Magyar-szerb katonai szövetség készül Putyin zászlaja alatt

0
818
raport.ba

Katonai együttműködési egyezményt kötött egymással a NATO tagállam Albánia, Horvátország és a NATO-n kívüli Koszovó. A NATO tagállam Magyarország ugyanígy egyezményt írhat alá a védelmi együttműködésről a NATO-n kívüli Szerbiával – írta a Kurir című kormánypárti lap Belgrádban.

Bratislav Gasics szerb hadügyminiszter provokációnak nevezte Albánia, Koszovó és Horvátország katonai egyezményét. A szerb hadügyminiszter szerint Albánia és Horvátország ily módon akarja bevinni Koszovót a NATO-ba.

A független Koszovó az Egyesült Államok támogatásával jött létre, azt nem ismeri el sem Belgrád sem pedig Moszkva. Magyar békefenntartó erők is szolgáltak az albán többségű országban, amely a jugoszláv időkben Szerbia egyik tartománya volt. Az USA támogatta az UCK fegyveres albán mozgalmat, hogy átvegye a hatalmat Koszovóban. A kétmilliós ország gazdaságilag igencsak gyenge lábakon áll: a kábítószer csempészet egyik fontos útvonala Afganisztánból Európa központja felé.

Szerbia forrong

A diákok lázadását követően választásokat tartanak Szerbiában, ahol az alacsony életszínvonal és az általános korrupció miatt nagy az elégedetlenség. A diákok lázadását az váltotta ki, hogy Újvidéken a nemrég felújított pályaudvar teteje beomlott, és 15-en meghaltak.

A nemzeti együttműködés szerb rendszere meglehetősen hasonlít a magyarhoz azzal a különbséggel, hogy az ország nem tagja az Európai Uniónak. A magyar diplomácia támogatja Szerbia tagságát, de Orbán Viktor barátsága öl – éppúgy mint piszkos Fred kapitányé Rejtő Jenő regényében. Szerbia régi kedves kliense Moszkvának, nem alkalmaz szankciókat Oroszországgal szemben. Sok orosz cég települt át Belgrádba az ukrajnai háború kitörése óta.

- Hirdetés -

Szerbia Orbán menekülőútja

A magyar miniszterelnök kiváló kapcsolatot ápol Vucsics szerb államfővel, mert rendszerük nagyon is hasonlít egymásra, külpolitikai orientációjuk pedig egyértelműen Moszkva felé mutat. Némi gondot jelent, hogy csak zavarkeltési képességük van, de semmilyen jövőképük sincsen. Putyin kudarca Ukrajnában végképp bebizonyította, hogy Oroszország nem világhatalom sőt még a régióban sem képes érvényre juttatni az akaratát, mert gazdasága, hadserege elavult, titkosszolgálata pedig nem képes a helyzet reális értékelésére hiszen háromnapos villámháborúba vitte bele az országot Ukrajnában, ahol több mint három éve tartanak a harcok anélkül, hogy Moszkva különösebb eredményt elért volna.

Orbán Viktor Szerbia felé menekülne, ha…

Kérdés persze, hogy lehet-e menekülésnek nevezni azt, ha valaki az egyik zsákutcából egy másikba megy át ?!…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .