Orbán hívei Romániában a neonácikra szavaztak, akik magyarellenesek

0
665
youtube.com

Arról számolt be Parászka Boróka, a HVG tudósítója Marosvásárhelyről, hogy a romániai Orbán hívő magyarokat arra bíztatták itthonról: szavazzanak a magyarellenes neonáci román pártra!

George Simion, a szélsőjobboldali AUR párt vezére arról vált hírhedté Romániában és nemcsak ott, hogy az Úz völgyében vezényelte a román neonácikat egy magyar katonai temető ellen. Azóta viszont támogatói közé felsorakoztak a magyar “szuverenisták” vagyis Orbán Viktor és hívei, Vlagyimir Putyin és Donald Trump emberei. Az amerikai elnök emberei mind George Simion mellett kampányoltak: Vance alelnök, Elon Musk, a világ leggazdagabb embere, aki Trump rohamát vezette az államapparátus ellen, Steve Bannon, aki Trump első elnöki kampányát irányította  2016-ban és Tucker Carlson, a szélsőjobb újságíró, aki emlékezetes interjút készített Orbán Viktorral.

George Simion egyébként magát is szívesen hasonlítja Orbán Viktorhoz, de még szívesebben Donald Trumphoz.

Ha megválasztják Románia elnökének, akkor nagy verseny alakulhat ki Trump kegyeiért Orbán Viktor és George Simion között. Volt már ilyen a múlt század negyvenes éveiben amikor vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó és Antonescu marsall, a román diktátor versengett a Führer kegyeiért. Adolf Hitler jobban kedvelte a román diktátort, aki szervilisebb volt mint vitéz Nagybányai Horthy Miklós, aki ellentengernagyként szolgált az első világháborúban, ahol az osztrák – magyar hajóhad parancsnoka volt míg a Führer csak őrvezetői rangig vitte a német hadseregben. Mind a magyar mind a román hadsereg elszántan küzdött a Szovjetunióban a Führer oldalán, de Románia 1944 augusztusában kiugrott, és átállt Sztálin oldalára. A magyar kiugrás nem sikerült, Budapest felszabadításában a román Tudor Vladimirescu hadosztály is részt vett, Románia pedig 1947-ben visszakapta Észak Erdélyt.

Orbán és  a romániai magyarság

A fiatal fideszes politikus az USA kedvence volt a kilencvenes években amikor ő kísérte körbe Bush elnököt Budapesten 1989-ben. Aztán a fiatal Orbán Viktort fejbe kólinthatta a washingtoni értékelés: az Egyesült Államokat a térség gazdaságilag nem érdekli, csakis stratégiai szempontokat vesz figyelembe, és ennek értelmében a térségben mindössze két állam méltó az USA figyelmére: Lengyelország és Románia.

Jelenleg is Romániában épül a NATO legnagyobb beruházása Európában a Fekete tenger partján. 

Innen ugyanis nemcsak Ukrajna és Oroszország érhető el, de a Közel Kelet sőt Irán is. Ezzel Magyarország nem tud konkurálni. Orbán Viktor viszont ezen az alapon lepaktálhatott a román nacionalistákkal, és így minden évben felléphet Tusnádfürdőn – a Székelyföldön, Románia kellős közepén – hogy üzenetet intézzen “az egész magyar nemzethez.” A magyar nemzet lassan elfogy a Kárpát medencében, de ez nem zavarja Orbán Viktort, aki csak a saját hatalmára ügyel.

- Hirdetés -

A hatalmi piramis nacionalista szósszal van leöntve miközben kilóg a lóláb: a hatalom csúcsán ülő Orbán oligarchia dúskál a földi javakban miközben a választópolgárok búcsút mondhatnak mindenfajta európai álomnak.

Ennek megfelelően óriási a kivándorlás mind Magyarországról mind pedig Romániából, ahol a fiatalok kevéssé látnak perspektívát maguk előtt.  Csakhogy a kivándorlókat csakis akkor fogadják tárt karokkal, ha komoly szaktudással rendelkeznek, a döntő többség csak olyan munkát kaphat a fejlett országokban, melyet a helyi lakosság nem akar elvégezni. Emiatt a nacionalizmus virul az emigrációban is, a decemberi elnökválasztáson a szélsőjobb jelöltet a külföldön élő és dolgozó románok szavazatai juttatták az első helyre. Calin Georgescu akkori győzelmét az alkotmánybíróság megsemmisítette, most pedig nem engedte elindulni. George Simion, a szélsőjobb jelöltje jelezte: amennyiben megválasztják, akkor fontos tisztséget juttat Georgescunak.

Romániában az elnöki poszt erősebb mint Magyarországon, de a fontos döntéseket a kormány hozza meg.

A kormányt Európa barát pártok alkotják, melyek abban bíznak, hogy az elnökválasztás második fordulójában – május 18-án – együtt le tudják győzni a szélsőjobboldalt Romániában.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .