Gulyás Gergely miniszter tulajdonképpen tiszteletet érdemel, amiért ezt elmondja a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján, és nem neveti el magát. Hogy Orbán ezt már többször elmondta, azt tudjuk, de hát Orbánnál, mint tudjuk, nem arra kell figyelni, amit mond. Ezek szerint Gulyásnál sem?
Hogy is mondta csütörtökön?
„Magyarország az Európai Unióból érkező források tekintetében mintegy nettó négymilliárd eurót kap évente, és körülbelül hatmilliárd euró hasznot visznek ki Magyarországról az európai uniós cégek. Ezt csupán azért mondjuk, hogy nem arról van szó, amit különösen az ellenzéki pártok megszólalásai sugallnak, hogy Magyarország valamilyen könyöradományt, támogatást, juttatást kap az Európai Uniótól. Kölcsönös érdekek alapján fogadtuk el eddig is az európai uniós költségvetéseket, kölcsönös érdekek alapján döntöttünk úgy a rendszerváltoztatást követően, hogy az Európai Unióhoz csatlakozunk. Az Európai Unió gazdagabb tagállamai cégeiken keresztül jelentős hasznot visznek ki ebből az országból. Kétségkívül hoznak is ide modern technológiát, munkakultúrát. Úgy gondoljuk, hogy ez egy kölcsönösen előnyös, nyertes szituáció. Ahhoz, hogy ez így maradjon, a jelenlegi szabályokat kell fenntartani, és a status quot kell megőrizni.
Senkinek semmivel nem tartozunk azért, hogy az Európai Unióból is forrásokhoz juthatunk. Az a mi pénzünk, nekünk járó pénz minden feltételtől teljesen függetlenül.
A feltétel az a közös piac volt, az hogy ma az Európai Unió egy olyan egységes piacot jelent, ahol a tőkeerősebb cégek számára nyilvánvalóan a versenyfeltételek azáltal, hogy vámhatárok nincsenek, lényegesen kedvezőbbek.”
Ez az, amit Orbán keresetlen egyszerűséggel úgy szokott fogalmazni, hogy megnyitottuk nekik a piacainkat, és ennek ellenében kapjuk a pénzt, ami ezért nekünk jár, ez a mi pénzünk. Ahogy a múlt pénteken mondta, a magyarok pénze, amit nem vehet el senki.
Ezt nyilván nekünk, magyaroknak mondja Orbán is, Gulyás is.
Mert a német, osztrák, svéd vagy dán adófizetőnek hiába is mondaná, nem fogadnák el, és csak felháborodnának rajta. Hogy megnyitottuk a piacainkat? Igen, amikor beléptünk az Unióba. Ők viszont,
az EU tagországai már egy jó évtizeddel korábban, már a társulási szerződés megkötésekor egyoldalúan megnyitották előttünk a piacukat.
Ezt valahogy Orbán nem emlegeti. Pedig pontosan tudja ő is. Az, hogy a befektető multinacionális vállalatok profitot visznek ki, a tőkekivitel természetes velejárója, ahogy a szomszéd országokban befektető magyar vállalatok is hoznak ki onnan profitot, de ezt a magyar állam nem kompenzálja oda irányuló költségvetési támogatással. Ez az érvelés bizony sántít. Valamiért sem a Project Syndicate-nak küldött válaszcikkében, sem a Zeitnek adott interjúiban nem szerepel ez az érv. Csak annyit állít, hogy nem helyesli a pénzbeli támogatások és a jogállamiság összekapcsolását.
Érdekes, a júliusi EU-csúcs előtt még azt fogadtatta el feltételként a magyar parlamenttel, hogy a német elnökség zárja le a hetes cikkely szerinti eljárást. Most meg azt mondja, hogy ne a pénzeket kössék a jogállamisághoz, hanem a jogállamisággal csak a hetes cikkely szerinti eljárásban foglalkozzanak. Ezt adta elő csütörtökön Gulyás is:
„A lisszaboni szerződés tartalmazza a hetes cikkely szerinti eljárást. Hogyha valóban jogállamisági kérdések vannak, akkor ennek az eljárásnak a keretében lehet azokat tisztázni.”
Most már nem is fontos annak lezárása? Nem, mert míg a költségvetés és az újraindítási alap jogállamisági feltételeiről elég a Tanácsban a minősített többség, a hetes cikkely szerinti eljárást egyetlen másik tagállam vétója is megakadályozhatja, tehát a lengyel illetve magyar kormány kölcsönösen megakadályozhatja, hogy a másikkal szemben érvényesítsék a szankciót.
Lássuk be tehát, hogy nem kis teljesítmény, hogy Gulyás képes volt ezt komoly képpel végigmondani. Nekünk meg marad a szégyen, hogy ilyen kormányunk van. És nemcsak ez, de tehetetlenül kell néznünk, ahogy szoktatják az országot az EU-val való szakításhoz.
