Először adott élő tévéinterjút betegsége óta Kulka János. Azt mondta, jól van, de stroke-ja után még sokszor keresnie kell a szavakat, és azért is vállalta az interjút, hogy felhívja a betegségre, az afáziára a figyelmet.
Kulka János 2016 áprilisában kapott stroke-ot. Életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, jobb karja lebénult, megszólalni sem tudott. Ezután sokáig kerülte a nyilvánosságot. A múlt héten aztán interjút adott az RTL Klub Fókusz című műsorának, most pedig élő tévéadásban is megszólalt, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, logopédusával, Varga Saroltával együtt.
Többek között arról beszélt, hogy beteg, de jól van, sokat sétál a kutyájával, hetente jár a logopédusához. Lassan fejlődik, de nyugodt, viszont egyfolytában azon gondolkodik, mi, hogyan és miért történt vele.
„Idegen vagyok, érted? Színész”
– mondta.
Beszélt arról is, hogy betegsége előtt gőgös volt, és ezért most már szégyelli magát.
A logopédusa azt mondta, Kulka János méltósággal viseli, ami történt vele. Megerősítette, hogy
a színész intellektusa megmaradt,
ugyanakkor betegsége miatt néha keresnie kell a szavakat. Kulka János is beszélt az afáziáról (agysérülés következtében bekövetkező beszédzavar), mint mondta, az interjút is azért vállalta, hogy felhívja erre a betegségre a figyelmet.
Úgy fogalmazott: ez egy börtön. Logopédusa szerint a betegnek az az egyik legnehezebb, hogy ismerőseik a beszédzavar miatt sokszor úgy tekintenek rájuk, mintha mentálisan is sérültek volna, pedig ez nem igaz: „ugyanaz az ember bent a fejében”.
Stroke-ja után Kulka János első szerepét Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című filmjében játszotta. Beszélt a forgatásról is, dicsérte a főszereplőt, Balsai Mónit, és azt mondta, nagyon élvezte az öt napig tartó munkát.
Két szélsőséges román magyart ver, mert anyanyelvén mer beszélni. Magyar apa artikulálatlanul üvölt a lányával, mert román fiatalembert hoz bemutatni a házába. Őrületig felhevült aktivista nő leállíthatatlanul békétlenségre buzdít. Magyar beteg kényszeresen azzal fenyegetőzik, hogy följelenti a román orvost, mert magyarsága miatt nem akarja rendesen megvizsgálni. A MaRó című, Székely Csaba által írt, produkció tíz vitriolos jelenetből áll.
A Marosvásárhelyen született Székely nálunk is berobbant a színházi életbe, az úgynevezett Bánya-trilógia, a Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz, jött, látott és győzött, kiugró sikert aratott azzal, hogy nem édes, romantikus, idealizált Erdély képet mutatott, hanem brutálisan valóságost, telis-tele problémákkal, alkoholizmussal, letargiával, gyűlölettel, öngyilkossággal, ádáz román-magyar ellentéttel. De
úgy tud ezekről a meglehetősen fájó dolgokról írni, hogy miközben azért gyomorszájon rugdos minket, halálra röhögjük magunkat, és emiatt nem depressziósan jövünk ki a színházból.
Kegyetlenül, éles szemmel feltárja a bajt, de gyógyító ereje is van. Darabjai akár terápiával is felérnek.
Fotó: Kiss Zoltán
A MaRó a Gyulai Várszínház Erdélyi hét című programsorozatában vendégszerepelt, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában, magyar és román színészek közös felléptével, Andi Gerghe ütős rendezésében. Tíz jelenetről van szó, eszünkbe juthatnak róluk Örkény groteszk egypercesei, de tekinthetjük ezeket politikai kabaré alapanyagainak is, hiszen Székely szinte mindig politizál, erősen odamondogat a fennállónak, mohó érdeklődéssel feltárja a tarthatatlan állapotokat. Közérthető. A közhelyeket is beleépíti a munkáiba. Akár tovább építi, tekeri, „kifacsarja” ezeket. Ő maga szerintem nem közhelyes, de akár lehet ezzel vádolni. Szókimondásáért vádolták már temérdek mindennel, magyar ellenességgel is. Nem lacafacázik, elénk tárja, ami nem tetszik. Fejlett humorérzékével gúnyt űz belőle, bohóctréfát farigcsál a rögvalóból. A MaRó nincs dugig aktuálpolitikával, de nagy elánnal nyit tüzet az emberi hülyeségre, és több géppisztolysorozatot ereszt bele.
Hol magyarul, hol románul hangzik el a szöveg, a szükséges fordítást mindig kivetítik.
De persze ezzel is lehet játszani, magyar megszólalhat rossz kiejtéssel románul, vagy éppen akár jóval, és viszont. Szójátékok, félrehallások is származhatnak abból, ha valaki valamit nem megfelelően mond. És persze lehet azt üvölteni, ha valaki magyar lányt akar elvenni, tanuljon meg magyarul, és naná, hogy lehet szitkozódni a nem megfelelő román tudás miatt is. A múlt felhánytorgatása pedig szinte alap. Ahogy a rosszat feltételezés, a gyanakvás ugyancsak.
Fotó: Kiss Zoltán
Félreértés ne essék! A produkció messze nem csupán a román-magyar viszonyról szól, hanem az előítélet, a zsigerekbe ivódott utálkozás, az örökös haragszom rád, az összeférhetetlenség természetrajzáról. A vérré vált gyűlöletről, amikor már az érvek mit sem számítanak. Az egyik legjobb jelenetben az apa magánkívül ordít, hogy a lánya román fiút hoz neki bemutatni. Mantrázza az előítéletes bornírtságokat. Szemei szikrát szórnak. Kezével elhárító mozdulatok garmadáját teszi. Maga a megtestesült elutasítás. Még bicskát is ránt. Az anya rémülten hárítani próbál. A fiú megszeppenten igyekszik elviselni az agresszív szitokáradatot, a lány úgy, ahogy a sarkára áll. Román és magyar nyelv keveredik az eldurvuló rögeszmecserében. Majd betoppan a házba egy cigány, és hirtelen a gyűlölet rá koncentrálódik. Az apa őt rosszabbnak tartja, mint a románt. Ellene akár közösen össze is fognak. A gyűlöletspirál pusztítóan tovább pörög. Székely tovább hajszolja a nagyon is valóságalapú képtelenséget, ami dermesztő és röhejes egyszerre.
Fotó: Kiss Zoltán
Van olyan iskolai jelenet például, amiben tanító néni csitítja az egymásnak eső román és magyar nebulókat. Meghirdeti az egyenlőséget, a békét, egészen emberségesnek tűnik, majd nekiáll, nacionalista, hamis román tanokat fennhangon okítani. Orvosnő nem bánik figyelmesen a beteg férfival, aki közli vele, hogy biztosan azért, mert magyar, és emiatt feljelenti. Ezt monomániásan ismételgeti, nem egészen tudható, hogy ez már csak fóbia vagy igaz, valószínűleg kettőn áll a vásár. Túlhevült, elvakult aktivista nő, közhelygyűjtemények garmadájával, lázadást szít, teljesen mindegy neki, hogy miért is, lényeg, hogy süssön belőle a gyilkos gyűlölet. Szélsőséges románok, megideologizálva tettüket, alaposan helyben hagynak egy anyanyelvén megszólalni merő magyart… És még folytathatnám és folytathatnám. Székely nem kímél se magyart, se románt, előszeretettel kifigurázza a vaskalapos szemellenzősséget, az agressziót, a melldöngető ostobaságot. Úgy lúdbőröztető, hogy nevettető.
A már több díjat is nyert, Andi Gherghe által nagy svunggal rendezett előadás, román és magyar színészek összefogásának, közös játékkedvének szép példája.
Leckét adnak abból, hogyan lehet alkotómódon együttműködni. Raisa Ané, Benedek Botond Farkas, Ciugulitu Csaba, Fodor Piroska, Badics Petra, Stefan Mura, Nagy István egymást inspirálva, remekül játszanak. A metsző gúny éppúgy természetes a fegyvertárukban, mint a gyermeki infantilitás. A közönség a Kamarateremben veszi a lapot, igencsak sokat nevet, időnként fel-felszisszen, hogy mi hangzik el, és végül alaposan, lelkesen megtapsolja a színészeket.
Az utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja jön a Szigetre. A szervezők szerint rohamosan fogynak a jegyek, két nap már biztos, hogy teltházas lesz.
„Úgy tűnik, hogy a hétfői nap már biztosan teltházas lesz az idei Szigeten, ugyanis hamarosan le kell állítanunk a napijegyek árusítását, de a vasárnap is nagyon közel áll ehhez” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerint az erős program más napokon is hozhat látogatói csúcsot.
A múltkor bemutattuk, kik lépnek majd fel a világzenei színpadon, most nézzük a Nagyszínpadot.
Már első nap, szerdán itt lesz a kortárs svéd zene egyik legismertebb előadója, Lykke Li, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag mindent kipróbált már, amit egy énekes-dalszerző megtehet dream poptól soundtrackig, díjesőtől fesztivál-headlinerségig. Nemrég jelent meg negyedik stúdióalbuma So Sad So Sexy címmel, melyről a deep end című számhoz készült klip mindössze egy iPhone-nal készült.
Ugyanaznap a tízes évek legfontosabb és legnagyobb hatású hiphopelőadója, Kendrick Lamar lép fel a headliner idősávban. Ő egy igazi amerikai szupersztár, Obama kedvenc rappere, akit gyerekkori példaképe, Dr. Dre fedezett fel, aki az utóbbi hat évben sorra hozta ki a hiphop legjobb hagyományain alapuló, mégis jellegzetes rímeit. DAMN című legutóbbi albuma szintén telitalálat, a HUMBLE. csak a YouTube-on 522 milliós megtekintésnél tart.
Pár hónapja olyan katartikus előadással érkezett a Budapest Parkba a brit multiinstrumentalista producer-zenész-dj, Bonobo, hogy a közönség jelentős része nem igazán akart távozni koncert után és konkrétan Sziget after party-hangulatot teremtett az italpult előtt. És most Bonobo tényleg fellép a Szigeten zenekarával egyetemben, méghozzá csütörtökön.
Utána pedig jön a világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz, amely mostanában annyira nem is az, mint ahogy megtapaszthattuk már Magyarországon is, nemrégiben új lemezzel jelentkezett, The Now Now címmel.
Pénteken jön egy pár tízezer fővel kibővített Beat on the Brat indie-party a nézőtéren, míg Luke Pritchardék nagy slágereik mellett valószínűleg már új dalokat is bemutatnak augusztus végén megjelenő legfrissebb lemezükről. Fura is lenne, ha a David Bowie-dalról elnevezett brightoni zenekar, a The Kooks ne vezetné elő ezt a nemrég bemutatott klipdalt.
Pénteken lép színpadra a Magyarországon (is) nagyon népszerű Parov Stelar, utána pedig jön egy újabb világsztár, Lana Del Rey. Az amerikai énekesnő túl van ötödik nagylemezén, továbbra is a bájos és melankolikus pop koronázatlan királynője.
Időről időre mindig felbukkannak olyan jolly joker előadók, akiket egyszerűen nem lehet megunni, akik valami olyasmit tudnak, amit kevesen: mindig felpörgetik a közönséget. Nos, a Bastille pontosan ezt tudja, ők szombaton lépnek fel.
Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén a Mumford and Sons, így egy különleges buli várható szombat este főműsoridőben, egy nagy ívű utazás bendzsótól az indie-rockig.
Liam Gallegher, az Oasis tesók egyik fele, tavaly As You Were címmel szólólemezt adott ki, amely kifejezetten jó kritikákat kapott, készül vele/róla egy dokumentumfilm As It Was címmel, koncertezik – ő is fellép a Szigeten, méghozzá vasárnap.
Egy legenda után fellépni nem egyszerű, de a szakítós sláger után újabb szakítós slágerrel megasikert arató koszovói albán-brit lány egész biztosan uralni fogja a színpadot: Dua Lipa egyrészt zseniális hanggal rendelkezik, amellyel azonnal kitűnik a rádióslágeres előadók közül, másrészt kiváló show-woman, harmadrészt emlékezetesen jó popdalokat énekel.
Hétfőn jön a kanadai szupersztár, aki idén már vezette a Billboard listát is: az amúgy épphogy húszas éveiben járó Shawn Mendes zseniális előadó, kiváló dalokkal: nem véletlen, hogy idei új, harmadik nagylemeze a mainstream pop egyik legjobb munkája.
Utána jön a norvég Kygo, aki egy Ed Sheeran-remixszel robbant be a legismertebb producerek közé, és mindent tud a house-ról, dolgozott az Imagine Dragonstól kezdve Selena Gomezig.
Kedden lép színpadra az egyik legjobb koncertzenekar, az indie szcénában, már amennyire indie-nek nevezhető a War On Drugs, hiszen annyira kihallhatók az amerikai rockhagyományok, Bob Dylantől Tom Pettyig.
Alex Turner pont akkor járt zenekarával a VOLT-on 2014-ben, mielőtt visszavonult volna egy időre az Arctic Monkeys, viszont a Szigeten már egyszer fellépett Last Shadow Puppets nevű csapatával. Most viszont ismét a Sziget kívánságlista-vezető anyazenekaré a főszerep, amely idén megjelentett már egy nagylemezt is.
Megszoktuk, hogy a Béjart Balett Lausanne mágikus, intenzív, varázslatosan erőteljes, fantáziadúsan lenyűgöző. Tavaly ámulhattunk, hogy a mester halála után tíz évvel még milyen remek állapotban volt Balett az életért című produkció, amivel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vendégszerepeltek, de már korábban is leeshetett az állunk, amikor az Erkel Színházban adták. Most A varázsfuvola balett változatával érkezett a világszerte híres csapat.
Mondanom sem kell, hogy a várakozás óriási volt. Mozart operája, bizonyos tekintetben, akár balettra termett, hiszen temérdek benne a mesés elem, a látványos kép, tobzódhatnak a díszlet- és jelmeztervezők, festői lehet a látvány. A fantasztikus Salzburgi Marionett Színházban például remek bábváltozatot láttam belőle, lebegésekkel, filmszerű áttűnésekkel, festői víziókkal. Gyönyörűséges volt, de fájdalmas is, közel sem esett abba a hibába, mint a rossz A varázsfuvola előadások, amelyek bájos, kedves kis könnyedségnek tekintik a halhatatlan operát. Egyébként a Budapest Bábszínházban régóta, a repertoárról levehetetlenül, műsoron van egy igencsak színes, fordulatos árnyjáték verzió, ami azért könnyedebb, inkább gyerekeknek szól, meg is rövidíti a művet, a salzburgi viszont teljes egészében előadja, és inkább a felnőtteké.
Fotó: Éder Vera/ Budapesti Nyári Fesztivál
Béjart 1981-ben bemutatott változata is a teljes operát veszi alapul, kiváló énekesek előadásában, a Berlini Filharmonikusokkal, Karl Böhm karizmatikus vezényletével. Természetesen felvételről. A mostani produkciót Gil Roman újította fel, aki harminc évig volt Béjart szólistája, és rá hagyományozta a világhírű együttes művészeti vezetését. Egy évtizedekkel ezelőtti színpadi mű, adott esetben egy koreográfia, felújítása, a létrehozójának a halála után, mindig kockázatos vállalkozás. Már egészen mások szerepelnek a színpadon, mint akikre a koreográfiát kitalálták, más a személyiségük, más a kor, más a tempó.
A produkció akkor is változik, ha ugyanazok játsszák. Amikor például megalakult a Győri Balett, és bemutatták Markó Iván koreográfiájával A nap szeretteit, köpni, nyelni nem tudunk, akkora csodának számított. Az összekapaszkodásnak, a szeretetnek, a lelkesültségnek a himnusza volt, arról szólt, hogy megszülettek, hisznek egymásban, és abban, hogy balettel meg lehet váltani a világot, erejük van, akaratuk, tehetségük, őrületes elszántságuk. Mivel imádtam, többször megnéztem. És láttam, ahogyan a hit, a lendület apad, hogyan lesz mind kevesebb a varázsa, hogy lesz üresebb, pedig látszólag minden ugyanaz volt, csak éppen a lényeg kezdett elinalni belőle.
Aztán Markó, amikor megalapította a Magyar Fesztivál Balettet, szintén A nap szeretteivel nyitott. És ekkor már nyoma nem volt mindannak, ami miatt ez egykor csodának számított. Látszólag pedig ugyanaz volt minden, a táncosok becsülettel lejárták az egykori koreográfiát, megcsinálták a forgásokat, ugrásokat, csak éppen a lázas tekinteteket nem láttam, a feltétel nélküli odaadás hiányzott, az egymásba vetett bámulatos hit, a világmegváltó hevület. Így elpárolgott a csoda, maradt egy tisztességes balettelőadás, amit el lehetett nézni, de már közel sem volt felvillanyozó hatása.
Valami ilyesmi történhetett az 1981-ben Béjart által koreografált A varázsfuvolával is. Eredetileg valószínűleg igencsak jó volt. Nem feltétlenül az a virtuóz, felhevült állapotú, a táncosokat alaposan megizzasztó, már-már az emberi képességek végső határáig elmenő koreográfia, mint amilyenekkel jó néhány évtizeddel ezelőtt, a Magyar Állami Operaházban előrukkolt, amikor a még fiatal Markó a Tűzmadárban, elképesztően felhevülten, forradalmi lázzal, és közben lúdbőröztetően erotikus töltettel táncolt. Ugyanilyen magas hőfokúak, felfokozott hangulatúak voltak azok a balett egyfelvonásosok is, amikkel a már öreg Béjart Budapestre, a Vígszínházba érkezett. Előadás előtt, villanásnyi időre, megjelent a színpad baloldalán. Öröm tükröződött az arcán, hogy itt lehet, szeretettel végig pásztázott a szeme a dugig telt nézőtéren, majd ökölbe szorította a kezét, de nem dühvel, hanem mint aki erőt, elszántságot gyűjt a mostani produkcióhoz. Az egész teste megremegett belé, mintha villám csapott volna belé, és rögtön ott állt előttünk, szinte a pillanat tört része alatt, egy teljesen átszellemült ember, aki lelkileg, testileg képes a csoda létrehozására. Aki ezt látta, soha nem felejti. A kolosszális művész, a huszadik századi balett meghatározó alakja, egyetlen percbe belesűrítette szinte mindazt, amit tud, ennyire röpke idő alatt is tökéletesen érzékeltette zsenialitását.
Fotó: Éder Vera/ Budapesti Nyári Fesztivál
Mindezt azért meséltem el, hogy világossá tegyem, mennyire méltán felfokozott a várakozás az ő koreográfiáival kapcsolatban. És ehhez képest A varázsfuvola csalódás volt. Tán nem is ilyen nagy színpadra való, mert ez nem feltétlenül a felfokozott érzelmekről szól, nem hihetetlenül intenzív koreográfia, inkább a lélek apró rezdüléseit igyekszik feltérképezni, a rebbenékeny érzésekről regél, lehelet finomsággal. Ha viszont ez nem jön át, akkor kevésnek tűnik a produkció, és netán még unalomba is fordul.
Tavaly a Balett az életért előadásával, amiben Queen számokra készült a koreográfia, vendégszerepelt az együttes a Margitszigeten. Ebben a vibráló, pimasz, gunyorosan telivér produkcióban meglehetősen karakteres fazonoknak mutatkoztak a táncosok. De, hát csak pár percre kellett átlényegülniük egy-egy figurává, és hozni kellett fiatal, mozgékony önmagukat. Az remek volt. Most viszont fajsúlyos szerepeket kellene megformálniuk, és ez keveseknek sikerül. A legfeltűnőbb a Sarastro-t adó Javier Casado Suárez, akinek a világ bölcsességét kellene magába sűrítenie. Ehelyett félmeztelen, izmos srácot látunk, merev arccal, ami az ég egy adta világon semmit nem fejez ki. Nincs meg a szerephez az élettapasztalat, a megfelelő színészi erő, és ez sajnos többekről elmondható. Üdítő kivétel narrátorként Mattia Galiotto, aki kellő beleérző képességgel kommentárja az eseményeket, az arcán látszik, hogy mindazzal együtt él, ami történik, külső és belső szem egyszerre, és amikor táncosként, testtel is kommentálja az eseményeket, szintén erőteljes. Ahogy a Monostratost megformáló Federico Matetich ugyancsak az, maga a megtestesült gonoszság.
Fotó: Éder Vera/ Budapesti Nyári Fesztivál
Az előadás nyeresége, hogy nem eltakarják, mint oly sokszor, a színpad mögötti gyönyörűséges fákat, hanem szépen megvilágítva, díszletként használják ezeket, ami abszolút illik a mű természetközeliségéhez. De ez sem segít azon, hogy ez a produkció messze alatta maradt a várakozásoknak. Csalódást okozott
Jól megkapja a magáét Fenyő Iván a volt osztálytársaitól, akik AlkalMáté Trupp néven, évről évre, valamelyik volt csoporttársukról készítenek egy-egy előadást. Idén a közismert színész, aki akarja, nem akarja, celeb is, került terítékre a Jurányi Házban. A sprirituális nézeteit nagydobra verte. Most ezek kerülnek leginkább célkeresztbe.
Némi zavarodottság mutatkozik Fenyővel kapcsolatban, mintha az osztálytársai se nagyon tudnának mit kezdeni vele. Rögtön a produkció elején van egy kissé kényszeredett jelenet, amikor felénk fordulva Dömötör András azt firtatja, van-e bulvárújságíró a nézőtéren. Aztán, amikor senki nem jelentkezik, azzal fenyegetőzik, ha ők nem mennek ki a teremből, egy csomó történetet nem adnak elő. És, amikor senki nem távozik, a szereplők egymásnak mondogatják, hogy akkor ezt is el kell hagyni, meg amazt ugyancsak, még kicsit alkudoznak is, hogy egyikük úgy véli, ezt meg azt azért csak lehet, valaki pedig rávágja, hogy de azt se meg amazt se.
Fotó: Dömölky Dániel
Tán mentegetőzés is ez, hogy szokásukkal ellentétben mi mindenről nem beszélnek. Az AlkalMáté Trupp előadásai, a volt osztályfőnök, Máté Gábor rendezésében, ugyanis általában a pőrére vetkőzésről, olykor a már-már zavarba ejtő őszinteségről szólnak. Nem volt tabu alkoholizmus, drasztikus félrelépés, egymást megkínzó veszekedés, jókora hazugság, rossz szülő-gyerek kapcsolat, elviselhetetlen szakmai közérzet, vagy akár az, hogy valakit bűn tehetségtelennek tartottak a társai. A céltábla rendszerint részt is vett a játékban, előzetesen elmesélte hozzá azt is, ami nehezen elmondható. Majd ott állt előttünk szinte meztelenül, vagy akár a szó szoros értelmében teljesen meztelenül, amit egyébként Fenyő is megtett már korábban, amikor másról volt szó.
Aztán valahogy kikopott a színházból, nem volt hozzá kedve, a filmre, a spiritualitásra, vagy éppen arra koncentrált, hogy megismerje önmagát, amit ugye lehetett volna szerepeken keresztül is, de ő más utat választott, és ettől mintha elszalasztott volna fontos lehetőségeket. Olykor hamarabb vált bulvár témává, mint szakmaivá. Most pedig a sok témakidobás azt jelzi, mi mindenről nem beszéltek, amiről más esetében lehetett volna. Nem tudom, hogy ezeket Fenyő nem akarta-e? Azt sem tudom, ha nem akarta, miért engedtek neki? Vagy netán nem is ismerik eléggé? Tény, ami tény, túl sok a spiritualitásról szóló jelenet, de annak feltárása nélkül, hogy mi is vezethetett idáig? Persze lehet úgy tekinteni, hogy az Iván becsavarodott, oszt annyi, de azért ennél jóval mélyebbre szoktak menni ezek a „szeánszok.”
Fotó: Dömölky Dániel
A diákos hevület, a játékkedv, az elementáris humor viszont a régi. Rengeteget lehet nevetni, sőt röhögni. Be lehet halni például azon, amikor Iván az apjával, a messzeségben megérkezik valami buddhista kolostorba, és kényeskedve nehezen tudja elfogadni a puritán körülményeket, még az apja csitítgatja, aki amúgy szintén nincs oda az egészért, és úgy van jelen, mint elefánt a porcelánboltban. Oltári Dömötör és Vajda Milán! Ahogy az Jordán Adél is, eszelős, ahogyan egykori szerelmét, Fenyőt adja, de aztán belebújik saját édesanyja, a nagy színésznő, Lázár Kati bőrébe is, aki azt várja, hogy Iván druszái a távolból „lélekműtétet” hajtsanak rajta végre, de nem mennek róla le a macskái, és fél, hogy a műtét közben bajuk lesz.
Jelenetek sorjáznak egymás után. Máthé Zsolt, mint szinte mindig, ironikusra átírt szövegű dalokra fakad. Dargay Marcell egyszemélyes zenekarként fokozza a hangulatot. De sokan tudnak zenélni, így olykor pompás kis zenekar jön össze pillanatok alatt a színészekből. Ennek mindig ereje van. Szó van arról, hogy szinte teljesen kivágták Fenyőt a Bőrnyakúak című filmből, amiben keményen dolgozott, és bízott az általa elérhető amerikai karrierben. Van autóbaleset jelenet, meg vízilabda tanulós, ami a Szabadság, szerelem című filmhez kellett. És még sorolhatnám. A mozaikok eddig általában összeálltak képpé, most valamennyire töredékes marad a kép. Nem derül ki igazán, hogy a volt osztálytársak, akik részt vettek a produkcióban, az említetteken kívül, Czukor Balázs, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa,
Fotó: Dömölky Dániel
Szandtner Anna, jelentős tehetségnek tartják-e Fenyőt, aki elkótyavetyéli magát, vagy inkább önimádó, beképzelt fickónak, aki azért csak megcsinálta a maga ismertségét, sikerét? Érződik olykor a szeretet, az, hogy csak közéjük tartozik, ha netán némileg lökött is, miközben piszkosul kifigurázzák. Egy gyerekkori traumát érintő filmbejátszáson feltűnik a produkcióban nem résztvevő három volt osztálytárs is, Kovács Patrícia, aki forgat, Péter Kata, aki babázik, és Mészáros Máté, aki nem tudom éppen mit csinál. Szóval, ha már nem is annyira szoros kötelékkel összefűzve, áll a legendás csapat a vártán, bár Száraz Dénes és Mészáros Béla semmilyen formában nem voltak jelen.
Máté Gábor pedig a tőle megszokott, és most is kifigurázott, gunyoros szellemességgel, rendezte az egykori növendékeit. Még Czukor majd Jordán pellengérre tűzése van hátra. Az változatlanul nem tudható, hogy legvégül sorra kerül-e a tanár úr, Máté? Kár lenne, ha kimaradna. Jó kis önismereti osztálytalálkozók ezek. Vesébe látók. Idén nem láttunk igazán mélyre, de, fenemód jól szórakoztunk.
A 100 Folk Celsius frontembere régóta súlyos beteg volt.
Orbán József 1943. március elsején született Pinkamindszenten. 1976-ban alapították meg a 100 Folk Celsius zenekart Littvay Imrével, Balla Gáborral és Somogyi Tiborral. Később több tagcsere is történt, de Orbán József kezdettől fogva zeneszerzője és dalszövegírója volt az együttesnek.
Első lemezük 1982-ben jelent meg.
Főleg countryzenét játszottak, amerikai fesztiválokra is eljutottak, de Magyarországon gyerekeknek szóló dalaikkal lettek igazán népszerűek.
Harmadik, 1984-ben megjelent lemezük volt a Paff, a Bűvös Sárkány, amely platinalemez lett. 1987-ben megkapták a Magyar Rádió eMeRTon díját.
Több ezer koncertet tartottak, utolsó lemezüket 2017-ben, az Omega fennállásának 55. évfordulójára adták ki, az Omega dalait country stílusban dolgozták fel. A jubileumi koncertekre is elkísérték az Omegát, de betegsége miatt Orbán József már nem tudott velük tartani.
Tavaly ősszel derült ki, hogy rákos, sokáig kezelték, tavasszal úgy tűnt, hogy jobban van, de aztán ismét rosszabbra fordult az állapota. Halálának hírét a zenekar vezetője, Littvay Imre közölte az Indexszel.
Társadalmi célú üzeneteket népszerűsítenek, ezért hívták életre a Love Revolution kampányt, amely a programkínálatra is hatással van.
A fesztivál szervezői közleményükben azt írják: a Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt létrehozzanak egy ideiglenes álomállamot, amely Európában központja lett a kultúrák találkozásának. Itt nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága és a környezet tisztelete.
A Love Revolution kezdeményezés főbb céljai közé tartozik
az erőszak- és félelemnélküliség, az élhető Föld, az alapvető emberi jogok érvényesülése, az előítéletek és a kirekesztés megszüntetése.
Az Afro-Latin-Reggae Faluban például például One hour – One love címmel naponta kezdődnek beszélgetések, amelyek témái például az ökoszisztéma megóvása, a környezettudatos fogyasztás és életmód, a klímaváltozás, de vizsgálják a rasszizmus és tolerancia, nacionalizmus és multikulturalizmus, migráció és integráció kérdéseit is.
Az egyik leglátványosabb program a Szigeten a Nagy Utcaszínház. Idén a Wired Aerial Theatre angol társulat As the world tipped című előadása is látható lesz, amely a környezettudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet.
A Sétáló utcaszínházak közt érkezik a Kamchátka társulat,
előadásuk az emberi jogokkal is foglalkozik.
A Sátor határok nélkül a budapesti Néprajzi Múzeum és a párizsi Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum közös programhelyszíne, ahol a téma a menekülés és befogadás, közösség és család, szerelem és szex, beavatás és beavatkozás lesz.
Az ArtZone helyszínén újrahasznosított anyagokból készülnek tárgyak, felhívva a figyelmet a környezettudatos életmódra és az ökológiai lábnyom csökkentésének fontosságára.
Izgató nő Frida Kahlo. Vonzó és taszító, lágy és kemény, kibírhatatlan és kenyérre kenhető, valóságos nőstény, de közben azért fiús is, a szenvedés, a fájdalom bajnoka, no, meg a kiábrándultságé, miközben az életszeretetet harsogja. Kiismerhetetlen, tán ezért is fölöttébb érdekes napjainkig. Hétköznap délután sorban kellett állnom azért, hogy bejussak a Magyar Nemzeti Galériába, a Lantos Adriána által impozánsan rendezett tárlatra, ahová a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedóból érkeztek remekművek.
Bámulom a Reményt vesztve című képet, és vele együtt bámulok egy gyönyörű lányt, aki képtelen levenni a szemét a festményről. Amennyire csak lehet, közel megy hozzá, minden részletét külön-külön vizsgálgatja, így aztán hol ezt a szegletét takarja, hol amazt. Dühös is lehetnék rá, hogy zavarja a műélvezetet. De számomra ő összeolvad vele. Egyre csak figyeli ezt a rémes, ugyanakkor mégis szép képet.
A nagy beteg Frida háton fekszik rajta, és sugárban hány fölfelé. Felismerhető, hogy mi mindent evett, malac, hal, baromfi egyaránt reprezentáltatja magát, még egy koponya is előrevetíti a rút jövőképet.
Szürreális vízió ez, még ha Kahlo tagadta is a szürrealizmus rá gyakorolt hatását.
A világ felbomlottságáról, borzalmairól regél rémlátomásszerű vízióval.
Közben meg ott van előtte ez a látvánnyal betelni nem tudó, bámulatosan karcsú, igézően formás lábú lány, csábító testével, szelíd tekintetével. Maga a megtestesült harmónia, aki nézi és nézi ezt a bomlásterméket, ami mint kompozíció nagyon is egyben van. A kicsattanó élet mohón szívja magába a halál leheletét. Meg akarja érteni. Érdekli Kahlo létállapota, ami valószínűleg meglehetősen messze van az övétől. De kíváncsi. Mindennel fel akar töltekezni az élethez.
Nekem ez a kép már örökké összefonódik ezzel a lánnyal. Számomra ők közösen egy műalkotás. Ahogy Kahlo festményei is elválaszthatatlanok a legendává lett életétől, melyben forradalmi hevület, lesújtó kiábrándultság, házasság és meglehetősen szabadon kezelt szexuális élet, lelkesedés és végletes lehangoltság, egyaránt összefértek, vagy éppen hogy nem fértek össze.
A fene tudja, mi jobb, szinte egyedül lenni egy múzeumban, és tökéletesen elmélyülni, néma csendben a képekben, vagy nagy nyüzsgés közepette, nehezen odaférkőzni hozzájuk, állandóan helyezkedve, hogy megfelelően láthassunk. Ez is lehet jó, az is, de én imádom látni, hogy ennyi embert érdekel a művészet, szeretem, hogy fontoskodva
nem tiltják meg a fényképezést,
és sokan kattogtatják a gépeiket, még akár a kísérő szövegeket is rögzítve. Akkor sem rivallnak rá senkire, ha telefonálni mer, ez itt most nem a művészet lábujjhegyen, pisszenés nélkül megközelítendő temploma, itt zsivaj van, dumálás, helyezkedés, hogy odaférjünk a képekhez, ami persze idegesítő is lehet. De vérbő élet költözött a múzeumba, ahol nem porosan avíttas tárgyakat mustrálgatunk némi unalommal, hanem olyanokat, amik segíthetik a mi tovább létezésünket.
Tébolyult sors Fridáé, aki még egyetem előtt, buszbalesetet szenved, majdnem meghal, összetörik temérdek porcikája, ágyhoz kötötten kezd festeni. Láthatunk is fényképet róla, Nickolas Muray jóvoltából, a feje kipányvázva, és jobb karját kinyújtva, a fölé némileg ferdén elhelyezett vászonra, háton fekve fest. Elég borzadályos! De közben szép is, benne van az alkotás küzdelme, hogy „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”, és közben az is érzékelhető, hogy a legképtelenebb helyzetben is található gyógyító cselekvés.
Lantos Adriána rendezésének az a leleménye, hogy
fényképekkel, mexikói szobrokkal, tárgyakkal, érdekes feliratokkal, nagyra kinagyított idézetekkel kitölti a jókora teret
úgy, hogy 26 festmény, 9 grafika áll a rendelkezésére, vagyis jóval kevesebb, mint például ugyanitt, a Chagallt bemutató tárlat esetében.
Az életmű is sokkal kisebb, mindössze 250 alkotás, jó része magángyűjteményben rejtőzik, jelentős hányada pedig, Frida férjének, Diego Rivera festőnek a végrendelete szerint, el sem hagyhatja az úgynevezett Casa Azul gyűjteményt. A jóval idősebb festő, akit életében Mexikó legnagyobbjának tartottak, sok tekintetben Frida mestere. Se veled, se nélküled viszony volt köztük, elváltak, majd újra házasodták, átkozták és imádták egymást.
Diego és én Fotó: MNG/Magángyűjtemény – Banco de Mexico, Diego Rivera Frida Kahlo Museums Trust
A tárlat végén van egy elképesztő alkotás erről. Csigaházakkal, színes kövekkel övezetten. már-már giccsbe hajló környezetben, csaknem úgy, mint egy jókora mézeskalács szívben, ott van Diego és Frida arca. Illetve egyikük és másikuk arcának is csak a fele, ezek a felek viszont összenőve, örökre elválaszthatatlanul. A csaknem csiricsáré kerethez képest, a félarcok elég komorak, mint akik nem találják a helyüket ebben a világban. És annak ellenére, hogy összenőttek, tán igazán egymást sem találják. A keret harsánysága csendes mélabúval elegyedik.
Az ellentétek, ahogy Frida egyéniségében, állandóan ott munkálnak a képeiben is.
Csendéletei például közel sem idillikusak.
Pedig vidáman élénkek a színeik, de az elrendezésük pulzálóan vibráló, esetleg némelyik gyümölcs rothadásnak indult már, érzékeltetve, hogy mindannyian erre a sorsra jutunk. Ahogy Kahlo egyik fő művén, A törött oszlop címűn, is ott egy görög, repedezett oszlop, ami jelzi a balesetben roncsolódott gerincét, előre vetíti az enyészetet.
A törött oszlop Fotó: MNG/Erik Meza/Javier Otaola – Banco de Mexico, Diego Rivera Frida Kahlo Museums Trust
A kezdeti portréi szelídebbek, akár temérdek szeretet sugárzik róluk, sőt kiegyensúlyozottság, nincs absztrakció vagy kevés, az alany személyisége dominál. Aztán később ott van Az őrület álarca című munka, ez már nem portré, hanem inkább életérzés, pedig ezen is arc van, de torz vonásokkal, rémisztően kidülledő szemekkel, hátborzongató tekintettel. Ez már fiktív figura. Vagy egy kicsit Frida. Netán az egész emberiség.
Saját félelmeit, rémálmait, melyek nagyon is összemosódnak a valósággal, közszemlére teszi. Zárkózottsága zavarba ejtő őszinteséggel párosul. Amit más elhallgat, elénk tárja. Azt a szenvedésdömpinget, amivel más némán elvonul, ő vászonra teszi. A szenvedés festője, de a túlélésé is, megmutatja, hogy még ezt is, azt is, amazt is, amiről már igazán nem gondolnánk, túl lehet élni. Aztán túl korán, 47 évesen meghalt. Mert mindent azért ő se bírt ki. De a műveiben itt maradt velünk letaglózó és felemelő, megkínzó és csodálatos szenvedéstörténete.
Az álarcos Mister X úgy tiporja a női szíveket, hogy nem látszik az arca, és a valódi neve sem tudható. Ha úgy tetszik, ez egyfajta őszinteség, hiszen hányan bocsátkoznak úgy szerelmi kalandokba, hogy jelképes értelemben álarc van rajtuk, és annyi mindent elhallgatnak, hogy tán a nevük sem igaz.
Sokat regél az álarcos létről A cirkuszhercegnő című nagyoperett, egyike Kálmán Imre remekléseinek, amit most a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutattak be, a Miskolci Nemzeti Színházzal koprodukcióban, Szabó Máté fantáziadúsan telivér rendezésében. Mister X álruhás, kitagadott herceg, aki fene nagy nekibúsulásában artistának áll, életveszélyesen nyaktörő mutatványt, minden bizonnyal világszámot csinál a magasban. Nem félti az életét, mert már nem drága neki, így van benne bátorság bőven, no meg dac, hogy megmutatja, ő aztán szinte a lehetetlenre képes.
Akár lehetne tragédiába illő hős, és Miller Zoltán ezt képes is eljátszani.
Egyáltalán nem sematikus operettfigurát mutat.
Olyan férfit alakít, akit csaknem szétvet az indulat, nehezen tudja fékezni magát, a halálugrás jellegű mutatványra valószínűleg azért is van szüksége, hogy a pusztító energiáit beleölje. Egyébként tán tényleg ölne. De hát mégsem sorsdrámáról van szó, így aztán Miller komoly zenés színházi tapasztalatai felhasználásával, hozza a kellő könnyedséget is. Sármos, ahogy kell, hódító férfi, határozott, élces, de mégis érzelmesen búgó hanggal, delejező tekintettel. No jó, lett egy kis pocak, ami nem annyira előnyös, artistaként különösen nem, de hát meg vannak az eszközei hozzá, hogy feledtesse. Ha pedig dalra kell fakadni, akkor éneklése annyira zengzetes, hogy felér a fellegekig.
Forrás: Szabad Tér Színház
Fedora hercegnő, Dobó Enikő megszemélyesítésében, a hatalmas szerelem, oda-vissza hevület tárgya. Naná, hogy titkolják a másik iránti rajongásukat, ehhez is szükség van valós és átvitt értelembe vett álarcra. Megy az orrfelhúzás, haragszomrád, megsértődés, odamondogatás, truccolás, ócska és kevésbé ócska trükkök bevetése, durcás nézéssel, szikrázó tekintettel párosítva. Dobó Enikőt láttam a Pécsi Országos Színházi Találkozón a kecskeméti Csárdáskirálynőben, Szilviaként. Remekül énekelt, és alig játszott. Nem hittem el azt a kisugárzást, amitől valamennyi férfi egymást tapodva belezúg. Ezúttal is nagyszerűen, sok érzéssel énekel, és a játéka, ha nem is éri el ezt a szintet, de kezd közelíteni hozzá. Vannak gunyoros, éles, felcsattanó hangsúlyai, arisztokratikusan megvető nézései, kacér vagy éppen elzárkózó mozdulatai, ironikus oldalvágásai. Párbaj, meccs, viadal alakul így ki férfi és nő között, tétje lesz a produkciónak.
Szabó Máté egyébként így szokott zenés produkciókat rendezni.
Megkeresteti a színészekkel az alakok, a szituációk igazságát.
Ahol esetleg eredetileg csak egy kis jópofizás lenne, ő ott is képes drámát csiholni. És ehhez nem variálja át különösebben az operettet, musicalt, csak valódi összeütközéseket teremt a deszkákon. Ehhez igazán kitűnő partner a zenés színészi mesterség nagy tudója, Harsányi Attila, aki ezúttal Wladimir nagyherceget adja, ő persze ugyancsak életre-halálra beleesett Fedora hercegnőbe. És természetesen ebből aztán lesz nemulass! Harsányi azért nagyon jó, mert részint bohózatian tökkelütöttre veszi a figurát, és ezzel betölti a komikusi szerepkört. Másrészt megmutatja, milyen rémes lehet, amikor két férfi, nekibuzdulva kakaskodik, és még azt is jelzi, hogyan képes ész nélkül basáskodni az, aki érdemtelenül kapott a kezébe hatalmat.
Papp Endre táncoskomikusként, a táncot nagyjából elbliccelve, eljátszik egy kedves, szerethető, mamlasz fiút, aki aztán majd csak sarkára áll, hogy megkapja választottját. Litauszky Lilla heves tűzrőlpattantsággal szubrettkedik. Szegedi Dezső joviális cirkuszigazgató, Keresztes Sándor bölcs főpincér, aki igyekszik jó irányba terelni a dolgokat. Molnár Anna zordon, majd megpuhuló anya. Cziegler Balázs forgatható díszletet tervezett, vagy a porondot látjuk, vagy a mögötte lévő kulisszákat, amik akár hercegi palotabelsőként is funkcionálhatnak. Berzsenyi Kriszta gyönyörű, békebeli cirkuszi jelmezeket tervezett, izgalmas színekkel, formákkal, egészen festőiek.
Forrás: Szabad Tér Színház
Szabó fifikásan beilleszt a cselekménybe valódi cirkuszi szám részleteket. A Fővárosi Nagycirkusz mostani, Atlantic Flight című műsorából a Dosov ugródeszka csoport még hármas hátra szaltóval is szolgál. Bóta Melinda és Kovács Dóra drótkötélen lavírozva egymás felé, érzékeltetik az élet ingatagságát és, hogy milyen nehéz megközelíteni a másikat. Váradi Weisz Diana és Váradi Petruska Mihály kutyái kedves játékossággal viháncolnak, miközben azért nehéz trükköket is csinálnak, ezzel megmutatják, akár a nagy drámázások közepette, hogy lám-lám, ilyen könnyedén is lehet venni a dolgokat.
Némileg áthallásossá válnak a cirkuszi számok, ahogy maga a cirkusz is, több nagy festő, filmrendező, író műveinek esetében, az élet metaforájává nő.
Katona Gábor koreográfus túlzottan kíméli a színészeket, de megmozgatja a Miskolci Balett tagjait. Cser Ádám pedig igen intenzíven, feszes ritmusban, ha kell érzelmesen, ha kell, pattogósan, vezényli a színház zenekarát, kórusát. A tapskor a nézőtéren éles reflektorral megvilágított Kálmán Yvonne, Kálmán Imre harmadik lánya, aki gondosan ápolja apja hagyatékát, is láthatóan abszolút örül a produkciónak.
A Világzenei Színpad 2000 óta van jelen a Sziget Fesztiválon.
A szervezők közleménye szerint a Világzenei Színpad az elmúlt tizennyolc évben „kirívó nemzetközi rangra tett szert”, egyrészt annak köszönhetően, hogy a műfaj valamennyi kiválósága fellépett itt, másrészt pedig annak, hogy mindig is érzékenyen reagált az újabb és újabb trendekre, hullámokra.
Az idei fellépők közül az egyik jelentőségében kicsit olyan, mintha a világzene Rolling Stonesa érkezne. A francia sanzon, az angol punk, az algériai rai és a spanyol flamenco fúziójával iskolát teremtő francia Les Negresses Vertes most lép fel először Magyarországon, harminc évvel ezelőtti Mlah albumának slágereivel.
A tangó és az elektronikus alapú tánczenék hívei két együttesnek is örülhetnek. A Plaza Francia Orchestra ott folytatja, ahol a kultikus Gotan Project abbahagyta – ezt a formációt is a Gotan Project két alapítója, Eduardo Makaroff és Christoph H. Müller hozta össze. A másik társaság, a belga-argentin El Juntacadaveres a tangó és a hiphop fúziójával tűnt ki, ők már a MüPában is felléptek.
A szervezők fontosnak tartják, hogy a program tükrözze a világzene multikulturális – és gyakran multinacionális – jellegét, a különböző kultúrák egymás iránti nyitottságát, tiszteletét és gazdagító befolyását. Mr Žarkóról elsőre azt gondolnánk, hogy a balkáni rezesek legújabb zenekara, ehhez képest a gitáros-énekes Žarko Jovaševic Szerbiából költözött Berlinbe, és ott alapította meg Mr Žarko nevű együttesét, mely a balkáni rezeszene, a szörf-rock, a funk, a rap és a pop elegyét alkotja.
A Közel-Kelet legnagyobb durranásait sem kell nélkülöznünk. Az isztambuli Baba Zulát a török pszichedelikus rock és az orientális dub fúziója tette legendássá, az izraeli Jewish Monkeys pedig a klezmert, a kabarét, a rockot és a skát gyúrta ellenállhatatlanul szórakoztató egységbe.
A kongói Jupiter & Okwess a legvadabb afrorockot játssza, és a múlt év egyik legsikeresebb afrikai albumát jegyezte Kin Sonic címmel. Az alábbi dalban Damon Albarn is közreműködik.
A skandináv vonalat a nagy múltú klasszikusok képviselik: a svéd Garmarna tizenöt év hallgatás után jelentkezett a „6” című új albummal 2016-ban, hogy bebizonyítsa, töretlenül a legjobb skandináviai zenekarok közé tartozik, míg a finn Värttinä most úgy érkezik a Szigetre, ahogy eddig soha: a híres finn rapper, Paleface társaságában.
Az afrikai zenék rajongói is örülhetnek. A Griot Bluesban a Mighty Mo Rodgers amerikai bluesénekes és Baba Sissoko mali ütős-ngonis folyatta össze a Mississippi és a Niger hagyományait.
Az ukrán Onuka egyrészt az ország egyik legismertebb popzenekara, hiszen az Eurovíziós Dalfesztiválon is láthattuk őket 2017-ben, másrészt elektro-folkban utazó izgalmas produkció.
A francia-tunéziai Ifriquiyya Electrique 2017 egyik legnagyobb szenzációját keltette rituális zenéjével, az archaikus sivatagi banga hagyományt forrasztva össze ipari- és zajrockkal.
Persze fellépnek a legismertebb magyar világzenészek is: a Besh o droM, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Chalaban és az Amsterdam Klezmer Banddel kollaboráló Söndörgő, a Zuboly, a Kistehén, a Ladánybene27, a Meszecsinka és az Anima Sound System.
A Sziget egyébként idén a szokásosnál is többet költ sztárfellépőkre, erről itt olvashat bővebben.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
