Kultúra

Tarkovszkij emlékei

Andrej Tarkovszkij többször kihozott a sodrából, felkavart a filmjeivel, úgy, ahogyan igen kevesen. Fiatal koromban akár bőgtem rajtuk, meg háborogtam, hogy hogyan lehet ennyire mélyre ásni, lemenni a lélek legeslegmélyebb bugyraiba, nem hagyni békét a nézőnek, őt is valami hasonlóra késztetni. Hogy jön ő ehhez, még akkor is, ha zseni? Elmentem hát megnézni a Műcsarnokba a Tarkovszkijról szóló fotókiállítást, aminek Emlékek tükre a címe.

Rögtön a bejáratnál ott is egy nagy, patinásan keretezett tükör, hadd nézzünk kapásból szembe magunkkal, ahogy azt a nagy filmrendező elvárta tőlünk, és persze leginkább magától, például egyik legemlékezetesebb, a Tükör című filmjében, aminek fő ihletője éppen ennek a kiállításnak az anyaga. Tarkovszkij szüleinek barátja volt ugyanis Leva bácsi, azaz Lev Gornung költő, műfordító, fotográfus, aki rendszeresen lencsevégre kapta, ahogy az apai nagyapa házában, a Volga menti Zavrazsjeben töltik a szabadidejüket. Nyaralnak és telelnek egyaránt. Szépek, meghittek ezek a felvételek, már-már idillinek is mondhatók, mert érződik rajtuk a hatalmas összetartó erő, a szeretet, akkor is, ha tudjuk, hogy aztán az apa elhagyta a családot. De itt még láthatóan dúl a szerelem közte és a felesége között. Fűben ücsörgésből, vízben boldogan tapicskolásból, és abból, amekkora odaadással a kis Andrejjel, meg a húgával bánnak, kiderül ez. Ott lehet lenni a papával egy kényelmes függőágyban, lehet ücsörögni a vízpartra kifeküdt mama hasán, vagy éppen lehet tapodni a havat a hugicával, akivel gyönyörűen kivirágzott, dús réten, kézen fogva is lehet ácsorogni.

archivio 17

Ha úgy tetszik, ez az Éden, ez a Paradicsom, ahonnan a későbbi filmrendező elindul a nagyság és a világhírnév felé. Aztán fiatalkorából már vannak kevésbé idillikus képek, amikor például katona egyenruhás apját szorítja magához görcsösen, érezhetően nem akarja elengedni, nem akar tőle elválni. Később már végképp adódnak apja nélküli képek…

A Tükör című filmben visszatért gyermekkorának színhelyeire, megidézte egykori önmagát. Vladimir Murasko pedig fotókat készített a forgatásról. Arról például, hogy Tarkovszkij már ráncos, de változatlanul erős kisugárzással rendelkező édesanyja, hogyan találkozik az őt alakító karizmatikus színésznővel. A valós élet és a forgatás momentumai többször egymás mellé kerülnek a kiállításon. Lehet párhuzamot vonni. Andrej A. Tarkovszkij, a filmrendező fia, a Nemzetközi Andrej Tarkovszkij Intézet elnöke, a kiállítás kurátora, válogatta a hatvan felvételt.

Tarkovszkij, már több mint harminc esztendeje nincs velünk, ötvennégy évesen, Párizsban halt meg tüdőrákban. De itt vannak a korszakos művei, amik a hatalom minden ellenállása, kerékkötése dacára, vagy tán éppen ezért is, elkészültek, hiszen az Andrej Rubljov kétrészes, grandiózus filmfolyama arról regél, hogy bármilyen akadályt legyőzve, bármekkora küszködés, kín, elviselhetetlen fájdalom árán, de létre kell hozni azt a művet, ami bennünk megfogant. És hát Tarkovszkijban temérdek minden megfogant.

Ez a kiállítás egy kicsit segít megidézni őt.

Elvakult sötétség

Alföldi Róbert rendezésében brutális A sötétség hatalma előadása a Budaörsi Latinovits Színházban. Dermesztő, ahogy például egy zabi csecsemőt totálisan elállatiasodva eltesznek láb alól. A hátborzongatóan elaljasodott férfi deszkákat dob rá, azokon ugrál mind vadabb dühvel, és közben magából kikelve üvölt, mint a sakál. Az elvakult sötétségről, az emberből kibukó, fékezhetetlenné váló agresszióról, a gyűlöletről, a boldogtalanságról, a végletes kiszolgáltatottságról, és még annyi mindenről regél a megrendítő produkció.

 

Az orrunk elé dugja Alföldi, hogyan is élünk. Nincs kibúvó, hogy ezt Tolsztoj írta, és ez az amúgy igaz történeten alapuló história messze volt, régen volt. Nem távolíthatjuk el, bármennyire is akarnánk, mert szorosan körbeüljük a nézőteret, szinte a történések részeivé válunk. Hiszen, ha keresztbe teszem a lábam az első sorban, már nem tudnak a szereplők elmenni köztem és az asztal között, annyira közel vagyunk. És bizony előfordul, hogyha más irányba nézek, és nem kapok időben észbe, nem húzom be a lábaimat, emiatt kicsit várakozniuk kell, mire eljutnak odáig, ahol már lenniük kellene.

A sötétség hatalma. Fotó: Borovi Dániel

Amúgy is agyonzsúfolt a tehetségével hamar kitűnő, Junior Prima-díjas, Zöldy Z. Gergely játéktere. Már-már olyan, mint egy szemétdomb, mintha a szereplőkhöz tartozó tárgyakat, kacatokat, fölöslegessé lett limlomokat egymásra hányták volna. Szemléletesen megjelennek az életük ballasztjai, amiktől soha, de soha nem tudnak már szabadulni, mint annyi temérdek mindentől, amit púpként nyögnek a hátukon. Hiába akarjuk ezt az egészet elhessegetni magunktól, hogy ez tőlünk távoli história. Féltékenységről, szerelemről, utálatról, zsigeri indulatokról, hazugságról, boldogságvágyról, csalódottságról, pokoli dühről, átverésről, linkségről, elaljasodásról, csalódottságról, egy helyben dekkolásról, az élet elviselhetetlen elszürküléséről van szó, arról, hogy egyik ember ki akarja használni a másikat, meg arról, hogy képtelenek vagyunk őszintén egymás szemébe nézni, érdemben megérteni a másikat, akár nagycsaládban is magányos lények keringenek maguk körül, teszik elviselhetetlenségig fullasztóvá a légkört.

Tán nem is kellene a szünetben olyan gondosan kiszellőztetni. Hadd váljon érzékletessé a szó szoros értelmében vett áporodott levegő, ennek a kibírhatatlanul önpusztító létnek a megtestesülése, ami annyira iszonyú, annyira abszurdba fordul, hogy időnként már-már röhejes, és hát bizony a legnagyobb borzalmak láttán is olykor röhögni kell. És ez nem tiszteletlenség. Alföldi tudja borotvaélen táncoltatni a színészeit. Egy nagyon vékony mezsgyén egyensúlyoztatni őket, annak érdekében, hogy ne váljon egyfolytában nyomasztóvá, vagyis monotonná, tehát unalmassá a produkció. Nem akarja didaktikusságba hajlóan sulykolni, hogy kibírhatatlan, kibírhatatlan, meg kibírhatatlan az élet. Realisztikus, sőt naturalisztikus elemek elegyednek, olyan képtelenségbe hajló szituációkkal, amelyeken muszáj röhögni akkor is, ha húsba vájóan fáj is ez a röhögés, és fájnak a Radnai Annamária által fordított ütős mondatok.

A sötétség hatalma. Fotó: Borovi Dániel

A történet szerint egy kikapós feleség megmérgezi az útban lévő, nála öregebb, betegeskedő férjét, és összeszűri a levet a jóképű béreslegénnyel, aki viszont a gazda meglehetősen ifjú lányát felcsinálja, aminek meg is lesz a nem kívánt gyümölcse. Az előadás egy elfuserált esküvőben csúcsosodik ki, ami őrületbe hajló, nyilvános gyónássá válik, a gyilkosság kényszeres, mélyről feltörő megvallásává az elképedt vendégsereg előtt, az eddig leplezni próbált, égbe kiáltó bűn kimondásává, és az erre való reakciók tébolyult kavalkádjává.

Magas hőfokon játszanak, égnek a színészek, Bohoczki Sára, Bregyán Péter, Palugyai Sára, Spolarics Andrea, Székely B. Miklós, Ilyés Róbert, Balsai Móni, Brasch Bence, Páder Petra. A budaörsi társulat tagjai mellé jó néhány vendéget szerződtettek. Összeszokott csapatnak tűnnek. Kiteszik a lelküket közszemlére. Feltárják a pokol legmélyebb bugyrait. Nem kegyelmeznek sem maguknak, sem nekünk. Nem felhőtlen este, nem kellemes szórakozás, de nagyon megéri!

Bárki történetéből lehet színdarab

0

Színházi előadás készül Védett férfiak címmel, amelynek témája a nemek közti egyenlőtlenség, az elnyomás és a szexizmus, az elkészítéséhez pedig bárki hozzájárulhat a saját történetével.

A STEREO AKT kortárs színházi alkotócsoport és az Amnesty International közös akciójában olyan valós, személyes történeteket keresnek, amelyeket sokan átélnek nap mint nap, mégis nehezen vesszük észre bennük a zaklatást vagy a megkülönböztetést.

A darab célja az, hogy

láthatóbb legyen a nemek közti egyenlőtlenség problémája, és elősegítsék a párbeszédet a témában.

A történeteket – névvel, vagy név nélkül – emailben várják a tortenet@stereoakt.hu címre december 5-ig, illetve a Jurányi Ház földszintjén elhelyezett Védett Férfiak vitrinben papíron is bedobhatók egy erre a célra szolgáló postaládába.

Magyar dal fél évszázad legjobb román zenéi között

0

Fél évszázad legreprezentatívabb romániai dalai közé válogatták be a Kis dalt, Kinde Annamária és a Garabonciás együttes szerzeményét. „Döbbenetes és rendkívül megtisztelő, hogy bekerül az ember egy ilyen válogatásba” – reagált a Maszolnak Csutak István, a zenekar alapító tagja.

Az 1976–1981 között működő magyar country-rock együttes Temesvár viszonylagos szellemi szabadságának köszönhette létét és országos sikerét.

Az egykori állami lemezkiadónál, az Electrecordnál megjelent zenék közül 65 dal került be a rendkívül eklektikus válogatásba. Ezek között szerepel – egyedüli magyar nyelven éneklő előadóként – a Garabonciás, hetvenes évek végén íródott Kis dalával. Pontosabban azzal a dallal, ami a lemezkiadónál ez alatt a cím alatt futott, villant fel egy „pikáns” esetet a zenekar Ceaușescu-korszak alatti történetéből Csutak István.

A lemezgyárnál viszonylag enyhe volt a cenzúra, ezért a Kis dal, „kényes” szövege ellenére, bekerült a kiadóhoz, de végül „egy szemfüles elvtárs mégis lecsapott az osztályellenségre”. Hogy mentse a helyzetet, Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának akkori szerkesztője kicserélte a dalt, így Kis dal címen valójában a Vallomás című dal futott. Csutak szerint ez kerülhetett be a mostani válogatásba is.

Minek köszönhette a magyarul, néha „kényes” szövegeket éneklő Garabonciás, hogy elfogadta a rendszer? „Temesvárnak” – válaszolja Csutak István, aki 1975-ben került a városba katonai szolgálatra, majd itt végezte el az egyetemet. „Abban az időben Tito Jugoszláviája, meg a város gyökerei miatt Temesvár adja a lehetőséget a magyar diákoknak, egyetemistáknak a tobzódásra” – véli a zenész. Temesváron működött az ország legjobb diákszínjátszó-csoportja, a magyar nyelvű Thália, a Látóhatár önképzőkör, a diákrádió M Stúdiója, a nevezetes temesvári városséták, a napilap gyakorlatilag cenzúrázatlan diákoldala, sorolja.

(Maszol)

Pokolból pokolba a viszkis rablóval

Nem vaskosan nyers arcú, nem irritálóan bűnözőábrázatú a viszkis rabló Antal Nimród nagyon várt A Viszkis című filmjében. Inkább sok tekintetben megszeppent, gátlásos, szerényen halk fiatalember. Ilyen egy sokszoros bankbetörő? A sajtóbemutatón kérdezem attól, aki jól ismeri, és azt válaszolja, bizony, bizony ilyen a valóságban is. Korábban másvalaki, aki ugyancsak többször találkozott vele, azt állítja, éppen hogy nem ilyen, és tartott is attól, hogy a szereplőválasztás majd lerontja a film értékét.

Ilyen az élő legenda, vitára ingerel. Merthogy Ambrus Attila legendás alakká lett, az nem kétséges. Sorozatos bankbetörő, akit hosszú-hosszú ideig nem sikerül elkapni, állandóan túljár a rendőrség, ha úgy tetszik, a fejesek, a hatalom eszén, emberre nem támad, alulról jövőként, a nép egyszerű gyermekeként a gazdagság jelképeit, a bankokat fosztja ki. Jó néhányan egyenesen Rózsa Sándor utódjának titulálták, mások felháborodottan azt mondták, be kellene már varrni mihamarabb, mégiscsak dühítő, hogy ennyire tehetetlen a rendőrség, állandóan sikerül borsot törni az orra alá.

A film úgy kezdődik, hogy papként Lukáts Andor egy kiskölyköt meglehetősen durván, a fülénél fogva cibál, ráncigál végig a falun, majd a nagymamájához érve kifakad, hogy a csemete elcsente és megette az összes ostyát, ellopta és megitta a misebort, ezentúl be se teheti a lábát a templomba. A Pogány Judit alakította fejkendős parasztasszony néz szelíden, jóságosan és kedvesen, lerí róla, hogy imádja az unokáját. Aki amúgy abszolút nem fürdik a szeretetben. Nagymamája halála után intézetbe pakolják, Ceausescu diktátor Romániájában megalázóan militáns kiképzésben részesítik.

Nem fogadják be. Forrás: Intercom

Megszökik, és átlóg a magyar határon. Tehervagon aljához szíjazva, rettentő körülmények között utazik. Szatmári Péter, az operatőr, a kamerájával ebben a szituációban is remekel. Megmutatja az életveszélyes helyzetben rettegő embert. A mi szemszögünk még lejjebb van, mint az övé, látjuk a reszkető testét, azt, hogy félelem ül a szemében, de ott az elszántság is. Közben a vonat zaját is felhasználva, riasztóan zakatol Yonderboi zenéje, ami gyakran igencsak fokozza a hatást.

Azt érezhetjük, hogy a pokolból menekül Attila, és hamarosan tapasztalhatjuk, hogy az ő szempontjából nem sokkal jobb helyre érkezik.

Mondjuk a nyilvánvaló pokol helyett az álcázott pokolba.

Nem fogadják be. Őt, a magyar anyanyelvűt, románnak titulálják. Nincs elég pénze ahhoz, ha már megvette a Móga Piroska által játszott barátnőjének is a mozijegyet, még a kólát is kifizesse hozzá. A film egyik nagyjelenete, amikor egyetemista barátnője módos szüleinél kell vizitelnie. Zsótér Sándor és Tóth Ildikó adják az előítéletesen nyársat nyelt házaspárt. Egy-egy szemvillanással, arcrándulással, lekicsinylő gesztussal egymásnak jelzik a lenézésüket, rosszallásukat, és azt hiszik, hogy lányuk és szerelme ezt nem veszi észre, miközben lerí róluk az utálatuk. Az Ambrus Attilát játszó Szalay Bence érzékletessé teszi, hogy a fiúban megy és megy föl a pumpa, elönti a keserűség, és tán ekkor határozza el magát, hogy tenni kell valamit az ellen, hogy senkinek tartják, levegőnek nézik. Bár egy pokróc stílusú, de azért alapvetően jó lelkű jéghoki edző, Gazsó György megszemélyesítésében nyújt némi segítséget.

Schneider Zoltán és Szalay Bence. Forrás: Intercom

Meglesz az első betörés, majd követi a többi, és ezzel együtt beindul a legendává válás folyamata, amihez végül társ is kerül, Kleim Viktor alakításában. A nyomozó, a vallatótiszt Schneider Zoltán megformálásában, közel sem galamblelkű. Kisebbségi érzése van amiatt, mert Ambrus híres és celeb, meg temérdek helyre utazott a világban, amit ő nyilván soha a büdös életben nem tehet meg. Ha úgy tetszik, bizonyos szempontból ő is börtönbe van zárva. Kompenzál hát, gyűlöli a foglyot, még gyilkossági kísérlettel is meg akarja vádolni, holott minden valószínűség szerint nem rendőrökre lőtt, hanem a nyílni nem akaró bankajtó zárjára.

Antal eldurvult világot, rossz rendőrségi bánásmódot mutat, és az átvitt értelemben is vett mocsok ábrázolására akár csúszó-mászó rovarokat, amik közel járnak az emberi testhez.

Nincs szó heroizálásról, bűnöző hőssé magasztosulásáról,

a rendező elénk tár egy életutat, legalább vázlatosan jelzi, honnan hová jutott Ambrus. Közben persze vannak látványos, profin kivitelezett üldözések, beköpések és a szó szoros értelmében vet leköpések. Kiszolgáltatottság és hatalmi pozíció egyaránt jelen van.

A Viszkis sok mindent sejtet a nem túl fényes társadalmi háttérről, miközben persze izgalmas akciófilm, ami kesernyésen fanyar humorával is szórakoztat.

Válogasson a Budapesti Tavaszi fesztivál programjai közül!

0

Közel 40 helyszínen, több mint 150 program várja az érdeklődőket 2018. március 30-tól április 22-ig  a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A kulturális tavasz jövőre is a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján kezdődik, és három héten át tart majd. Már most válogathat a programok közül – itt megteheti.

 

 

Martha Argerich, Kurt Elling, Sir Roger Norrington és a Felvilágosodás Korának Zenekara, Emmanuelle Haïm és a Le Concert d’Astrée, Yefim Bronfman és a Bécsi Filharmonikusok, a Company Wayne McGregor, Danyiil Trifonov és a FAMILIE FLÖZ – a többi között ők fémjelzik jövőre Közép-Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléjét, a Budapesti Tavaszi Fesztivált.

Fotó_ BTF

Mint hagyományosan, ezúttal is több meghatározott tematika, évforduló, fontos motívum köré épül: Liszt Ferenc, Leonard Bernstein, illetve egy hangszer, a zongora kap egyebek közt kiemelkedő szerepet.

A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a főváros legfontosabb kulturális intézményei, legizgalmasabb játszóhelyei és programhelyszínei fognak össze. Nagyszabású kiállításoknak és a Budapest Art Week programjainak örülhetnek a képzőművészet rajongói. A 2017-es első, nagy sikert követően visszatér a népi hagyományokat felkaroló Pont Fesztivál, ám ez alkalommal különleges húsvéti tematikával, és ahogy minden évben, idén is hamisítatlan tavaszi fesziválhangulat tölti be az egész várost: többek között újra megnyílik Budapest szívében az Akvárium Tavasz Terasz, ahol számtalan koncert és gyerekprogram várja az érdeklődőket, valamint Budapest utcáin és terein is meglepetésekkel találkozhatnak majd a járókelők.

 

Ez a film többet mond a szíriai háborúról, mint bármilyen híradás

Ha beülünk a moziba egy filmre, akkor ahhoz vagyunk szokva, hogy a főhős, ha halálos veszedelemben forog is, túléli a rá váró viszontagságokat, vagy, ha mégis meghal, a halálával jobb hellyé vált a világ. Ha a szíriai háborúról szóló dokumentumfilmet nézünk meg, akkor módosulnak ezek az elvárásaink, de ennyi értelmetlen halálra, mint amennyit az Aleppo, a végsőkig című filmben láthatunk, nem lehet felkészülni. Mint ahogy arra sem, amikor 104 perc után kiírják, hogy a filmben látott emberek nagy része már nem él.

A 14. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon vetítették le Fera Fajjád egy dán társrendezővel, Steen Johannessennel közös alkotását, amely az idei Sundance filmfesztiválon fődíjat nyert. Eredetileg úgy volt, hogy a film után beszélgetés lesz a rendezővel, Fajjád azonban végül nem tudott eljönni, de az Aleppo, a végsőkig kommentár nélkül is nagyon erős vádbeszéd az Aszad-rezsim, a várost bombázó oroszok, a konfliktusba így-úgy beavatkozó, vagy azt tétlenül szemlélő közel-keleti országok, illetve a menekültek befogadásában nem jeleskedő, a helyzet rendezésében pedig tehetlen Nyugat ellen is.

Aleppo, a végsőkig. Forrás: Verzió

Pedig nehéz már olyat mondani vagy mutatni Szíriáról, amire az emberek felkapják a fejüket. Több mint hat éve tart a háború, és folyamatosan érkeznek a beszámolók a különböző merényletekről, légicsapásokról, a civilek elleni támadásokról, városok pusztulásáról vagy éppen a segélyszervezetek hiábavaló küzdelmeiről, de ezzel párhuzamosan egyre kevesebb olyan hír van, amely eléri mondjuk a magyar emberek ingerküszöbét. És, mintha a szöveges beszámoló már nem is lenne elég: néhány fotó vagy videó az, például a mentőkocsiban véres fejjel ülő aleppói kisfiú képe, amely rádöbbenti a világot arra, hogy itt bizony továbbra is zajlik a háború, és emberek halnak meg.

Fajjád filmje is itt, a háborútól leginkább sújtott Aleppóban készült, és nem az egymással szemben álló felekre, hanem

az úgynevezett fehérsisakosokra, a civil lakosságból szerveződött önkéntes mentőcsapatokra koncentrál.

Számos videó került fel már az internetre arról, ahogyan a korábban polgári foglalkozást űző önkéntesek gyerekeket mentenek ki lebombázott házakból, és sokan meg is kérdőjelezték ezek hitelességét. Fajjád filmje azonban nem csak sokolló képsorok gyűjteménye – bár ezekből is rengeteg akad. A rendező nem kímélte a nézőt, már az első néhány percben súlyosan sebesült, illetve halott gyerekeket emelnek ki a fehér sisakosok a törmelékek alól, miközben folyamatosan kémlelik az eget, hogy mikor várható a következő légicsapás. De azt is igyekszik bemutatni, hogy mi motiválta ezeket az embereket arra, hogy, miközben körülöttük egyre többen menekülnek el Aleppóból, vagy akár az országból, ők maradjanak, és minden nap az életüket kockáztassák idegenekért.

És nem feltétlenül azért, illetve nem csak azért taglózza le az embert az Aleppó, a végsőkig, mert folyamatosan hullanak a bombák az égből, mint a tűzijáték, és egymás után kerülnek elő a halottak és az emberi testrészek a törmelékek alól. A film a szörnyű tragédiákat kendőzetlenül bemutató képek mellett azzal is sokkolja a nézőt, hogy a fehérsisakosok életének mennyire természetes része ennyi év után mindez. Ez rengeteg apró dologban megnyilvánul, például mikor az egyik főszereplő önkéntes arról beszél, hogy csak hatig ér rá a romok alatt kutatni, mert este a barátja esküvőjére megy, vagy, amikor mentés közben elküldik a bámészkodókat, mert tudják, hogy ők kiemelt célpontot jelentenek a harci repülőknek. Közben pedig az is elhangzik, hogy ők még szerencsések, mert legalább nem éheznek, mint a teljesen ostrom alá vont városrész lakói.

Fajjád alapvetően két önkéntes, Mahmúd és Khaled történetét helyezi a középpontba, ők azok, akiknek a családi viszonyaikat is jobban megismerjük. Khaled több gyerek édesapja, de a mentési munkák miatt egyre ritkábban találkozik a családjával, a másik, fiatalabb férfi pedig azt hazudta a szüleinek, hogy testévérével együtt egy törökországi menekülttáborban van, hogy ne aggódjanak érte.

Látjuk, hogy folyamatosan veszélyben van az életük,

és rengeteget beszélnek is arról, hogy csak a halál választhatja el őket bajtársakként egymástól, de amikor tényleg így is történik, nem hiszünk a szemünknek.

Aleppo, a végsőkig. Forrás: Verzió

2015 őszétől körülbelül egy év alatt forgatták a filmet, miközben az Aszad-rezsimet támogató oroszok folyamatosan bombázták Aleppót, és a fehérsisakosoknak több központja is megsemmisült. Fajjád nem sokat foglalkozik a konfliktus hátterével, és a fehérsisakosok egy részéről is csak annyit tudunk meg, hogy rendszeres résztvevői az Aszad-ellenes tüntetéseknek. Inkább a munkájukra, illetve a háborús borzalmak közt enyhülést adó pillanatokra koncentrál a rendező: láthatunk közös focizást, halastóépítést, családi látogatásokat – mindezt váltogatva a mentési munkákat bemutató képsorokkal, amelyek így éles kontrasztba kerülnek.

Fadi al-Halabi operatőr egy évig folyamatosan követte Mahmúdot és Khaledet a legveszélyesebb helyekre is: az egyik jelenetben például elkezdenek lőni az önkéntesekre és a filmesekre is, akik az életükért futnak, miközben forog a kamera. Mindezek alapján szinte hihetetlen, hogy az alkotóknak sikerült elkészíteniük ezt a dokumentumfilmet, amelynek bár vannak hiányosságai – nem meglepő, de európai szemmel azért nagyon feltűnő például, hogy mennyire nincsenek benne nők -, de szokatlanul bátor vállalkozás, amely segíthet közelebb hozni az egyre inkább arctalanná váló szíriai háborút, és egyszersmind az önkénteseknek is méltó emléket állít.

Áradó gyűlölet

Árad a gyűlölet Giacomo Meyerber A hugenották című operájából, amiben ádázul dúl a vallásháború, ha úgy tetszik, kettészakadt az ország. Aki keresztény, nemigen áll szóba protestánssal és viszont, és hát nem csupán a tekintetek gyilkosak, hanem a tettek is, ezt látjuk, érzékeljük az Erkel Színház Szikora János által rendezett előadásában.

 

Abszolút van valóságalapja a cselekmény egy részének, például a történelembe a Szent Bertalan-éji mészárlásként elhíresült borzadályos tömeggyilkosság. Ezután a rémtettek elkövetői az összes protestáns legyilkolását tervbe vették, az iszonyatos cselekedetekbe katonákon kívül a felhergelt polgárok is beavatkoztak, és öldököltek, öldököltek, eszmék, téveszmék, rögeszmék, ideológiák meg saját agresszivitásuk alapján.

Fotó: Berecz Walter

Mondhatnánk azt is, hogy egész pályás letámadásra törekedtek, és lényegében ezt teszi a nézőkkel Meyerbeer műve is. Nem ritkán végtelenül, falrepesztően hangos a zene, amit meglehetősen tekintélyes létszámú zenekar produkál, de nagy a kórus is, a díszletek is grandiózusak, a jelmezek pompázatosak, balettkart is latba vetnek, nem véletlenül hívják ezt francia nagyoperának. Igazán nem szeriőz műfaj, állíthatnám azt is, mindenáron, akár erőszakosan, hatni akar. Az más kérdés, hogy Meyerbeer amúgy német születésű, eredetileg Jakob Liebmann Beernek hívták, csak miután korai operái megbuktak, költözött Olaszországba, hogy tanulmányozza az ottani operaírást. A világhírt végül a Párizsban töltött időszak hozta meg számára, az Ördög Róbert fergeteges sikerét öt évvel később jócskán felülmúlta A hugenották. Ami hosszúságát tekintve is nagyszabású, már-már wagneri méretű, este 6-kor kell kezdeni, hogy a szokott időben befejeződjön. Meyerbeer különböző zenei stílusokat is egymásra halmozott és ötvözött benne. A librettót szerző Émile Deschamps és Eugéne Scribe realitást ötvözött szövevényesen sokfelé indázó, rémdrámába hajló fantáziaszüleménnyel.

De a lényeg a szűnni nem akaró, szikrázó gyűlölet, ami megmérgez mindent, ideológiával mossa át az agyakat, métellyel átitatott cselekvésre késztet.

Fotó: Berecz Walter

Az Oliver von Dohnányi által jókora szuggesztivitással vezényelt zenekar olykor a dobhártyánkat fenyegeti. A tobzódó őrületet lírai futamok is áthatják. Persze, hogy a két ellentábor képviselői között szerelem szövődik, és nem nehéz kitalálni, hogy ez tragédiával végződik, az elvakultság iszonytató vérfürdővel jár. A Horesnyi Balázs által tervezett festői díszlet hátterében apokaliptikus víziók jelennek meg, Kovács Yvette Alida jelmezei a fehér és a fekete kontrasztját használva, megjelenítik az éles, árnyalatlanul durva ellentéteket.

Szikora János rendező értője a monumentális színpadi tablóknak, Richard Strauss művének, Az árnyék nélküli asszonynak színpadra vitelével jelentőset alkotott a Magyar Állami Operaházban. A hugenották nem ennyire kiegyenlítetten magas színvonalú produkció. Az első résznek a hőfoka már-már egekbe tör, aztán némileg lankad a lendület, hogy végül ismét fokozódjon.

Fotó: Berecz Walter

Valois Margit, Navarra királynéja szerepében, Kolonits Klára énekesi és színészi szempontból is a topon van, megjelenít egy fajsúlyos embert, aki próbál és próbál békíteni, de szinte törvényszerű, hogy félremenjenek a szándékai. A mozgékony, szemfüles apródjaként Balga Gabriella sok babért arat. Saint-Bris grófként Cseh Antal megmutatja, milyen katasztrófához vezet a szemellenzős farkasvakság. A Létay Kiss Gabriella által megformált lánya apja keze által hal rút halált. Boncsér Gergely a protestáns Raulként hőstenor és hősszerelmes, de édes légyott helyett ő is kénytelen hadban állni, és pokoli halált halni. Gábor Géza, a szolgájaként, mentené, ami menthető, de szinte semmi nem az. Nevers gróf, Haja Zsolt megszemélyesítésében, is a mészárlás áldozata lesz.

Ugyanúgy kő kövön nem marad, mint egy Shakespeare tragédiában. A gyűlölet halált vet és halált arat.

Szikora rendezése nem játszik rá direkt a fölöttébb kézenfekvő áthallásokra. Eléggé fájdalmasan világosak azok anélkül is, hogy bármit aktualizálna.

Elhunyt az AC/DC alapítója

0

Elhunyt Malcolm Young, az AC/DC egyik alapító tagja. A skót származású ausztrál zenész, a hard rock együttes ritmusgitárosa volt. 64 éves korában érte a halál családja körében. Demenciában szenvedett és ezért évekkel ezelőtt visszavonult a zenéléstől.

 

„Testvéreként nehéz szavakba önteni hogy mit jelentett ő a számomra, egyedülálló és nagyon különleges kapocs volt köztük” – írt az AC/DC Facebook oldalán a hírt bejelentve öccse és zenésztársa, Angus Young. Hozzátette:

„Szép volt Malcolm!”

 

 

Today it is with deep heartfelt sadness that AC/DC has to announce the passing of Malcolm Young.Malcolm, along with…

Közzétette: AC/DC – 2017. november 18.

 

Újabb díjat köszönhetünk az úszó VB-nek

0

Nem csak rekordszámú, négy darab jelölést kapott, de két kategóriában díjat is nyert a 17. FINA Világbajnokság nyitóelőadása a rendezvényszakma Oscar-díjaként is emlegetett, rangos Bea World – Best Event Awards-on. Az ünnepélyes díjátadó gála Portóban volt.

A nyitóelődás elnyerte a legjobb élő szórakoztató műsor címet azzal, hogy elvitte a Best Live Entertainment szekció fődíját. A díjat Káel Csaba, a nyitóesemény főrendezője, a Müpa vezérigazgatója és a produkció látványvilágáért felelő francia kollektíva, az ECA2 vezetője, Jean-Christophe Canizares közösen vette át.

A másik nagy siker, hogy a világ legjobb megnyitóit, ünnepi ceremóniáit elismerő Opening/Celebration kategóriában is díjazták a produkciót, ott ezüst trófeát vihetett haza a budapesti nyitóelőadás. Ebben a kategóriában a 2016-os riói nyári olimpia megnyitója mellett állhatott fel a dobogó második fokára – ezzel a rekord számú négy jelölésből kettőt díjra váltott.

A Budapest szívében, 4 darab 80×10 méteres uszályból kialakított, a Dunán lebegő színpadon 220 önkéntes és fiatal sportoló, valamint közel 700 művész által létrehozott grandiózus produkciónak és az MTVA közvetítéséről tudósító több mint 55 nemzetközi csatornának – köztük a nyitóelődást online élőben közvetítő CNN csapatának köszönhetően – szerte a világban nézők sokasága gyönyörködhetett hazánk kultúrájában és a főváros szépségében – emlékeztet a kiadott közlemény.

Ez a különleges összművészeti produkció a hazai művészeti szcéna valódi összefogásából született.

„A Müpa csapata, a velünk dolgozó magyar művészek és a teljes hazai és nemzetközi stáb elképesztő odaadással és maximalizmussal dolgozott, mindenki nagyszerű munkát végzett”  – Káel Csaba.

Jean-Christophe Canizares arról beszélt, hogy „az lebegett a szemünk előtt, hogy az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Duna-parti látkép – benne a csodálatos Budai Vár és a Lánchíd – egyfajta óriási multimédiás színházi térré változzon a nézők szeme előtt”.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!