Kezdőlap Világ Oldal 307

Világ

A társalapító szerint fel kellene darabolni a céget

Chris Hughes, a Facebook társalapítója és Mark Zuckerberg (volt) barátja szerint a Facebook ma már olyan nagy és akkora, kezelhetetlen hatalma van, hogy az a demokráciát veszélyezteti.

A The New York Timesban közölt véleménycikkében Chris Hughes azt írja, Zuckerberg ma is olyan jó ember, mint a Harvardon volt, csak hát a Facebook túl nagyra nőtt, akkora hatalma van, hogy azt egyetlen ember nem tudja észszerűen kezelni. Ráadásul ekkora hatalom koncentrálása egyetlen ember kezében ellentmond az amerikai demokrácia elveinek. A Facebook irányító testületében Zuckerbergnek 60 százalék szavazata van, vagyis szilárd többsége, lényegében mindenről ő dönt, a testületnek igazából csak tanácsadó funkciója van. Miközben emberek milliárdjainak az életét befolyásolják.

Chris Hughes már haragszik Zuckerbergre, mert a közösségi oldalt működtető cég és a bevételek növelését a felhasználók adatbiztonságánál is fontosabbnak tartotta. Azt is aggasztónak nevezte, hogy Zuckerberg milyen emberekkel vette körül magát.

A volt társalapító hangsúlyozza, hogy a Facebook – és rajta keresztül Zuckerberg – döntő befolyással van az internet felhasználóira, gondolkodásmódjukra, politikai nézeteikre, a választások kimenetelére. Végső soron Zuckerberg dönthet arról, hogy ki mit láthat az üzenőfalon, kiktől kaphat üzenetet, és kikkel tarthat kapcsolatot.

A Facebook ugyanis egyeduralkodó a közösségi média piacon.

2,3 milliárd havonta aktív felhasználója van, a céghez tartozó WatsAppnak 1,6 milliárd, a Messengernek 1,3 milliárd és az Instagramnak 1 milliárd. A Facebook cégcsoport mellett egyedül a YouTube-nak van hasonló nagyságrendű, 1,9 milliárd havonta aktív felhasználója. Az amerikai felnőttek mintegy 70 százaléka használja a közösségi médiát, nagy többségük a Facebookot. Ha valaki el akarja hagyni a Facebookot, nem talál megfelelő alternatívát.

Forrás: NYT

Szerinte az amerikai hatóságok komoly hibát követtek el, amikor 2012-ben engedélyezték, hogy a Facebook felvásárolja a WatsAppot és az Instagramot, amelyek akkor a Facebook sarkában voltak, mert kifejezetten az okostelefonokra fejlesztették őket, miközben a Facebook akkor még ott gyengén szerepelt. Zuckerberg éppen ezért döntött a felvásárlásukról. A Facebook vetélytársainak viszont egyszerűen nincs elég pénzük, hogy megvegyék vagy utolérjék Zuckerberg cégét.

A piac tehát túlságosan koncentrált, Chris Hughes szerint ezért az amerikai államnak lépnie kell és hatósági trösztellenes intézkedéssel fel kell darabolnia a Facebook céget. Egy piaci versenyt újra lehetővé tevő helyzet nagyon hasznos lenne mindenki számára. Ezért azt javasolja, hogy az állam a kongresszus engedélyével hozzon létre egy új intézményt a tech cégek piacának szabályozására, a felhasználók adatainak a védelmére. Ha a közszolgák mindezt nem szabályozzák, a monopólium majd megteszi saját érdekei szerint.

Chris Hughes 15 éve Mark Zuckerberg barátjaként a Harvardon a Facebook társalapítója volt, de 10 éve már nem dolgozik a cégben.

Jövőlátó nooszkóp

Jósgép kéne most nekünk így, uniós választások előtt, kár, hogy olyan nincs. Illetve, csak egy volt, az is Vlagyimir Putyin 2016-ban kinevezett elnöki adminisztráció-vezetőjének, Andrej Vajnonak az ötlete alapján épült. Vagyis ő ezt állította, de még senki sem látta ezt a világcsodát, talán azért, mert körülbelül annyira létezik, mint a mindent járó malmocska.

De neve, az van neki, úgy hívják, hogy nooszkóp.

Nem akármekkora hazugság, az már biztos.

Nézzük meg kicsit Vajno karrierjét – tipikusnak és töretlennek mondható, annak idején, kinevezésekor az Index részletes életrajzot közölt róla:

„Vajno elvégezte a káderképző MGIMO-t, angol és japán nyelvtudásával a tokiói orosz nagykövetségre került. Öt év után, 2001-ben ment vissza Moszkvába, 2003-ben vették át az elnöki adminisztráció protokoll-osztályára, amelynek a következő évben már helyettes vezetője lett.

2008-ban Putyin átnyergelt a kormányfői posztra, Vajnót vitte magával, és megtette a kormányfői apparátus protokoll-osztályának vezetőjévé és miniszteri rangot adva kinevezte az kormányfői apparátus helyettes vezetőjének is. 2012-ben az ismét elnök Putyin megint csak magával vitte a Kremlbe. Vajno ismerői a diplomata megbízhatóságát, összeszedettségét, technokrata mentalitását, a napi politikától való távolságtartását emelték ki.

Az elnöki adminisztráció feladata az elnöki rendeletek, törvényjavaslatok előkészítése, kidolgozza az elnöki beszédet, ellenőrzi az elnöki utasítások végrehajtását, rajta keresztül lép kapcsolatba az államfő az állami intézményekkel. A pozíció mindenképp bizalmi, egyesek szerint Putyin már az új, minden tekintetben hozzá kötődő technokrata generáció kinevelésén dolgozva emelte magas posztra Vajnót, aki egyfajta párhuzamos kormány, azaz az elnöki megbízottak munkájának elemzését is ellátja…”

Azt látjuk tehát, hogy honnét jött, azt is, hová tart, nem volna neki szüksége áltudományokra, mindenféle hókuszpókuszra, ez csak a saját hobbija, megszállottsága lehet, mint Széles Gábornak az örökmozgó és az antigravitáció.

De hát mi is akar lenni ez az egész nooszkóp?

Egyszer volt, hol nem volt egy Vlagyimir Vernadszkij nevű cári akadémikus, majd Sztálin-díjas gondolkodó, a biogeokémia megalkotója. Szerinte a nooszféra a bioszféra legfelső foka, ahol az emberi társadalom és a természet kölcsönhatásban vannak, és ahol a fő alakító erőt az emberi értelem adja. Magyarul, ha megfelelő ember gondol erősen valamit, az valóra válik. Sőt, „A nooszkóp az élet anyaggá válásának pillanatát jelző kód, ahogy a térből átlép az időbe. A kód eredménye: az élet harmonizálása. A közeljövőben az idő formálói meghatározhatják az irányt azon útmutatás alapján, amelyet a szuperelit fog kidolgozni a nooszkópra támaszkodva.” Legalábbis Andrej Vajno, Viktor Szarajev és Anton Koblakov szerint, akik hárman jegyeztették be ezt a találmányt pár évvel ezelőtt.

Nem kell sokat nézni ezt a halandzsát, hogy rájöjjünk: semmi értelme. Ilyen készülék nem létezik, nem is létezhet. Még a legközelebb hozzá egy szuperszámítógép állna, ami a komplex folyamatok nagy pontosságú elemzésével készít prognózisokat, de olyan már eddig is volt, és nagyon rossz hatásfokkal működött. Igazából megjósolni semmit, de semmit nem lehet, még az időjárást sem vagyunk képesek pontosan előre látni, hát akkor hogy elemezhetnénk egy olyan, minimum hétmilliárd változós folyamatot, mint az emberiség sorsa?

A jövő ismerete és a belébabrálás persze gyakorlatilag mindenhatóvá tenne bárkit, ha lehetséges volna, de hát nem az: ez tulajdonképpen Aladdin csodalámpája, csak modernizált változatban, chip van benne, nem dzsinn.

No, de lásuk csak, hogy jön ez Putyinhoz? Az eurázsiai gondolat (ami Putyin hivatalos ideológiája) a kulcs. Ennek ugyanis az egyik fő zászlóvivője Georgij Vlagymirovics Vernadszkij volt, ha ismerős a név, ne tessenek csodálkozni: a nooszférás Vernadszkij úr, vagyis elvtárs fia. De mit mondott? Lássuk Szili Sándor tanulmányának alapján!

„Az „eurázsiaiaság (oroszul – jevrazijsztvo) az 1917 októbere után emigrációba kényszerült orosz értelmiség ifjabb nemzedékeit rövidebb-hosszabb időre rabul ejtő, nonkonformista világnézet, politikai ideológia és mozgalom volt, amely az 1920-as években élte fénykorát. Radikálisan szembefordult a nemzeti múlt európai hagyományaival és kommunista jelenével. Követői egy pravoszláv valláserkölcsi alapokon nyugvó, az egykori cári birodalom keleti szláv népeinek, valamint finnugor, türk, mongol, paleoázsiai, kaukázusi etnikai kisebbségeinek kultúráját harmonikusan ötvöző, autochton civilizációról ábrándoztak, amit Eurázsiának neveztek.”

Hát ez bizony nehezen férne össze Európával is, a demokráciával is, de Putyinnak pont megfelel, ügyesen előkotorta a könyvtárból: mintha csak rá szabták volna.

Akkor már érthető a nooszkóp is: ha a fiú ideológiáját elfogadták, miért ne építenék meg a papa gépecskéjét? Aztán hátha még működne is.

Persze, dehogy működne, olyan ez, mint a rügeni radarok, amiket Hitler az üreges Föld elméletének megfelelően állíttatott fel, nem mutattak azok semmit, csak a Holdat, azt is csak tiszta időben. Mese ez, legenda, csodalámpa.

Hiszen a gazdag és hatalmas emberek egy része kétségtelenül hajlamos hinni az áltudományoknak, láthatjuk idehaza is – csak az a baj, hogy a világ egyik vezető hatalmának a döntéshozó mechanizmusát nem lenne szabad hókuszpókuszra építeni.

Márpedig valami jósgépet állítólag építettek nooszkóp néven Oroszországban, csak nagyon titkosan, mert hivatalos információ nincs róla.

Valószínűleg megpróbálták használni is.

A világ jelenlegi állapotából ítélve teljesen működésképtelen, bár ahogy én a Nagy Oroszországot ismerem, ez ott huszadlagos szempont lesz. Hogy is mondta Tyutcsev?

„Oroszországot, ész, nem érted;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet –
Oroszországban hinni kell!”

Tulajdonképpen két dolgot tudok elképzelni.

Megépítették a nooszkópot, működésképtelen ugyan, de használják, ez magyarázná az elmúlt három év orosz külpolitikáját.

A második lehetőség rosszabb. Megépítették, nem működött, nekünk adták, hogy játsszunk vele és most mi használjuk.

Ez viszont Orbán Viktor mostani viselkedését magyarázná meg az uniós választási kampány folyamán.

Kómában Ukrajna legismertebb oknyomozó riportere

1

Vagyim Komarov nagy leleplezést ígért Facebook oldalán: egy olyan hang bejátszást, mely leleplezi a helyi kiskirályokat Cserkaszi városában. Lehet, hogy soha senki nem hallja már ezt a leleplező  hangbejátszást, mert az oknyomozó riporter jelenleg kómában van miután ismeretlenek agyba-főbe verték!

Korábban is volt már hasonló tapasztalata a bátor oknyomozó riporternek, aki főként az ingatlan ügyeket és az egészségügyi visszaéléseket próbálja meg leleplezni Ukrajnában, melyet Európa egyik legkorruptabb államának tartanak.

A nemrég megválasztott elnök, Volodimir Zelenszkij ugyan változást ígért ezen a téren, de nagy kérdés, hogy lesz-e ereje ehhez. „A legnagyobb probléma a tettesek büntetlensége!”- hangsúlyozta az eset kapcsán az ukrán újságíró szövetség elnöke. Aki elmondta, hogy idén ez már a 29-ik olyan eset amikor újságírókat bántalmaznak. Tavaly 86-ot számoltak össze oknyomozó újságírók megveréséből vagy épp meggyilkolásából.

A legvérlázítóbb eset Herszon városában történt: egy fiatal oknyomozó újságírónőt savval öntöttek le a nyílt utcán! Hosszas kórházi kezelés után Katerina Handzsuk meghalt. Semmiféle vizsgálat sem indult az ügyben mindaddig, amíg -a nemzetközi nyomás hatására – Ukrajna főügyésze maga vette kézbe az ügyet. A korrupt rendszer az ügyek eltussolásában érdekelt.

Ezt vették észre a választópolgárok is, akik nagy többséggel, egy kívülállót választottak meg Ukrajna államfőjének. Lesz-e elég ereje megváltoztatni a velejéig korrupt rendszert Volodimir Zelenszkijnek vagy tovább folyik az oknyomozó újságírók levadászása a csőd szélén tántorgó Ukrajnában ?!…

Donald Trump vállalkozónak egymilliárd dolláros vesztesége volt

Ez derül ki azokból az adóbevallásokból, melyeket az elnököt csak igen mérsékelten kedvelő New York Times megszerzett. Tíz év alatt /1985-1994/ Trump vállalkozásai összesen 1,17 milliárdos veszteséget mutattak ki!

Választási kampánya során Donald Trump azzal dicsekedett, hogy tizenhat éve nem fizetett adót. Most kiderült, hogy már korábban is ez volt a helyzet: a vizsgált tíz évből nyolc veszteséges volt. Nem is akármilyen veszteségek ezek: 1990-ben és 1991-ben 250 millió dolláros veszteséget mutattak ki Donald Trump adószakértői. Ebben a két évben ő volt az abszolút rekorder ezen a téren! Ez persze nem az a kép, amelyet önéletrajzában (Art of the Deal – az Üzletkötés művészete) Donald Trump önmagáról felvázolt.

De akkor miből élt Trump?

Az apjától örökölt vagyonból illetve bankok hiteleiből – állítja a New York Times. Csakhogy az amerikai bankok egy idő után kifogytak a türelemből és nem hiteleztek Trumpnak, aki viszont nem kívánta lejjebb adni luxus életszínvonalát. Európai bankokhoz fordult, melyek közül a Deutsche Bank igen készséges volt. Óriási hiteleket nyújtott Trumpnak, amelyeket az elnök állítólag nem fizetett vissza. Erre nagyon kíváncsiak az ellenzéki demokraták. Akiknek a pénzügyi szakértői azt állítják, hogy Trump adósságát részben az oroszok vásárolták fel. Ily módon tartják kézben az Egyesült Államok elnökét. Természetesen az érintettek közül mindenki mindent tagad, de Donald Trump mindenáron meg kívánja akadályozni azt, hogy a Deutsche Bank közzétegye az ő pénzügyi helyzetével kapcsolatos dokumentumokat.

Trump még soha nem volt ilyen népszerű

Nyolc évet akar a Fehér Házban tölteni Donald Trump, akinek a népszerűsége minden eddiginél magasabb. Vagyis a jövő évi választásokon reális esélye van a győzelemre. Miért? Mert jól megy a gazdaság! Nem igazolódtak be azok az aggodalmak, melyek szerint az önmagának is gyakran ellentmondó elnök, akinek semmilyen korábbi közéleti tapasztalata sincsen, lerontja az amerikai gazdaság teljesítményét. Miközben az Európai Unió épp most tett közzé meglehetősen borúlátó előrejelzést, az USA gazdasága az egyik legsikeresebb a nyugati világban. Bár a tőzsdét most megviselte Trump fenyegetése, hogy újabb szankciókat alkalmaz Kína ellen, de az üzleti világ alapjában elégedett a Fehér Házzal. Márpedig Trump számára ez a legfontosabb. Most nem is sietett reagálni a New York Times leleplező dokumentumaira. Ügyvédje csak annyit mondott, hogy nagyon pontatlanok a New York Times által közzétett számok. Ez sok mindent jelenthet, de aligha valószínű, hogy a New York Times leleplező adóbevallásai aláásnák Trump népszerűségét. Végül is csökkent a munkanélküliség és növekedtek a reálbérek az Egyesült Államokban. A rozsda övezetek alsó középosztálya, mely Trump legszilárdabb szavazó bázisa, erre érzékeny igazán. Az pedig, hogy Trump sikeres vállalkozó  mítosza homokra épült, senkit sem lep meg igazán az Egyesült Államokban, ahol a PR mindig felülírta a valóságot …

Bíborosi bírálat Bannon kolostori akadémiájának

Steve Bannon, akit Trump elnök kirúgott a Fehér Házból, miután korábban nagy választási győzelemhez segítette őt, egy Róma közeli kolostorban akarja megteremteni az európai szélsőjobboldal akadémiáját.

Steve Bannont korábban Budapesten fogadta Orbán Viktor miniszterelnök is, Ferenc pápában látja egyik legfontosabb politikai ellenfelét Európában. De lehet-e egy régi kartauzi kolostorban a pápával szemben szélsőjobboldali akadémiát működtetni?

Az alapítványt elnöklő bíborosnak komoly kétségei vannak

Steve Bannon olaszországi hívei Renato Maria Martino bíborost nyerték meg az ügyüknek. A kardinális vállalta a Dignitatis Humanae Institute alapítványának elnöki posztját. Ez az alapítvány kapta meg a kartauzi kolostort, hogy ott vallási intézményt működtessen. A DHI elnöke levelet küldött Steve Bannon olasz hívének, aki az iskola vezetője lenne, és ebben kifejti alapos kétségeit a tervezett akadémia programjával szemben. Bár az alapítvány az emberi méltóságról szól, de az akadémia tagadja a migránsok emberi jogait. Ferenc pápával szemben teljesen kirekesztő álláspontra helyezkedik a bevándorlókkal szemben. Csakhogy Szent Péter és Szent Pál is bevándorló volt Rómában!

Renato Maria Martino bíboros ezért arra kéri az akadémia szervezőit, hogy vizsgálják felül álláspontjukat. Ne egy szélsőjobboldali intézményt hozzanak létre, amely egész Európát szellemi befolyása alá akarja hajtani. Korábban Steve Bannon arra buzdította az olasz szélsőjobboldal vezérét, Matteo Salvinit, hogy lépjen fel nyíltan Ferenc pápa befogadó magatartásával szemben.

„A fő ellenfél Ferenc pápa”

Állítólag erről győzködte Matteo Salvini belügyminisztert Steve Bannon. Matteo Salvini, aki nemrég Budapesten is járt és a határ mentén megtekintette Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc kerítését is, időközben pártszövetséget hozott létre Milánóban. Már szinte az egész európai szélsőjobboldal jelezte csatlakozását a német Alternative für Deutschland-tól kezdve Marine Le Pen asszonyig Franciaországban. Orbán Viktor az európai választások után dönthet a csatlakozásról.

A kolostori akadémia ügye része a választási kampánynak Olaszországban. Lazio tartomány első embere személyesen tiltakozott a tervezett szélsőjobboldali akadémia ellen, mely a tartomány területén van. Nicola Zingarelli az olasz Demokrata Párt vezetője vagyis Matteo Salvini fő ellenfele a májusi választások idején. Az ellenzéki politikus tiltakozásának hatására a kormány felülvizsgálja a kolostori akadémia jogi helyzetét. A sajtó szerint szabálytalanul szerezhették meg a régi kartauzi kolostort arra a célra, hogy ott szélsőjobboldali akadémiát rendezzenek be, mely azután kádereket nevelne a szélsőjobboldal számára egész Európában.

A washingtoni „munkalátogatás” elé

Nagyon szűkszavú a Trump-Orbán találkozóról szóló magyar média. Inkább csak találgatások, alig van valami konkrétum. A budapesti kormány a megszokott visszafogottsággal foglalkozik a témával, éppúgy, ahogy az egész „Trump jelenséggel”. Nem tudják hová tenni.

A magyar ellenzék pedig az amerikai ellenzék, a demokrata párt, szócsöveként tetszeleg: ott szidják Trump elnököt, ahol csak lehet. Mintha más hírforrás nem is lenne, mint a CNN és a New York Times. Ezért szinte lehetetlen reális képet kapni Trump-ról és a közelgő orbáni „munkalátogatás”-ról. Mindenesetre az világos, hogy ez nem egy államközi látogatás. Hiszen hiányoznak az ilyenkor szokásos protokolláris formaságok, pl. katonai díszszázad, himnuszok játszása, emlékhelyek előtti fejhajtás, koszorúzás, stb. Ez egyértelművé teszi, hogy Orbán kizárólag hazai propagandáját kívánja erősíteni, főleg az EU választás előtt. Az amerikaiak, az amerikai külügy, tisztában van a magyar helyezettel. Többet tudnak, és pontosabban ismerik a magyar viszonyokat, mint ahogy az a hazai köztudatban él. Az „illiberalizmus” nem szimpatikus a tengerentúlon (sem), a magyarországi korrupció ugyancsak közismert, és megvetendő.

Nem (volt) véletlen annak a hat magyar köztisztviselőnek a beutazási vízum megtagadása. Igen, az amerikai cégek jelentették követségüknek, hogy meg akarták vesztegetni őket. A budapesti nagykövetség pedig csak „finoman” közvetített a magyar kormány felé, akik aztán semmit sem tettek ez ügyben. Ezt nem felejtik el a State Department-ben.

Különben is, az amerikai külügy (szinte) függetlenül cselekszik a washingtoni kormánytól, pláne korrupciós ügyekben. Ami látható, és jól érzékelhető: a demokrata (Obama) vezetés „bevágta a durcást” és mellőzte, levegőnek tekintette az illiberális Orbán-kormányt. Orbán hiába próbálkozott, a Fehér Házba nem hívták meg. Olyan trükköt vetett be, mint meghívatta magát egy nemzetközi konferenciára, ahol lehetősége volt egy fotózásra az amerikai elnökkel (Obama). A Trump adminisztráció változtatott ezen a demokrata párti gyakorlaton, és „békejobbot” nyújtott az EU-taggá vált volt szocialista országoknak. A jelenlegi amerikai vezetés úgy látja „vissza kell szerezni” ezeket a népeket, melyek képtelenek a nyugati felzárkózásra (és gondolkozásra), ezért inkább Oroszország (Putyin) felé fordulnak. No meg Kína felé! Trump nagyon jól látja, hogy itt nagyhatalmi, világgazdasági harcok folynak, melyben jelenleg Európa (EU) meggyengült, mind politikailag, mind gazdaságilag. A Brexit-tel felborult az addigi „gazdasági (világ)rend”. Politikailag, pedig felerősödött a nacionalizmus – és vele együtt az antiszemitizmus, valamint a különféle fóbiák, különösen a kisebbségek irányába.

A legkárosabb az orbáni eszme, ami a „nemzetállamok” kifejezésben testesül meg.

Szinte már nevetséges az a képzavar, ahogy a föderalizmust, azaz az „Európai Egyesült Államok”-at liberális, „baloldali” „államellenes” gonoszságnak tartja, miközben a föderalizmus fellegvára, az Amerikai Egyesült Államok, elnökének kegyeit keresi. Trump valóban szokatlan jelenség, viselkedésével, modorával kilóg az eddigi elnökök sorából. Ő talán az egyetlen olyan elnök, akinek nincs közigazgatási gyakorlata. Elődjei mind kormányzók voltak valamelyik szövetségi államban, tehát „kicsiben” (helyi szinten) gyakorolták az „elnöki” feladatokat. Szókimondása, következetlen „csapongása”, fenyegetései sokaknak nem tetszik, nincsenek ehhez hozzászokva. Trump egy igazi üzletember, aki alkudozásban kiváló, viszont a diplomáciai tárgyalások nem az erőssége. Ha látja, hogy nem éri el célját, azonnal vált, és egy másik alternatívát próbál sikerre vinni. Mint

minden amerikainak, nemcsak elnöknek, az alkotmány, azon belül a „fékek és egyensúlyok” (checks and balances) rendszere szent! Ahhoz nem akar és nem is tud hozzányúlni.

A hibáit, akadályait, gátjait hamar felismeri, és azonnal vált. Talán még nem volt ilyen elnöke az USA-nak, aki minisztereitől, tanácsadóitól oly könnyen és gyorsan megvált volna, mint Donald Trump. Ez különben egy valódi üzletemberre jellemző, aki a cél érdekében azonnal lecseréli tárgyaló csapatának tagjait, miközben sokszor blöfföl, fenyeget, zsarol, hogy a tárgyalás végére győztesen kerüljön ki.

Ezt alkalmazza az EU-val szemben is. Védővámokkal fenyeget, amitől aztán – általában – tárgyaló partnerei „megijednek” és kompromisszumot kötnek. Lásd pl. a szójabab európai eladásának megduplázása. Most az amerikai folyékonygáz eladásának növelésén munkálkodik. Igaz, drágább, mint az orosz földgáz, viszont Európát (és az EU-t) meg tudná szabadítani az orosz gazdasági függéstől. A lengyelek már jelezték „átállási” szándékukat. Sőt, amerikai alakulatok (állandó) lengyelországi állomásoztatásáról is tárgyalnak, amiért Varsó milliárdokat fizet, hogy ezzel növeljék a valós és vélt orosz fenyegetéssel szembeni biztonságérzetüket. Ezek a tények mintha visszacsengenének a magyar külügy által közreadott május 13.-i „munkalátogatás” főbb pontjaiban: az „energiabiztonság és védelmi berendezések vásárlása”. A NATO kiadásokhoz való nagyobb hozzájárulás címszó alá ez belefér.

Amiről nem szólnak a jelentések:

a NATO égisze (amerikai főparancsnokság) alatt a tagállamok (így Magyarország is!) teljes ellenőrzés alatt vannak. Ez volt az alapelv 70 évvel ezelőtt, a megalakuláskor is. Nem véletlen, hogy csatlakozásunkkor (Lengyelország, Csehország, Magyarország) mi voltuk az egyetlenek, mely nem volt határos NATO tagországgal. Felvételünket az indokolta, hogy Európában Magyarországnak van a legnagyobb lélekszámú határon túli kisebbsége, ezért nagyon fontos azok védelme. Nem keveredhet fegyveres konfliktusba a Kárpát-medence egyetlen országa sem. Erre biztosíték a NATO amerikai főparancsnoksága. A helyzet drasztikusan megváltozhat, ha Trump beváltja fenyegetését, és a tagállamok hozzájárulásainak be nem fizetése miatt, elhagyja a védelmi szervezetet. Ez lehet, hogy a nacionalistáknak, élükön Orbánnal, tetszene, de Európa számára katasztrófa lenne.

Magyarországon kevés szó esik a világgazdaságról, pedig annak része a „nemzetállamok Európája” elképzelés is, ami a kontinens 70 éves gazdasági fejlődését és az azon alapuló békét robbantaná fel.

Jelenleg három nagy gazdasági hatalom és érdekszféra ütközését látjuk: USA, Kína, EU. Az USA védővámokkal próbálja vezető szerepét biztosítani. No meg, termékeinek megvételére kényszeríteni kereskedelmi partnereit. Igen, Trump az üzletember, és számára „Amerika az első” (America First), ugyanakkor Kína az elsőszámú gazdasági „ellenség”. Ma már a nyugati, szabadvilág médiában eltűnt a „vörös” és/vagy „kommunista” (megkülönböztető) jelző, ami ugyancsak 70 éve uralta a közbeszédet. Sőt, az ideológusok is mélyen hallgatnak a kínai egypártrendszer gazdasági sikeréről. Változik a világ, amit valójában nem akarunk, vagy nem tudunk (egyelőre) megérteni. Pedig érdemes (lenne) Trump-ra odafigyelni, ahogy Kínával „egyezkedik”. Most vetett ki egy (25 %-os) külön vámot minden kínai import termékre, amire eddig nullától max. 10% volt az amerikai behozatali vám. „Mr. Dealmaker”, ahogy Trump-ot gazdasági körökben nevezik, szokásos hazardírozásba kezdett: vagy sikerül a Népköztársaságra (gazdasági) nyomást gyakorolnia, vagy ha, nem, akkor remek bűnbak lesz Kínából.

Ez az „üzleti” gondolkodás, mintha hiányozna Európából, az EU-ból. A magyar média is csak odáig jutott, hogy (kormánypárti oldalról) dicsérik a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését, pardon felújítását, miközben az ellenzék másról sem regél, mint „már megint Mészáros Lőrinc gazdagodik, hiszen a kormány neki adta a vasútvonal felújítási jogát”. Az világos, hogy a „kommunista” kínaiak igazi kapitalisták, akik hitelt adnak a szállítási vonal kiépítésére, majd azt (hosszútávon) busás haszonnal kéretik visszafizetni. Ezen rágódik már egy ideje a magyar közbeszéd. Azt viszont (Brüsszelen kívül) még senki sem vetette fel, hogy ez az új, modern „selyemút” vajon egy, vagy kétirányú lesz? Azt tudjuk, sejtjük, hogy kínai áruk érkeznek majd Magyarországon keresztül az EU-ba, de cserébe mit fog az EU szállítani Kínába? Különös tekintettel a magyar termékek exportjára! Erről semmi konkrétumot nem hallani az illiberális Orbán Viktortól. Csak azt tudjuk, hogy Washingtoni „munkalátogatása” előtt Kínában járt és aláírt néhány kereskedelmi egyezményt a „kommunistákkal”, akiket továbbra is „testvérek”-nek tekint.

Putyinnal való kapcsolatunk sem egyértelmű, ezt Washingtonban is jól tudják. Lásd annak a két orosz fegyverkereskedőnek az esete, akiket Magyarországon kaptak el, és amerikai kérés ellenére Oroszországnak adtak ki Orbánék. Vagy a Budapestre költözött orosz Nemzetközi Beruházási Bank, mely szokatlanul nagy kedvezményeket kapott az EU-tag magyar államtól, kormánytól: működésébe a magyar fél nem láthat, és nem szólhat bele.

Persze a CEU elüldözéséért sem fogja Trump a magyar kormányfőt megdicsérni, hiszen egy amerikai egyetemről van szó!

Az, hogy Sorossal nem szimpatizál Trump, még nem jelenti, hogy az amerikai elnök ne támogasson bármilyen amerikai érdekeltséget!

A Sorossal szembeni unszimpátia viszont egyértelmű: a milliárdos amerikai filantróp dollár milliókkal támogatta a demokrata párti elnökjelöltet: Hillary Clintont. A tengerentúlon a patriotizmus felülírja a politikai nézetkülönbségeket. Ott ismeretlen az orbáni magyar(os) gondolkodás: „aki nincs velünk, az mind ellenünk van – és soha többé nem szabad a hatalomhoz engedni”. Emiatt tartják egyfajta diktatórikus gondolkodás terjesztőjének a magyar miniszterelnököt Washingtonban is.

Pompeo lemondta berlini látogatását

0

Indoklás nincs csak annyi, hogy „más sürgős ügyek” elszólítják az amerikai diplomácia vezetőjét. Pedig tárgyalni volna miről hiszen Trump nem véletlenül küldte Európába a múlt héten energia miniszterét.

Rohamtempóban veszi az amerikai földgázt az EU, hogy elkerülje Trump szankcióit

Jóval drágább az amerikai gáz mint az orosz, de nemcsak az ár számít – győzködte az európaiakat Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter Brüsszelben. Ha csak az árat néznénk, akkor mi sem vennénk Mercedest vagy BMW-t! Ez nem is túlságosan burkolt célzás volt Trump fenyegetésére: az USA elnöke túl sok német autót lát New Yorkban és túlságosan keveset az amerikai kocsikból Európában. Tavaly júliusban Jean-Claude Juncker sikeresen lebeszélte Trumpot a szankciókról mondván, hogy az Európai Unió fokozza amerikai importját. Azóta 272%-al nőtt az USA-ból érkező cseppfolyósított földgáz behozatala – hangsúlyozta büszkén az EU energia biztosa. A spanyol Miguel Arias Canete elmondta, hogy idén januárban az EU földgáz importjának már a 13%-át adta az Egyesült Államok. Előző januárban ez csak 5% volt. Csakhogy Trumpnak ez nem elég! Meg akarja fúrni az Északi áramlat második vezetékét, mely a Balti tenger alatt orosz földgázt hozna Németországba. Rick Perry energia miniszter képmutató módon aggodalmaskodott Európa orosz gázfüggősége miatt.

Vegyenek tőlünk, mi drágábbak, de megbízhatóbbak vagyunk!

Ez volt Trump miniszterének velős üzenete. A célpont pedig Németország. Angela Merkel kormánya jóváhagyta a 9,5 milliárd eurós hatalmas vállalkozást, melyet Trumpon kívül erőteljesen bírált Lengyelország és Ukrajna is. Lengyelország erős embere, Jaroslaw Kaczynski egyenesen a Hitler-Sztálin paktumhoz hasonlította az Északi áramlatot, mely közvetlenül juttat el hatalmas mennyiségű földgázt Oroszországból Európába. Ukrajna a tranzit díjak elvesztésétől tart. Ezekhez a bírálatokhoz meglepő hang társult:

Manfred Weber: megakadályoznám az Északi áramlat 2 építését!

Az Európai Néppárt csúcs jelöltje kijelentette, hogy amennyiben beülhetne Jean-Claude Juncker székébe, akkor ő bizony nem habozna leállítani az Északi áramlat kettőt! Manfred Weber egyáltalán nem véletlenül a Polska Times című lapnak mondta el, hogy ily módon erősítse az Európai Néppárt pozícióit a májusi európai választásokon. Manfred Weber kerek-perec kijelentette: az Európai Uniónak nem érdeke az Északi áramlat 2 megépítése! Csakhogy ugyanaz az Angela Merkel kancellár hagyta jóvá a nagy orosz gázüzletet mint, aki csúcs jelöltté tette Manfred Webert az Európai Néppártban.

Kitartunk az Északi áramlat mellett. Manfred Weber kijelentését nem kívánjuk kommentálni, mert az az európai választási kampány része – mondta a kormányszóvivő helyettese Berlinben. A gazdasági minisztérium szóvivője el is magyarázta a rászorulóknak, hogy miért ragaszkodik annyira az orosz gázhoz a német kormány. Németország fokozatosan lemond a nukleáris energiáról. Ennek pótlását csak részben biztosíthatják a megújuló energia források, ezért van szükség az Északi áramlat 2-re – érvelt a gazdasági minisztérium embere Berlinben. Különben pedig Németország háromoldalú energia tárgyalásokat akar, melyen az EU, Oroszország és Ukrajna venne részt.

Megmarad tehát az USA-Németország szembenállás, melyben Trump úgy próbálja meggyengíteni Angela Merkelt, hogy közvetlenül tárgyal közép-kelet-európai szövetségeseivel. Mindenekelőtt a lengyelekkel, akik az amerikai földgáz importban éppúgy az élen járnak mint a fegyver vásárlásban. A magyar miniszterelnök közelgő washingtoni látogatása is ebbe a gondolatkörbe illeszkedik Trump környezetében, ahol az Európai Unió meggyengítését az USA stratégiai érdekének tekintik hiszen az uniós tagállamok jóval kisebb súlyt képviselnek egyedül mint együtt. Törpékkel szívesebben tárgyalnak mint óriásokkal: a magyar GDP például az amerikainak még az 1%-át sem éri el…

Britannia részt vesz az EP-választáson, de máris kimennének

Nagy-Britannia kifutott az időből, ezért nem tudják életbe léptetni a Brexitet – nyilatkozta Theresa May helyettese. Azt remélik, hogy képviselőik nem fognak részt venni az EP munkájában.

Nagy-Britanniának részt kell vennie az európai parlamenti választásokon május 23-án, mert nincs elég idő ahhoz, hogy a parlament korábban ratifikálja a kilépési megállapodást – jelentette ki a Reutersnek David Lidington, Theresa May miniszterelnök de facto helyettese (magyar megfelelőjében a miniszterelnöki hivatal vezetője).

Lidington reméli, hogy elkerülhetik a szavazáson való részvételt,

de az ellenzéki Munkáspárttal zajló tárgyalásokon eddig nem sikerült eredményt elérniük. „Sajnálatos módon nem lehet befejezni a Brexitet az európai parlamenti választásokra jogszerűen felmerülő időpont előtt” – mondta David Lidington.

Egy kis időre ülnének be

Megduplázzák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy a csúszás a lehető legrövidebb legyen. Ideális esetben azt szeretnék, ha olyan helyzetben lennének, hogy az Egyesült Királyságból érkező európai parlamenti képviselők

soha nem vesznek részt az Európai Parlament munkájában

– mondta Lidington.

A végeérhetetlen sagává dagadt Brexit ügyében jelenleg október 31-e a végső határidő arra, hogy a britek megegyezéssel távozhassanak az EU-ból. Az első terminus azonban május 22-e, addig kellene aláírniuk a tavaly az Európai Bizottsággal létrejött kormányközi megállapodást, amit azonban a brit alsóház eddig háromszor leszavazott, legutóbb március végén.

Gyorsan kéne megállapodni arról, amiről eddig nem sikerült

Ennek alapján – ahogyan Lidington most bejelentette – a szigetországnak meg kell tartania a május 23-26. közötti európai parlamenti választásokat. Ha ezután létrejön az alku a királyság és az EU között, akkor állhat elő az a brit reménybeli helyzet, hogy a megválasztott képviselők azelőtt távoznak az EP-ből, hogy annak érdemi munkája ősszel elkezdődik.

Ez komoly zavart okozhat az EP működésében, mert a tavaly nyári alkuban kialakították a britek nélküli új „leosztást”, 751-ről 705-re csökkentve az EP létszámát. Ezt boríthatja fel az, ha a britek 73 képviselője bekerül a parlamentbe, de pár hónap elteltével mégis kivonulnak. Ez abban is fennakadást eredményezhet, hogy a jelenlegi terv szerint júliusban megtartja alakuló ülését az új EP, majd megválasztják az Európai Bizottság új elnökét. Ebben pedig a britek is részt vesznek, ha képviselőik bekerülnek az EP-be, és egy hónap alatt nem sikerülne „élesíteni” a Brexitet.

Izrael kilőtte Irán gázai emberét

0

Az iráni pénzek a 34 éves Hamed al Khoudary pénzváltó hálózatán keresztül jutottak el a Hamaszhoz és más terrorista szervezetekhez a gázai övezetben – közölte az izraeli hadsereg. Amely célzott csapással kiiktatta Irán emberét, aki a legfontosabb összekötő volt az iráni forradalmi gárda és a palesztin terrorista szervezetek között.

Mindez része annak az ellencsapásnak, melyet Benjamin Netanjahu miniszterelnök rendelt el miután a gázai övezetből több mint 900 rakéta csapódott be Izrael területére. Még nincs vége – hangsúlyozta a nemrég újjáválasztott izraeli miniszterelnök az ellencsapás első szakaszát értékelve.

Egyidejűleg az Egyesült Államok kisebb flotta egységet vezényelt Irán partjainak közelébe. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó szerint ily módon akarják figyelmeztetni Iránt arra, hogy agresszív külpolitikájának határt kell szabnia. Trump elnök felmondta az Iránnal megkötött atom egyezményt és szankciókat mondott ki Iránra. Ezek közül a legsúlyosabb az, mely tiltja az iráni olaj megvásárlását minden külföldi cégnek vagy országnak.

Irán nem ismeri el Izrael létét sem. Támogatja az Izraellel szembeálló terrorista szervezeteket mindenütt a Közel-Keleten. Ezért is sújtott le az izraeli hadsereg arra a pénzváltóra, aki az iráni pénzeket osztotta el a különböző terrorista szervezetek között a gázai övezetben.

Lavrov-Pompeo találkozó Helsinkiben

0

A nemzetközi jogot sérti az USA tevékenysége Venezuelával kapcsolatban – hangsúlyozta Lavrov orosz külügyminiszter amikor közös sajtóértekezletet tartott a venezuelai diplomácia vezetőjével Moszkvában.

Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter megköszönte a támogatást, melyet Oroszország nyújt Maduro elnök rendszerének Venezuelában. Trump elnök Maduro ellenfelét, Juan Guaidot támogatja a csőd szélén álló latin-amerikai országban.

Venezuela helyzetét is megvitatja Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel Lavrov, aki kijelentette: reméli, hogy a józan ész felülkerekedik majd. Az amerikai-orosz külügyminiszteri találkozón téma lesz még Venezuelán kívül a koreai félsziget atomfegyver mentesítése és a közel-keleti helyzet. Ezenkívül természetesen szóbakerült az északi sark körüli helyzet, mely mindkét nagyhatalmat aggasztja. A gyorsuló felmelegedés miatt jelentős változások mennek végbe a térségben, melynek egyre nagyobb a gazdasági és a stratégiai jelentősége.

Putyin és Trump nemrég egyórás telefonbeszélgetést folytatott egymással. A hivatalos tájékoztatás szerint ugyanezek a témák szerepeltek a telefonbeszélgetésben. Az USA és Oroszország szembenállása fokozódott az elmúlt években annak ellenére, jegy Donald Trumpot azzal vádolták demokrata ellenfelei Washingtonban, hogy az oroszok támogatásával lett az Egyesült Államok elnöke.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!