Meztelen a cár és az önjelölt király

Orbán ma (december 17.) az EU-csúcson van. A megafonos digitális fake news-lantos Deák Dánieltől tudjuk, hogy a miniszterelnök a repülőn eldörmögte nekik: az EU-csúcs előtt Putyintól tájékoztatást kért arról, milyen válaszlépés lesz arra, ha Brüsszel a befagyasztott orosz vagyonokhoz nyúl.

Ez magában is szédületes: csak egy egészen alárendelt figura kérdez így a feljebbvalójától, ha ezt nyilvánosságra is hozza. Ennél is súlyosabb, és ostobának csak látszó orbáni kérdés volt még a levélben, hogy „figyelik-e, hogy ki hogy szavaz”. Á, dehogy….

Mi az, hogy figyelik-e?

Nem csak, hogy figyelik, nekünk meg is mondták, miként szavazzunk, tehát a mi esetünkben az utasítás teljesítését sasolják majd.

Ez a felkérdezés annyira idegen Orbántól, hogy azt gondolom, magát a kérdés feltevését is előírták neki, hogy a volt szovjet területek EU-s szavazói számára egyértelmű legyen: ugyanannyira „közel van az országuk Moszkvához”, mint 1945-1950 között volt.

Végül aztán a politikai maszturbáció szintjére emelkedik a dolog, amikor azt is elárulta Orbán, hogy  Putyinék „erőteljes válaszlépést adnak majd, de figyelembe veszik, hogy ki hogy szavazott.” (Telex). Ezután szinte váram, ami be is következett: a szovjeteket elüldöző utcai harcos „biztosította a gép utasait arról, hogy ő nem támogatja a lépést, mert azt az eszkaláció újabb lépésének tekinti.”

Nos, ez maga a nudista politika, amikor mindenki meztelenül áll ki a nemzetközi strandra, mutatva testi adottságait, és maga mellé rendelve a barátait. Ennél jobban nem igazán lehet bizonyítani, hogy hazánk szuverenitását a „Lenin Mauzóleum nagytermében őrzik egy széfben”.

A király és a cár meztelen

Az viszont csak egy dolog, hogy meztelenek: a kérdés az, hogy van-e valaki, aki erre rámutat, s csatlakoznak-e hozzá kellő számban annyian, hogy a pőre uralkodónkat a megfelelő sorsirányba segítsék. A történelem azt mutatja, hogy ez nem szokott bejönni: az despoták magukat és egymást szokták megbuktatni. Erről szól ez a kis novella részlet is: 

„– Édes gyermekem, én most tégedet úgy el kellene verjelek, hogy holtodig fejedben maradjon, miszerint a királyok soha nem meztelenek, még akkor sem, ha meztelenek. Sőt, akkor pláne nem meztelenek. De nem verlek én el, mert sajnos – mások fognak téged ütni azért, mert kimondtál valamit, amit ők is láttak ugyan, de okosan hallgattak róla. Esetünkben arról, hogy a király meztelen. Csupán jó Andersen úr szép, ámító meséjében történik úgy, hogy az első igaz szóra a népek homlokukra ütnek, és előbb halkan, majd egyre hangosabban mondják, kiabálják, terjesztik, hogy: A király meztelen! Meztelen a király! És most menj és őrizd életed végéig az állatokat – a művelt és civilizált társadalomban, tisztességes és pallérozott jellemű emberek között nincs mit keresned. És örvendj, ha a takácsok céhe nem támad neked a sajtóban, miszerint kultúranalfabéta vagy, akiben nincs lelki finomság a Magas Kultúra élvezetéhez. Lódulj hát, te meggondolatlan.

Azzal elindult szegény ember családostól hazafelé keserű lélekkel, merthogy belátta, gyermekéből soha nem lesz tiszteletreméltó tudós, megbecsült polgár vagy sikeres, elismert művész, legfeljebb libapásztor, juhász, vagyis olyasvalaki, aki lelketlen állatok közt éli majd le életét.

Ma is él hősünk, hacsak a király műkritikusai agyon nem hallgatták – családjával egyetemben.”

(Jancsó Miklós – színművész, író, egyetemi oktató, 1946-2017: „Andersen után – időszerű tanulsággal”; Erdélyi napló, XV. évfolyam, 51-52. 742-743., 2005. december 20.)

Vajon olyan különleges pillanatban vagyunk, hogy rá tudunk cáfolni a történelmi tapasztalatokra? Ez a pillanat jövő tavaszig áll fenn: tartsuk nyitva a szemünk, s mindig jelezzük, ha meztelenül rohangálnak előttünk az „igazság, a becsület és a hazaszeretet” bajnokai, legyen bárki is az.