„Orbán Viktor április 8-án biztosította (túl)hatalmát belpolitikai téren, a reálpolitika pedig azt diktálja a nemzetközi partnereknek, hogy ezt el kell fogadni; szeretni ugyan nem kell a magyar miniszterelnököt, de együtt kell vele működni” – kommentálta Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter a Népszava értesülését, hogy Orbán meghívót kapott Angela Merkeltől. Orbán pragmatikus politikus, s amíg tud, igyekszik lavírozni Oroszország és a nyugati partnerei között, ám mi az egyik tábor része vagyunk, s komoly határai vannak, hogy merre és meddig lehet kacsingatni – szögezte le.
A Népszava Fideszes és kormányzati forrásból értesült arról, hogy Angela Merkel nyitottságát nyilvánította ki egy kétoldalú találkozóra Orbán Viktorral (bár a hétvégén váratlanul kitört német koalíciós válság miatt egyelőre bizonytalan a magyar miniszterelnök látogatásának az időpontja).
A Független Hírügynökség megkeresésére Jeszenszky Géza pozitívan nyilatkozott a fejleményről, mert – mint mondta –,történészként és külpolitikusként szilárd meggyőződése, hogy a tárgyalásoknak nincs alternatívája, a vitákat így kell rendezni. A magyar-német kapcsolatokban pedig vannak nézeteltérések, és sokan bírálták is Merkelt amiatt, hogy nem állt a sarkára és nem teremtette le Orbánt – nyilvánosan legalább is nem –, de azért az érzékelhető volt, hogy feszültség van a két politikus között. Sőt,
nem csak a német kancellárnak, de az Európai uniós számos vezetőjének sem tetszik az, ami Magyarországon folyik.
Ugyanakkor látható módon a kemény szavak lepattantak Orbánról, s Merkel most azt az utat látszik választani, hogy inkább a barátkozást erősíti, s Orbán megszelídítésének nem a bírálat, esetleg az Európai Néppártból történő kizárás útját választja, hanem szót próbál inkább érteni vele – véli az Antall-kormány volt külügyminisztere, aki szerint azért
vélhetően nem bájos, semmitmondó csevegés lesz Merkel és Orbán találkozóján.
Jeszenszky szerint a felszínen Orbánnak igaza volt a bevándorlással kapcsolatban, hiszen nem csak Magyarországon, de a nemzetközi szintéren és az európai közvélemény szemében is nagyobb megértést és egyetértést váltott ki – az már más kérdés, hogy ez azért ennél sokkal bonyolultabb problematika.
Szerinte egyébként szét kell választani a bevándorlás kérdését és az Orbán-rezsim autoriter vonásainak az erősödését – e kettő nem függ össze.
Mindazonáltal Jeszenszky szerint Orbán joggal érzi úgy, hogy nem csak itthoni, hanem nemzetközi pozíciója is erősödött, ám Jeszenszky szerint inkább az történt, hogy
Európában romlás következett be, s Magyarország ebben a közegben bizonyos értelemben szebb képet mutat, mint korábban.
Erről a történész Jeszenszkynek két példa jutott az eszébe. Az egyik, hogy a II. Világháború idején, Európa német megszállása alatt a Horthy rendszer a maga szabad sajtójával és parlamentáris berendezkedésével ha rövid ideig is, de pozitívabban jelent meg, mint sok más ország. De akár a Kádár-korszak vége tájt, amikor némileg enyhült a rendszer, Magyarország szebb képet mutatott, mint a szocialista táborhoz tartozó többi ország.
Kérdésünkre, hogy nem tűnik-e számára úgy, mintha Orbán maga is valamifajta finomhangolásként némileg távolodna Putyin Oroszországától, s közeledne az Európai Unióhoz és az Egyesült Államokhoz, Jeszenkszky leszögezte:
„Orbán pragmatikus politikus, ha sikert lát benne, manőverezik a két tábor között”
– véli a volt külügyminiszter, hozzáfűzve: egyet nem szabad elfelejteni, nevezetesen, hogy Magyarország az egyik tábor tagja, s ez komolyan behatárolja, hogy merre kacsingathat”. Magyarországtól elvárható lenne, hogy erősítse a nyugati, NATO-beli szerepvállalását, beleértve a költségvetési hozzájárulást és bizonyos, Oroszországnak szánt figyelmeztető akciókban való részvételét. Jeszenszky egyébként Paks 2-őt tartja vízválasztónak, de – mint mondja – kevésbé észlelhető nyomás az EU részéről ennek visszamondására. Pedig ez a magyar-orosz viszonyban kulcskérdés.
