Mr. Felelőtlen és a republikánus frakcióvezető

0
1265
Facebook

Republikánus főnök sem megy a Fehér Házba, mert ott nem tartják be a Covid-19 szabályokat. A szenátus republikánus frakciójának 78 éves vezetője közölte: be sem tette a lábát Trumphoz két hónapja  óta, mert tart a vírusfertőzéstől.

Mitch McConnel, aki a legfontosabb politikai szövetségese az elnöknek a washingtoni kongresszusban, a sajtónak elmondta, hogy náluk a szenátusban igenis betartják az óvatossági rendszabályokat: majdnem mindenki maszkot visel és igyekszik tartani a távolságot a másik szenátortól.

Trumppal ellentétben nem próbálják meg félvállról venni a járványt  már csak azért sem, mert a választók egyre inkább ezt várják el tőlük. Két republikánus szenátor így is megfertőződött, de egyik sem a szenátusban hanem a Fehér Házban, ahol Trump vendégei voltak. Az elnök környezetében már több mint két tucat ember kapta el a Covid-19 vírust, a First Ladyvel az élen. Az ABC News szerint a Fehér Házban 34-en fertőződtek meg    Covid-19 vírussal vagy legalábbis ennyiről tudunk.

A republikánus szenátor taktikusan nem Washingtonban mondta el ezt a médiának hanem szűkebb pátriájában Kentucky-ban.

A maszk politikai hitvallás lett

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnökasszonya elrendelte, hogy a kongresszus alsó házában kötelező a maszk viselése. A szenátusban ez csak ajánlott, de nem kötelező. Épp Mitch McConnel szenátornak kellene ezt elrendelnie, de ő nem mer ilyen nyíltan szembemenni az elnökkel.

Trump pedig még a kórházból kijövet sem érzi magára nézve kötelezőnek a maszk használatát.

Míg a demokraták a maszkban és a távolságtartásban bíznak – és lelke mélyén osztja ezt a szenátus republikánus frakcióvezetője is – addig a Fehér Ház a tömeges tesztelés megelőző hatásában reménykedett. Mint kiderült hiába …

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .