Nálunk is van vírusos beteg? FRISS: NEM

0
1438
MTI/Czeglédi Zsolt

Koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálnak egy beteget, aki a ferihegyi reptérre érkezett – értesült az Index. Már 12 ezren betegedtek meg a vírusban, 259 kínai a halálos áldozatok száma. Nálunk börtönüzemben kezdték meg a maszkok gyártását.

Kora délután a Liszt Ferenc repülőtéren elkülönítettek egy lázas utast, akit koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálnak – írta az Index. Forrásuk szerint a férfi nem kínai nemzetiségű, de állítása szerint nemrégiben járt Vuhanban, a koronavírus-járvány kiindulópontjában. Úgy tudják, az illető az Emirates légitársaság járatával érkezett a fővárosba. Az esetről a reptéri egészségügyi szolgálatot ellátó AMS mentőszolgálat értesítette az Országos Mentőszolgálatot, amely életbe léptette az ilyen helyzetekre kidolgozott protokollt. Egy olvasójuk délután 2 óra körül látott a ferihegyi gyorsforgalmi úton egy mentőautót befelé tartani, amely megkülönböztető jelzést használt, és a sofőr fehér izolációs ruhába volt öltözve. (A reptér péntek estétől valamennyi közvetlenül Kínából érkező utast megvizsgál.)

A Budapest Airport egyelőre semmilyen tájékoztatást se adott, ahogyan más

hivatalos részről se közöltek információt

erről. A reptérüzemeltető csak az általános információs táblát tette közzé pár órája.

Forrás: Facebook

A koronavírus pedig megállíthatatlannak tűnően terjed. A Johns Hopkins Egyetem információs oldalán, már 12 024 fertőzöttet tartanak nyilván világszerte, az elhunytak száma (mind kínai) 259. Az igazoltan felgyógyultak is csak 287-en vannak eddig. A koronavírus terjedését szemlélteti a grafikon január 20-a óta.

Ezen jól látható, hogy – noha további 26 országban regisztráltak fertőzést – a betegek elsöprő része, 11 860 kínai területen történt, 7153 Hubej tartományban, ahol az elhalálozások zöme (249) is megtörtént.

Az amerikai szakhatóság, a CDC új fényképet közölt a vírusról.

A koronavírus. Forrás: CDC

Magyarországon – bár már az elmúlt év végén kiderült a járvány ténye és lehetséges természete – teljes hiány alakult ki a lakosság számára megvásárolható maszkokból, amelyeket nem pótoltak. Ezen a Belügyminisztérium azzal próbál enyhíteni, hogy

soron kívül elkezdte a maszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szóvivője szombaton a debreceni büntetés-végrehajtási intézet gyártóüzemében elmondta, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki ülésén elfogadott akciótervében a BVOP feladatául szabta, készítse elő az egészségügyi védőfelszerelések gyártására történő átállást.

Orosz Zoltán alezredes közölte, hogy a védőmaszkok gyártásához minden alapanyag rendelkezésre áll, a fogvatartottak hosszított idejű váltásban, napi 12 órán át készítik, csomagolják a maszkokat, amelyből

húszezer darab gyártására képes naponta az üzem.

Ezzel folyamatosan nő az árukészlet, de már most jelentős raktárkészlettel, több mint 320 ezer védőmaszkkal rendelkeznek. A maszkokat az ország több pontján kialakított raktárakban tárolják, ahonnan szükség esetén azonnal szállíthatják a felhasználókhoz.

A vírus terjedése miatt eddig két kínai légitársaság jelentette be, hogy

felfüggesztik budapesti járataikat.

Jövő péntektől a Hainan Airlines március 27-ig nem repül Ferihegyre a Csungking-Budapest járaton. Korábban a Shanghai Airlines tudatta, hogy a Csengtu-Budapest járatot február 4. és március 28. között, a Hszian-Budapest járatot február 6. és március 26. között felfüggeszti. A Sanghaj-Budapest járat az eredeti menetrend szerint közlekedik.

A Hainan esete azért különös, mert ennek budapesti megjelenését múlt pénteken Szijjártó Péter jelentette be diadalmasan.

A Hainan Airlines új, Csungking és Budapest között közlekedő járatának avatási ünnepsége.
MTI/Kovács Tamás

Akkor,

amikor már tombolt a koronavírus, és egyértelmű volt, hogy annak központja Kína.

És amikor egyre több országban kezdték el felülvizsgálni az onnan induló turizmuskapcsolatokat.

FRISSÍTVE

Nem fertőződött koronavírussal a férfi – közölte a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Szlávik János elmondta, hogy a fiatalember nem mutatja a betegség egyetlen tünetét sem, nem lázas, nem fullad, nem köhög. Megfigyelésre kórházban marad, de ezt nem a betegség gyanúja, hanem a kimerültség indokolja – hangsúlyozta.

A főorvos tájékoztatása szerint a férfi a járvány gócpontjaként ismert közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban járt egyetemre. A várost január 23-án hagyta el, vasúton Hongkongba, majd repülőn Európába utazott, és átszállással érkezett Budapestre. Utazása során átesett testhőmérséklet-ellenőrzésen, de nem volt lázas, így továbbengedték – tette hozzá Szlávik János.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .