Kezdőlap Világ Oldal 312

Világ

Kína ideküldi, a németek megveszik – innen ruházkodunk

A németek a legnagyobb felvevői a ruhaimportnak, amelynek fő szállítója Kína. A nem meglepő adat mellett azért érdekes, hogy számottevő kivitel is zajlik az EU-ból, bár háromnegyede a többi tagállamba kerül.

Tavaly 166 milliárd euró (53 ezer milliárd forint, több, mint a teljes magyar éves GDP) értékű ruha érkezett az EU-ba, amelynek 51 százaléka a közösségen kívülről származott – derül ki az Eurostat friss adatsorából. Ez öt év alatt 25 százalékos növekedés.

A németek veszik…

Noha a közvélekedés szerint a fejlett gazdaságokban jobbadán már kipusztult a ruházati ipar, a számok mégis azt mutatják, hogy nem így van. Tavaly 116 milliárd euró (37 ezer milliárd forint) értékben exportáltak ilyen cikkeket az unióból, de ennek 77 százaléka egymás közt talált vevőre. Itt 2013 óta 36 százalék a kivitel gyarapodása.

Az EU-n kívüli ruházati import első számú felvevőpiaca Németország, 2018-ban 17 millió euró értékben. Vagyis

több, mint minden ötödik eurónyi ruhatermék a közösség vezető gazdaságába került.

Őket követi Nagy-Britannia (15 százalék), Spanyolország (14) és Franciaország (12 százalék).

… a kínaiak szállítják

A nem uniós országokból érkező ruhák importja – nem meglepően – főként Kínából származott (27 milliárd euró, a behozatal 32 százaléka). Jóval lemaradva Banglades (19 százalék), Törökország (12), India (6), Kambodzsa (5), Vietnám (4), Marokkó és Pakisztán (egyaránt 3 százalék).

Az EU-s ruhaexport tehát javarészt „házon belül” zajlik. Az ezen kívüli export mezőnyét Olaszország vezeti, amely a közösségen kívüli kivitel 36 százalékát mondhatta magáénak tavaly (miközben a behozatali rangsor vége felé található 9 százalékkal). Ennek kevesebb, mint fele a németeké és a spanyoloké, a franciáké már csak 12 százalék.

Frissítve!! – Újabb robbanás Srí Lankán, már 290 halottja van a merényleteknek

0

290-re emelkedett a Srí Lanka-i templomok és szállodák elleni merényletek halottainak száma – közölte a rendőrség szóvivője. A sebesültek száma továbbra is mintegy ötszáz.

A legfrissebb adatok szerint a halottak közül 36 külföldi, de sok áldozatot még nem azonosítottak. A sajtó értesülései szerint brit, amerikai, török, indiai, kínai, dán, holland és portugál állampolgárokról van szó. Magyar áldozatról nem tudni.

Dánia leggazdagabb emberének három gyereke is meghalt Srí Lankán. Anders Holch Povlsen négy gyereke az országban nyaralt a húsvéti szünet alatt.

A hatóságok már 24 gyanúsítottat vettek őrizetbe, úgy tudni, hogy helyi állampolgárok.

A templomokban és hotelekben csaknem egyszerre végrehajtott hat támadást hét öngyilkos merénylő követte el – közölte egy kormányzati igazságügyi orvosszakértő.

Újabb robbanás

Hatástalanítása közben robbant fel egy autóba rejtett pokolgép egy Srí Lanka-i katolikus templomnál. Egy férfit letartóztattak a rendőrök a templom előtt.

A colombói buszállomáson 87 (!) pokolgépet találtak a rendőrök.

Az őrizetbe vett gyanúsítottak mind egy helyi szélsőséges muszlim banda tagjai – ezt a Srí Lanka-i kormány egyik muszlim tagja jelentette be. Ez azt is jelentheti, hogy nem egy nemzetközi szervezet tagjai.

A hírszerzés hibázott

Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök megerősítette azt a korábbi információt, hogy a hírszerzésnek voltak értesülései a lehetséges merényletekről. Szerinte a kormány minderről nem tudott. Azt ki fogják vizsgálni, miért nem tettek semmit a hatóságok az előzetes értesülések alapján. Sziriszena elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.

A hatóságok attól tartanak, hogy a merényletek miatt ismét fellángol a felekezetek közötti erőszak. Az este már gyújtóbombát dobtak egy mecsetre és két olyan üzletre, amelynek muszlimok a tulajdonosai.

A kijárási tilalmat már feloldották, de a közösségi média és az üzenetküldő szolgáltatások még mindig ki vannak kapcsolva Srí Lankán. A nagyobb szállodák és a fontosabb kereskedelmi intézmények környékén katonák felügyelik a rendet.

A nyolc robbantás mindegyike templomok és szállodák ellen irányult. Többségük öngyilkos merénylet volt, amit a védelmi miniszter szerint vallási szélsőségesek követtek el.

Előzmények >>>

No comment… – Lengyel magyar két jóbarát?

A velünk élő antiszemitizmus. Húsvét alkalmából egy dél-lengyelországi kisvárosban “zsidó bábut” (Júdás 2019 felirattal) égettek el.

Never Again? – Polish crowd beat, burn Jewish stereotypical doll on Passover eve

As Christians mark the weekend of Easter and Jews celebrate Passover, anti-Semitic residents of the town of Pruchnik in southern Poland beat and burned a doll made to represent a Jew with stereotypical features. https://wp.me/p9XqAk-qXU

Közzétette: Behind the News – Stand with Israel – – 2019. április 21., vasárnap

facebook
facebook

Történelme során először zsidó elnököt választhat Ukrajna

0

A 41 éves Volodimir Zelensky az esélyes az elnökválasztáson Ukrajnában, ahol az antiszemita pogromok évszázadokon át jellemezték az ország viharos történelmét. A zsidó színész Ukrajna elnökét alakítja a televízióban, ahol rendkívül népszerű lett a korrupt hatalom bírálatával. Volodimir Zelensky azt ígéri a választóknak: szétzúzza a korrupt rendszert, mely a függetlenség kikiáltása óta akadályozza az ország fejlődését.

Ezt persze könnyebb kijelenteni mint végrehajtani, hiszen Ukrajna korrupt oligarchák kezében van – mint amilyen Petro Porosenko ukrán elnök.

A zsidó kérdés immár nem kérdés Ukrajnában

 
Ezt állapítja meg a Haaretz című baloldali portál amikor Volodimir Zelensky elnöki esélyeit méltatja. A helyzet ugyanis az, hogy már alig élnek zsidók Ukrajnában, ahol évszázadokon keresztül jelentős kisebbséget alkottak. Odessza, mely a cári birodalom zsidó kultúrájának egyik központja volt, szinte teljesen elveszítette zsidó lakosságát. Csak az öregek maradtak otthon. Aki tehette az kivándorolt Izraelbe, az Egyesült Államokba vagy Európába. Persze nemcsak a zsidók vándorolnak ki Ukrajnából hanem szinte mindenki: havonta százezer fővel csökken az ország lakossága. A helyzet kilátástalan …
 

Putyin a nagy nyertes

 
Ezt állapítja meg a Politico című portál amikor Ukrajna választási helyzetét elemzi. Az oroszok, akik annektálták a Krím félszigetet és befolyásuk alatt tartják Ukrajna keleti, orosz többségű részét, arra törekszenek, hogy Kijevben ne legyen komoly határozatképes vezetés. Egy, a politikában járatlan zsidó színész megválasztása az elnöki posztra, sebezhetővé teszi Ukrajnát, mely amúgyis az orosz hibrid hadviselés kisérleti terepe. Történelme során először választhat zsidó elnököt Ukrajna, de a korrupt elit mindenképp megmarad és vele a csendes reménytelenség: akárki lesz is az államfő – a nép életszínvonala stagnál vagy esetleg még csökkenhet is …

Az FBI letartóztatta egy migráns vadász  fegyveres milícia vezérét

0

A 69 éves Larry Hopkins a United Constitutional Patriots (Egyesült Alkotmányos Hazafiak) szervezetének vezetője. Az FBI azon az alapon fogta el Új Mexikóban, hogy illegálisan sok fegyvert és lőszert halmozott fel. Új Mexikó állam főügyésze üdvözölte az FBI lépését. A fegyveres milícia főnöke, aki a Johnny Horton nevet is használta, a migránsok ellen szervezte meg csapatát a határ közelében.

Vadásztak az illegális határátlépőkre, akik közül számtalan kisgyerek is volt. A migránsokat fegyverrel megállásra kényszerítették, majd pedig értesítették a határőrséget. A milíciának erre semmiféle törvényes felhatalmazása nem volt, de Trump elnök migráns ellenes politikája kedvező hátszelet biztosított a számukra.

I said la Palomas…. I meant we were in between Columbus N.M. and Santa Teresa N.M. We drove the whole way (approx. 65) miles and saw 1 dept.of homeland security driving on the going the other way and 1 BP sitting on the side of the road. Kip, Steve, Debra Kimberly Kim Johnny Greg Myra Debi Susan Holtzclaw PLEASE EVERYONE… SHARE!!!! N.M. GOV. IS NOT ALLOWING MILITARY INTO OUR STATE… WE ARE SITTING DUCKS!

Közzétette: Debbie Collins Farnsworth – 2018. november 16., péntek

Az USA elnöke olyan kerítést szeretne, mely végig húzódik az Egyesült Államok és Mexikó határán. Ez hatalmas összeget emésztene fel, ezért az ellenzéki demokraták nem támogatják az elképzelést. Latin Amerikából évtizedek óta érkeznek konvojok a mexikói határra, hogy onnan elérjék az Egyesült Államokat. Trump igyekszik a minimálisra csökkenteni az illegális bevándorlást, és a fegyveres milíciák ebben segítik. De senki sem veheti a saját kezébe a törvényt: ezért tartóztatták le az egyik ilyen migráns vadász milícia főnökét Új Mexikóban.

Frissítve!! – Húsvéti merényletsorozat Sri Lankán – Nyolc ember őrizetben

0

Nyolc embert vettek őrizetbe vasárnap Colombóban, egy házkutatás közben három rendőr életét vesztette – közölték a Srí Lanka-i hatóságok. Az akciókról nem közölt részleteket a rendőrség.

Friss! – Újabb két robbanás rázta meg Sri Lankát. A rendőrség kijárási tilalmat rendelt el. Már több mint 200 áldozata van a merényletsorozatnak.

Robbanás történt a húsvéti szertartás alatt Srí Lankán három katolikus templomnál és három drága szállodánál. Legalább 200 ember – köztük sok külföldi – életét vesztette, a sebesültek száma pedig eléri a ötszázat.

A rendőrség szerint hat merénylet egy időben történt, olyan helyeken, ahol sok a turista.

A fővárosban, Colombóban, a Kochchikade katolikus templomban és három szállodában robbantottak. A közeli Negombo és Batticaloa városában a templomoknál követtek el merényletet.

Legkevesebb 200 ember meghalt amikor nyolc merényletet követtek el az istentiszteletek idején. A sebesültek száma több mint ötszáz. 35 külföldi halott is lehet, magyar áldozatról nem tud a külügy. Az Anadolu török állami hírügynökség két török állampolgár haláláról tud eddig. A brit külügyminisztérium öt brit állampolgár halálát erősítette meg.

A szigetországban a rendőrség számított arra, hogy iszlamista csoportok akciókat hajtanak végre Húsvét idején. Tíz napja a rendőrfőnök éberségre intette csapatait, mert a hírszerzők azt jelezték: akció készül a keresztények és a külföldiek ellen Húsvét alkalmából. India nagykövetsége is a lehetséges célpontok között volt a rendőrség értesülései szerint.

A templomokban a húsvétvasárnapi mise miatt sokan voltak, a szállodáknál pedig sok külföldi halhatott meg. A robbantások időzítése egyértelműen annak a jele, hogy a merénylők a lehető legtöbb áldozatot akarták megölni.

Eddig senki nem vállalta a merényleteket. Az ország miniszterelnöke szerint vallási szélsőségesek állnak a terrorakció mögött.

Forrás: Twitter

A Srí Lanka-i elnök arra kérte a lakosságot, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, és segítsék a hatóságok munkáját. A kormány válságértekezletet tart.

Az egyik miniszter, Harsha de Silva, miután a helyszínre látogatott, azt írta a Twitteren, hogy szörnyű a látvány, rengeteg testdarabot látott mindenfelé szétszóródva. Arról is írt, hogy a kormány minden szükséges biztonsági intézkedést meghozott.

A rengeteg sebesült híre miatt rengetegen rohantak a véradó központokba, akkora a tömeg és olyan hosszúak a sorok, hogy a véradók egy részét hazaküldték.

Srí Lanka, korábbi nevén Ceylon egy szigeten helyezkedik el Indiától délre. A 21 milliós lakosság 74 százaléka szingaléz, 18 százaléka a tamil népcsoporthoz tartozik. 7 százaléka ceyloni mór, 1 százaléka pedig egyéb népcsoportokhoz tartozik. Az emberek 70 százaléka buddhista, 12 százaléka hindu, 10 százaléka muszlim és 8 százaléka keresztény. A katolikus vallásnak híd szerepe van, mert a többségben lévő szingalézok és a kisebbségben lévő tamilok között is gyakorolják ezt a vallást.

A vallási és etnikai megosztottság miatt 26 évig polgárháború volt az országban a kormány fegyveres erői és a tamil szeparatisták között.

Sri Lankán brutális polgárháború folyt, melyet a szingaléz kormányzat folytatott a tamil kisebbséggel szemben. A tamil tigrisek gerilla szervezetet leverték, a lázadást elfojtották. A tamilok Indiából kerültek Sri Lankara a brit birodalmi időkben. Az indiai tamilok támogatták a felkelést Sri Lankan. Amikor Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök nem vállalta fel a felkelés támogatást, ezért az életével kellett fizetnie. Indiában nemrég engedték szabadon azokat a merénylőket, akik végeztek az indiai miniszterelnökkel.

A szingaléz-tamil ellentéteknek vallási színezete is van: a szingalézek többsége buddhista míg a tamilok jórésze muzulmán. Mindkét közösségnek vannak keresztény tagjai is.

A 2009-ben záruló harcokban 100 ezer ember vesztette életét.

Srí Lanka egyik fő bevételi forrása a turizmus, a merényletek miatt az ország gazdasága visszaeshet.

Marine Le Pen is csatlakozik a szélsőjobb szövetséghez

0

Szívből üdvözöljük Marine Le Pen asszony döntését – jelentette be Twitteren Matteo Salvini olasz miniszterelnök helyettes és belügyminiszter. Korábban Franciaországban a két szélsőjobboldali politikus szövetséget kötött egymással, de Marine Le Pen asszony nem ment el Milánóba, ahol Matteo Salvini meghirdette az új szélsőjobboldali mozgalmat, melynek célja: a legerősebb frakcióvá válni az Európai parlamentben a májusi választások után.

Jelenleg a szélsőjobboldali pártok három különböző frakcióban üldögélnek az Európai parlamentben, de hogyha egyesítik az erőiket, akkor jelentős befolyásra tehetnek szert. Salvini pártja, a Liga jelenleg az első helyen áll Itáliában, Marine Le Pen asszony mozgalma Franciaországban a második Emmanuel Macron elnök szervezete mögött. Németországban az Alternative für Deutschland máris az ellenzék legfőbb ereje a Bundestagban. Ausztriában a Szabadságpárt a kormány koalició tagja.

Kaczynski dilemmája

Hiányzik még a PiS, amely Lengyelország első pártja. Jaroslaw Kaczynski és Matteo Salvini már szövetséget kötött, de a PiS mégsem ment el Milánóba, mert a lengyeleknek nem tetszik, hogy Putyin orosz elnök támogatja a szélsőjobb szövetséget.

Orbán Viktor az európai választások után dönt

A Fideszt az Európai parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt felfüggesztette. Az Európai Néppárt ugyanis a liberálisokkal, a baloldallal és a zöldekkel együtt akar létrehozni egy európai centrumot. A liberálisok, a baloldal és a zöldek számára a Fidesz és személyesen Orbán Viktor nem számít elfogadható partnernek. A magyar miniszterelnök döntés előtt áll éppúgy mint az Európai Néppárt. A választások után kiderül: ki számolt jól? Ami tény: egyre többen lépnek be a szélsőjobb szövetségbe, melyet Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter szervez – Putyin atyai támogatásával.

Az EU, a fejőstehén

0

Délkelet-Európában az uniós tagság nagyon is jól látható: alig épül híd, utca, iskola, kék zászló nélkül, sárga csillagokkal. Az EU milliárdokkal támogatja a projekteket – hangzott el a ZDF csaknem harminc perces dokumentumfilmjében.

A pénz nagy részét a mezőgazdaságra, a strukturális fejlesztésekre, a szociális és oktatási projektekre nyújtja az Unió. De olyanok, mint Andrej Babis, Orbán Viktor és Liviu Dragnea is arra használják az uniós forrásokat, hogy saját hatalmukat erősítse, bővítse. Ezzel az EU közvetetten támogatja az európai autokratákat.

A „ZDFzoom” készítői, a három országon keresztüli utazáson, Britta Hilpert és Eva Schiller azt vizsgálták, hogyan használták az uralkodó politikusok az uniós forrásokat magukra, a pálya szélén vagy a jogszerűségen túl. Magyarországon például a jobboldali populista, Orbán Viktor csak környezetének osztja szét az uniós pénzeket. Csak és kizárólag ők nyernek, és ebből finanszírozzák a politikai célokat szolgáló média birodalmukat is. Ahogy a Cseh Köztársaságban, Andrej Babis, a liberális miniszterelnök, az egyik leggazdagabb ember az országában, csak személyes hasznát támogatja és bővíti. Romániában, a szociáldemokrata pártvezető, Liviu Dragnea a szegények legszegényebbjeitől származó uniós forrásokat vonja el pártja bázisára átirányítva.

Az EU-ban mindenekelőtt maguknak a tagállamoknak kell szervezniük és ellenőrizniük a pénzeszközök elosztását – de ha egy ország kormánya nem érdekelt abban, hogy magát alávesse szigorú ellenőrzésnek, akkor nehéz lesz. „Nem tudunk sokat tenni ezzel kapcsolatban” – mondja Ingeborg Gräßle, a Parlament hosszú távú költségvetés-ellenőrzője. „Ezzel az EU elősegíti ezekben az országokban a demokrácia lebontását is” – mondta Gräßle. Ezért van szükség sürgősen az európai ügyészségre. Az uniós költségvetésért felelős biztos, Günther Oettinger követeli, hogy a jogállamiságot az uniós finanszírozás feltételeként biztosítsák. A jogállamiság csökkentése pénzügyi elvonással járna, de ennek megszavazásához  egyhangú döntésre lenne szükség, amit ezek a populista kormányok megakadályoznak.

Hozhat-e szavazatokat a Notre Dame leégése?

0

Orbán Viktor magyar miniszterelnök tíz nappal a Notre Dame lángjai előtt meghirdette a keresztény civilizáció védelmét – írja a londoni Guardian-ben Natalie Nougayrède francia újságírónő.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig egy televíziós interjúban, melyet teljes egészében húsvét hétfőn sugároznak, arra használja fel a Notre Dame katasztrófáját, hogy bírálja a nyugati világ elfordulását a szakrális értékektől. Tragikus szimbólumnak nevezi a híres katedrális leégését, „melyért a franciák egyházellenes politikája is felelős”.

Az érintett franciák?

Marine Le Pen asszony, a francia szélsőjobb vezére egyáltalán nem így reagált: Macron elnökhöz hasonlóan dicsérte a tűzoltókat és nem adott elő semmilyen összeesküvés elméletet arról, hogy szándékos gyújtogatás történt volna. Párizs ügyésze szerint valószínűleg rövidzárlat okozta a tüzet a Notre Dame-ban hétfőn este. Persze Marine Le Pen asszony elvált és távolról sem tart olyan szoros kapcsolatot a ókatolikus mozgalmakkal mint édesapja, Jean-Marie Le Pen.

 Jó, de akkor legalább a holland szélsőjobb.

A holland szélsőjobb vezére hasonlóképp igyekszik elhatárolni magát a katolikus konzervatívoktól. Geert Wilders kiáll az 1968-as eszmék mellett, melyeket Orbán Viktor magyar miniszterelnök annyira kárhoztat. Kiáll a meleg házasság mellett is, mely tabu téma a nemzeti és keresztény elvekre hivatkozó szélsőjobb köreiben Európa keleti felében.

Az európai szélsőjobboldalt egyesítő nagy téma az iszlám ellenesség. Ebben Marine Le Pen, Geert Wilders, Matteo Salvini vagy Orbán Viktor teljes mértékben egyetért.

Végre, a német AfD!

Alice Weidel, az Alternative für Deutschland frakció vezetője még tovább ment: besorolta a Notre Dame leégését a keresztény ellenes cselekedetek sorába! Bár semmilyen bizonyíték nincsen arra, hogy az iszlamista szervezeteknek bármilyen közük is lett volna a tűzvészhez, de a szélsőjobboldali párt társ elnökasszonya kimondatlanul is őket vádolja.

És az olaszok?

Matteo Salvini Milánóban épp ezen az alapon akarta egyesíteni a szélsőjobboldali erőket. Csakhogy neki az a problémája, hogy Ferenc pápa a migráns kérdésben homlokegyenest ellenkező nézeteket vall mint a szélsőjobboldal Itáliában és másutt Európában.

Még kínosabb azonban az, amit az olasz sajtó írt meg Matteo Salviniről amikor azt vizsgálta meg, hogy miért is lett néhány év alatt a Liga egyik meglehetősen névtelen vezetője az európai szélsőjobb potenciális vezére? A milánói összejövetel alkalmából feltűnt a lengyel PiS távolléte pedig Jaroslaw Kaczynski pártja kiváló kapcsolatokat ápol a meglehetősen konzervatív katolikus egyházzal Lengyelországban, és a migráns kérdésben éppúgy szemben áll Brüsszellel, mint Magyarország miniszterelnöke.

Aktivisták terjesztik a holokauszt túlélők visszaemlékezéseit az iskolákban

0

Erna de Vriesnek nem kellett volna Auschwitzba kerülnie hiszen csak félzsidónak minősült a náci faji törvények szerint. Csakhogy özvegy édesanyja zsidó volt, és a lánya nem akarta őt magára hagyni. Így együtt deportáltak őket abba a haláltáborba, ahol a nácik több mint egymillió embert öltek meg – döntő többségükben zsidókat.

“Tudtam, hogy az édesanyám sohasem jut ki élve Auschwitzból”- mondja Erna de Vries azon a videón, melyet szorgos fiatal német aktivisták ma iskolákban terjesztenek. Erna de Vries ugyanis ma már 95 éves. Korábban maga ment el a fiatalokhoz, hogy személyesen számoljon be arról, hogy milyen is volt a holokauszt életközelben. Édesanyja biztatta erre:
”Neked Erna, túl kell ezt élned! Be kell számolnod arról, hogy mit tettek velünk!”- hangsúlyozta az anya, aki tudta: neki már nincsen sok hátra.

“A legnehezebb ez volt: elbúcsúzni az édesanyámtól abban a biztos tudatban, hogy soha többet nem látom őt!”- vallja a ma 95 éves Erna de Vries. Aki a kiszabadulása után újra kezdte az életét. Bár orvos szeretett volna lenni, de az auschwitzi évek miatt erről lemaradt. Így is ápolónő lett, sok emberen tudott segíteni. Boldog anya és nagyanya, aki Németország északi részén él.

A 29 éves Vanessa Eisenhardt holokauszt történész, aki a közszolgálati Deutsche Welle portálnak elmondta: rádöbbent arra, hogy a szemtanúk lassan kihalnak. Vagy annyira elgyengülnek, hogy már nem képesek tanúságot tenni. Ezért aktivista köröket szervezett, melyek összegyűjtik a még élők vallomásait. Ezeket a videókat azután bemutatják az iskolákban, ahol nagy hatást tesznek a diákokra, akik fogékonyak az emberi részletekre. Bayreuth-ban az iskolában sok középiskolás lány sírvafakadt amikor látta Erna de Vries videóját és azon búcsúját édesanyjától Auschwitzban. A lelkes német aktivista csoport most arra készül, hogy 30 olyan holokauszt túlélőt interjúvoljon meg, akik jelenleg Izraelben élnek. Ezeket a videókat is német iskolákban kívánják terjeszteni. A 95 éves Erna de Vries postaládájában pedig sok a köszönő levél a diákoktól, akik hálásak azért, hogy megosztotta velük tapasztalatait arról, hogy milyen is volt Auschwitzban élni és túlélni a holokauszt idején.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!