Nem érte volna kár az államot, ha megvalósul a sukorói beruházás

1
736

A Szegedi Ítélőtábla tegnap elutasította Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója védőjének a Sukoró-ügyben benyújtott perújítási kérelmét. Mindez annak fényében lehet érdekes, hogy a Hír TV Célpont műsorának információi szerint a sukorói telekcsere megvalósulása során az államot nem érte volna vagyoni kár.

Legalábbis egy új értékbecslés alapján, amely a Célpont című műsorának információi szerint 550 millió forintban, az állam által alkalmazott ár felében határozta meg a sukorói telekcsere velencei-tavi ingatlanjainak maximális értékét.

A Műszaki Igazságügyi Szakértői Testület közjegyzői kirendelésre készítette el a Fejér megyei telkek értékbecslését. A szakértői véleményt Tátrai Miklós védője a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő három évre ítélt volt vezérigazgatójának perújítási indítványához csatolta.

Az ügy előzménye, hogy a 2008-as sukorói telekcsere-szerződés ügyében Tátrai Miklóst a Szolnoki Törvényszék 2015. szeptember 30-án hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt négy év börtönre ítélte. A Szegedi Ítélőtábla a 2016. október 26-án az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és Tátrait felmentette. A Kúria a 2017. június 8-án harmadfokú ítéletével a Szegedi Ítélőtábla másodfokú ítéletét megváltoztatva Tátrai Miklóst hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt három év szabadságvesztésre ítélte.

Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött – egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő – telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel.

A Központi Nyomozó Főügyészség emiatt 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést, azzal, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A Kúria ítélete szerint a szerződéskötéskor Tátrai Miklós megszegte a rá vonatkozó szabályokat, a megállapodást jogszerűen nem köthette meg, és ennek nyomán 1,2 milliárdos vagyoni hátrány következhetett volna be.

A Célpont legújabb információi szerint „a szakértői testület világosan leírta azt is, hogy az 550 milliós érték is csak papíron van meg, mert a hatályos jogszabályok alapján az ingatlanokra nem építhető olyan épület, amely gazdaságos.”

Ami azt jelenti, hogy az ingatlanegyüttes nem forgalomképes. Az ügyészség értékbecslője azonban nem vette figyelembe a sukorói építési szabályzat korlátozásait.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .