Mint Orbán Viktor mondotta volt, mindig az a kérdés, hogy mi jó a magyaroknak. Ezt nagyon hangsúlyosan szokta mondani, a mondatban mindhárom szó nagy nyomatékkal hangzik el, köztük jelentős szünettel, hogy mindenki értse, mi a prioritás, illetve kiké a prioritás minálunk. A magyaroké természetesen. Ma már nem is kell kimondani, annyira természetes, hogy fideszék mindig a magyarok érdekeit nézik, és aszerint cselekednek.
Az ember ilyenkor megnyugszik, és elönti a hála érzése. Az ember egyrészt Orbán Viktor miniszterelnök úrnak hálás, hogy így gondoskodik róla, mert amúgy az ember nehezen él, és ha a Gyurcsány lenne a miniszterelnök, biztos már rég éhen halt volna, másrészt pedig a Jóistennek hálás, hogy ilyen nagyszerű vezetőt biztosított az országnak. Illetve hát a magyaroknak. Azaz neki. Biztos ezért nem halt még éhen.
A gond csak az, hogy az az ember, aki ilyenkor megnyugszik, meg hálás a miniszterelnök úrnak, nem az összes magyar állampolgárt jelenti, ugyanis sokan vannak kies hazánkban, például én, aki Orbán Viktor úgynevezett kormányzását látva egyáltalán nem nyugszik meg. A legkevésbé sem!
A vizsgálathoz először is tisztázni kell, hogy kik a magyarok. Mármint a miniszterelnök úr szerint. De nem ám genetikailag (ami ma már, azaz dr Czeizel kutatásai óta értelmetlen kérdés), és nem is kulturális értelemben (ami a leginkább elfogadható a nemzet definíciójaként), hanem a hozzáállását tekintve, ugyanis ő a magyarságot úgy értelmezi. Hogy példát mondjak, Magyar Péter, hiába magyar még a neve is, minden FIDESZ megnyilvánulás szerint annyira nem magyar, hogy az már félelmetes. Ő Brüsszel nemzetietlen bábja, maga az ördögarcú globalizmus, aki, mint ilyen, nem a jót akarja. Például nem azt akarja, hogy mindig és mindenben Orbánnak legyen igaza, nem azt akarja, hogy országon belül Orbán azt csinálhassa, ami csak tetszik neki (= „magyar” szuverenitás), és nem azt akarja, hogy Brüsszel azonnal adja ide a pénzt, mert amíg a pénz Brüsszelnél van, Orbán rokonai, barátai és üzletfelei nem tudják ellopni. Magyar Péter tehát nem azt akarja, ami a magyaroknak jó, mert a magyaroknak pontosan az a jó, amit Orbán maga is akar, minden más rossz nekik, azaz aki szintén azt akarja, mint ő, az magyar, aki nem, annak a magyarságával súlyos gondok vannak.
A magyarság definíciója ezzel kész. Most már csak azt kell meghatároznunk, hogy kik tartoznak ide.
- csoport
Maga Orbán személyesen, ezen túlmenően rokonok, barátok, üzletfelek. Nem egy nagy csoport, viszont feltűnően jól megy nekik. Hiába no, a költségvetés magyarországi adózóktól beszedett közpénzkiadási főösszege 42 862 000 000 000 HUF, abból csak telik egy-két apróságra, melyeket aztán Hadházy kandi kamerája előtt lehet villogtatni.
- csoport
Az apparátus. A magyar állam válogatott csapata, amely a jobbnál jobb kormányzati ötleteket végrehajtja. Ide tartoznak azok a korábban meglévő, hajdan független szervezetek, melyeket ma már döntő részben a FIDESZ mozgat, valamint azon teljes mértékben párthű szervezetek, melyek újonnan lettek megalakítva (pl.: Szuverenitásvédelmi Hivatal). A csoportban hatalmas a kontraszelekció (elsősorban a párthűség számít), így aztán úgy is működik az állam, ahogy, magyarán nincs benne sok köszönet.
- csoport
Egyéb haszonlesők. Nagy FIDESZ népszerűsítő mindegyik a maga szemétdombja környékén, és ezért meg is vannak fizetve. Ide tartozik a NER média is az MTVA-val együtt (utóbbi: 150 000 000 000 HUF közpénz per év – de legalább magyar közpénz, nem igaz?).
- csoport
Az ebbe a csoportba tartozók szintén magyarok, mert egyetértenek Orbán mindenkori akaratával, de ők nem azért értenek egyet, mert megfizetik nekik, hanem érzelmileg. Ebből következően abban hisznek, hogy a jelenlegi magyar világ Orbán Viktor kegyelmes úrnak köszönhetően minden világok legjobbika, és így is kell maradnia, mert ha nem, akkor baj lesz. Ők készpénznek vesznek mindent, amit a jóságos, a minden szempontból csak a magyarokkal törődő Orbán mond, és hogy mennyire jóságos, az abból is látszik, ahogy a 14. havi nyugdíj első negyedét szétosztotta, mondván, az összeget minden nyugdíjas megkapja, függetlenül attól, hogy kire szavazott. Hát nem gyönyörű nagylelkűség? Arról, hogy ez az érzelmekre játszó megnyilvánulása mekkora ostobaság, úgysem beszél senki.
Az ebbe a csoportba tartozó magyarok általában érzelmileg viszonyulnak mindenhez. Föl sem tudják fogni, hogy ez a nyugdíjterv csak egy 2 százalékos emelés (a 13. havival együtt összesen 10 % emelés – 15 év alatt!), és csak azért adják egyben, hogy többnek látsszon. Azt sem érzékelik, hogy mivel már megint mindenki a saját nyugdíjával arányos összeget kap, újból csak a kisnyugdíjasok jártak rosszul, és a nagy nyugdíjasok jól, így aztán ugyanolyan lelkesen fognak Orbánra szavazni áprilisban, mint a korábbi választásokon. Ide tartoznak még a külföldre szakadt népcsoportok is, akik ugyan sokkal kézzelfoghatóbb támogatásokat kapnak az Orbán kormánytól, mint a hazai alsó és középrétegek, de ne soroljuk őket a 3. csoportba.
A többi magyar nem ért egyet Orbán akaratával, így aztán ki is esnek a magyarnak minősítettek köréből. Az összefüggés fordított, Orbán nem a magyarok érdekét tartja szem előtt, hanem a sajátját, így aztán azok és csak azok a magyarok, akik úgy gondolják, hogy az ő érdekeik Orbán érdekeivel egybeesnek. Ezzel jelentős része néha önmaga ellensége, mert az érdekek ténylegesen nem esnek egybe, de ők erről nem tudnak, vagy nem akarnak tudni.
A pénzek szétosztása a fenti pontoknak megfelelő. Meghökkentő kontrasztot mutat a háztartások magánfogyasztása és a kormányzat „közösségi fogyasztása”: miközben az előbbi tavaly az EU-átlag 69 százalékán állt (ezzel az utolsó helyre futottunk be), utóbbi 130 százalékkal volt az élen.
A kimagasló „közösségi fogyasztási” szint mögött főként a közigazgatás költségei húzódnak meg, tehát a kormányzat önmagára és saját kiemelt céljaira költ kiugróan sokat (lásd: 2. csoport). Ebben a költésben is elsők vagyunk az EU-n belül, akkor is, ha GDP-arányosan nézzük, és akkor is, ha egy főre vetítjük.
Mindeközben az állam az úgynevezett természetbeni juttatásokban (ide tartozik például az oktatás, egészségügy, amelyre az elmúltnyolcévesek a GDP-hez arányítva határozottan többet költöttek) nem ilyen bőkezű, ezekben vásárlóerő-paritáson mérve az alsó harmadban foglalunk helyet. Ha pedig a „közösségi fogyasztás”-hoz hasonlítjuk a szintjét, azaz hogy mennyit költ magára az állam a háztartások fogyasztásához képest, akkor az EU-ban a legutolsók vagyunk.
A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a pénzek elosztása példaszerű, az egyes csoportok magyarsági szintjének megfelel (a nagyobb magyarok több pénzhez jutnak az államtól, a kisebbek kevesebbhez), tényleg hálásak lehetünk a miniszterelnök úrnak, hogy a magyarságot ennyire fontosnak tartja. Jó lenne még a nekünk megítélt EU pénzeket hazahozni, de azt a nyomorult Brüsszel visszatartja, mert Orbánék szerint nem akarunk háborúzni, nem akarunk migránsokat fogadni, és nem akarjuk a gendert se, amiről a miniszterelnök környezetében senkisem tudja, hogy micsoda (ha valaki mégis, az letagadja).
Egyesek szerint ugyan ez hazugság (Orbánnál eggyel több vagy kevesebb nem igazán számít), mert az EU-nak nem az Orbánék által hangoztatott okok miatt tartja vissza a pénzt, hanem azt a 27 pontot akarja teljesítve látni, melyeket előírt Magyarországnak, és melyek egyértelműen azt célozzák, hogy az ideküldött EU pénzeket ne lophassa el senki. Túl sok rossz példát láttak már von der Leyenék, ezért lett elegük, és ezért írták elő, hogy mely pontok javítandók. De azokat a javításokat meg Orbán nem hajtja végre, inkább oroszlánként küzd, hogy ne is kelljen végrehajtani, és mindenféle mással eteti a jónépet, amiban nagy rutinja van.
A hatásos küzdelemhez természetesen elengedhetetlen a kipihentség, meg jó táplálkozás, ehhez Hatvanpuszta minden szükséges feltételt biztosít. Ebből is látható, hogy az odajuttatott pénz szintúgy a magyarság érdekeit szolgálja, mely érdek a miniszterelnök úrnak első mind között! A harc sajnos egyelőre nem a legsikeresebb, a nekünk szánt összeg egyre kevesebb.
De Orbán nem adja fel! Felkészülése példaszerű, hazánk legmagyarabb háztartását ugyanis a pofátlan EU-s pénzvisszatartás anyagilag nemigen zavarja.
Hálaisten. Mi lenne velünk, ha mégis…
