Kezdőlap Címkék Orwell

Címke: Orwell

Jelzők zűrzavarában – Diplomáciai jegyzet

“Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy valótlan tartalmát – merthogy ezen a nívón nem az akadémiákon zajlanak a viták, hanem a kocsmákban. S ha ez így van, akkor sok minden sejthető, sőt elmondható nem csak Orbán eredendő szándékairól, de arról az »értelmiségi« körről is, mely – a produkció végén – ovációk közepette vetette magát Orbán Viktor lábai elé.” – ezzel az antrée-val kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

Úgy tűnik, egy-egy újabb „hegyibeszéd” elmondásához Orbán Viktornak már túl szűknek bizonyul Tusnádfűrdő, vagy kevésnek az évi egy alkalom. Legutóbb a populizmus „legjobb” hagyományainak jegyében fogalmazta meg az általa vélt szöges ellentétet a keresztényi és a liberális szabadságfelfogás között. A Fidesz politikai kommunikációjában ennyi számít újnak, az alkalmazott módszerek viszont maradtak a régiek. Összekapcsolni néhány nem mindennapi fogalmat, majd úgy értelmezni őket, hogy az kellőképpen igazodjon az aluljáró-filozófiák szokványos színvonalához. Vagyis, amint azt Karinthy örökbecsű módon megkomponálta:

„Nincsen benne semmi, ámde / az legalább érthető.”

Orbán most azt szeretné elhitetni népével, hogy a mögöttük álló másfél évszázadban a nyugati társadalmak megfeledkeztek a keresztényiségről, helyette mindenütt a liberalizmust emelték piedesztálra. A hajdani népi-, majd szocialista demokráciák fosztójelzőihez így emeltetett fel pár éve az illiberalizmus fogalma, most pedig a liberalizmus szabadsága helyébe annak – a fideszes propagandagépezet által vizionált – keresztény ellenpárja.

Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg mindennek valós vagy valótlan tartalmát – merthogy ezen a nívón nem az akadémiákon zajlanak a viták, hanem a kocsmákban, legjobb esetben a kávéházak lazább óráiban. S ha ez így van, akkor sok minden sejthető, sőt elmondható nem csak Orbán eredendő szándékairól, melyek jegyében megosztani kívánta kusza gondolatait hallgatóságával, hanem arról az „értelmiségi” körről is, mely – a produkció végén – ovációk közepette vetette magát Orbán Viktor lábai elé.

Annyit persze érdemes megjegyezni, immáron Orbán Viktor fejtegetéseitől teljességgel függetlenül: a kereszténység eszmetörténetének legkiválóbb ismerői számára nem kétséges, az elmúlt kétezer esztendőben egységes keresztényi szabadságeszme sohasem létezett.

Voltak értelmezések, melyeket különféle keresztény irányzatok elfogadtak vagy vitattak. Érthető módon a legélesebb ellentétek akkor mutatkoztak, amikor a reformáció szembefordult a hagyományos katolicizmussal, ám az azt követő humanizmus végül megállapodott egy olyan szabadság-felfogásban, mely megalapozta először a felvilágosodást, majd pedig annak örökösét, magát a liberalizmust.

Már ennyiből is látszik, a keresztény és a liberális szabadságfogalom nem, hogy ellentétes lenne, de ez utóbbit értelemszerűen az előbbi szülte. Az sem véletlen, hogy a demokratikus társadalmakban intézményesülten létező szabadság, és ehhez kapcsolódóan az emberi jogok, csak ott létezhetnek, ahol hasonló folyamatok lezajlottak, nem feltétlenül keresztényi, de minden esetben felvilágosult és liberális jelleggel.

Minden olyan próbálkozás, mely kijátszani akarja a keresztényit a liberálissal, s a liberálist a keresztényivel szemben, egyértelmű és agresszív kísérletnek bizonyul, hogy a jelzők zűrzavarában maga a szabadság végképp semmivé váljon.

A fogalmak felhígítása – vagy relativizálása – így vezet el az eszmék s végül az értékek teljes pusztulásához. George Orwell klasszikus regénye mutatta meg a legjobban, hogyan semmisül meg a szabadság, ha azt önfeladásként fogalmazzák újra. És a tudás, ha abból kitiltják a kételyt.

Orbán üzenete ez esetben sem rejtett mást, mint öt évvel ezelőtt Tusványoson: akkor a liberalizmus szellemét tiltotta ki a Fidesz táborából, s ezzel megerősítette bennük a demokrácia elutasításának vágyát; most pedig a szabadságot.

Világos beszéd, ha nincs is benne rendszer – sőt légyege az, hogy ne rendet teremtsen a hívő fejekbe, hanem épp a bizonytalanság káoszát.

Orwell nem tévedett

Apám gyakran mesélte, hogyan veszítette el az állását 1949-ben pusztán azért, mert szocdemként nem volt hajlandó átlépni az MDP-be. Előbb csak a főnöke próbálta rábeszélni, aztán kikerült a neve a munkahelyi faliújságra, megrögzött „revizionista” lett, és nem sokkal később már „B” listára került. Attól kezdve – haláláig – soha többé nem kapott „tisztességes” munkát, ahogyan ő nevezte. Mert a lóverseny pályán pénztárosnak lenni, vagy egy kis építőipari szövetkezetnél anyagot beszerezni – hát nem ez volt élete álma.

Amikor 2010-ben a Fidesz „fülkeforradalmárai” elfoglalták az országot, egyetlen, korábban közhivatalt betöltő szakember sem érezhette magát biztonságban. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát bízta meg Orbán Viktor a „vérbíró” szerepével, akinek az volt a dolga, hogy magához rendelje minden minisztérium minden dolgozóját a főosztályvezetőktől a mezei ügyintézőig, és tudassa velük: fel is út, le is út. Legtöbbjüknél még a törvényesen járó végkielégítést is megsarcolták az emlékezetes 98 százalékos büntető adóval. De nem ez volt a legsúlyosabb büntetésük: utasítást kapott minden állami és önkormányzati hivatal, hogy az elbocsátottakat nem lehet közhivatalban alkalmazni.

Már akkor kimutatta a Nemzeti Együttműködés Rendszere a foga fehérjét.

Azóta sem lett barátságosabb a hazai politikai közhangulat. Aki nem működik együtt a Fidesszel, az ellene van, aki mást gondol az ország sorsáról az nemzetietlen, az ellenzék nem politikai vetélytárs, hanem ellenség. Eltaposandó, megsemmisítendő.

Hódmezővásárhelyen még csak próbálgatják egymást a politikai szorító ellenfelei. A hétvégi választás csupán egy előmérkőzés az áprilisi nagy összecsapás előtt, de már itt is látszik, a szabályokat meglehetősen szabadon kezelik a ringben. Látszólag minden a hagyományos szabályok szerint zajlik majd, ahol a mélyütésért is intés jár, azonban a látvány inkább hasonlít az utcai ketrecharcra. A kormánypárti jelölt nem is annyira a győzelemre, egyenesen a leszámolásra készül.

Márki-Zay ellen szokatlanul durva ellenkampány folyik, valami olyasmi, amit édesapámnak is meg kellett tapasztalnia az ötvenes évek elején. Őt nem a városi „faliújságon” plakátolták ki, szórólapokat terjeszt a kormánypárti jelölt, amelynek első oldalán az ellenfelét támogató pártok politikusai és Soros György látható, a hátoldalán viszont magánemberek nevei szerepelnek.

Ki tudja, hogyan derül ki, lelkünk mélyén kit támogatunk? Ki tudja, hogyan működik az orbáni gondolat rendőrség? Kubatov-aktivisták lesik minden megszólalásunkat? Jegyzőkönyvek készülnek mindenkiről, aki nem írja alá a fideszes jelölt ajánlását? Listáznak mindenkit, aki nem küldte vissza a nemzeti konzultációnak nevezett hecc kampány blőd kérdőíveit?

Ijesztő mi vár ránk. Orwell nem tévedett, csak az évszámot írta el.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK