LÉPJ VISSZA, JUCI

0
1092
Facebook
Nyolc éve már nélkülem tartják a DK elnökségi üléseit, így nem tudhatom, miért döntöttek úgy, hogy Ráczné Földi Juditot jelölik a listáról a Kordás László váratlan halálával megürült képviselői helyre.

Nem ismerem őt közelről, hiszen akkor került be a párt vezetésébe, amikor én már távoztam onnan. Azt azért tudom róla, hogy elkötelezett híve a demokráciának, és harcos alkat, helye van a magyar politikában. Hozzáteszem azt is: amennyire ismerem,

nincs kétségem afelől, hogy tiszta ember, tisztességes ember.

Csakhogy egyszer, sok-sok évvel ezelőtt Kósáné Kovács Magda, akkor még az MSZP vezető politikusa, aki 2011-ben ott volt a DK megalapításakor, azt mondta:

„Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.”

Jucinak – mert így szólítjuk őt a DK-ban – egyszer ez nem sikerült. A 2018-as választáson Juci még, ha nem is nyert a választókerületében, tisztes eredményt ért el a Fidesz jelöltjével szemben, megkapta a baloldali választók szavazatait. Jó eséllyel indult el 2021-ben az előválasztáson, de amikor előkerült ez az offshore-ügy, csúnyán alulmaradt az MSZP-s Márton Rolanddal szemben.

A baloldali választók többsége megvonta tőle akkor a bizalmát. Nyilván azért, mert nem tudott tisztességesnek látszani.

Ha a DK elnöksége mellette döntött, érthető módon kiáll mellette. Amikor a Momentum és Hadházy Ákos azt mondja, hogy ne Juci legyen a sajnálatosan megüresedett helyre képviselő, azt mondják, amit a baloldali választók többsége is mondott, amikor nem rá szavazott az előválasztáson. A konfliktust – mely a Fidesszel szemben állók összessége szempontjából káros – csak Juci oldhatja fel, ha megköszöni a DK elnökségének bizalmát, de visszalép a jelöléstől. Hosszabb távon tekintélyt szerezne ezzel önmagának, s megmentené a DK-t is attól, hogy ráragadjon egy olyan bélyeg, amelyre nem szolgált rá.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .