Kezdőlap Címkék Civil

Címke: civil

Izraeli cég segített lejáratni Sorost és a magyar civileket

0

A választási kampány idején 2017 őszétől igen aktív volt a Black Cube izraeli magánhírszerző szolgálat Magyarországon. Feladata az volt, hogy diszkreditálja Soros Györgyöt és azokat a civil szervezeteket, melyek az Egyesült Államokban élő milliárdoshoz köthetőek.

A brüsszeli Politico megtalálta az izraeli magán hírszerző cég két emberét, akik sok érdekes dolgot elmeséltek a Fekete Kocka működéséről. Természetesen nevük említése nélkül hiszen a Black Cube szigorú szabályok szerint működik. A Politico interjút kért a magán hírszerző szolgálattól, de ott azzal utasították el, hogy sohasem tárgyalnak harmadik féllel azokról a megbízásokról, melyeket teljesítenek.

A Fekete Kocka akkor került be a világlapokba amikor Harvey Weinstein, Hollywood bukott producer királya megbízta őket:

szerezzenek terhelő bizonyítékokat azokkal a színésznőkkel szemben, akik nemi erőszakkal illetve zaklatással vádolják őt.

Rose McGowan volt az egyik célszemély, mert ő nemcsak zaklatással, de nemi erőszakkal is megvádolta Harvey Weinsteint. Hollywood bukott producer királya ellen vádat emeltek  New Yorkban.

De mi is az a Fekete Kocka? A Moszadból kikerült fiatalok hozták létre Tel Avivban, ahol a legkorszerűbb magán hírszerző szolgáltatásokat kínálják – természetesen nem ingyen. A Politico-nak nem sikerült kiderítenie, hogy a magyar kormány fizetett-e a Black Cube- nak a Soros elleni akciókért? Ha pedig nem a magyar kormány fizetett, akkor kicsoda? Ami tény:

a Fekete Kocka számtalan megtévesztő akciót hajtott végre azokkal a civil szervezetekkel kapcsolatban, melyek kapcsolatban állnak vagy kapcsolatba hozhatóak Soros Györggyel.

Ezek a megtévesztő akciók is alapot adtak ahhoz, hogy a magyar törvényhozás megszavazta a Lex Sorost a választások után.

Tel Avivban a Fekete Kockának van egy magyar elemzője, aki a magyarországi eseményekre specializálta magát – mondták el a Politico-nak a Black Cube munkatársai. A Politico nem tér ki rá, de nem egészen egyértelmű a Black Cube viszonya a Moszadhoz, ahonnan a munkatársak döntő többsége érkezett. Pedig ez nagyon is érdekes lehet, mert

Benjamin Netanjahu jó kapcsolatban áll Orbán Viktorral és rossz a viszonya Soros Györggyel.

Izrael kormánya csaknem annyira ellenséges a Magyarországon született Amerikában élő zsidó milliárdossal szemben. mint Orbán Viktor miniszterelnök.

A közös érdekek lehet, hogy közös akciókat eredményeztek, de a Politiconak nem sikerült tényekkel alátámasztani az ezzel kapcsolatos állításokat, mert a hírszerző szervezetek abban is profik, hogy nemigen hagynak nyomokat maguk után …

Egy 7, 1 hét, egy hét – Semjén Zsoltnak Kanadában is lehetnek rokonai

Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, és amit korábban csak viccnek hittünk, valósággá vált: meghosszabbítják a felcsúti kisvasút pályáját, jelen állás szerint Vértesacsáig. Heti összefoglaló.

Korábban azt mondta a miniszterelnök, hogyha sokat támadják a kisvasutat, akkor meghosszabbítják Bicskéig, és ha még akkor is támadják, akkor Lovasberényig. Vértesacsa nem szerepelt az akkori felsorolásban, megpróbálunk utánanézni, mi állhat e váratlan pályamódosítás mögött.

Nem járt ilyen jól a Magyar Tudományos Akadémia, amelynek a pénzét nem meghosszabbították, hanem megrövidítették. A Varga Mihály által a héten benyújtott költségvetés egyik szerényen megbúvó sorából derült ki, hogy az akadémiától elvonnak 28 milliárd forintot, vagyis, a kutatóintézeteinek teljes költségvetését. Félreértések elkerülése végett, nem annyira szőrösszívű a kormány, mint amilyennek sokan látják: nem veszi el ezt a pénzt, csak ő akarja odaadni. Abban az esetben adja oda, ha a tudós urak, arra költik, és úgy használják fel, ami a kormánynak is megfelel. Mert a kormány ezen a területen is többet tud, mint az állam polgárai.

Az MTA állítólag 54 percet kapott arra, hogy tanulmányozza és véleményezze a tervezett intézkedést.

A véleményüket borítékolni lehetett: mint közleményükből kiderült, nem értenek egyet azzal, hogy megkurtítják a függetlenségüket. Ami abból a szempontból jelentős mértékben érthető, hogy az MTA történetében még nem volt arra példa, hogy a tudomány önállóságát ilyen mértékben semmibe vegyék. Ami történt, amúgy nem meglepő: Orbán Viktor víziója már régóta a nagy, gondoskodó állam, amely elveszi az emberektől a javaikat – magyarul: megfosztja őket az önállóságuktól – majd ezen javak egy részét visszaadja nekik. Nem mindenkinek: leginkább azoknak, akik rászolgálnak erre. Aki jó, az többet kap, aki nem – értsd: önállóan szeret gondolkodni – az kevesebbet, vagy semmit.

Ez a játszma, bár a kormány, mint mindenütt másutt, itt is nyerésre áll, még nincs lefutva. Az Akadémia ugyanis nemzetközi hírű, jeles tudósokból áll, akik a hírek szerint igencsak zokon vették, hogy ilyen, korábban nem látott merénylet készül a magyar tudomány ellen.

Arra is jó volt ez a hét, hogy megtudhattuk: Magyarország Főkeresztényének, Semjén Zsoltnak Kanadában is élhetnek rokonai. Pénteken  reggel derült ki ugyanis, hogy nevezett úr tavaly nemcsak Svédországban vadászott háziasított rénszarvasra, de

két ízben Kanadában is lövöldözött: bölényre, farkasra, rén- és jávorszarvasra vadászott.

Még sokan emlékeznek arra, hogy amikor tavaly fény derült Orbán Viktor helyettesének svédországi kalandozásaira, akkor Semjén úr hivatala azzal védekezett, hogy nevezettnek hogy rokonai élnek Svédországban. Ami igaz lehet, de nem ez volt a kérdés. Már csak azért is, mert kiderült, hogy a vadászat többmilliós számláit egy nagylelkű magyar vállalkozó, bizonyos Farkas úr fizette. Róla annyit érdemes tudni, hogy főként a szállodaiparban tevékenykedik, és mint ilyen, a magyar állam elosztási gyakorlatának köszönhetően igen jelentős uniós támogatást kapott.

Hogy a kanadai vadászatokat ki fizette, jelenleg nem tudni. Semjén Zsolt fizetéséből bizonyosan nem futja ilyen költséges hobbira, ezért azt kell feltételeznünk, hogy akárcsak Svédországban, Kanadában is élhetnek rokonai. Nem is akármilyenek: gazdagok, bőkezűek és nagyvonalúak – olyan emberek, akik nem sajnálják a szegény magyarországi rokontól, hogy kiélhesse vadászati szenvedélyét.

És a végére hagytuk, nem mintha a többinél kevésbé lenne gyomorforgató, hogy a Fidesz-KDNP szóvivője, Hollik István, kedden az Amnesty International irodájának kapujára egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott.

Tisóczki Flóra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) külügyekért felelõs alelnöke „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragaszt a Menedék – Migránsokat Segítõ Egyesület irodájának helyet adó épület bejáratához a VIII. kerületi Népszínház utcában. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A szóvivő úr keresztényi megnyilvánulásán annyira felbátorodtak az ifjúsági kereszténydemokraták, hogy ők a Menedék Egyesület irodáját tisztelték meg hasonló matricával. Aki nem tudja, hogy miért nagyon ciki és aljasság ilyet csinálni, az lapozza fel a történelemkönyveket a vészkorszakot tárgyaló fejezetnél. Annyit segítünk, hogy Magyarországon a múlt század negyvenes éveinek első felében zsidó származású magyar állampolgárok százezreit semmisítették meg, azt követően, hogy – nem matricával, hanem – egy sárga csillaggal megjelölték őket.

És akkor, de ez már tényleg a bónusz kategóriájába tartozik, szólnánk arról, hogy a június végén megrendezendő Red Bull Air Race repülőgépverseny miatt már most lezárták a Bem-rakpart egy részét, a verseny alatt pedig az egészet lezárják. A verseny szervezőinek mindössze 13 millió forintot kell fizetniük azért, hogy megbénítsák a magyar főváros életét, és elvegyék az ott lakók még megmaradt életkedvét. Ez a 13 millió forint mintegy 90 százalékkal kevesebb, mint amit más cégektől kértek volna. Nem gyanakszunk senkire, nyilván minden nagyon rendben van, nem kell nyomozni az ügyben, isten őrizz, anélkül is elhisszük, hogy ezzel az üzlettel mindenki nagyon jól járt – kivéve Budapestet és Magyarországot.

Már nem elég a hízelgés, lépések kellenek – jelzések Washingtonból

„A magyar  térfélen pattog a labda: akkor jöhet létre egy Trump-Orbán találkozó, ha a mostani washingtoni külügyminiszteri tárgyalásokon küldött egyértelmű amerikai jelzéseknek megfelelően érdemi változás következik be a magyar kormány politikájában, elsősorban a civil társadalmat, valamint az ukrán és az orosz kapcsolatokat illetően” – adott gyorsértékelést a Pompeo-Szijjártó találkozóról Szent-Iványi István. A külpolitikai tanácsadóval, volt magas rangú diplomatával az amerikai külügy közleményét vettük górcső alá.

„Ha a magyar kormány figyelembe veszi az egyértelmű amerikai jelzéseket, akkor fontos lépésnek bizonyulhat a kétoldalú kapcsolatokban a mostani washingtoni külügyminiszteri találkozó, amely ugyan csak harminc perces volt, s emiatt lehetett volna pusztán protokolláris is, de az amerikai közlemény tanúsága szerint ennél több volt, komoly tartalmi elemekkel” – értékelte a Mike Pompeo és Szijjártó Péter közti tárgyalást Szent-Iványi István.

Amerikai részről most magas szinten jelezték, hogy javíthatónak tartják a kapcsolatokat, ám elvárnak bizonyos lépéseket.

Ha lesz előrelépés, akkor létre jöhet egy Trump-Orbán-találkozó, ez egyértelműen ennek függvénye. Az érdemi változáshoz persze idő kell – de ha érzékelhetővé válik a magyar külpolitikában az átértékelés, akkor jelentősen megnőnének a csúcstalálkozó esélyei. Mindenesetre az látszik:

nem váltak valóra Orbán reményei, hogy elég csak szépeket mondani, hízelegni.

Ő arra számított, hogy elég lesz dicsérnie Donald Trumpot, egyetérteni lépéseivel, ám csalódnia kellett. Érdemi lépéseket várnak el tőle annak fejében, hogy találkozhasson az amerikai elnökkel – derült ki Szent-Iványi szavaiból.

Szent-Iványit arra is kérte a Független Hírügynökség, hogy tételről tételre fordítsa le a diplomata-nyelven íródott amerikai közlemény vélhető üzeneteit.

„A külügyminiszter (az amerikai – a szerk.) hangsúlyozta az Ukrajnának nyújtandó segítség sürgősségét az orosz agresszió fényében, beleértve Ukrajna NATO-szerződésének elősegítését és támogatását, valamint az ártalmas orosz  befolyás ellensúlyozását Közép-Európában”.

Az amerikai közlemény kemény, határozott – szögezte le Szent-Iványi István, emlékeztetve arra, hogy

a magyar részről kiadott közlemény erről egy szót sem ejtett.

Az a tény, hogy bekerült az amerikai dokumentumba (amely igencsak rövid), azt mutatja, hogy Washington nagyon neheztel Budapestre amiatt, hogy blokkolja az ukrán NATO-integrációt. Egyben felszólítja a magyar kormányt destruktív magatartásának megváltoztatására.

Szent-Iványi félreértéseket is eloszlatandó leszögezte: nem arról van szó, hogy amerikai részről ne állának ki a Magyarország számára fontos ukrajnai magyarok ügye mellett. A szakértő egyben emlékeztetett arra, hogy nincs is miről beszélni ezen a téren: az oktatási törvény bevezetését elhalasztották, az állampolgársági törvényt pedig vissza is vonták Ukrajnában. Ám eközben a magyar kormány akadályozza az előrelépést Ukrajna euroatlanti integrációjában.

Szent-Iványi szerint azonban a magyar kormány keresni fogja ebből a kiutat, hiszen most nagyon kemény jelzést kapott Washingtonból.

Kérdésünkre, hogy meg tudják-e ezt tenni Vlagyimir Putyin „árnyékában”, Szent-Iványi azt válaszolta, hogy az amerikai jelzések nagyon komolyak, nem véletlen, hogy a külügyi vonalon jól értesült Newsweekben is fenyegető dolgok jelentek meg érzékeltetve, hogy az amerikaiak rálátnak minden magyar-orosz pénzügyi műveletre, azaz

látják és érzékelik a komoly korrupciós veszélyeket.

Kérdésünkre, nem jelez-e hasonlót, hogy az amerikai külügy- és pénzügyminisztérium nem utasította el a vizsgálatot Orbán és kilenc társa ellen a Magnitsky-törvény keretében, Szent-Iványi igennel válaszolt.

A külügyminiszer hangsúlyozta az élénk civil társadalom fennmaradásának  fontosságát.”

Az, hogy ez bekerült a hivatalos amerikai közleménybe, nagyon egyértelműen jelzi:

Washington nem csak a magyar féllel, hanem az egész világgal tudatni akarja, hogy fontosnak tartja a kiállást a civil társadalom mellett, ami egyébként reakció a Stop Sorosra,

mondja a szakértő. Az, hogy a rövidnek számító, harminc perces beszélgetésen ezt a témát szóba hozták, figyelmeztetés Budapest számára és egyben annak jele is, hogy nem igazak azok a magyar állítások, hogy a budapesti magyar nagykövetség hőbörög, s az Washingtonban senkit nem érdekel. Most bebizonyosodott, hogy az új – az elődjénél sokkal keményebb – külügyminiszter, Pompeo számára is fontos a kérdés.

„Európának diverzifikálnia kell az energiaforrás-beszerzését.”

Ez egy régi amerikai vesszőparipa, orosz függőségünk megszüntetése – emlékeztet Szent-Iványi, hozzátéve: úgy tűnik, a magyar kormánynak is van ilyen szándéka. Ez lehet szerinte az a pont, amelyben van közös törekvés a két ország között.

„A két miniszter elkötelezettségét fejezte ki a Védelmi Együttműködési Megállapodás tető alá hozása mellett az elkövetkező időben.”

Ezt új elemnek tartja Szent-Iványi, hiszen előzetesen csak arról lehetett tudni, hogy Szijjártó átad valami dokumentumot Pompeonak. Amit viszont lehet tudni, hogy amerikai részről régóta szorgalmazzák, hogy a magyarok vásároljanak amerikai fegyverzeteket, követve a térség több országát, Romániát és Lengyelországot például. Arra számít, hogy ezen a téren lesz előrelépés.

Szent-Iványi István egyébként immár független külpolitikai tanácsadóként, szakértőként folytatja tevékenységét. Mint elmondta, szerény díjazású szakértője volt az elmúlt ciklusban a Liberális Pártnak, de már a választások előtt jelezte, hogy nem kíván újítani. Nem csalódott – mint a Független Hírügynökségnek elmondta –, az vezérelte, hogy nem kíván belpolitikával foglalkozni. Külügyi tanácsadói és szakértői munkáját azonban folytatja.

 

Kérjünk bocsánatot Áder Jánostól!

Sokan vádoltuk azzal Áder Jánost, hogy nem Magyarország, hanem a Fidesz államfője, s mint ilyen érzéketlen a hazai közállapotok iránt, ráadásul a környezet állapota is csak világviszonylatban izgatja, idehaza, amikor a margitszigeti fák kivágásáról, vagy éppen a városligeti rombolásról van szó, hallgat, mint a sír.

Nos, meg kell követnünk Áder Jánost, bocsánatot kell kérnünk tőle, mert minden látszat ellenére igenis rajta tartja ujját a hazai közélet pulzusán, és ha valami visszásságot észlel, szól.

Nem mindig persze, de hát valahol el kell kezdeni.

Legutóbb például az történt, hogy államfői minőségében bocsánatot kért azoktól az egyházi vezetőktől, akiket május 8-án, a kormányellenes tüntetés során vegzáltak és szidalmaztak. Nem szép dolog bárkit vegzálni és szidalmazni, ezért akit ilyen inzultus ér, azt meg kell védeni. Áder János ebben az esetben tehát helyesen cselekedett.

Jó lenne persze, ha máskor is helyesen cselekedne. Például bocsánatot kérne amiatt, hogy sokak véleményét figyelmen kívül hagyva, őket meg nem kérdezve, kivágták a fákat a Margitszigeten, a Városligetben, a Kossuth téren.

Kérjen bocsánatot Áder János az igaztalanul mocskolt és elüldözött civilektől, valamint azoktól a polgároktól, akik emiatt mostantól segítség és támasz nélkül maradnak. Kérjen bocsánatot azoktól a kormányzati propaganda által megtévesztett emberektől, akiket a soha nem látott migránsokkal riogattak, és akik ezért egy olyan pártra szavaztak, amely az elmúlt nyolc évben rekordméretűre növelte a korrupciót, padlóra küldte az oktatást, és romba döntötte az egészségügyet.

Kérjen bocsánatot Áder János azoktól a százezrektől – a legújabb számítások szerint hatszázezren vannak – akik Nyugat-Európában kényszerülnek dolgozni, s akik persze nem mindnyájan Orbán elől menekültek valamelyik, a miénkénél szerencsésebb országba, de miatta nem kívánnak hazatérni.

S ha már ilyen szépen belejött a bocsánatkérésbe Áder János, kövesse meg azokat a diákokat, akik azért készülnek külföldi egyetemekre, mert idehaza nem kapnak versenyképes tudást, és ezen diákok szüleitől, akik emiatt majd legföljebb évente kétszer-háromszor találkozhatnak a gyerekeikkel, a közbenső időkben pedig leginkább Skype-on láthatják őket.

Kérjen bocsánatot Áder János, Soros Györgytől, amiért hazája a vészkorszak után most másodszor is megtagadta, valamint minden olyan magyar polgártól, akik nem olyan országban szeretnének élni, amelynek államfője csak a vegzált és szidalmazott egyházi vezetőktől képes bocsánatot kérni.

Svindler listája

Van olyan lista, amelyen nem csupán állapot, hanem érdem rajta lenni. A Schmidt Mária által tulajdonolt Figyelő listáját nem ilyennek szánták, de végül ez lett belőle.

Ezzel együtt, nagyon nem jó, ha vannak emberek, akiknek eszükbe jut listázni honfitársaikat. Kulákokat listáztak anno, imperialista ügynököket, a szocializmust építő dolgozó magyar nép ellenségeit.

Egy lista nem úgy készül, hogy hirtelen felindulásból, csak úgy kipattan valakinek a fejéből. Listát nem szokás meggondolatlanságból, hanyagságból összeállítani. Munka van benne. Még akkor is, ha a Figyelőnél fércmunkát végeztek, hiszen évek óta halott emberek is felkerültek a szerintük Soros zsoldosait tartalmazó listájára.

A szándék az, ami ijesztő. Hogy vannak olyan honfitársaink, egy általuk fontosnak gondolt szempont szerint beskatulyázzák az embereket. Aki listát készít embertársairól, hogy valamilyen szempont szerint osztályozza őket, az ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Az nemcsak a szerintük Soros zsoldjában álló civileket és újságírókat listázza, de bármilyen más embercsoportot is képes ellenségnek kikiáltani.

Most megint meg lehet kérdezni, sokadjára és hiábavalóan, hogy hol van ilyenkor Áder János? Merthogy nyoma veszett az államfőnek, eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Mondania kellene valamit.

Ő ugyanis nem magánember, hanem Magyarország államfője. Ebben a minőségében ő felel a nemzet egységéért, vagyis, a köztársaság normális működéséért.

Persze, költői a kérdés, mert Áder János nem valódi államfő. Horgásznak talán valódi, de ezt sem tudjuk biztosan. Horgászni még sosem láttuk, így csak sejthetjük, hogyan teszi fel a csalit a horogra. Fenekezik-e vagy más módszerrel pecázik? Pontyra megy, harcsára, netán a keszeget szereti kifogni.

Azt viszont tudjuk hogy Áder János milyen elnöke Magyarországnak. Semmilyen. Ha Áder nem Orbán, hanem Magyarország elnöke lenne, akkor most mondana valamit. Például azt, hogy embereket listázni tisztességtelen. Nem demokratikus, és nem mellesleg, törvénysértő.

Az amerikai nagykövetség már megszólalt, mint ahogyan az ELTE alkotmányjogi tanszéke is elítélte a listázást. Utóbbiaktól ez bátor kiállás volt, Ádernek munkaköri kötelessége lenne.

Ja, és a lényeg. Ne higgye senki, hogy ezt a listát a Figyelőben állították össze. Ők annyira szabadok és függetlenek, hogy még az orrukat sem merik kifújni Orbán Viktor beleegyezése nélkül.

A Stop Sorossal a kormánykritikus civileket akarják elhallgattatni

0

A Kormány kedden este benyújtotta a parlamentnek a Stop Soros törvénycsomagot. Az Eötvös Károly Intézet gyorselemzése  szerint a valódi szándék a kormánykritikus civilek elhallgattatása. A törvény tiltaná a kormányzat bírálatát és az emberi jogok védelmét, s míg a mostani javaslat egy jó azonosítható kör ellen használható, fennáll annak a veszélye, hogy később bárki ellen bevethető.

A törvénycsomag alapján

  • a “migrációt támogató szervezet” bélyeg bármely kormánykritikus egyesületre vagy alapítványra rásüthető;
  • az emberijog-védelem és a kormánykritikus vélemény belügyminiszteri engedélyhez kötött, engedély hiányában szankcionálható;
  • külföldi támogatása után a 25 százalékos büntetőadó az engedélyt kapott szervezeteket is sújtja;
  • a miniszter bármely magyar állampolgárt kitilthat a nyolc kilométeres határsávból;
  • a miniszter mérlegelési szabadsága korlátlan, amit bíróság sem vizsgálhat felül.

 Visszaélés a jogalkotói hatalommal

Mindhárom törvényjavaslat tartalmazza a “Stop Soros” kifejezést, ezzel nyíltan azokat a civil szervezeteket veszi célba, amelyeket a kormányzati propaganda évek óta nevesítve támad és sulykolja kapcsolatukat Soros Györggyel. A törvények lényege, hogy megkülönböztetés nélkül mindenkire vonatkozó, általánosan kötelező szabályokat írnak elő. A Stop Soros törvényjavaslat nem ilyen: egyes meghatározott jogalanyok jogainak és kötelességeinek alakítását célozza, ami visszaélés a jogalkotói hatalommal és sérti a jogállamiság alkotmányos alapelvét.

 Jogszerű magatartásokat von a hatálya alá

Míg a korábbi tervezet az illegális migráció támogatását célozta, a parlamentnek benyújtott javaslat elhagyja az illegális jelzőt, az érintett szervezeteket “migrációt támogató szervezeteknek” minősíti. A törvényjavaslat már leplezni sem próbálja, hogy

nem illegális tevékenységet, hanem jogszerű magatartásokat von a hatálya alá

és köt hozzájuk hátrányos, büntető jellegű jogkövetkezményeket. A migrációt támogató magatartások körének meghatározása továbbra sem teljesíti a normavilágosság alkotmányos követelményének minimumát, hiszen a törvényi definíciót kimeríti a migráció “egyéb módon” való támogatása is. Ezen nem változtat, hogy a törvényjavaslat példálózó jelleggel felsorol egyes, ilyennek minősülő tevékenységeket, köztük a jogvédelmet, a jogi képviseletet és a migrációt támogató véleménynyilvánítást. A törvényjavaslatba foglalt példák még egyértelműbbé tették: a kormánykritikus vélemények szóbeli kinyilvánítása, sőt az állami jogvédelmi eljárásokban való részvétel is szankciót von maga után. Ez súlyosan sérti a véleményszabadságot és a védelemhez való jogot.

 A civil szervezetek működése nem függhet az állam engedélyétől

Az egyesülési szabadság alanyi jog: gyakorlása, a civil szervezetek működése nem függhet az állam engedélyétől.

Az egyesülési szabadságot sérti a belügyminiszter engedélyezési hatásköre,

amelynek keretében – nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva – szabadon mérlegelheti, hogy egy civil szervezet folytathatja-e egyébként jogszerű tevékenységét. Jogállami minimum, hogy az alapjogkorlátozó döntéseket a független bíróság mind formai, mind tartalmi szempontból felülvizsgálhassa. Ezt semmibe véve, a miniszter határozatát bíróság érdemben nem vizsgálhatja felül. A nemzetbiztonsági vizsgálat igényelné az Országgyűlés kétharmados döntését, de az alkotmányellenes engedélyezési rendszer a kétharmad támogatása nélkül is létrejönne.

A büntetőadó a civil szervezetek működésének anyagi alapját támadja

A törvényjavaslat értelmében a migrációt támogató szervezetnek külföldi forrásból származó támogatásai után 25%-os büntetőadót kell fizetnie. A mentesüléshez neki kell bizonyítania, hogy a külföldi forrás nem a migráció támogatását szolgálta. A büntetőadó a civil szervezetek működésének anyagi alapját támadja, ugyanúgy, ahogyan annak kilátásba helyezése, hogy a közhasznú szervezetektől és támogatóiktól a törvényjavaslat értelmében megvonhatják az adókedvezményeket.

A mozgásszabadságot súlyosan korlátozó intézkedés

A törvényjavaslat, ahogyan a korábbi tervezet is, feljogosítja a minisztert arra, hogy bármely magyar állampolgárt kitiltson a schengeni határmenti területekről.

Ehhez a mozgásszabadságot súlyosan korlátozó intézkedéshez semmilyen jogi garancia nem kapcsolódik.

A törvényjavaslat a határozat érdemének bírósági felülvizsgálatát sem teszi lehetővé.

 A törvény a kormány kénye szerint bárki ellen fordítható

Legyen világos, hogy míg a törvény most civil szervezetek jól azonosítható körét támadja, később a kormány kénye szerint bárki ellen fordítható. A Kormány bármikor úgy találhatja, hogy egészség-, oktatás- vagy adópolitikájának kritikája megnehezíti harcát a migrációval szemben, a szuverenitás védelmében, és indokolt az ilyen véleményekre is kiterjeszteni a törvény alkalmazását, hiszen aki nincs velük, az ellenük van. Erre a törvényjavaslat jelenlegi szövege módosítás nélkül is alkalmas.

Brüsszelben megszavazták, ami ellen Budapesten kampányolnak

0

Amint azt lapszemlénkben már jeleztük, miközben itthon dübörög a kormányzati kampány, és Stop Soros néven törvénycsomag készül a migránsokat segítő, vagy velük bármilyen kapcsolatban álló civilek ellen, a Fidesz brüsszeli képviselői megszavazták, hogy a civil szervezetekkel együtt kell munkálkodni a menekültek érdekében.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy Orbán Viktor pártjának tíz európai parlamenti képviselője is igent mondott egy olyan állásfoglalásra, amely határozottan támogatón fogalmaz a magyar kormány által ellenségként kezelt, mindig csak a bevándorlás segítőinek nevezett csoportokkal kapcsolatban.

Jelenleg tehát az a helyzet, hogy idehaza milliárdokat költ a kormány a menekültek elleni hangulatkeltésre, emellett törvényekkel kívánja ellehetetleníteni a menekülteket segítő civil szervezetek, odakint, Brüsszelben már nem olyan harcosak a Fidesz képviselői. Épp ellenkezőleg: igyekeznek európainak mutatkozni, és alkalmanként olyan törvényeket is megszavaznak, amelyek ellen itthon látványos harcot hirdetnek.

A Brüsszelben elfogadott szöveg – amely a menekültek közül elsősorban a nők, és a gyerekek védelméről szól – szöges ellentétben áll a kormány hazai kommunikációjával. A Fidesz parlamenti képviselői közül a többi között Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga, Schöpflin György és Szájer József is, és egyedül Hölvényi György szavazott ellene.

Évi 60 milliárd civileknek külföldről

Magyarországon a klasszikus civil szervezetek (magánalapítványok, egyesületek és szövetségek) számlájára 2016-ban befolyó 630 milliárd forintos bevételből 60 milliárd származott külföldről, ennek pedig csak a töredéke magánszemélyektől. A külföldi támogatás négyszereséhez jutottak ugyanakkor ugyanezek a civilek az államtól (240 milliárd). Pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy a szektort – pontosabban a kormány számára annak kellemetlen részét – szeretnék ellehetetleníteni.

 

Magyarországon egyre inkább szitokszóvá válik a „civil szervezet” kifejezés, amelyet egyébként valamifajta, a kormánnyal (és az ő olvasatukban a társadalommal) szembeszegülő tényezőhalmaznak igyekeznek beállítani. Itt van mindjárt az ezen a héten bejelentett Stop Soros csomag, amelynek részeként nem csak „szégyenlajstromozással” büntetnék a kormányzat által illegális menekülteket támogatóként beállított civil szervezeteket, de magas, 25 százalékos illetéket (valójában persze büntetősarcot) vetnének ki azon szervezeteknek juttatott külföldi támogatásokra, amelyek többségében külföldről kapnak pénzt. Az persze egyértelmű, hogy nem a bevételek növelés a cél.

A klasszikus civil szférával kapcsolatban is érvényesül a jól ismert kettős beszéd: hiszen miközben szavakban keményen bánnak a civilekkel – pontosabban ezen belül minden olyan szervezettel, amelyek a kormányzat számára nem kedves tevékenységet végeznek –, addig szépen folyatnak állami pénzeket a szférának. Nem csak a kipattant ügyekből szűrhető le ez a következtetés (lásd például a kormánynak oly kedves Civil Összefogás Fórum, CÖF félmilliárdos kitömését az állami tulajdonban lévő MVM, Magyar Villamos Műveken keresztül), hanem a Központi Statisztikai Hivatal adataiból is feketén-fehéren kiolvasható.

A klasszikus civil szektorba sorolható szervezetek száma 2016-ban mintegy 54 ezer volt – amint az a KSH napokban megjelent, a nonprofit szektorral foglalkozó kiadványában olvasható. Összes bevételük közel 630 milliárd forintot tett ki 2016-ban, ennek többsége támogatásból érkezett:

azon belül az állami támogatásból 240 milliárd, a magánszférától pedig 166 milliárd forint folyt be a számlájukra.

A jórészt egyesületekből álló kör esetében a tagdíjakból befolyt összegek sem elhanyagolhatók: 162 milliárd forintra rúgott az alaptevékenységből származó bevételük. Ehhez képest gazdálkodási tevékenységből csak mintegy 10 milliárdos bevételük származott a taglalt évben.

Ami a külföldről származó támogatásokat illeti, a teljes 60 milliárd forintot kitevő összeg kétharmada nonprofit szervezetektől, egyházaktól, pártoktól származott, a hatoda uniós forrásból, s csak a huszadrésze magánszemélyektől.

 

Ismét odacsapnak a civil szervezeteknek – Soros még hazajöhet

0

Különadót vetnének ki az illegális menekülteket segítő civil szervezetekre, amelyeket lajstromba is vennének, emellett távol tartanák a határoktól az ilyen segítő személyeket. Erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt a kormány ülése után, budapesti tájékoztatóján.

 

Három törvényből álló jogszabálycsomagot dolgozott ki a kormány, hogy megakadályozza az illegális bevándorlással összefüggő „meglepetéseket”. A három törvény azokat a civil szervezeteket és személyeket érinti, amelyek és akik a kormány értelmezésében segítik az illegális migrációt.

25 százalékos illetékkel büntetik a külföldről – magánszemélyektől és szervezetektől – magyar civil szervezeteknek juttatandó pénzt, ha annak összege magasabb, mint amennyihez hazai forrásból jutnak. Az illeték beszedését az adóhatóság végzi majd, s ha ennek nem tesznek eleget az érintettek, ha jogosulatlan tevékenységet végeznek, akkor az ügyészség értesíti a bíróságot, s javaslatot tesz szankcióra.

Kérdésre válaszolva Pintér Sándor elmondta, hogy például azok számítanak illegális segítségnyújtóknak, akik mondjuk Belgrádban okostelefont adnak egy menekültnek, akiről tudják, hogy törvénytelenül készülnek belépni az országba, és a telefonban megtalálható olyan útvonalprogram, amely megmutatja, hogyan lehet eljutni például Svédországba.

A másik törvény az illegális migráció támogatásában résztvevő szervezeteket adatszolgáltatásra kötelezi, amit a bíróságnál kell elvégezni. Transzparens nyilvántartást ígér Pintér.

S végül a harmadik törvény azzal a helyzettel  foglalkozik, amikor nem anyagi eszközökkel, hanem személyes közreműködéssel segíti valaki elő az illegális bevándorlást. Az ő esetükben bevezetik az idegenrendészeti távolságtartást, a határtól számított 8 kilométeres távolságon belül, hogy megakadályozzák az ilyen személyek tevékenységét.

Kérdésre válaszolva a belügyminiszter azt mondta, hogy Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet, ezért egyelőre nem alkalmazzák vele szemben a távolságtartást.

Már holnap társadalmi vitára bocsátják a jogszabálycsomagot, amelynek szükségességét azzal indokolta Pintér, hogy több mint kétmillió magyar állampolgár helyeselte eddig a menekültügyben folytatott kormányzati politikát, de ez már nem elég, megelőzésként már többre van szükség.

Szintet lépett a kormány a civilek elleni harcban

Éppen egy évvel ezelőtt, 2017. január 10-én Németh Szilárd egy kemény felütéssel kezdte az évet. A Fidesz rezsibiztosként elhíresült alelnöke egy sajtótájékoztatón azt találta mondani, hogy el kell takarítani a Soros-birodalom álciviljeit.

Zárójel: ez az ember ugyanaz a Németh Szilárd, aki Népszabadság bezárásakor azt mondta a lap megszüntetéséről: épp ideje volt.

Zárójel bezárva.

Ha Németh Szilárd a saját ujjából szopta volna a civilekkel kapcsolatos otrombaságát, röhögtünk volna rajta. De vidámságra egy évvel ezelőtt sem volt okunk, mert tudvalevő volt már akkor is, hogy a Fideszben semmi nem történhet Orbán Viktor tudta és beleegyezése nélkül. Németh Szilárd saját hatáskörében még az orrát sem merné kifújni, krákogni is csak Orbán engedélyével szokott. Ha takarításról beszél, akkor biztosak lehettünk benne, hogy lesz hozzá seprű, lapát és tisztítószer.

Azért egy évvel ezelőtt ez még kínos volt. Érezhette ezt a kormány is, mert maga a miniszterelnök igyekezett finomítani Németh meglehetősen ijesztő megszólalását. Két nappal később Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában már azt mondta, hogy a kormány nem akarja eltakarítani a civil szervezeteket, de a magyar embereknek minden közéleti szereplőről joguk van tudni, hogy kicsoda, és honnan kapja a pénzét. Vagyis, Orbán szerint legalábbis, a magyar embereknek ez a legnagyobb problémájuk, és ezért kórusban követelik, hogy mondják meg nekik, honnan van pénzük a civil szervezeteknek.

Rosszat sejtettünk és nem véletlenül. Előbb a pécsi, majd a debreceni polgármester hirdetett civilellenes programot: felszólították városuk lakóit, hogy ne adják bérbe irodáikat és lakásaikat a civil szervezeteknek. A múlt héten pedig Szita Károly kaposvári polgármester konferenciát hívott össze, amelyen közös fellépést sürgetett a megyei jogú városok polgármestereitől a Soros által támogatott civilek ellen. Persze, ez is egyelőre megírt, fölülről vezérelt forgatókönyv szerint történt.

Legújabban itt van nekünk Kovács Zoltán kormányszóvivő. Aki nem mellesleg 1994 és 1995 között Soros-ösztöndíjjal Oxfordban a The Queen’s College-ban tanult, egyébként pedig a CEU-n diplomázott. A Financial Times szólaltatta meg Kovács Zoltánt a civilekkel kapcsolatban, aki nem kertelt: szerinte a kormány és a Nyílt Társadalom Alapítványok között két ellentétes demokráciafelfogás miatt van vita. „Mr. Soros azt hiszi, hogy a civil társadalom feladata, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat” – mondta Kovács, aki szerint csak a választott képviselők politizálhatnak legitim módon.

Kovács Zoltán tehát szintet lépett, vagyis, ideológiával töltötte meg, amit Németh Szilárd a maga tagolatlan módján próbált kommunikálni. Jelesül azt, hogy a civileknek nem az a dolguk, hogy ellenőrizzék a hatalmat. A civileknek nem kell ellenőrizniük a kormányt, az a dolguk, hogy csöndben legyenek, ne szóljanak bele semmibe, különösen akkor kussoljanak, ha lopást látnak, vagy jogsértést tapasztalnak.

Ha nem lennének a civilek, akik időnként a hatalomnak kellemetlenkednek, akkor nem vegzálná őket senki. Fogd be a szád, ha velem beszélsz! És akkor béke lesz és nyugalom, ameddig a szem ellát.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!