Nyíltan lázadnak bírák Handó törvénysértései miatt

0
3568
Handó Tünde. Forrás: youtube

A Győri Ítélőtábla 14 bírója nyilatkozatban tiltakozik az Országos Bírói Tanács legutóbbi küldöttértekezletének szerintük törvénytelen lezajlása ellen. Az OBT hónapok óta vívja harcát Handó Tünde bírósági hivatali elnökkel szemben.

Hemzseg a törvénytelenségtől az OBT egy hete eredménytelenül lezárult küldöttgyűlése – olvasható blogjában közölt elemzésében Sándor Zsuzsa (kényszernyugdíjazott) egykori tanácsvezető bírótól. A küldöttértekezleten új póttagokat kellett volna választani a testületbe, de – szintén jogellenesen – eredménytelenül berekesztették.

Most a Győri Ítélőtábla 14 írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben egyetértenek azzal, hogy

törvénytelen volt a küldöttgyűlés lezajlása.

Ezért támogatják, hogy hívjanak össze új értekezletet és válasszák meg az új póttagokat. Az ítélőtábla 24 bírója közül ennyien vállalták nevükkel is a tiltakozást: többségük beosztott bíró, de akad tanácselnök is.

Az OBT feladata az Országos Bírósági Hivatal (OBH) működésének ellenőrzése. Az OBH a bírósági szervezeti rendszer adminisztratív irányítója és a munkajogi viszonyok fenntartója. Vezetője Handó Tünde (a fideszes Szájer József EP-képviselő felesége), és barátja az Orbán családnak.

- Hirdetés -

A korábbi OBT helyébe az év elején megválasztott új összetételű testület hirtelen komolyan vette az OBH ellenőrzését. Ennek sorában törvénytelenné nyilvánította több bírói álláspályázat érvénytelenné nyilvánítását és általában is Handó kinevezési gyakorlatát. Emiatt perekkel tarkított állóháború alakult ki az OBT és az OBH között, amelyben Handó hazaárulónak nevezte a tiltakozó bírákat. A felmentési idejét töltő Szepesházi Péter bíró egyenesen autokratikusnak nevezte az OBH működését, és szerinte „jól vizsgáznak” a függetlenségükért kiálló kollégái.

A küldöttgyűlést azért kellett összevonni, mert sok póttag (bírák véleménye szerint) Handó nyomására lemondott.

Az értekezletet „meghekkelték”,

nem engedték jelöltlistára venni a nem Handó-pártinak gondolt bírákat azok az elektorok, akik munkajogilag szorosan függenek Handótól, a jelöltek pedig törvénytelenül nem vállalták a tagságot.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .