Kitiltották a civil szervezeteket a börtönökből – FRISSÍTVE

0
1125

A Független Hírügynökség információi szerint kitiltották a civil szervezetek egy részét a magyarországi börtönökből.

Úgy tudjuk, egy új rendelkezés szerint a civil szervezetek egy része semmilyen programot, tevékenységet nem folytathatnak a börtönökben, az eddigi szerződéseiket is felbontották.

Információink szerint

a rendelkezés a legnagyobb szervezetek egy részére is vonatkozik,

így például a Máltai Szeretetszolgálatra.

A börtönprogramját hosszú idő óta folytató Magyar Helsinki Bizottságnál megerősítették információnkat, miszerint őket is kitiltották, de többet egyelőre nem tudtak mondani.

A Magyar Vöröskereszt nem érintett ebben a tiltásban – tudtuk meg.

„A Magyar Vöröskereszt továbbra is jelen van a BV intezményekben és végez segitő tevékenységet. Adományokat viszünk szükség szerint, véradásokat szervezünk a dolgozók körében, illetve elsősegély-felkészítést is tartunk néhány helyen. Ezzel párhuzamosan megújítjuk a BV intézményekkel korábban kötött együttműködési megállapodásainkat” – mondta el a FüHü megkeresésére Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.

A további fejleményekről itt olvashat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .