Németországi idősotthonba vitték a náci haláltábor egykori őrét

0
1036

A 95 éves Jakiv Palij 1943 és 45 között a travniki láger őreként szolgált. A Wiesenthal-központ szerint a fő bűne az volt, hogy amikor a haláltábort felszámolták, és a rabok nagyrészét legyilkolták. Jakiv Palij mint SS őr megakadályozta a rabok menekülését.

A Lengyelországban született ukrán férfi azt állítja, hogy nem szolgált az SS-ben. Parasztember volt, akit erőszakkal kényszerítettek arra, hogy a nácikkal együttműködjön. A második világháború idején a nácik SS alakulatokat szerveztek ukránokból, akik épp oly brutálisan bántak a foglyokkal, mint a németek. A varsói gettó felszámolásában is részt vettek ezek az ukrán SS alakulatok.

Jakiv Palij 1949-ben érkezett az Egyesült Államokba. 1957-ben kapta meg az állampolgárságot.

Háborítatlanul élt egészen addig, amíg a Wiesenthal-központ le nem leplezte. Akkor megindult ellene a vizsgálat. Megfosztották amerikai állampolgárságától azon a címen, hogy hazudott a múltjáról. 2003-ban kiutasították az Egyesült Államokból, de továbbra is New Yorkban élt, mert egyetlen állam sem akarta befogadni. Végül Németország döntött a befogadás mellett.

Heiko Maas külügyminiszter, aki egyébként nemrég járt Auschwitzban, kijelentette: Németországnak morális kötelessége, hogy foglalkozzon az üggyel, annak ellenére, hogy Jakiv Pakij sohasem volt német állampolgár. Az idős férfit egy katonai repülőgép szállította Németországba. Münster városában egy öregek otthonában helyezték el. Az orvosok szerint rossz egészségi állapotban van.

Korábban egy John Demjanjuk nevű ukrán férfi járt hasonlóképp. Őt elítélték Németországban, mert részt vett 28 ezer fogoly meggyilkolásában egy haláltáborban, Sobiborban. Demjanjuk egy évvel a bírósági ítélet után meghalt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .