hétvégén alá is írta az ehhez szükséges dokumentumot (Instrument of Consent), tehát semmi akadálya nincs, hogy szombaton megtartsák az esküvőt.

Az eljegyzés

Harry herceg és Meghan Markle 2016 nyarán jöttek össze, a Buckingham palota pedig 2016 novemberében közleményben erősítette meg, hogy néhány hónapja egy párt alkotnak, egyben a herceg arra kérte a médiát, hogy fejezze be kedvese és családja zaklatását. Hivatalosan viszont csak 2017 szeptemberében mutatkoztak először együtt a háborús veteránoknak rendezett, és Harry herceg által életre hívott Invictus Games-en, Torontóban.

Harry herceg, a brit trónörökös másodszülött fia és jegyese, Meghan Markle amerikai színésznõ a londoni Kensington-palota kertjében 2017. november 27-én (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

November 27-án pedig már be is jelentették az eljegyzést. Annak idején Vilmos herceg anyja, Diana hercegnő gyűrűjével jegyezte el Katalint, Harry pedig egy olyan gyűrűt csináltatott Meghan Markle-nek, amelybe

két gyémántot is belefoglaltak Diana ékszergyűjteményéből.

A legnagyobb gyémánt viszont Botswanából származik, ahol sok időt töltött együtt a pár, elrejtőzve a nyilvánosság elől. A lánykérés maga viszont egyszerűen történt: az eljegyzés után adott interjújukban Meghan Markle elárulta, hogy egy csöndes estén kérte meg a kezét Harry, miközben csirkét sütögettek otthon. Ebből ugye nyilvánvaló, hogy a herceg és Markle már az eljegyzés előtt is együtt éltek, ami egy átlagos párnál nem lenne nagy dolog, de a királyi család esetében már ez is elég merésznek számít. Igaz, ebben már bátyja is úttörő volt: Vilmos és Katalin volt az első királyi páros, akik együtt éltek a házasság előtt.

A menyasszony

Mikor kiderült, hogy Harry herceg új párja Meghan Markle, hirtelen az egész világot elkezdte érdekelni, hogy ki is ez a szerencsés nő. Ez nem csak feltételezés: a 2017-es összesítéséből kiderül, hogy amikor személyekre kerestek rá az emberek a Google-ban, a második legtöbbször Meghan Markle nevét írták be a szexuális zaklatási botrányba keveredett Harvey Weinstein után.

A 36 éves Rachel Meghan Markle három évvel idősebb Harry-nél, és egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak Londonban. Markle Los Angelesben született, és a Vanity Fair portréja szerint igazi kaliforniai lány, aki számára a jótékonykodás mindig kiemelten fontos volt a munkája mellett. Harryvel való kapcsolata előtt a világ nagy részének ismeretlen volt,

legsikeresebb szerepe 2011 és 2018 között a Suits című drámasorozatban volt

(Magyarországon Briliáns elmék néven ment egy darabig a TV2-n), amelyben egy Rachel nevű ügyvédnőt alakított. Előtte csak kisebb epizódszerepekben tűnt fel a tévében, és színházban is játszott.

Harryvel való eljegyzése után bejelentette, hogy visszavonul a színészettől, és a hetedik évad végeztével befejezte munkáját a Suits-ban is. Érdekesség, hogy utolsó jelentében éppen férjhez megy sorozatbeli szerelméhez. Ez az epizód április 25-én került adásba Amerikában.

Markle családi háttere egyébként közemberségétől eltekintve sem éppen kifogástalan, hiszen szülei is elváltak hatéves korában. Anyja, Doria Loyce Ragland szociális munkás és jógaoktató, apja Thomas Markle viszont szintén tévésorozatokon dolgozott fővilágosítóként, de már visszavonult, és Mexikóban él.

Meghan Markle-nak apja révén két féltestvére is van, akik közül az egyik, az 51 éves Thomas Markle Jr a család fekete báránya. Egyszer már le is tartóztatták, mert pisztolyt tartott exbarátnője fejéhez egy vita során.

A két féltestvért, habár együtt nőttek fel a menyasszonnyal, nem hívták meg az esküvőre.

Erről Thomas Markle Jr a Mirorr-nak azt mondta, hogy nem esett jól neki, hogy húga megfeledkezett saját húsáról és véréről. Később viszont a Daily Mail által közzétett levél szerint már könyörgött azért, hogy hívják meg az esküvőre, és elnézést kért, amiért korábban azt nyilatkozta, hogy Harry ne vegye el a húgát… Egyébként Meghan Markle másik féltestvére, Samantha Grant is többször kifakadt húgára, muníciót szolgáltatva ezzel a bulvárlapoknak.

Meghan Markle számára afroamerikai édesanyja a legfontosabb családtag, aki az esküvői előkészületekben is fontos szerepet vállalt. Doria Ragland, és így Meghan Markle felmenői között egyébként még rabszolgák is voltak. A királyi frigy szempontjából az is érdekes, hogy Markle egyszer már volt férjnél: 2011-ben hozzáment egy kollégájához, Trevor Engelsonhoz. A házasságuk két évig tartott.

Azt még nem lehet tudni, hogy a házasság után mi lesz Meghan Markle hivatalos rangja, de valószínűleg Katalinéhoz hasonló hercegnői rangot kap majd. Ezt angolul duchess-nek hívják, ami nem ugyanaz, mint a princess, ami mondjuk Diana hercegnő rangja is volt. A legtöbben arra tippelnek, hogy a pár a Duke és Duchess of Sussex rangot kapja majd, amelyet jelenleg senki sem visel.

Harry herceg és Meghan Markle fotójával díszített emléktárgyak egy windsori ajándéküzletben 2018. május 16-án (MTI/EPA/Andy Rain)

Meghan Markle-t egyébként még márciusban, titokban megkeresztelte canterbury érseke az anglikán egyház szertartása szerint, amelyet úgy értkeltek, hogy egy fontos gesztus II. Erzsébet felé, aki királynőként az anglikán egyház feje is.

Zűrös családi háttere egyébként nem akadályozza meg a briteket abban, hogy kedveljék a herceg választottját, és sokan már most úgy látják, hogy Meghan Markle jó hatással van a korábban elég zabolátlan Harryre.

Az esküvő menete és a helyszínek

Harry herceg és Meghan Markle május 19-én házasodnak össze, ami már eleve megtöri a protokollt, hiszen hétvégére esik, míg korábban a királyi esküvőket hétköznapokon tartották. Erre az lehet a magyarázat, hogy a kormány úgy döntött az eljegyzés bejelentése után, hogy az esküvő napját nem nyilvánítják szabadnapnak, de a szombati dátum miatt így is sokan követhetik az eseményeket.

A ceremónia helyi idő szerint pontban délben kezdődik a windsori kastély gótikus Szent György kápolnájában,

tehát nem a londoni Westminister apátságban, ahol Vilmos hercegék esküvőjét is tartották. A kápolnában 800 vendégnek van hely, míg az apátságban kétezren is elférnek. Több királyi esküvőt tartották már egyébként ezen a meghittebb helyszínen is: utoljára éppen Harry apja, Károly herceg és második felesége, Kamilla kapott itt áldást a frigyére, habár maga az esketés nem itt volt. Illetve fontos kiemelni, hogy Harry herceget ebben a kápolnában keresztelték meg, és több korábbi uralkodó, köztük VIII. Henrik sírja is itt található.

Az emberek már gyülekeznek a windsori kastély közelében az esküvőre várva (MTI/EPA/Andy Rain)

A kápolnabeli szertartás után Harry herceg és Meghan Markle a tervek szerint áthajtatnak Windsoron, majd a kastély Szent György termében csatlakoznak a vendégeikhez. Ez a bizonyos kocsikázás az, amikor a köznép is láthatja és üdvözölheti a párt.

Az első vendéglátás után, amelynek házigazdája maga II. Erzsébet, egy másik, szűkkörű fogadást is tartanak, vagyis inkább bulit.

Ennek a házigazdája Harry apja, Károly herceg lesz, és a 17. században épült Frogmore House nevű udvarházban tartják, amely a Korona birtokában van, de jelenleg senki sem lakja, és fogadásokra használják elsősorban. Itt a Mirror szerint egy karneváli témájú, kötetlenebb partit tartanak majd, és a pletykák szerint a Spice Girls is felléphet a bulin, más források pedig a Coldplay-t és Ed Sheerant is emlegetik, de valószínűleg Elton John is játszani fog valamikor az esküvőn.

A vendégek

Az esküvői meghívókat március közepén küldték ki, és körülbelül hatszáz vendéget várnak, akik közül kétszázan hivatalosak Frogmore House-ba is. Európai királyi családok tagjai Vilmos herceg esküvőjétől eltérően várhatóan nem lesznek jelen, de celebekben biztos nem lesz hiány, hiszen Harry hercegnek jó pár híres barátja van. Meghan Markle vendégei között is biztosan lesznek sztárok, jó barátnője például a 39-szeres Grand Slam győztes teniszező, Serena Williams.

Az viszont biztos, hogy az esküvő politikusmentes lesz:

így az amerikai elnök, Donald Trump (aki ellen Meghan Markle korábban szót emelt) és a brit miniszterelnök, Theresa May sincs a vendégek között, és áprilisban kiderült, hogy a korábbi pletykákkal ellentétben az Obama-házaspárt sem hívták meg, akikkel egyébként Harry herceg jóban van. Összességében tehát ebből a szempontból is viszonylag visszafogott lesz az esküvő, a hatszázfős vendéglistát a család és a barátok teszik ki.

A meghívók a londoni Barnard and Westwood nyomda és könyvkötõ mûhelyben 2018. március 22-én (MTI/EPA/PA/Victoria Jones)

Eredetileg úgy volt, hogy Meghan Markle-t apja, Thomas Markle fogja az oltárhoz kísérni, de ekörül már eddig is számos bonyodalom adódott. A bulvárlapok nem túl előnyösen mutatták be a menyasszony apját, amit paparazzinak beállított, de megrendezett fotókkal akart orvosolni Samantha Grant, akit zavart, hogy miket írnak az apjáról. Mikor ezzel lebuktak, Thomas Markle azt nyilatkozta, hogy inkább mégsem megy el az esküvőre, mert nem akarja kínos helyzetbe hozni a lányát és a királyi családot. Ez volt hétfőn. Kedden pedig kiderült, hogy mégis szeretne elmenni, ha egészsége engedni. Viszont most úgy tűnik, szívműtéte miatt egyáltalán nem lehet ott az esküvőn. De mivel még csak csütörtök van, bármi lehet szombatig.

Harry herceg tanúja testvére, Vilmos lesz, ahogy korábban, Vilmos esküvőjén pedig ő volt a tanú. Katalin hercegné viszont várhatóan háttérbe vonul majd, annál is inkább, mert nemrég adott életet harmadik gyereküknek.

Felnőtt koszorúslányok nem lesznek a szertartáson, de Vilmos hercegék két idősebb gyereke, György és Charlotte szerepet kapnak majd. Az ifjú koszorúslányok között vannak Meghan Markle és Harry keresztlányai is, illetve „koszorús fiúk” is lesznek Györgyön kívül, a vőlegény keresztfiai.

Érdekesség, hogy

a pár több mint 2600 „normális” embert, azaz nem hírességet, barátot és családtagot is meghívott,

hogy ugyan a kápolnán kívül, a parkban, de részei lehessen az esküvőnek, és figyelhesse a vendégek érkezését. Őket speciális kritériumok alapján választották ki több régióból, köztük iskolás gyerekek és jótékonysági szervezetek dolgozói is vannak, illetve a királyi „háztartás” alkalmazottai.

A ruha

A királyi esküvőknek (is) kardinális kérdése a menyasszony ruhája, amelynek csakúgy, mint a helyszínnek és a vendéglistának, mindig üzenetértéke van. A legtöbben azt várják, hogy Meghan Markle egy brit tervező ruháját viselje a nagy napon, és a szakértők szerint valószínűleg a Ralph & Russo divatházat kérhették fel a feladatra. A Harper’s Bazaar informátorai szerint

a ruha 100 ezer font körüli összegbe (több mint 36 millió forint) kerül, de máshol ennek a kétszeresét is lehet olvasni.

A költségeket jelentősen megnöveli, hogy a teljes ruha kézzel készült.

Meghan Markle egyébként az eljegyzési fotókon is a londoni székhelyű márka egyik darabját viselte, amely 75 ezer fontba került.

A brit állami postaszolgálat, a Royal Mail 2018. május 15-én közreadott, bélyegei a jegyesfotókkal (MTI/EPA/Royal Mail)

Elképzelhető, hogy a menyasszonynak lesz egy másik ruhája is, amelyet a magazin szerint a szűkkörű fogadáson, Frogmore House-ban visel majd. Markle korábban arról beszélt, hogy alapvetően a klasszikus menyasszonyi ruhák tetszenek neki, amelyekben mégis van valami különlegesség, egyediség, tehát valószínűleg ilyesmire lehet számítani, de nagy a titkolózás.

Az egész esküvő költségét a hozzáértők egyébként 1 millió fontra (körülbelül 360 millió forint), vagy még annál is nagyobb összegre becsülik, amelyet a királyi család áll.

Habár a windsori esküvő jobban el lesz zárva az utca embere elől, mint Vilmos és Katalin házasságkötése, az eseményt ugyanúgy élőben közvetíti majd a tévé. (Azt az esküvőt annak idején több mint 35 millió ember nézte élőben Nagy-Britanniában.) Magyarországon az ATV közvetíti majd élőben a hercegi esküvőt.

Diplomáciai „hidegfront” után enyhülés?

Eddig meg nem erősített forrásokból úgy tudni, hogy május végén találkozhat Mike Pompeo nemrég hivatalba lépett amerikai külügyminiszterrel Szijjártó Péter egy hivatalos washingtoni látogatáson. Ez jelentős előrelépés lenne a kétoldalú kapcsolatokban, ha valóban sikerül a programot véglegesíteni. Ugyanis nemcsak Orbán Viktor miniszterelnököt nem fogadták a Fehér Házban, hanem külügyminiszteri szintű vizit sem volt az utóbbi években.

Orbán Viktor első kormányzása jól indult, hiszen 1998-ban Bill Clinton fogadta Orbánt, de ezt követően – főként a jobboldali ifjabb Bush elnöki időszakában –mélypontra jutott a magyar-amerikai viszony, egyebek mellett, azért is, mert – sajátos manőverek és egy fura tendereljárás után – amerikai F16-osok helyett svéd Gripenekre cseréltük a magyar vadászgép flottát. Washington cserbenhagyásként értékelte, hogy a miniszterelnök az utolsó pillanatban megvétózta az amerikai gépek beszerzését. Ráadásul ez a döntés szinte napra egybeesett a szeptember 11-ei, az ikertornyok elleni terrortámadással, amelyet a várakozásokkal ellentétben nem ítélt el Orbán Viktor.

Ezek a máig gennyedző tüskék motiválják az amerikai politikusokat. 2001. májusban Orbán – magánlátogatáson – Washingtonban járt, a Fehér Házban tárgyalt Dick Cheney alelnökkel, ahol egy rövid időre csatlakozott a megbeszéléshez Bush elnök is.

Fotók ugyan készültek, de ez messze nem számított magas prioritású, még kevésbé hivatalos találkozónak.

Bár történtek kísérletek arra, hogy 2002-ben a választások előtt Orbán Viktor találkozzon George W. Bushsal, ám ezek is kudarccal végződtek. 2002-ben a Fidesz elnöke Amerikába utazott, ám mindössze annyi történt, hogy Bostonban átvett egy díszoklevelet, mert a várakozások ellenére elmaradt az elnöki találkozó.

Gyurcsány Ferenc 2005. október 4-8. között hivatalosan járt Washingtonban, majd George W. Bush 2006. június 21-22-én tett hivatalos látogatást Budapesten.

Ezt a közeledési folyamatot sem sikerült 2010 után a Fidesznek folytatnia.

Pedig a második Orbán kormány megalakulását követően jól indultak a dolgok: Martonyi János külügyminiszter 2010 júniusában látogatást tett Washingtonban, ahol fogadta őt Hillary Clinton külügyminiszter, és a Kongresszus tagjai is.

Martonyi János külügyminiszter Hillary Clinton. MTI/EPA/Michael Reynolds.

2011-ben mindezt „megfejelték” azzal, hogy a „Transzatlanti Hetet” ünnepelve a Szabadság téren felavatták Ronald Reagan szobrát, megnyitotta kapuit az egykori Tom Lantos nevét viselő intézet. Az avatási ünnepségen részt vett Hillary Clinton, aki azonban nemcsak a fideszes elittel, hanem civilekkel is találkozott. A külügyminiszter óvatosan fogalmazott az akkor túlhevült állapotban levő magyar belpolitikáról, de egyes kijelentései akár a politikai rendszert éppen átalakító Orbán Viktornak szánt figyelmeztetésnek is felfoghatóak voltak.

Ha 2014-ben a magyar-amerikai kapcsolatok nem lettek volna a soha nem látott mélyponton, valószínűleg az emlékezetes korrupciós ügyet követő kitiltási botrány sem válhatott volna annyira súlyos kérdéssé. Az Egyesült Államokból akkor már évek óta egyre növekvő aggodalommal nézték az Orbán-kormány intézkedéseit, legyen az

a médiatörvény, a civilek vegzálása, a nyíltan oroszbarát külpolitika, a paksi szerződés.

Ezek miatt sorra kaptunk nyílt kritikákat, de ezek láthatóan minden következmény nélkül maradtak. Ráadásul Szijjártó Péter, a külügyi tárca vezetőjeként, a maga „érdes” stílusában több alkalommal is beszólt a magyarországi viszonyokat bíráló amerikai diplomatáknak.

A 2014-es nyári, tusványosi beszéd jóval nagyobb vihart kavart Amerikában, mint Európában. Ráadásul időben mindez egybe esett a Putyin-ellenes szankciók kérdésével, amelyben a magyar miniszterelnök nemzetközi mércével mérve kiugróan „visszafogott” volt. A magyar diplomácia nem vette figyelembe, hogy a mindenkori amerikai kormányzat Európa-politikájának egyik legmeghatározóbb pontja Oroszország és a térség államainak Moszkvával ápolt viszonya. Amerikai vezetők és közéleti személyek korábban nyílt levelet írtak Trumpnak, amelynek lényege az volt, hogy a Putyinnal való kiegyezés nem békét hoz, hanem épp ellenkezőleg, táplálja a Kreml expanziós törekvéseit. Ki volt a levél születésének egyik atyja? Wess Mitchell. Az a Wess Mitchell, aki az új Trump adminisztrációban többek közt most a magyar ügyeket is felügyeli.

Egyértelmű, hogy a miniszterelnöki meghívás elmaradásának oka a magyar kormány politikája.

Orbánék az elmúlt évtizedben sok mindent félreértenek Washingtonnal kapcsolatban, az új elnökség hajnalán is rögtön „kapufát lőttek” az America first elvének értelmezésével. Ha a magyar kormány ezt maradéktalanul megértette volna, és fontosnak tartotta volna a legfelső szintű találkozót, akkor meggondolták volna, hogy folytatják-e a támadásokat Soros György és a CEU ellen. Trump, noha nem kedveli a nyílt társadalom elképzelést, magát Sorost sem, de attól ő még amerikai. Márpedig ha amerikai, akkor Trump kormánya megvédi, még ha belpolitikai ügyekben nem is értenek egyet. Ez az America first egyik lényege. Az amerikai érdekek bármi áron történő védelme és érvényesítése, amibe nem fér bele ha Orbánék egy amerikai alapítású egyetemet, egy amerikai állampolgársággal is rendelkező milliárdost támadnak. Ha ezt nem értik meg, akkor hiába várják, hogy fogadják őket – akár csak külügyminiszteri szinten –  Washingtonban.

A harmadik Orbán-kormány alatt a magyar diplomácia vezetőjével legfeljebb államtitkári szinten tárgyaltak Washingtonban.

Ez év januárjában sem volt ez másként. Szijjártó akkor Wess Mitchell-lel találkozott. „Számos igaztalan kritikával kellett szembesülnünk, több esetben a megértés hiányát tapasztaltuk magyarországi intézkedések amerikai megítélésében” – nyilatkozta, de hozzá tette, hogy az elmúlt éveket figyelembe véve most van a legjobb esély a politikai kapcsolataink javítására. A május végi látogatás ennek lehet a folytatása, hiszen most végre egy „igazi” külügyminiszteri szintű találkozó rangosabbá teszi. Talán még egy miniszterelnöki meghívás ügye is szóba kerülhet.

Miért nem jön létre a szingapúri csúcstalálkozó?

0

Próbálja meg, – tudom, nem könnyű -, nyájas olvasó Kim Dzsong Un helyébe képzelni magát: Ön vajon elhinné, hogy az életszínvonal javulásával megvásárolhatja az észak-koreaiak és a nemzetközi közösség jóindulatát? Eörsi Mátyás blogbejegyzése.

Kim Jong-un (vagy Kim Dzsong Un, ahogy tetszik), immár sokadik okot hozott fel arra, hogy miért lépne vissza a szingapúri csúcstalálkozótól, végül azonban megemlítette a valós okot is. Ez pedig úgy hangzott, hogy az Egyesült Államok továbbra is azt követeli tőle, hogy teljesen mondjon le nukleáris fegyvereiről.

Rendkívül csekély az esélye a szingapúri csúcsnak, nem is egészen értem, hogy az Amerikai Egyesült Államok, amelynek az elemzői a világ élvonalába tartoznak, hogy a csodába hitették el Donald Trump elnökkel, hogy békét tud teremtani a koreai félszigeten. Nyilván fogalmam sem lehet a CIA és a Fehér Ház közötti kommunikációról, mégis, ha szabad találgatni, úgy vélem, hogy senki sem hitetett el az elnökkel semmit. Az elnök hitte csak azt, hogy elég Obama helyébe lépni, és már szinte önmagától jön a siker. Ő akarta a sikert oly nagyon, hogy lesöpörte az elemzéseket, és az adminisztráció – mi mást tehetett – úgy tett, mintha maga is hitt volna abban, hogy Szingapúrban Donald Trump kezet fog a régi ellenséggel, és nem is lesz már egyéb gondja, mint bezsebelni a belpolitikai hasznot. Donald Trump valójában Ronald Reagan méltó utódja. Nos, erre még várnia kell, nem is keveset.

Vajon miért mondana le Kim Dzsong Un a nukleáris fegyverekről? Talán azért, mert akkor megszűnik az embargó, kapnak némi segélyt is, ettől növekedik az életszínvonal, és …. És? Vajon hihet-e Kim Dzsong Un abban, hogy az elnyomás csökken, az életszínvonal nő, és cserébe az észak-koreaiak nagyvonalúan elfeledkeznek az elmúlt évtizedek horrorjáról?

Próbálja meg, – tudom, nem könnyű -, nyájas olvasó Kim Dzsong Un helyébe képzelni magát: Ön vajon elhinné, hogy az életszínvonal javulásával megvásárolhatja az észak-koreaiak és a nemzetközi közösség jóindulatát? Dehogy. Ön is, nyájas olvasó, arra a következtetésre jutna, hogy Ön csak úgy tudja megérni a nyugdíjas kort, ha fenntartja a terrort, aminek pedig feltétele, hogy Ön az egész világgal szemben álló hősként tetszeleghessen. Az egész világ azonban csak és kizárólag akkor fog Önnel foglalkozni, ha Ön atomfegyverrel fenyegeti az Önt körülvevő világot, ahogy ez pompásan működött már nagypapa (Kim Ir Szen), a kedves édesapa (Kim Dzsongil) és már az Ön uralkodása alatt is.

Ha Ön lemond az atomfegyverekről, és – tételezzük fel – megússza a népfelkelést, Ön már cseppet sem lesz fontosabb, mint a vietnami vagy a laoszi elnök (Hogy is hívják őket? Na ugye: nem tudja senki), márpedig ki várhatja el Öntől, hogy önként lemondjon arról, hogy világpolitikai tényező legyen? Ugyan már, Önnek esze ágában sem volt soha lemondani az atomfegyverekről.

Egy pillanatra azért elbizonytalanodott. A háttérben a diplomatái kicsikarták az Egyesült Államok ígéretét arra, hogy amennyiben Ön lemond az atomfegyverekről, akkor a nemzetközi közösség nem fog rezsimváltást követelni Észak-Koreában. Így talán nem csak valami jót tehet, de a hatalmát is megőrizheti, hiszen ígéretet tettek arra, hogy…

Ekkor azonban diplomatái emlékeztették az 1994-ben aláírt budapesti memorandumra. Hoppá, pedig majd elfelejtette! Pedig fontos lecke: 1994-ben Ukrajna átengedte összes atomfegyverét Oroszországnak, cserébe Oroszország garantálta Ukrajna nemzetközileg elismert határait. A dokumentumot Ukrajnán és Oroszországon kívül aláírta az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is, és támogató nyilatkozatot adott ki Kína és Franciaország is. És mi is történt, miután Ukrajna mindenben tökéletesen teljesítette kötelezettségeit és az utolsó atomfegyverét is átadta Moszkvának? Mindannyian tudjuk, Phenjan is tudja, Moszkva miképpen hálálta meg Ukrajna szerződésszerű teljesítését: A Krím félsziget annektálásával. Tett ez ellen bármit is az ún. nemzetközi közösség? A memorandumot aláíró USA és az EK? Nem tudtak, vagy nem akartak tenni ellene. Ez Kijevnek édes-mindegy, a kérdés azonban Phenjan számára az, hogy ha lemond atomfegyvereiről, akkor vajon mi a garancia arra, hogy néhány év elteltével néhány aláíró nem fog-e “megfeledkezni” mostani vállalásáról? Vajon mit ér egy nemzetközi szerződés?

Mint említettem, Ön már majdnem elbizonytalanodott, már-már megállapodott az Amerikai Egyesült Államokkal, Ön már találkozott a Dél-Koreai elnökkel, tervezte a szingapúri csúcstalálkozót, ahol Önnek a világ leghatalmasabb vezetői, az USA és Kína elnöke udvarolnak, Ön szerepelni fog a világ összes híradójában, már-már a zsebében érezheti a Béke Nobel díjat, amikor… amikor az Ön őrült szerencséjére Donald Trump felmondta az Iránnal megkötött atomalkut. Hogyan? Van ilyen? Aláírunk egy szerződést, aztán jön egy új elnök, aki nem hosszabbítja meg, csak azért, mert ezt ígérte a kampányban? De ha… de ha… de ha ez így van, akkor mi a garancia arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok valamelyik következő elnöke nem ígéri meg Ohioban a velem megkötött szerződés felmondását, és akkor….

De tényleg: Még Önre haragszanak, hogy esze ágában sincs leszerelni atomfegyvereit? Pedig jó móka volt ott a határon… békefát ültetni, meg ilyesmi… kiválóan szórakozott, ugye, nemzete soha korábban ennyire még nem tisztelt vezetője lett… De hogy leszerelje az atomfegyvereket? Tök hülyének nézik Önt?

Szerző: Eörsi Mátyás

Költözési hullám – Ezek az országok teszik át a nagykövetségüket Jeruzsálembe

0

Ezen a héten Donald Trump amerikai elnök beváltotta az egyik legtöbb nemzetközi vitát kavaró ígéretét: az amerikai nagykövetség átköltöztetését Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az Egyesült Államokon kívül más – főleg latin-amerikai országok – is jelezték ebbéli szándékukat, amely leginkább abból fakadt, hogy már a hidegháború óta szoros kapcsolatot ápoltak Izraellel. 

Miután Donald Trump amerikai elnök tavaly december 6-án aláírta a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot, az ENSZ Közgyűlésén szavazásra bocsátottak egy olyan határozatot, amely felszólította az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza a döntését. Erre 128 ország igennel szavazott, 35 távol maradt, 21 pedig nem adta le a voksát. Ellenben kilenc állam kiállt Washington döntése mellett: Guatemala, Honduras, Izrael, Marshall-szigetek Mikronézia, Nauru, Palau és Togo. Ezzel együtt egy tucatnyi ország – köztük a Magyarországgal szomszédos Románia és Csehország – jelezte, hogy a nagykövetség kérdését illetően az amerikaiak hasonlóan lépésre szánták el magukat. Ezzel együtt pedig az izraeli kormány azt ígérte, hogy az első tíz „költöző ország” kedvező adminisztratív és jogi kedvezményekben fog részesülni.

Donald Trump amerikai elnök videoüzenetben szól a résztvevőkhöz a Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetség megnyitóünnepségén 2018. május 14-én. A kép forrása: MTI/EPA/Abir Szultan.

Habár egyes országokban ez a döntés elég nagy belpolitikai feszültséget – például Romániában, de erről lásd majd bővebben a következő cikkünket – generált, mások már jelezték, hogy május végére megtörténik a „jeruzsálemi átállás”.  További érdekesség, hogy Közép- és Dél-Amerikában található országok döntöttek így:

Honduras, Guatemala és Paraguay

Elsőre úgy tűnhet, hogy ezek az országok az Egyesült Államok miatt döntöttek így, hiszen a hidegháború óta (nagyrészt) Washingtonhoz igazították a külpolitikájukat,  s ha ezekben az államokban veszélybe kerültek az amerikai érdekek vagy szimplán csak „túl cikivé” váltak az amerikai elnökök számára, akkor egy puccsal/katonai hadművelettel buktatták meg őket (pl. Guatemala 1954-ben, Panama 1989-ben). Csakhogy a valóság ennél sokkal árnyaltabb:

ezek a latin-amerikai országok a mai napig szoros viszonyt ápolnak Izraellel.

Leghűségesebb partner 

Jorge Gracia Granados guatemalai nagykövet. A kép forrása Wikimedia Commons.

Guatemala volt az első dél-amerikai ország, amely 1948. május 19-én elismerte az önálló Izraelt. Ám már előtte is különösen szoros kapcsolatot tartott fenn a zsidó szervezetekkel és korántsem elhanyagolható szerepet töltött be az önálló zsidó állam megteremtésében. Ugyanis Guatemala tagja volt a 1947. május 15-én megalakult „Egyesült Nemzetek Szervezetének Palesztinai Különleges Bizottságának” (United Nations Special Committee on Palestine – UNSCOP), amely megvizsgálta Izrael létrehozásának jogi kérdéseit és felmérte annak esetleges következményeit. Jorge Garcia Granados ENSZ nagykövetük  bejárta Palesztinát és a többi latin-amerikai országot, meggyőzve őket Izrael létrehozásának szükségességéről. Egyike volt azoknak, akik 1947. november 29-án megszavazták a  Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervét.  A guatemalaiak pozitív Izrael-képe elsősorban vallási okokból fakadt:

a lakosság egynegyede evangélikus volt, akiknek befolyása nagy a politikai és üzleti életre. Ők pedig kiemelten támogatták egy zsidó állam létrejöttét a Szentföldön. 

Ugyanúgy Guatemala volt az első ország, amely 1955-ben Jeruzsálembe költöztette át a nagykövetségét, igaz, az ENSZ 478. számú határozata és a helyi farmerek nyomására – akik elsősorban arab piacra termeltek – visszatértek Tel-Avivba. Ennek ellenére ez az esemény sem befolyásolta negatívan a két ország közötti együttműködését, mert Guatemalában a hatóságok erőszakos spanyolosításba kezdtek a maják körében (több száz tiszta maja települést romboltak le, betiltották a nyelvhasználatot stb.), miközben egy rendkívül véres polgárháború zajlott az országban. Mindezek miatt a guatemalai kormányok egyre inkább elszigetelődtek a világban, s a hetvenes évektől már az Egyesült Államok is megvonta a segélyek átutalását.

Így latin-amerikai állam vezetése számára hamarosan Izrael lett a legfontosabb fegyverellátó, az IDF (Israel Defense Force) kiképzői oktatták a helyi katonai és a rendőri erőket (számukat 300-ra becsülik), valamint a két ország titkosszolgálata számos közös akciót hajtott végre. Ugyan a polgárháború 1996-os befejezésével és a belpolitika demokratizálódásával Guatemala elszigeteltsége csökkent, ez sem vetett véget a két fél közötti szoros együttműködésnek.

Sőt, 2015-től egy teljesen új szintre léptek  a kapcsolatok.  Ebben az évben megválasztott Jimmy Morales, egy egykori színész-humorista, akit „Guatemala Donald Trumpjának” hívnak, Washington legszorosabb partnerévé vált a térségben. Évenkénti 500 millió dollárnyi támogatást kapnak az Egyesült Államoktól, amiért cserébe a guatemalai vezetés szinte minden téren támogatja az amerikai elnököt, legyen szó Izraelről vagy az amerikai-mexikói határon lévő fal felépítéséről.

A guatemalai zászló már több hete kitűzték Jeruzsálemben. A kép forrása: Twitter.

2016-ban Izrael volt az első régión kívüli ország, ahova Morales ellátogatott. Az útja során számos mezőgazdasági, tudományos és műszaki egyezményt írtak alá, a guatemalaiakat leginkább az izraeliek vízgazdálkodás felhasználása terén elért eredményei érdekelték.  Tavaly Morales egyfajta „karácsonyi ajándékként” közölte, hogy Guatemala az Egyesült Államok után szintén Jeruzsálembe fogja költöztetni a nagykövetségét.

Azóta pedig nem telt el úgy hét, hogy az izraeli kormány valamelyik prominens tagja ne fejezte volna ki háláját, és rendre felemlegetik a guatemalai döntéshozók „bátorságát”. Morales márciusban tartott amerikai zsidó lobbiszervezet, az AIPAC,  éves konferenciáján tűzte ki a költözés pontos dátumát:

„Két nappal az amerikaiak után, vagyis május 16-tól már Jeruzsálemben fog működni az guatemalai nagykövetség is”

Mintakövetők 

Az izraeli vezetésben sokan bíznak abban, hogy miképp 1948-ban, ugyanúgy most 2018-ban is Guatemala jelenti a „vízválasztó vonalat” a térségben, s hamarosan a többi régióbeli állam szintúgy követi a példáját. Már egy ország jelezte, hogy bár tavaly decemberben nem jelentette be, de idén május végére szintén átköltözteti a nagykövetségét. Ez az ország pedig Paraguay. A megnyitó ünnepségen pedig lehet számolni a paraguayi elnök, Horacio Cartes részvételére, mivel május 21-én és 22-én egy izraeli körúton vesz részt.

Ám ennél többet nem nagyon tudni Paraguay szerepéről vagy arról, hogy Asunciónban miért döntöttek a költözés mellett. Eddig ugyanis viszonylag kevés figyelmet fordítottak az izraeli-paraguayi kapcsolatok történetére, mivel sokkal kevesebb eredményt mutathatnak fel, mint például Guatemala esetében. Sőt, 2002-ben „költségvetési megfontolások” miatt bezárták a diplomáciai képviseleti irodákat egymás országaiban.

Annyi bizonyos, hogy Cartes személye jelentősen hozzájárult a két ország közötti viszony rendezéséhez. Az ő győzelmében nem kis szerepe volt a közel-keleti országnak, mert a paraguayi elnökválasztási kampányának tanácsadói és szakértői között szép számmal akadtak izraeliek. Hálából a segítségért, Cartes a 2013-as megválasztása óta nem egyszer maradt távol vagy vétózott az Izraelt elítélő vagy valamire kényszerítő (például a nukleáris létesítmények megnyitása a nemzetközi ellenőrök előtt) határozatok ellen.  2015-re újranyitották a nagykövetségüket, s azóta a bilaterális kereskedelmük nagysága 200-250 millió között mozog.  További érdekesség, hogy a két állam titkosszolgálata együttműködik egymással a Hezbollah ellen, amely komoly kapcsolatokkal és üzleti hálózattal rendelkezik a dél-amerikai országban.

Az egyik Paraguayba utazott tanácsadó például a képen Netanjahu mellett álló Ali Harov volt. Ő egykoron az izraei miniszterelnök kabinetfőnöke volt, aki tavaly vádalkut kötött és átadta az összes miniszterelnök korrupciójáról szóló anyagot.

Guatemalán és Paraguayon kívül még egy latin-amerikai ország jelezte, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetné át a nagykövetségét, ám pontos időpontot még nem közöltek. Hondurasban Orlando Hernandez elnök tavaly decemberben még Panamával együtt jelentette be ezt a szándékát. Ez korántsem keltett meglepetést, hiszen ő a MASHAV, vagyis az Izraeli Külügyminisztérium Nemzetközi Együttműködés által indított oktatási programon belül és ösztöndíjából érettségizett le, azóta pedig rendre felemlegeti Izrael-barátságát. Ezt bizonyítva tavaly decemberben vétózott az Egyesült Államokat és Izraelt elítélő határozat ellen, ahogyan azt megelőző években is távol maradt vagy nemmel szavazott, ha a zsidó államról volt szó.

Márciusban a hondurasi parlament elfogadta az átköltöztetésre vonatkozó határozatot, s az izraeli kormány is felkészült az elnök fogadására. Csakhogy Hernandez izraeli útja

nagy belpolitikai vihart kavart Izraelben. 

Az izraeli baloldal és ellenzék a hondurasi vezetés korrupciója, a bűnszervezetekkel való együttműködése, és emberjogi helyzet miatt utasították el a hondurasi elnök érkezését. Az ellenállás miatt végül Hernandez április végén lemondta az ünnepségen való részvételt. Azóta pedig hirtelen megszakadt mindenféle kommunikáció a felek között, semmi konkrétumot nem tudni azzal kapcsolatban, hogy a közép-amerikai ország vajon tényleg kitart-e a korábbi döntése mellett vagy inkább visszakozik.

Hondurason kívül Panama esetleges költözése szintén bizonytalan. A Palesztin Hatóság tavaly decemberben terjesztette el, hogy ez az ország szintén csatlakozik Trump döntéséhez. Azóta viszont ezt az információt a hivatalos panamai csatornák nem erősítették meg, igaz, nem is cáfolták érdemben. Ez annak tükrében furcsa, hogy Isabel Saint Malo de Alvarado elnökasszony szintén széles körben ismert az Izrael-iránti barátságról, de még ő sem említette adta jelét annak, hogy valóban átköltöztetné a követséget.

Isabel Saint Malo de Alvarado panamai elnökasszony és Reuvén Rivlin izraeli államfő találkozója 2015-ben. A kép forrása: Wikimedia Commons

Dominóeffektus vagy elszigetelt esetek? 

Természetesen nem mindegyik latin-amerikai ország viszonyult pozitívan Trump döntéséhez és többször leszögezték, hogy továbbra sem lesznek hajlandóak elismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosának, s nem fogják átköltöztetni a nagykövetségüket sem. Az elmúlt napokban Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke Venezuelában járt, ahol felszólította a térség államait, hogy ne kövessék Guatemala és Paraguay példáját. Egyes országok a „tradicionális Amerika-ellenességük”, mások ellenben az arab országokkal való szoros kapcsolataik miatt mindenképp a palesztin elnök felszólításának fognak eleget tenni.

Ráadásul az egész költözés paradoxona, hogy amikor tavaly szeptemberben Benjamin Netanjahu – az első izraeli miniszterelnökként – egy történelmi látogatást tett Latin-Amerikába, akkor nem kereste fel Guatemalát, Hondurast és Paraguayt. Ellenben az izraeli miniszterelnök által meglátogatott Argentína, Kolumbia, Mexikó mindössze annyit tettek, hogy távol maradtak a tavaly decemberben tartott ENSZ Közgyűlés szavazásán, de a költözés kérdése fel sem merült az esetükben. Ez pedig alighanem arra készteti a mostani izraeli vezetést, hogy újragondolja az ország közép-és dél-amerikai politikájának prioritásait.

„Szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”

Mi a szabad sajtó szerepe az álhírek uralta demokráciákban – erről beszélt a New York Times magyar származású munkatársa, Lipták Ádám Budapesten. Ugyan Amerikáról beszélt, de nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a magyar helyzettel.

Lipták Ádám
Fotó: CEU

A második generációs amerikai, magyarul kitűnően beszélő Adam Liptak, vagyis Lipták Ádám a Yale-en végzett, majd 14 éven keresztül jogászként dolgozott Amerikában, elsősorban a sajtószabadsággal foglalkozó ügyekre specializálódott. 16 éve dolgozik a világ egyik legtekintélyesebb újságjánál, a New York Times-nál. Újságírói munkájáért több kitüntetést is kapott, mellette a University of Chicagón, a New York Universityn és a Yale-en is tart, illetve tartott órákat.

Most a CEU-n tartott előadásában arról beszélt, hogy Amerikában a sajtó korábban hihetetlenül erős volt, komoly gazdasági háttérrel,

most viszont támadás alatt áll.

Donald Trump ugyanis folyamatosan kirohanásokat intéz a sajtó ellen, leginkább azzal a céllal, hogy hiteltelenítse: ezért hívja fake news-nak vagy a nép ellenségének az őt kritizáló, vagy épp róla kínos tényeket közlő médiumokat, és ezért támad személyében is bizonyos újságírókat.

Itt kell megjegyezni: Lipták kijelentette, hogy nem ismeri a magyar belpolitikát, de az előadásában nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a mai magyar valósággal.

Az újságíró azt is mondta, hogy Trump többször is „a hanyatló New York Times-nak” nevezte munkahelyét. Ő erre csak annyit reagált: „köszönjük, remekül vagyunk”,

az ilyen támadásokra színvonalas munkával igyekeznek válaszolni, és nem ijednek meg.

Sőt, ahogy fogalmazott, Trump bizonyos szempontból még segítséget is jelent nekik: az embereket ugyanis kifejezetten érdeklik a róla szóló hírek. Más szempontból viszont komoly kihívásokat jelent az új korszak: a folyamatos támadások és sértések miatt is ugyanis jelentősen csökkent a sajtóba vetett bizalom.

Trump ráadásul azt is megígérte, hogy szigorítani fogja a rágalmazásokról szóló törvényt, igaz, ezt nem igazán tudja megtenni. Egyrészt azért, mert ez nem szövetségi, hanem állami hatáskör, másrészt pedig azért, mert

az amerikai alkotmány kifejezetten védi a szólás- és sajtószabadságot,

az alkotmányt pedig az elnök nem tudja megváltoztatni.

Trump egyébként elnöksége előtt is hírhedt volt arról, hogy rengeteg rágalmazási pert indított róla szóló cikkek miatt – igaz, ezek túlnyomó többségét el is vesztette.

Lipták Ádám megfogalmazása szerint a jog továbbra is védi az amerikai sajtót – erre az is bizonyíték, hogy bármelyik elnök is támadta meg a médiát azért, mert az újságírók a munkájukat végezték, bíróságra egyik ügy sem jutott.

Annyiban viszont nehezebb lett a sajtó dolga, hogy

sokkal nehezebb lett információkat szerezni.

Itt Lipták nem a kiszivárogtatásokra gondolt, mert, mint mondta, azok a Trump-féle Fehér Házban példa nélkül, a média sokszor szinte valós időben kapja értesül bizalmas dolgokról, hanem olyan információkra, amelyet például az állami hivataloknak kellene kiadniuk. Hiába tartoznak ezek az információszabadságról szóló törvény hatálya alá, sokszor csak perrel lehet megszerezni őket, ezek viszont drágák, így sok kisebb médium nem engedheti ezeket meg magának.

Emellett az is fontos, hogy az állandó fenyegetések, még ha többnyire üresek is, a kisebb újságokat elriaszthatják attól, hogy komoly oknyomozó munkát végezzenek. Pedig, ahogy mondta, a sajtó ezt nem magért teszi, vagy kellene megtennie, hanem azért, mert a nyilvánosság, az emberek számára ők juttatják el az információkat.

Igaz, ez is változik valamennyire. Felmérések szerint ugyanis az amerikaiak többsége már nem elsősorban a sajtóból szerzi a híreket, hanem például blogokról vagy különféle „alternatív” médiumokból. És ez legalább annyira veszélyes, mint a fenyegetések, vagy ahogy Lipták fogalmazott:

„a kapuőr funkció elvesztése azt jelenti, hogy nagyon sokat vesztettünk”.

Pedig szavai szerint „tényleg szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”. Éppen ezért, hiába kell egyre növekvő nyomás alatt dolgozniuk, mint mondta, ez nem igazán érdekli őket, ők folytatják a munkájukat.

Putyin, Orbán és a többiek

0

Egyre jobban terjed a világban a Putyin-féle, tekintélyelvű modell. A mélyen illiberális Orbán Viktor csaknem 50%-ot kapott és választásra készül Erdogan. Ám hiba volna azt gondolni, hogy ezeken az erőpróbákon minden előre le van/volt vajazva, lásd a malajziai meglepetést.

A fasizmusra utaló figyelmeztetések csupán elvonják a figyelmet a demokráciát fenyegető veszélytől, mármint hogy a szavazópolgárok a jövőben nem tudnak beleszólni a dolgokba. Így látja a Guardian kommentárja, amely megállapítja, hogy egyre jobban terjed a világban a Putyin-féle, tekintélyelvű modell. A mélyen illiberális Orbán Viktor csaknem 50%-ot kapott, és választásra készül Erdogan. Ám hiba volna azt gondolni, hogy ezeken az erőpróbákon minden előre le van/volt vajazva, lásd a malajziai meglepetést. Bármilyen könyörtelen is a hatalmon lévő rezsim, semmi sem biztos előre. De épp ez adja a leghatékonyabb eszközt az érintett kormányok kezébe: egyesítik a népi részvétel demokratikus energiáját az új alternatíva hiányával. Ugyanakkor Olaszországban azt látni, hogy ha újból az urnákhoz szólítanák az embereket, az csak még bizonytalanabbá tenné az ország irányítását. Vagyis amíg a világ egy részében azzal kísérleteznek, hogy

igazi demokrácia nélkül tartanak választásokat, másutt működik a demokrácia választások nélkül is.

Németországban az bizonyosodott be, mennyire megosztott a lakosság, hogy és emiatt még nehezebb volt közös alapot találni a kormányzáshoz. De szinte senki sem akart új politikai erőpróbát, annál is kevésbé, mivel Nagy-Britanniában megosztottságot és gyengeséget eredményezett, amikor May a Brexithez igyekezett támogatást szerezni a választással. De egyébként is, az orosz beavatkozás gyanúja Trump győzelme, illetve a brit népszavazás kapcsán jó időre aláásta a bizalmat a választások iránt.

Ha így megy tovább, elég megkérni a Facebookot, hogy intézze a dolgokat

és nincs több gond a polgárok megkérdezésével. A tekintélyelvűek számára a választás egyre inkább a politikai eszköztár része. Putyin és a többiek a nép bevonásának szükségességét szajkózzák, de a feltételeket a saját érdekeik szerint alakítják, így egyre kevésbé tudnak ütközni az alternatívák. Szóval nem attól kell félni, hogy visszatérnek a múlt démonai. A nagy kérdés az, hogy szétesik-e a demokrácia, és észrevesszük-e, ha ez már megtörtént.

70. születésnapi ajándék: amerikai nagykövetség Jeruzsálemben

Izrael szép ajándékot kapott az Egyesült Államoktól: a zsidó állam fennállásának 70. évfordulójára Washington Jeruzsálembe, mint az újonnan elismert fővárosba költözteti nagykövetségét. Annak avató ünnepségére nagyszabású fogadást ad az izraeli külügyminisztérium, és ezen – sajtójelentések szerint – Magyarország nagykövete is részt vesz. Az amerikai döntés megosztja a világot – s magát az Európai Uniót is.

 

Négy európai uniós diplomáciai képviselő is jelen lesz a Jeruzsálembe átköltöztetett amerikai nagykövetség avatása alkalmából az izraeli külügyminisztérium által szervezett fogadáson – jelentette a Times of Israel. 86, Izraelbe akkreditált külföldi nagykövetet hívott meg a minisztérium, közülük negyven fogadta el a meghívást, egyebek közt a magyar, az osztrák, a cseh és a román.

A többi uniós tagállam nemet mondott, azzal az indokkal, hogy a részvétel nem illeszkedik a közös döntésbe,

amelynek értelmében csak akkor hajlandók elismerni Jeruzsálem státuszát, ha a palesztinokkal sikerrel lezárják az ezzel foglalkozó tárgyalásokat.

Mint az ATV tudósításából is kiderült, az EU eredetileg egy, a franciák által kezdeményezett közös nyilatkozatban ellenezte volna, hogy az Egyesült Államok hétfőn felavatja és Jeruzsálembe költözteti a nagykövetségét. Diplomáciai források szerint a tervezet a többi között azt szögezte le, hogy Jeruzsálemnek mind Izrael, mind Palesztina fővárosának kell lennie; történelmi város végleges státuszáról tárgyalni kell; s végül, hogy

az EU-tagállamok nem követik Amerikát, és nem fogják áthelyezni nagykövetségüket Jeruzsálembe.

Pénteken azonban Magyarország, Csehország és Románia bejelentette, hogy kifogásolja a nyilatkozatot, s ezzel lehetetlenné tették annak közzétételét.

A fenti sajtóértesüléseket Magyarország izraeli nagykövete vasárnap késő délután megerősítette. Az MTI-nek nyilatkozva Nagy Andor közölte: „Az európai uniós tagállamok közül négy nagykövet, Magyarország, Csehország, Románia és Ausztria nagykövete vesz részt a fogadáson, amelyet a külügyminisztériumban Benjámin Netanjahu és felesége ad az Izraelbe akkreditált nagyköveteknek abból az alkalomból, hogy az Egyesült Államok hétfőn megnyitja jeruzsálemi nagykövetségét”. Hozzátette: Magyarország, Csehország és Románia Brüsszelben sem értett egyet azzal, hogy az Európai Unió egységesen elítélje az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözését”.”

Egyelőre nem született döntés arról, hogy esetleg Magyarország is Jeruzsálembe költöztetné jelenleg Tel-Avivban működő nagykövetségét. A magyar álláspont nem változott, továbbra is a kétállami megoldás hívei vagyunk” – szögezte le a nagykövet.

Az amerikai nagykövetség költözését Izrael Állam hivatalos megalakulásának a hetvenedik évfordulójára időzítették.

Hírek – és a Reuters minapi összeállítása – szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök áprilisban arról beszélt, hogy

legalább féltucat ország komolyan fontolgatja, hogy követi az Egyesült Államok példáját. Néven azonban nem nevezte őket.

Amit tudni lehet: márciusban A guatemalai elnök bejelentette, hogy két nappal az USA után, május 16-án ők is költöztetik a diplomáciai képviseletüket Jeruzsálembe.

Közben az Egypt Today április közepén arról írt, hogy három ország jelezte, hogy Jeruzsálembe költözteti a diplomáciai képviseletét. A három ország – legalábbis a lap szerint – a Guatemala, Honduras és Románia lenne. Ugyanakkor a Times of Israel április végén már arról írt, hogy Csehország háromlépcsős tervet készített az átköltöztetésre. Némi kétség azért övezi ezt a tervet, mivel azt a korlátozott hatalommal rendelkező elnök jelentette be, az ország vezetése pedig megosztott a kérdést illetően.

Ami viszont biztos: tavaly decemberben 128 ország igennel szavazott arra az ENSZ Közgyűlése által voksolásra bocsátott – nem kötelező érvényű – határozatra, amely felszólította az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza a Jeruzsálemet, mint izraeli fővárost elismerő döntését. Összesen 9 tagország szavazott a határoz ellen, 35 távol maradt, 21 pedig nem adott le voksot. Nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett Guatemala, Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek.

Szintén foglalkozott az amerikai lépéssel Ferenc pápa, aki a hagyományos karácsonyi Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) szóló üzenetében, tavaly karácsony első napján békét sürgetett Jeruzsálem városa és az egész Szentföld számára: a párbeszéd újraindítását szorgalmazta, hogy tárgyalásos úton eljussanak a nemzetközileg elismert kétállami megoldáshoz.

A Szentföldön növekvő feszültségek alatt a pápa arra utalt, hogy Donald Trump a nemzetközi nyomás ellenére nemrég elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Donald Trump ugyanakkor a döntés bejelentésekor úgy fogalmazott, hogy

“ez semmi más mint a realitás elismerése”.

Ammán, 2017. december 7.
Palesztin szimpatizánsok.
(MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Már az amerikai elnök beszéde előtt elszabadultak az indulatok a Közel-Keleten. Szaúd-Arábiától Törökországig minden térségbeli állam felszólította Donald Trumpot, hogy ne tegye meg ezt a lépést. Mahmúd Abbasz, palesztin elnök az erőszak kiterjedésére figyelmeztetett. A szélsőséges palesztin szervezet, a Hamasz háromnapos „haragot” hirdetett meg.

A tüntetéseken amerikai és izraeli zászlókat valamint Donald Trumpot ábrázoló képeket égettek.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete pedig egy héttel Trump bejelentése után rendkívüli tanácskozást hívott össze, amelynek a zárónyilatkozata Jeruzsálem keleti részét Palesztina fővárosának nyilvánította, és arra kérte a világ országait, hogy ők is tegyenek így.

Ahogy korábban elemzésünkben is írtuk, ez a döntés alapjaiban rendezheti át az Egyesült Államok közel-keleti kapcsolatrendszerét, és jelentheti egyben a “hagyományos partnerek” elvesztését is.

Megszületett az amerikai holokauszt-kárpótlási törvény

0

Donald Trump amerikai elnök – Lengyelország bírálata ellenére – aláírta a holokauszt-kárpótlási törvényt – Varsóban diszkriminációt emlegetnek. A lengyelek bírálják a lépést, amelyet Izrael üdvözöl.

 

„Justice for Uncompensated Survivors Today (azaz, igazságot az utóbb nem kárpótolt holokauszt túlélőknek), rövidítve, Just annak  az új amerikai törvénynek a neve, amely kimondja: az amerikai külügyminisztériumnak rendszeresen jelentést kell készítenie arról, hogy az európai államokban milyen kompenzációt kaptak a zsidók a holokauszt idején, illetve a II. Világháború után őket a kisajátítások után ért kár miatt. A törvény rendkívüli mértékben bosszantja Varsót.

Minden európai államban törvény szabályozza ezt – ez alól egyetlen kivétel Lengyelország.

Az az ország, ahol a holokausztot megelőzően a legnagyobb zsidó közösség élt. Döntő többségüket a nácik meggyilkolták, javaikat elkobozták. A kommunisták nem ölték meg őket, de javaik jórészét ők, mint kapitalista tulajdont szintén elvették. Ugyan néhányan – egyéni alapon – kaptak kárpótlást az elmúlt több mint hetven év során, de törvény máig nem szabályozza Varsóban ezt.

Donald Trump aláírására reagálva Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter bírálta az új amerikai törvényt, mondván: pozitívan diszkriminálja a zsidókat.

Az ynetnews izraeli portálnak úgy nyilatkozott, hogy mások is szenvedtek a második világháború idején és mások javait is elkobozták a kommunisták 1945 után. A varsói kormány nem kíván különbséget tenni az áldozatok között – szögezte le.

Ám most minden bizonnyal a lengyel kormány is rákényszerül a változtatásra, lévén az USA az első számú szövetségese.

Washingtonban már korábban is bírálták a lengyel holokauszt törvényt, amely Izraelben is kicsapta a biztosítékot.

A zsidó államban üdvözölték az új amerikai törvényt, és kifejezték reményüket, hogy Lengyelország 73 évvel a holokauszt után végre hoz egy törvényt, amely kimondja a felelősségét a zsidók tömeges kiirtásában és javaik elkobzásában.

K-Demokrácia – országismertető

„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk”, mondta K-Demokrácia miniszterelnöke az ország parlamentjében. Országokat bemutató sorozatunk mai állomásán K-Demokrácia a soros.

 

Államformája: Demokratikus diktatúra. Az ország élén a nép által választott örök és megbonthatatlan Kedves Vezető áll.

Földrajzi fekvése. Az ország Európa közepén, Kelet és Nyugat között félúton helyezkedik el, és a széljárástól függően, hol erre, hol arra sodródik. Miután az ország élén álló Kedves Vezető szerint Európa hanyatlik, napjai meg vannak számlálva, valamint a szakadék szélén tántorog, (a régi vicc szerint mi egy lépéssel előbbre járunk) K-Demokrácia jelenleg Ázsia felé veszi az irányt.

Területe. Az elmúlt évtizedekben nem változott, bár lenne rá igény.

Fővárosa. K-Demokrácia fővárosa jelenleg Budapest, de mire, legkésőbb 2030-ra, az EU öt legjobb országa közé kerül, már Felcsúton lesz az Országház, a Budai Vár, a Halászbástya és az összes Duna-híd.

Fizetőeszköz. Hivatalos fizetőeszköz a forint, de a kapcsolati tőke minden pénznél többet ér.

Beszélt nyelvek. K-Demokrácia hivatalos nyelve a magyar, de terjed a rovásírás, valamint az Orwell könyvéből megismert újbeszél. Utóbbi nagyon hasonlít a magyarhoz, csak a szavak jelentése más, mint a 2010 előtt használt magyar nyelvben. Valamit megvédeni például újbeszélül azt jelenti, hogy elvenni, ellopni, megszüntetni. Az egymillió új munkahely közmunkát, az európai színvonalú egészségügy hosszú várólistákat, külföldre vándorolt ápolókat és orvosokat jelent.

Társadalmi viszonyok. K-Demokráciában nincsenek oligarchák, a bűnözés megszűnt, a bankok uralma megtört, Brüsszel nekünk nem diktál, Soros nem nevet a végén, a migránsok nem vehetik el a munkánkat, az ENSZ nem dönt helyettünk. Nem leszünk gyarmat, és mindenki szembejön az autópályán.

Etnikai összetétel. K-Demokráciában magyarok és magyarabbak élnek. A magyarabbak magukat magyarnak mondják, ezzel különböztetik meg magukat azoktól a magyaroktól, akik szintén magyarok, de nem magyarabbak.

Gazdaság. K-Demokrácia fejlett gazdasággal rendelkezik, Európa és a világ irigyli a tündérmesének nevezett magyar csodát. Meghatározó termékek az ősmagyar agysebészet, a fogturizmus, a görögdinnye, a hungarikumként kezelt Coca-Cola, legújabban pedig a halálos betegségekre gyógyírként javallott tízparancsolat.

Pártok. K-Demokráciában többpárti egypártrendszer van.

Közjogi méltóságok. K-Demokrácia élén az államfő áll, aki szeret horgászni.

Vallás. K-Demokráciában vallásszabadság van, vagyis egyetlen vezető vallás elfogadott: a Fidesz iránt érzett feltétlen és kontroll nélküli lojalitás.

Életszínvonal. K-Demokráciában az életszínvonal folyamatosan növekszik, s bár jelenleg még nem éri el azt a szintet, amelyet hamarosan meghalad, a biztatónak mondott kilátások alig maradnak el a potenciális lehetőségektől.

Nemzetközi kapcsolatok. K-Demokrácia nemzetközi tekintélye már most is számottevő, ráadásul folyamatosan növekszik, az ismert és tekintélyes politikai vezetők egymásnak adják a kilincset az országban. Nemrégiben például Donald Trump amerikai elnök egyik volt iskolatársának közeli névrokona érkezett turistaként a Balatonra, egy Angela Merkel német kancellárra hasonlító párizsi takarítónő pedig a budapesti Halászbástyán gyönyörködött a panorámában. De volt már itt a francia elnök egykori óvónőjének nagyobbik unokája, és az angol királynő egyik hasonmása is érvényes meghívással bír.

Éghajlat. K-Demokrácia éghajlata európai, de már folyik az egyes éghajlati viszonyok átnevezése. Hamarosan megszűnik a napi középhőmérséklet, utóbbi neve a tervek szerint nemzeti, vagy más néven népi középhőmérsékletre változik.

Ellenségei. Brüsszel, migránsok, Soros, civilek. Felkészül: független sajtó.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK