Balogh S. Éva huszonévesen, egyetemi hallgatóként, 1956 decemberében távozott Magyarországról. A Yale egyetemen kelet-európai történelmet tanított, és számos tanulmányt publikált a két világháború közötti magyar külpolitikáról és a pártpolitikáról. Itt olvasható cikke a Hungarian Spectrum blogon jelent meg.
A magyar médiában sok, köztük néhány szenvedélyes cikk olvasható a vasárnapi választásról. Sokan igyekeztek magyarázatot adni az ellenzéki pártok által elszenvedett óriási veszteség okaira – a „kétségbeesés” szó számos cikkben és politikai elemzésben megtalálható.
Akivel csak az elmúlt 24 órában beszéltem, meg volt döbbenve. Egyszerűen nehéz megérteni a híreket. Már csak azért is, mert több oka volt a megnövekedett elvárásoknak. Az egyik volt Márki-Zay Péter váratlan győzelme Hódmezővásárhelyen, amely soknak azt jelezte, hogy rejtett anti-Fidesz szavazók várják, hogy egyedül maradjanak a szavazófülkében, ahol kifejezhetik a jelenlegi rendszerrel szembeni undorukat. Ezért sem karták a kormányellenes erők elhinni, amikor a közvélemény-kutatások egy része a Fidesz győzelmét jósolta.
Ezt az optimizmust azok a csoportok erőfeszítései erősítették meg, amelyekhez később Márki-Zay is csatlakozott. A taktikai szavazásról van szó.
Ha megnézzük a Jobbik-közeli Iránytű által preferált kerületeket, az azt a benyomást kelti, hogy a Jobbik néhány megyében tarolna. De a Jobbik csak egy kerületben nyert, és az sem az ország északkeleti sarkában volt, ahol a közvélemény-kutatások szerint a Jobbik erős, hanem a Dunántúlon, Dunaújvárosiban és annak környékén.
Amikor a Republikon előrejelzéseit olvastam, úgy éreztem, hogy talán túl pesszimista vagyok, és hogy a balközép esélyei továbbra is jók, és nemcsak hogy megakadályozhatják a Fidesz kétharmados többségét, de talán még egy egyszerű többségre is szert tehetnek.
Ami tény: majdnem mind a nyolc közvélemény-kutató alábecsülte a Fidesz erejét, és túlbecsülte az ellenzéki pártok súlyát.
Az is megtévesztő volt, hogy a nagy részvétel az ellenzék számára jó, mert a Fidesznek maximum kétmillió híve van, akik úgyis a pártra szavaznak és a magas részvételaz ellenzéknek kedvez. Az elmúlt hónapokban számos felmérő azt mondta, hogy a legtöbb bizonytalan szavazó valamelyik ellenzéki pártra szavazna, s hónapok óta azt hallottuk, hogy a választók több mint fele a kormányváltást szeretné.
Mindezek azoknak a hitét erősítették, akik véget akartak vetni Orbán Viktor politikai rendszerének, és bíztak abban, hogy a jelenlegi kormány nagymértékben meggyengült és legyőzhető. De van valami, amit sokan alábecsültek – ez pedig Orbán választási rendszerének ördögi természete. Ez egy kétpártra tervezett választási rendszer, annak ellenére, hogy Magyarországon 1990 óta többpártrendszer van. Ebben a választási rendszerben, a Fideszt nem lehet úgy legyőzni, hogy a választópolgár hat vagy hét kisebb párt között kénytelen választani. Ez különösen azért is érvényes, mert a balközép pártok az elmúlt nyolc évben nem voltak képesek együttműködni.
Én minden alkalommal haragudtam, amikor azt hallottama pártvezetőktől, hogy „rengeteg időnk van”, vagy „még az utolsó pillanatban is összefoghatunk. Ez elbizonytalanította az ellenzéki pártok szavazóit és szimpatizánsait.
Néhány évvel ezelőtt megkértek, hogy egy sorozat részeként osszam meg gondolataimat a Klubrádió-ban. Lenin híres könyvét, a Mi a teendő-t hívtam segítségül, és azt mondtam, hogy hozzanak létre egy nagy pártot, amelyet általában „gyűjtőpártnak” vagy „néppártnak” neveznek. Egy olyan gyűjtőpártot, amelyben különböző ideológiai orientációjú embereket fog össze. Amerikában a Demokrata Pártban is széles körű ideológiák találhatók – a liberalizmustól egészen a szocializmusig, de ezek kifelé mégis egy egységet alkotnak.
A nagy pártoktól egyenlő távolságot hirdető harmadik oldal minden eddigi kísérlete kudarcba fulladt, a magyar demokratikus ellenzék ugyanis a mostani választási rendszerben nem engedheti meg magának többpárti rendszert.
A baloldali magyar ellenzéki pártok ideológiai különbségei kicsik, ezek a különbségek kompromisszummal és jó szándékkal könnyedén leküzdhetők lennének. Amennyire én látom, a legnagyobb akadályt a hozzájuk kötődő személyek jelentik, a közöttük lévő, egyéniségükből eredő személyes ellentétek.
Gyakran hallottam, ahogy Szél Bernadett kijelenti, hogy a pártjuk „értékei” nélkül nem lehet értelmes politikai változás. De az LMP alapvető értékei nem mindegyike egyedi. Az LMP ugyanúgy demokratikus párt, mint az MSZP, a Párbeszéd, a DK és az Együtt. Fárasztók az olyan állítások, hogy például az LMP „huszonegyedik századi párt”, és hogy azok a pártok, amelyeket 2000 előtt hoztak létre a történelem szemétdombjára valók. Az Egyesült Királyság Konzervatív Pártját 1834-ben alapították; a Munkáspártot 1900-ban. Az amerikai republikánus párt első ülését 1854-ben tartotta, és a Demokrata Párt a világ legrégebbi politikai pártja. Gyökerei 1792-re nyúlnak vissza.
Kétségtelen, hogy a baloldali pártok súlyos hibákat követtek el, és bizonyos mértékben felelősek a szomorú eredményekért. De ezzel együtt azt kell mondanunk, hogy az LMP viselkedése aránytalanul hozzájárult a sokkoló eredményhez. A körzetek áttekintése azt mutatja, hogy a balközép pártok 17 kerületet veszítettek el az LMP miatt.
Az LMP politikusainak kisstílűségének példája Schmuck Erzsébet kampányvezető, az ATV-ben nyilatkozva nem aggódott a Fidesz kétharmados többségével miatt, számára az MSZP „történelmi bűne” jhelentette a legnagyobb problémát, amely Gyurcsány Ferencet visszahozta a parlamentbe.
Több ellenzéki vezető lemondott: Hadházy Ákos, az LM-bőlP, Molnár Gyula az MSZP-ből, valamint Jobbik elnöke, Gábor Vona, aki még a politizálástól is visszavonul. Szigetvári Viktor (Együtt) ugyancsak elhagyja a politikát.
Végezetül hangsúlyozni szeretném, hogy még a nagyobb ellenzéki sem tudták megoldani az ellenzéknek azt a problémáját, hogy Budapesten és néhány nagyobb városon kívül nincs támogatottságuk vidéken. A falvak alacsony iskolázottságú, rosszul tájékozott és agymosott lakói a Fideszre szavaztak. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása nehezebb, mint egy nagy ellenzéki párt létrehozása.
