Letartóztattak nyolc katalán kormánytagot

0
1732

Előzetes letartóztatásba helyezte az eltávolított katalán kormány nyolc tagját a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön Madridban.

Carmen Lamela bíró döntését azzal indokolta, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. Ezért a bírósági tárgyalásról egyenesen öt különböző börtönbe szállítják a katalán politikusokat: Oriol Junqueras, volt elnök-helyettest, továbbá Jordi Turull, Josep Rull, Meritxell Borras, Joaquin Forn, Raül Romeva, Carles Mundó, Dolors Bassa volt tanácsosokat. Lamela egy kilencedik kormánytag, Santi Vila esetében 50 ezer euró (15,5 millió forint) óvadékot állapított meg, amelynek ellenében szabadlábon védekezhet – írja az MTI.

Santi Vila ügyvédje, Pau Molins az épületből távozóban a sajtónak elmondta: addig, amíg ügyfele ezt a pénzt nem fizeti ki, amire ezen a napon már nincs lehetőség, neki is börtönbe kell vonulnia.

Ő volt az egyetlen a katalán politikusok közül, aki a délelőtti tárgyaláson hajlandó volt válaszolni az ügyészek és a bíró kérdéseire is,

a többiek – élve ezzel a jogukkal – kizárólag védőügyvédeik által feltett kérdésekre feleltek. Santi Vila azelőtt lépett ki a katalán kormányból, hogy múlt pénteken a katalán parlament megszavazta volna a „Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot.

Santi Villa volt katalán tartományi gazdasági miniszter érkezik a madridi központi bíróságra 2017. november 2-án. (MTI/EPA/Fernando Alvarado)

Jaume Alonso Cuevillas ügyvéd, aki több kormánytagot is képvisel, a tárgyalás után azt mondta, hogy a vádhatóság által felsorolt bűncselekmények nem állnak meg. Kifogásolta, hogy a bíróság a kényszerintézkedésekről egységesen döntött, nem mérlegelte az olyan egyéni körülményeket mint például az állandó gyógyszeres kezelés vagy a kiskorú gyermek. Továbbá, hogy az idézéseket kevesebb mint 24 órája kapták meg, mégis megjelentek, annak ellenére, hogy a védelemnek nem állt rendelkezésére elég idő a felkészülésére.

- Hirdetés -

Nem jelent meg viszont a bíróságon a leváltott katalán elnök, Carles Puigdemont,

és kormányának négy másik tagja sem, akik mind Brüsszelben vannak. Közülük hárman kezdeményezték a bírónál, hogy videokonferencián tehessenek vallomást, ám kérésüket Carmen Lamela elutasította. A bíróság jelenleg még tanulmányozza, hogy az ügyészség kérésének helyt adva kezdeményezi-e európai elfogatóparancs kiadását ellenük. Puigdemont ügyvédje útján korábban azt üzente, hogy együttműködik a bírósággal, de Brüsszelben marad.

José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt az eltávolított katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. „Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével, október 27-én” – hangsúlyozta a főügyész.

A spanyol miniszterelnök, Mariano Rajoy Katalónia függetlenségének egyoldalú kikiáltása után oszlatta fel a katalán kormányt.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .