PLAKÁTOK

0
2500

Tele az ország az Orbán-kormány nemzeti konzultációs plakátjaival. Látom ezeket minden nap az utcán, és feltűnt valami. Mit is mondanak, mi van rájuk írva? (Emlékezetből idézem az utcán látott szövegeket, ezért lehet, hogy valamelyikre pontatlanul emlékszem.) „Dühíti Önt Brüsszel?” „Tart attól, hogy visszatér a Gyurcsány-korszak?” „Soros György újra támadásba lendül?” „Felháborítja az illegális bevándorlás?” „Félti a gyermekét a szexuális propagandától?”

Öt olyan plakátszöveg, amely semmilyen pozitív állítást nem tartalmaz, nem tesz mást, mint hogy különféle veszedelmekkel riogatja a közönséget. Egyedül a hatodik plakátszöveg mond valami vonzót, amelyik így szól:

„Emelné a minimálbért?”

Orbánéknak ma már szinte nincs pozitív mondanivalójuk, csak az emberek félelmeire építenek, amely félelmeket maguk gerjesztik. Eltekintve a minálbérek, és általában a bérek emelésétől, nem valami jót kínálnak az embereknek, akiktől támogatást kérnek, hanem valaminek a megakadályozásához kérik a támogatásukat.

Nem egy jobb világot ajánlanak az embereknek, hanem a szembenállást a nyugati világ értékrendjével.

Hasonlóképpen feltűnő, hogy míg a négy igenes népszavazás óta minden korábbi népszavazási kezdeményezést úgy fogalmaztak meg, hogy a támogatóknak a kérdésekre igennel kellett válaszolniuk, Orbán már kormányának 2016-os népszavazási kezdeményezését úgy fogalmazta meg, hogy híveinek nemmel kelljen válaszolni, és a mostanira is öt nemmel kell válaszolniuk azoknak, akik a Fideszt támogatják.

Kamunépszavazásnak hívják az ellenzékiek Orbánnak ezt a kezdeményezését, de ez szerintem tévedés: Orbán mind az előző, mind a mostani kezdeményezéssel az Európai Unió közös értékeire mondat híveivel nemet, előkészítve egy majdani kilépést.

- Hirdetés -

A plakátok közül is négy – a Brüsszelre irányuló, a Sorosra, az „illegális bevándorlásra” és a „szexuális propagandára” irányuló kérdés – az Unióval kialakult konfliktusokban kéri híveinek támogatását. Komolyan kell vennünk a népszavazási kezdeményezést is, a nemzeti konzultációs plakátokat is.

Nem mellékes ügyekről, nem látszatokról, hanem alapkérdésről van szó: a nyugati világhoz, az Európai Unióhoz tartozó, az euroatlanti világ értékeit magáénak tekintő Magyarországot szeretnénk-e, vagy egy keleties, tekintélyelvű, önkényuralomban élő Magyarországot.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .