Napra pontosan hat évvel ezelőtt Magyarországon is megjelent egy érdekes és fontos könyv. A Civil bátorság a hatalom nélküliek hatalmáról, azaz rólunk, hétköznapi emberekről szól.
Akkor, 2011. októberében már írtam a könyvről, ám most, újraolvasva az akkori szöveget, rájöttem, hogy mindez ma legalább annyira aktuális, mint akkor volt.
Azért fontos, mert a mindennapokban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy velünk, „kisemberekkel”, mindent meg lehet tenni. És ezért, mert ezt hisszük, tényleg meg is tesznek velünk mindent.
Steve Crawshaw és John Jackson írták a könyvet, Václav Havel jegyzi az Előszót. Az egykori cseh ellenzéki vezető, későbbi köztársasági elnök ezt írja a könyv előszavában:
„Ma a világban több millióan élnek abban a hiedelemben, hogy körülöttük soha semmi nem fog megváltozni.”
„Ez a könyv azoknak adózik tisztelettel, akik tesznek azért, hogy igazságban éljenek, és tudják, ennek van hatása. Nem csak a jelenről és a múltról szól. Meggyőződésem, hogy a jövőről is.”
A civil bátorság – mostanság megint van alkalmunk megtapasztalni – gyakran minden másnál fontosabb. „Békeidőkben” ezt szerencsére nem tudjuk, és jó is, hogy olyankor nem kell tudnunk. De vannak helyzetek, amikor az ember kockáztatni kényszerül. Az ember ugyanis, kockáztató állat, bizonyos egyedei – nevezzük őket hétköznapi hősöknek – akkor is megtesznek bizonyos dolgokat, amikor tudják, hogy abból bajuk lehet. Életüket, egészségüket, szabadságukat kockáztatják, vagy „csak” az állásukat, előmenetelüket, hivatali megítélésüket.
80 történetet gyűjtöttek egybe szerzők a világ minden tájáról.
Vannak köztük már-már mulatságos, a humor fegyverével harcoló esetek. Például, amikor a lengyelek Jaruzelski diktatúrája idején a közszolgálati híradó műsora alatt kitették a tévéiket az ablakaikba. Később a készülékeket babakocsiban sétáltatták, így demonstráltak a köztévé hazugságai ellen. Némiképp pikáns, ám hatásos a kenyai és a kolumbiai asszonyok szex-sztrájkja, akik testük megvonásával vették rá a hatalom férfijait, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. És akadnak persze komorabb történetek is.
Minden diktatúra félelmetes és ijesztő. Nem önmagáért az, hanem azért, hogy az egyes ember hajlamos legyen azt gondolni: a diktátorok hatalma időben és térben végtelen. Hogy örökké tart, és soha sem lesz vége – aki ma uralkodik, az lesz a Vezér holnap is.
Épp ez az elnyomók legfőbb eszköze, ez kezükben a csodafegyver: hogy félelmet keltenek, hatalmukat hatalmasnak és megingathatatlannak mutatják. Ha sokáig és hangosan sulykolják a hazugságokat, az egyszerű ember hajlamos azt hinni, hogy talán mégsem neki van igaza. Hogy egyedül van, vagy csak nagyon kevesek állnak mellette.
Pedig, sokan vagyunk, többen, mint gondolnánk.
Sokan vagyunk, akik szeretjük a demokráciát, a szabad választást – legyen szó pártról, párról, felekezetről, iskoláról.
Mindenről, ami szép, és fontos az életben.
A szabadságot szerető, hatalom nélküli hatalmasoknak, azaz nekünk, valódi polgároknak szól a Civil bátorság című könyv. A hat évvel ezelőtt megjelent könyvben szereplő nyolcvan történet ma is azt üzeni, hogy ne féljünk a félelmet keltőktől: csak akkor félelmetesek, ha félünk tőlük.
