Őrült meccsek: meglepetés és hihetetlen végjáték az NFL rájátszásában

0
1021

A védelmek csatájára számított a legtöbb szakértő a Pittsburgh Steelers – Jacksonville Jaguars meccsen, ehhez képest összesen 87 pont született. A látványos jelenetekben, hihetetlen elkapásokban bővelkedő meccset végül a végig vezető vendégek nyerték. A másik meccs is rendkívül izgalmas volt, a New Orleans Saints az első félidőben 17 pontos hátrányba került a Minnesota Vikings otthonában, innen fordítottak, az utolsó másodpercben azonban mégis a Vikings nyert.

Pittsburgh Steelers – Jacksonville Jaguars 42-45

Antonio Brown sérülése rendbe jött, így újra összeállt a Steelers félelmetes hármasa, a Ben Roethlisberger, Brown, Le’Veon Bell trió, akiknek most viszont a liga egyik legjobb védelmével kellett szembenézniük. Októberben már találkozott a két csapat, akkor Roethlisberger ötször is eladta a labdát és simán nyert a Jaguars.

Most

minden szakértő nagy párharcot várt:

a Steelers elkapói, Brown és az újonc JuJu Smith-Schuster ugyanis a liga legtermékenyebb duóját alkotják, ketten összesen 2450 yardot szereztek a szezonban, viszont a Jaguarsé a legjobb cornerback-páros, Jalen Ramsey és A.J. Bouye személyében, akiket a Calais Campbell vezette félelmetes védőfal is segít.

A Steelers pihenhetett a múlt héten, míg a Jaguars nagy védelmi csatában verte a Buffalo Billst. Előzetesen a szakértők most is hasonlót vártak, azzal, hogy a Steelers biztosan több pontot ér majd el, mint a Bills. Vagyis a Jaguars irányítójának, Blake Bortles-nek mindenképpen jobb teljesítményre volt szüksége a hazai védelem ellen, ahonnan horrorsérülése óta nagyon hiányzik Ryan Shazier, főleg a futás elleni védekezésben, ez pedig Leonard Fournette számára volt bíztató jel.

- Hirdetés -

Ugyanakkor

a Steelersnél több problémáról is lehet hallani.

A hírek szerint Roethlisberger és a csapat támadókoordinátora, Todd Haley rossz viszonyban van, és Haley a szezon végén el is hagyja a csapatot. Bell pedig bejelentette, hogy ha megint nem kötnek vele hosszú távú szerződést, hanem csak úgynevezett franchise taget kap, akkor inkább nem is játszik a következő évben.

A Jaguars aztán úgy kezdte a meccset, mintha csak meg akarnák mutatni, hogy Bortles igenis tud passzolni: az első drive-ban több mint feleannyi yardot szerzett, mint a múlt héten egész meccsen összesen. A gólvonalnál pedig bátran nekiment a csapat a negyedik kísérletnek is mezőnygól helyett, Fournette pedig szó szerint beugrott az endzone-ba.

A következő drive-okat megállították a védők – a Steelers második támadásánál pedig megtörtént az, amit mindenképp el akartak kerülni: Roethlisberger eladta a labdát, Myles Jack szerzett interceptiont.

A labdaszerzés után pedig Fournette az első játékból újabb touchdownt futott. 100 támadóyardja volt ekkor a Jaguarsnak – a Steelersnek pedig hét. Fournette-nek pedig ez volt idén a negyedik futott TD-je a Steelers ellen, a Super Bowl korszakban egy játékos sem szerzett ellenük ennyit egy szezonban.

Ezután magukra találtak a hazai támadók: Bell több futása is jól sikerült, pontjaik viszont nem lettek: hiába jutottak el a 20 yardos vonalhoz, negyedik kísérletre nem mezőnygólt rúgtak, hanem megpróbáltak first downt szerezni, Ramsey azonban a futás ellen is remekül védekezett.

A hazai védők viszont továbbra sem tudtak mit kezdeni a Jaguars futásaival, amelyekből maga Bortles is többször részt vállalt, Fournette pedig ekkor hét yard fölött átlagolt próbálkozásonként. A drive végén ezúttal a cserefutó, T.J. Yeldon szerzett touchdownt – hazai rájátszásmeccsen még soha nem volt ekkora hátrányban a Steelers., mínusz 21 pontról pedig utoljára pont 21 éve nyertek meccset.

Bell továbbra is hozta a yardokat, és aztán villant Antonio Brown is: bravúrosan kapta el az endzone-ban Roethlisberger passzát. Ez volt az egész szezonban az első touchdown, amit A.J. Bouye mellett kaptak el.

A következő drive-ban még jobban megijedhettek a vendégszurkolók:

Fournette-nek megsérült a bokája

egy elkapás után, be kellett sántikálnia az öltözőbe. Így a támadók nem is tudtak újabb pontot szerezni, a védők viszont igen: Yannick Ngakoue kiütötte Roethlisberger kezéből a labdát, Telvin Smith pedig végigrohant vele a pályán.

A maradék idő viszont elég volt még egy látványos Steelers-touchdownra: negyedik kísérletnél Roethlisberger hosszú passzát Martavis Bryant kapta el az endzone-ban.

A félidő érdekessége volt, hogy mindkét csapat ugyanannyi yardot ért el, de így is 28-14-re vezetett a vendégcsapat. A Jaguars passzjátéka viszont az első drive-ot leszámítva megint csak nem volt túl erős.

A második félidőben viszont a Steelers támadhatott először, gyors, rövid passzokkal szépen is haladt előre – így nem hagytak időt arra sem, hogy az irányítóhoz odaérjenek a védők. A drive végén újabb touchdownt szereztek: Bellre hiába tapadt a védő, így is elkapta Roethlisberger passzát az endzone-ban.

Jó hír volt a Jaguarsnak, hogy Fournette-et összedrótozták a szünetben, így visszatérhetett a pályára. A Steelers védelme ugyanakkor egyre jobban tartotta magát, elkezdték megfogni a futásokat, valamint Bortles-re is nyomást gyakoroltak, így kétszer is támadhatott a csapat az egyenlítésért – egy blokkolt punt miatt másodszor ráadásul a félpályáról indulhattak, de nem tudtak élni a lehetőséggel.

Bortles-nek viszont végre sikeres volt egy hosszú passza, amivel a háromyardos vonalig jutottak, onnan pedig Fournette megfutotta harmadik touchdownját is.

A Steelers azonban gyorsan, kevesebb mint másfél perc alatt válaszolni tudott: negyedik kísérletre Brown ismét hihetetlen módon kapta el a labdát Bouye mellett – erre az elkapásra rajta kívül kevesen lettek volna képesek a ligában.

Már-már úgy tűnt, hogy gyorsan megállítják a Jaguars támadását a védők – ekkor viszont Bortles rövid passzával Yeldon 40 yardot tudott futni. A második és harmadik negyed bizonytalankodása után pedig az irányító is újra magára talált: a fullback Tommy Bohanonnak adott TD-passzal növelte csapata előnyét.

Négy perc alatt két TD kellett a Steelersnek, az egyiket viszonylag gyorsan, két perc alatt meg is szerezték, persze ezt sem „hagyományos” módon: Roethlisberger futás közben passzolt hátrafele Bellnek, aki bevitte a labdát.

Az onside kick viszont nem sikerült, a Steelers 36 yardosáról jöhetett a Jaguars: egy first down vagy egy pontszerzés a győzelmet jelentette – előbbi nem sikerült, Josh Lambo viszont 45 yardról berúgta a mezőnygólt. 1:45 alatt kellett volna 10 pontot szereznie a hazai csapatnak, időkérés nélkül, az utolsó másodpercben Smith-Schuster ugyan még elkapta Roethlisberger passzát az endzone-ban, de

nagyon jó meccsen végül három ponttal győzött a Jacksonville Jaguars.

Az előzetes várakozások annyiban bejöttek, hogy Shazier nagyon hiányzott a hazai védelemből és Fournette-nek nagy meccse volt, 109 yardot futott a három TD mellett (Bortles és Yeldon is hozzátett 35-öt és 20-at), Smith-Schustert pedig levették a pályáról a védők, a végén szerzett TD-vel együtt is csak öt elkapott yardja volt.

Antonio Brown viszont hatalmasat játszott 132 yardot és két touchdownt szerzett – ezen a meccsen is látszott, hogy

ha nincs a sérülése, akkor ő érdemelné meg a legjobban az MVP-címet.

Bellnek is jó meccse volt 67 futott, 88 elkapott yarddal és két touchdownnal. Roethlisbergert elég jól megvédte a támadófal, de így is dobott egy interceptiont és elvesztett egy fumble-t, mellé viszont 469 passzolt yardig és öt TD-ig jutott. Blake Bortles pedig végül két negyed gyenge játéka ellenére 214 yardot és egy TD-t passzolt, a kulcspillanatokban pedig nagyon pontos volt.

Minnesota Vikings – New Orleans Saints 29-24

A Vikings lehet az első csapat, amelyik hazai pályán játszik Super Bowlt – már persze, ha bejut oda. A múlt heti pihenőnap után ehhez először a Carolina Pantherst remek játékkal legyőző New Orleans Saints csapata jelentett akadályt.

Szeptemberben már találkozott a két csapat, akkor a Vikings nyert, de a két csapat eléggé átalakult azóta. A Saints elküldte a korábbi Vikings-legendát, a szezon előtt hozzájuk igazoló Adrian Petersont. A minnesotaiaknál pedig Sam Bradford sérülése után Case Keenum lett a kezdőirányító, és megsérült az akkori kezdő futó, Dalvin Cook is.

Keenum viszont az egész szezonban remekül játszott, így most

nagy kérdés volt, hogy a Saints idén sokat javuló védelme mit tud kezdeni a hazaiak támadásaival.

Cameron Jordan már a Panthers támadófalát is szétszedte, Marshon Lattimore pedig bárkit le tud venni a pályáról – Adam Thielen és Stefon Diggs viszont az egész szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ráadásul a Vikings futójátéka is erős, a Saints védelme pedig futás ellen gyengébb.

New Orleansban idén a Mark Ingram-Alvin Kamara futópáros a liga egyik legjobbjává vált, így kevesebb volt a teher Drew Breesen, aki azért a múlt héten megmutatta, hogy még mindig a legjobb irányítók közé tartozik, az elkapók közül pedig Michael Thomas egész évben elit teljesítményt nyújtott. Főleg nekik köszönhetően rengeteg pontot termelt idén a csapat.

A Vikings védelme viszont az egyik legjobb az egész ligában,

futások és passzok ellen is. Ezen a meccsen is várható volt egy nagy pártharc, Thomas és Xavier Rhodes között. Bradford egyébként felépült, így ő volt a csereirányító Keenum mögött.

A Saints támadhatott először, de hamar megállították őket a védők, a Vikings viszont pontokat szerzett az első támadásából: Jerick McKinnon futott touchdownt.

Sőt, egy jó védekezés után újra támadhattak a hazaiak, és egy vitatható szabálytalanság után megint közel kerültek az endzone-hoz, de most csak mezőnygólt tudtak szerezni. Ez is rossz hír volt a vendégeknek, mert

a Vikings az elmúlt 28 meccsét megnyerte, amikor legalább tízpontos előnybe került.

A hazai védők pedig továbbra is remekeltek, különösen a passzok ellen: Brees első öt átadásából csak egy volt jó. A hatodiknál pedig el is adta a labdát: Andrew Sendejo hatalmas vetődéssel szerzett interceptiont – ha Brees labdája kicsit pontosabb, könnyen touchdown lehetett volna belőle, az elkapóról ugyanis kicsit lemaradtak a védők.

A labdaszerzést pedig pontokra váltotta a Vikings, Keenum pontos passzai után ezúttal Latavius Murray futott be az endzone-ba, ezúttal egy yardról. Vagyis,

egyre nagyobb bajban volt a Saints.

Ráadásul hiába haladtak előre a következő drive-ban, Brees egyik passzába beleütött Everson Griffen (az irányítónak háttal állva), így a labda Anthony Barr kezébe esett: újabb interceptiont szereztek a védők.

A Saints ugyan gyorsan visszaszerezte a labdát, de pontot nem sikerült szerezniük az első félidőben, a távoli, 58 yardos mezőnygól-kísérlet ugyanis kimaradt, mint ahogy egy 49 yardos próbálkozás is a másik oldalon. A gyakorlatilag minden téren jobban játszó Vikings 17-0-ra vezetett a szünetben.

A második félidő két hosszú drive-val indult, a hazaiak nem tudtak pontot szerezni, a vendégek viszont igen: Michael Thomas kapta el Brees passzát, vagyis tíz pontra csökkent a két csapat közti különbség.

A következő playben pedig nyomás alatt Keenum rossz döntést hozott: eladta a labdát, Marcus Williams szerzett interceptiont bőven a Vikings térfelén.

A hibát touchdownnal büntette a Saints, újból Thomas kapta el Brees passzát, a negyedik negyed elejére szoros lett a meccs. Közben ráadásul fontos emberek dőltek ki a Vikings védelméből agyrázkódás-gyanú miatt: előbb Sendejo, majd Rhodes (utóbbi később visszatért a pályára).

Keenum egy hosszú passzának köszönhetően mezőnygól-kísérletig újra eljutott a hazai csapat, Kai Forbath pedig ezúttal nem hibázott 49 yardról. Hatpontos hátrányban így is a vezetésért támadhattak a vendégek. Meg is próbálkoztak egy trükkös játékkal, az elkapó Willie Snead passzolt, de túl hosszan, pedig Kamara üresen maradt.

Jött a punt, de a Vikings se sokáig tudta megtartani a labdát, az ő puntjukat viszont blokkolták: jó helyzetből, a hazai térfélről jöhetett a Saints. A második félidőben nagyon pontos Brees pedig tökéletes labdát adott Kamarának: három perccel a vége előtt átvette a vezetést a vendégcsapat.

Egy mezőnygóllal viszont fordíthatott a Vikings, ehhez Adam Thielen egy bravúros elkapással járult hozzá, Lattimore mellett.

Forbath 53 yardról próbálkozhatott, és berúgta, újra a hazai csapat vezetett, de volt még másfél perc: Drew Breesék támadhattak a győzelemért. Egy darabig jól is haladtak, utána viszont Brees háromszor is Thomast célozta – Rhodes pedig mindháromszor jól védekezett rajta. Negyedik kísérletre viszont Snead volt a célpont, ő el is kapta a labdát. Will Lutz 43 yardról próbálkozhatott mezőnygóllal: ő is berúgta,

25 másodperccel a vége előtt megint a Saints vezetett.

De ez azt is jelentette, hogy a Vikings is támadhat még egyet – az újonc védő, a korábban interceptiont szerző Williams hatalmas hibáját pedig Stefon Diggs kihasználta, touchdownt szerzett az utolsó másodpercben.

A hihetetlen játék után

másodpercekig tartott, amíg Keenum elhitte, hogy megnyerték a meccset.

Nagyszerű második félidejével Drew Brees 294 yardig és három TD-ig jutott a két interception mellett. 40 passzából egyébként ugyanúgy 25 lett sikeres, mint Case Keenumnak, aki az utolsó passzának köszönhetően 318 yardot és egy TD-t passzolt, egy interception mellett.

A szombati meccseken hazai győzelmek születtek, így a főcsoportdöntőkben a Philadelphia Eagles a Minnesota Vikings, a New England Patriots pedig a Jacksonville Jaguars csapatát fogadja majd.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .