NATO válság az afganisztáni fiaskó után

0
1349
Facebook

Az észak-atlanti szerződés ötödik paragrafusa garantálja azt, hogy minden tagállam a magáénak érzi a másik háborúját. Ezen az alapon bíznak abban az európai államok, hogy veszély esetében az USA megvédi őket. Ezért vettek részt az afganisztáni békefenntartásban, és mi lett belőle?

Biden egyedül döntött a kivonulásról, amelynek a következményei katasztrófálisnak bizonyultak.

Az USA kihátrálhat Európa mögül?

Ezt a kínos kérdést teszi fel a londoni Financial Times, amely elszánt híve az amerikai szövetségnek. Már Trump is meglebegtette, hogy az USA garanciái bizonytalanokká válhatnak. Ezen a címen ösztönözte amerikai fegyverek vásárlására szövetségeseit.

Biden azt igérte, hogy visszatér a Trump előtti világ: Európa megbízhat Amerikában. Sőt arra szólította fel európai szövetségeseit, hogy forduljanak szembe Oroszországgal és Kínával, melyeket az USA stratégiai ellenfélnek tekint. Ez óriási áldozat lenne Európától hiszen Kína az Európai Unió legnagyobb kereskedelmi partnere, sőt a brexit után Nagy Britanniában is az lett.

Az oroszok és a kínaiak nemrég közösen nagy hadgyakorlatot tartottak, hogy megmutassák a világnak és főként Amerikának: van versenyképes haderő Eurázsiában!

- Hirdetés -

Vége a Pax Americana-nak?

A Kreml véleményét megfogalmazó Rt.com nyíltan erre utal mondván Amerika elveszítette a szavahihetőségét az afganisztáni fiaskóval. Kiderült, hogy az USA 20 éves megszállás után képtelen volt reálisan felmérni az erőviszonyokat abban az országban, amelyre sok-sok milliárd dollárt költött mint kiderült teljesen hiába.

Washingtonban most mindenképp újra kell gondolnia a stratégiát, mert a csúfos kudarc Afganisztánban azt mutatta meg, hogy az amerikai hírszerzés nem képes reális képet adni egy számára döntő fontosságú problémáról.

Milyen lesz Biden új külpolitikája?

Az irány hamarosan kiderülhet amikor az USA elnöke videó konferencián tárgyal szövetségeseivel. Decemberben pedig az amerikai diplomácia demokrácia csúcstalálkozót akar rendezni, amely az afganisztáni demokrácia bukása után kissé talán furcsa lesz. Beszélni persze lehet a demokráciáról, amelyet nem sikerült megvédeni Afganisztánban, és amelyről különben sem nagyon tudni, hogy mit is jelent a globalizált világban, amelyben még az USA is oly nehezen tájékozódik.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .