A szakadék szélén is két lehetőség van: vagy tovább lépsz a mélységbe, vagy hátrébb, a biztonság és a jövő útjának kijelölése felé. Ez a mai választmányi ülés tétje emeszpééknél.
Győztes kommunikációra lenne szükség, mondja a szocialista politikusok többsége, legalább is a hét vége felé közeledve már a többség ezen az állásponton volt, még sem garantálható, hogy a szombati választmányi ülést a nyugalom légköre fogja belengeni. Már csak azért sem, mert mindig a hangos kisebbség nyomja rá a hangulatát egy ilyen ülésre, amivel nem azt akarnánk mondani, hogy jobb lenne ezeket a hangokat elfojtani. Nem, ha egyszer a bosszúvágy, vagy az indulat ott feszül az emberekben, akkor jobb, ha valahol, valamilyen körülmények között artikulálódik is.
Van, aki erre a facebookot használja, mint például a volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc, aki Molnár Zsoltot tartotta fontosnak lejáratni, mások viszont az ilyen fórumokra vadásznak, mint például a választmány – ezt nevezik a párt parlamentjének -, hogy elmondhassák véleményüket.
Ma még egyáltalán nem látható, öt nappal Botka László távozása után, hogy merre is indul tovább az MSZP: felerősödik-e a leszámolást, számonkérést, vendettát követelők tábora, vagy inkább a csendes többség, a higgadt újrakezdést kívánók csapata erősödik meg. A Független Hírügynökség igyekezett sok oldalról tájékozódni, sok szereplőt meghallgatni, és egyáltalán nem állíthatjuk, hogy egységes kép alakult ki. Sem a múlt kezelésével, sem pedig a jövő útjával kapcsolatban.
Akadnak jócskán, akik nem osztják azt a véleményt, hogy gyorsan túl kell lépni a Botka-korszakon. Szerintük a kilenc hónapon át követett tévútért elő kell venni azokat, akik beálltak a miniszterelnök-jelölt mögé, méghozzá a nyilvánvaló tévedéseit korrekció nélkül hagyva, feltétel nélkül követve őt. Ebben néhányan
Molnár Gyula felelősségét fogalmazzák meg, akinek – szerintük – már az első percben karakánabbul ki kellett volna állni a szocialista párt mellett. Mégpedig akkor, amikor Botka nem annak elnöksége előtt jelentette be szándékát, hanem csak utóbb. Molnárnak, mondják, mint a párt elnökének már ekkor figyelmeztetnie kellett volna Botkát, hogy ő is szervezet része, nem járhatja a maga útját.
És mert ezt a pártelnök elmulasztotta, kvázi menlevelet adott Botka kezébe: irányítsa úgy a történéseket, ahogy neki tetszik. És pontosan ez is történt; miközben érezték, tudták, hogy a szegedi polgármester kezdeti népszerűségi növekedése elég hamar hanyatlásnak indult, még sem léptek fel erélyesebben a változtatás érdekében. Sőt a kongresszusi döntés, a 96 százalékos májusi párttámogatottság, olyan lovat adott a jelölt alá, amelynek további személyiségtorzító hatása is lett. Botka a felhatalmazást úgy értelmezte, állítják azok, akik hajlamosak az elemzésre, hogy végképp elüldözött maga mellől mindenkit, aki kritikát fogalmazott meg a munkájával kapcsolatban. Molnár hagyta, hogy felerősödjön ez a negatív tendencia, miközben – ezt többen állítják – maga is érezte, hogy fogy levegő Botka körül. Erőteljesebb pártvezetéssel talán rászorítható lett volna a korrekcióra, és ezért Molnár mindenképpen felelőssé tehető és teendő.
Ezek a bíráló hangok – persze a lemondás után – a szélsőségekig jutottak, egyenesen Molnár Gyula távozását követelve.
A józanabbak, de még mindig a Molnárt bírálók köre, ettől megóvná a pártot; úgy vélik egy elnökváltás csak mélyítené, az amúgy sem csekély válságot, ezért inkább azt javasolják: vonják kicsit hátrább Molnár Gyulát, hiszen ez a szerep amúgy sem esett a nehezére az elmúlt kilenc hónapban sem. Mostanság különben mintha a többség ezt akarná, kiváltképp az elnök gyenge Hír tv-beli szereplése után. Ez a kör úgy látja, jobb lenne Hiller Istvánra bízni a kommunikációt, könnyebben kezeli a nyilvánosságot, ügyesebben áll ellen az esetleges riporteri támadásoknak.
Erről a kérdésről a szombati választmányi ülés aligha fog dönteni, egyelőre a hármas tárgyaló delegáció szerepeltetése a legitim döntés, amelynek ugyan tagja Hiller István, de mellette ott van Molnár és a frakcióvezető Tóth Bertalan is.
Itt pedig áttérhetünk a másik irányt követelőkre, azokra, akik már nem akarnak foglalkozni az elmúlt kilenc hónappal, nem követelik, hogy álljanak fel és távozzanak a pártból az árulók, hanem koncentráljanak a megoldásokra. Már csak azért is, mert – hangoztatják – nem ártana ezen a területen egységes elképzeléseket lefektetni.
Abban többé-kevésbé megegyezik a többség, hogy meg kell egyezni az ellenzéki pártokkal, legelőbb a 106 egyéni induló koordinálásában, de hogy melyek legyenek ezek a pártok, abban már van nézeteltérés.
A kezdet már félresiklott, az első tárgyalásról egymásnak ellentmondó hírek szivárogtak ki, volt aki a szocialistákat, volt, aki a Párbeszéd tárgyalóit vádolta az indiszkrécióval. De talán ennek már nincs is jelentősége, annak inkább, hogy képesek lesznek-e a 106 körzetben az ellenzéki pártok többségével – beleértve az LMP-t is – megállapodni. A határidő sem mellékes; a Független Hírügynökség által megkérdezettek szinte mindannyian október végében határozták meg a végső határidőt. Szerintük, ha ez sikerülne, és innen kezdve tényleg csak a tárgyalásokra és megállapodásokra koncentrálnának, és nem egymás szétmarcangolására, akkor jutna elég idő a továbblépésre. Ami esetünkben azt jelenti, hogy mégiscsak elindulnának vagy egy választási párt létrehozásának irányába, vagy pedig a közös lista tető alá hozása felé. Addig az MSZP-nek nem szabadna miniszterelnök-jelöltben gondolkodnia, de mindenképpen meg kellene jelölni Hiller Istvánt listavezetőnek.
Miniszterelnököt ma, nyugodtan mondhatjuk, szinte senki nem lát az MSZP belső világából előhívhatónak. Külső szereplőben gondolkodnak, s bár egyik beszélgető partnerünk sem volt hajlandó nevet mondani, sőt kifejezetten azt hangsúlyozták, egyelőre nincs ilyen név a regiszterben, de azért érezhető volt, hogy mindannyian rendelkeznek konkrét javaslattal.
A legfantáziadúsabb, legeredményesebb, ugyanakkor a valóságtól, azaz a megvalósíthatóságtól legmesszebb eső javaslat egy olyan uniópárt létrehozásának ötlete volt, amely mögé kivétel nélkül felsorakozna a komplett baloldal, s amely képes lenne megszólítani a kormányváltást akaró többséget. Egy ilyen formációban szakértői kormány jöhetne létre, értelemszerűen Orbán bukása után, s amely új kormány, feltehetően, néhány hónapon belül meg is bukna. Részint a belső, pártok közötti ellentmondások, különbözőségek kiéleződése miatt, részint pedig azért, mert a Fidesz csőcseléke megbénítaná a mind a kormányzást, mind pedig a normális hétköznapi életet. Ugyanakkor a bukott Orbán már nem térhetne vissza, a széttépett nimbusz erre alkalmatlanná tenné.
Szép álom, mondhatnánk. A valóság az, hogy szombaton ülésezik az MSZP választmánya és az előrejelzések szerint nem jut el sehova.
2017 őszét írjuk…
