Miért nem figyelte  a titkosszolgálat az iszlamista merénylőt?

0
1208
wikipedia

A kérdést a legilletékesebb, Ausztria belügyminisztere tette fel sajtóértekezletén. Karl Nehammer arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovák titkosszolgálat figyelmeztette az osztrákokat arra, hogy egy fanatikus iszlamista lőszert vásárol. Az információ tehát megvolt, de mégsem jutott el az osztrák terrorelhárításhoz időben? Miért kellett négy embernek meghalnia?

Kommunikációs hiba

Ez a hivatalos magyarázat, de az osztrák belügyminiszter szerint arról van szó, hogy elődje tönkretette a terrorelhárítást és az emiatt nem volt képes cselekedni. Az előd pedig nem volt más mint a szélsőjobboldali Szabadságpárt erős embere, Herbert Kickl. Az utód kíméletlen bírálatban részesítette elődjét, aki szerinte „szinte alapjaiban rombolta le a titkosszolgálatot, és ezzel veszélybe sodorta Ausztriát!” A mostani belügyminiszter nem a levegőbe beszélt, mert Bécsben még mindenki emlékezett arra, hogy 2017 és 2019 között Herbert Kickl utasítására többször is házkutatást tartottak a titkosszolgálat vezetőinél. Sok tapasztalt tisztet leváltottak, helyükre a Szabadságpárt által megbízhatónak tekintett szélsőjobboldali káderek kerültek.

A CIA is bírálta az akciót

Az amerikaiak azt rótták fel a szélsőjobboldali osztrák belügyminiszternek, hogy nem az orosz kémekre és az iszlamista terroristákra összpontosít hanem a szélső baloldalra. Az amerikaikat annyira zavarta a Szabadságpárt magatartása, hogy Kurz kancellárnak felvetették: kizárják Ausztriát a Berni unióból. Ez a titkosszolgálatok klubja, amelyben Ausztria annak ellenére benne van, hogy nem tagja a NATO-nak. Kurz kancellár értette a finom célzást: megszabadult a szélsőjobboldali és oroszbarát Szabadságpárttól, és helyette jelenleg a Zöldekkel alkot kormánykoalíciót Bécsben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .