Apám gyakran mesélte, hogyan veszítette el az állását 1949-ben pusztán azért, mert szocdemként nem volt hajlandó átlépni az MDP-be. Előbb csak a főnöke próbálta rábeszélni, aztán kikerült a neve a munkahelyi faliújságra, megrögzött „revizionista” lett, és nem sokkal később már „B” listára került. Attól kezdve – haláláig – soha többé nem kapott „tisztességes” munkát, ahogyan ő nevezte. Mert a lóverseny pályán pénztárosnak lenni, vagy egy kis építőipari szövetkezetnél anyagot beszerezni – hát nem ez volt élete álma.
Amikor 2010-ben a Fidesz „fülkeforradalmárai” elfoglalták az országot, egyetlen, korábban közhivatalt betöltő szakember sem érezhette magát biztonságban. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát bízta meg Orbán Viktor a „vérbíró” szerepével, akinek az volt a dolga, hogy magához rendelje minden minisztérium minden dolgozóját a főosztályvezetőktől a mezei ügyintézőig, és tudassa velük: fel is út, le is út. Legtöbbjüknél még a törvényesen járó végkielégítést is megsarcolták az emlékezetes 98 százalékos büntető adóval. De nem ez volt a legsúlyosabb büntetésük: utasítást kapott minden állami és önkormányzati hivatal, hogy az elbocsátottakat nem lehet közhivatalban alkalmazni.
Már akkor kimutatta a Nemzeti Együttműködés Rendszere a foga fehérjét.
Azóta sem lett barátságosabb a hazai politikai közhangulat. Aki nem működik együtt a Fidesszel, az ellene van, aki mást gondol az ország sorsáról az nemzetietlen, az ellenzék nem politikai vetélytárs, hanem ellenség. Eltaposandó, megsemmisítendő.
Hódmezővásárhelyen még csak próbálgatják egymást a politikai szorító ellenfelei. A hétvégi választás csupán egy előmérkőzés az áprilisi nagy összecsapás előtt, de már itt is látszik, a szabályokat meglehetősen szabadon kezelik a ringben. Látszólag minden a hagyományos szabályok szerint zajlik majd, ahol a mélyütésért is intés jár, azonban a látvány inkább hasonlít az utcai ketrecharcra. A kormánypárti jelölt nem is annyira a győzelemre, egyenesen a leszámolásra készül.
Márki-Zay ellen szokatlanul durva ellenkampány folyik, valami olyasmi, amit édesapámnak is meg kellett tapasztalnia az ötvenes évek elején. Őt nem a városi „faliújságon” plakátolták ki, szórólapokat terjeszt a kormánypárti jelölt, amelynek első oldalán az ellenfelét támogató pártok politikusai és Soros György látható, a hátoldalán viszont magánemberek nevei szerepelnek.
Ki tudja, hogyan derül ki, lelkünk mélyén kit támogatunk? Ki tudja, hogyan működik az orbáni gondolat rendőrség? Kubatov-aktivisták lesik minden megszólalásunkat? Jegyzőkönyvek készülnek mindenkiről, aki nem írja alá a fideszes jelölt ajánlását? Listáznak mindenkit, aki nem küldte vissza a nemzeti konzultációnak nevezett hecc kampány blőd kérdőíveit?
Ijesztő mi vár ránk. Orwell nem tévedett, csak az évszámot írta el.
Azt gondolom, hogy minden nézőpont és lojalitás kérdése! Sajnálom azokat aki a következő soraim miatt azt hiszik, hogy FIDESZ rajongó vagyok, bár elismerem, hogy sok tekintetben – de koránt sem mindenben -egyetértek politikájukkal, tevékenységükkel. Nyugat Európában természetes folyamat, hogy ha egy politikai párt hatalomra kerül akkor a stratégiailag fontos intézmények élére saját embereit állítja. Ez ellen lehet tiltakozni, de van értelme? Hiszen a demokrácia egyik alappillérét támadják. Ugyanakkor nem értem, hogy miért lázad a magát demokratikusnak tartó ellenzék a FIDESZ stratégiája miatt. 2002-től 2010-ug ugyanez a folyamat zajlott!!! A Medgyessy Péter nevével fémjelzett MSZP-SZDSZ koalíciós kormány első megmozdulása az volt, hogy bírósági feljelentések tömégét és APEH vizsgálatokat indítottak a leváltott I.Orbán kormány miniszterei és a FIDESZ vezetői ellen. Talán mond valakiken a Keller László feljelentésügyi államtitkár név még valamit. De a parlamentben sem volt jobb a helyzet. 2002-2010 közötti két választási ciklusban a balliberális koalíció által uralt parlament az ellenzéki indítványok több mint 97%-át úgy törölte el, hogy azok még az előterjesztési szakaszba sem jutottak. Félelem? Hát beszéljünk erről is. Egy pécs MSZP-s alapszervezeti titkár (Komáromi István) 2008-ban indítványozta, hogy Gyurcsány vagy a miniszterelnöki vagy a párt elnöki tisztségről mondjon le, mert a hatalom ilyen méretű koncentrációja személyi kultuszhoz, végső soron pedig a párt etikai rendszerei működésének ellehetetlenítéséhez vezet. Első körben Komáromi pártfegyelmit kapott, és néhány nappal később ismeretlenek Pécsett a városközpontban világos nappal a nyílt utcán olyan súlyosan bántalmazták, hogy nyolc napon túli kórházi ápolásra szorult. Az MSZP Csöndör Gyula vezette Társadalompolitikai tagozatának, amely folyamatosan bírálta Gyurcsány neoliberális ideológiák irányba tolódását, első körben figyelmeztették, majd megvonva országos működési engedélyüket gyakorlatilag ellehetetlenítették. Aztán Fletó mégis bevallotta, hogy ” ELKÚRTUK”.
A rendszerváltást követő időkben az elvárható bölcsesség alapján és a felelősségük teljes tudatában az ország jövőjéért aggódó politikusokat, gazdasági és társadalompolitikai kutatókat folyamatosan állították pengelére a mainstream paradigmáinak zombi kiszolgálói. Éppen ezért bátran állíthatom, hogy Gyurcsány és Orbán nem okai, hanem egyenes következményei a rendszerváltáskori politikai és értelmiségi elit gyalázatos társadalmi árulásának. Olyan rendszerszintű és hálózatos problémák tömegével néz szembe ma az ország, amilyenekkel korábban történelme során soha, és a helyzetet még súlyosbítja a globalizáció 2008 óta tartó és az egész világra kiterjedő válsága. Ezeket a problémákat sem utcai harcos „alkotmányjogászok”, sem önjelölt mártírok nem fogják, nem tudják megoldani. Most lenne szükség leginkább a türelemre, a megfontoltságra mert, ha a rendszerváltás utáni józan hangok lesöpréséhez hasonló zsigeri vagy szított düh által gerjesztet indulatokkal kezeljük a jelent, nem csak a Trianon után még megmaradt országunkat veszíthetjük el, hanem nemzetünk jövőjét is.
„Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.”
Félek, hogy leborulás és szent nevek helyett beszántás lesz ennek a következménye!