Pszichiátriai tünet, ha valaki szerint egy 90 éves nagypapának terve van a világ leigázására

0
2112

A távozó szlovák nagykövet mondta ezt a Soros-ellenes kampányról egy interjúban. Szerinte Orbán Viktor teljesen centralizálja hatalmát, ő dönti el, kiből lehet oligarcha és Magyarországon egyre inkább az orosz modell működik.

Rastislav Kácer
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Rastislav Kácer nem csak diplomataként ismert, ő alapította a Globsec nevű szervezete, amely 2005 óta évente szervezi Pozsonyban a World Security Forumot, a régió egyik legjelentősebb biztonságpolitikai konferenciáját. Korábban dolgozott a NATO főparancsnokságán, 2003 és 2008 között amerikai nagykövet volt. Öt évet dolgozott Magyarországon, miután lejárt a mandátuma, saját kérésére vissza is vonul a diplomáciától.

A Denniknek adott interjúban (amelyet a napi.hu fordított le) most azt mondta, Magyarországon

a vezető centralizálja a hatalmát, ő dönti el, kiből lehet oligarcha.

Szerinte Magyarországon már Orbán Viktortól függenek az oligarchák is, mint Oroszországban, és nem fordítva, mint például Szlovákiában.

A távozó nagykövet azt is mondta: „Orbánra úgy néznek, mint egy forradalmárra. Nem egy szokványos politikus, de egy olyan, akinek kialakult képe van a jövőről,

azt is hiszi magáról, hogy egy próféta,

egy fényhordozó.” Szerinte sajnálatos, hogy autokrata ambíciói vannak.

Mint mondta, nem biztos benne, hogy a magyar demokrácia ma megfelel az uniós jogállami feltételeknek, ahogyan Szlovákia sem felelt meg, amíg Vladimir Meciar kormányzott.

Rastislav Kácer nem bizakodó a V4-ek gazdasági teljesítményét illetően sem: az EU GDP-jének mindössze hat százalékát adják. Úgy látja, hogy míg korábban a csehek álltak a legjobban, és utánuk jöttek a magyarok, azóta a lengyelek kilőttek, és már Szlovákia is lehagyta Magyarországot.

A magyar gazdaság mindössze egy százalékkal közeledett az uniós átlaghoz a csatlakozás óta,

ezt Románia is fel tudja mutatni.

Szerinte Orbán orosz kötődése nem csak mítosz, és annak köszönhető, hogy az EU és az USA kritizálja, ha távolodik a demokratikus értékektől, az oroszok viszont nem. Ugyanakkor, bár szerinte Orbán és Putyin több dologban hasonlítanak, a magyar miniszterelnök közelebb áll az Unióhoz, mint Oroszországhoz. Az EU ugyanis több, mint egy gazdasági együttműködés, ezer éves közös értékeken alapszik.

Arról is beszélt, hogy nem akarja megmondani, mit kellene tennie Magyarországnak, hiszen Szlovákia sem tökéletes:

„A magyarok és a szlovákok azt a képet alakították ki magukról, hogy ők a két rossz gyerek az osztályban,

akik miatt a tanár már elveszítette a türelmét, már nem is tudja, ki a jó és ki a rossz. ”

Soros György
Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Rastislav Kácer beszélt Soros Györgyről, és a magyar kormány ellene indított hadjáratáról is. Úgy fogalmazott: „A nemzetközi politikában szerzett több évnyi tapasztalatom alapján kijelenthetem, ha valaki azt hiszi, hogy egy 90 éves nagypapának – még ha gazdag is – bármilyen ördögi terve van a világ leigázására, az inkább pszichiátriai látlelet, mint sem valami, aminek köze lenne a valósághoz”. Azt ugyanakkor elismerte, hogy

a propagandában működött az üzenet.

Beszélt arról is, hogy megnézte a Soroshoz köthető alapítványok munkáját, és ez alapján úgy látja: veszteség, hogy elköltöznek Budapestről. Szerinte jótékony célokat támogattak és védték a sajtószabadságot is.

Szlovákiában egyébként nem működött úgy a „sorosozás”, mint Magyarországon, pedig Robert Fico volt miniszterelnök próbálkozott vele a tömegtüntetések idején, és ebben a magyar kormánypropaganda is támogatta. Volt arra példa, hogy a Fico egyik sajtótájékoztatóját élőben adó újságírók egyszerűen beszüntették a közvetítést, amikor az összeesküvés-elméleteiről kezdett beszélni. Bukása után pedig eleve kevesebb figyelem fordul felé. Ugyan volt arról szó, hogy a parlamentben előkészítenek egy, a magyar civilellenes törvényhez hasonló jogszabályt, de konkrét lépések eddig nem történtek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .