Vélemény

Államformája: banánköztársaság

Azért az elég félelmetes, hogy a magyar kormány orosz fegyverkereskedőkön keresztül mexikói drogbandáknak ad el leselejtezett fegyvereket, majd amikor az amerikaiak leleplezik az orosz fegyverkereskedőket, akkor azokat nem az amerikaiaknak, hanem az oroszoknak adják ki.

Ez már tényleg nem vicces, mint ahogyan az is legföljebb nevetséges, hogy Magyarországon menedékjogot kapott a volt macedón miniszterelnök akit hazájában korrupció miatt ítéltek börtönbüntetésre. Sokan nem is tudják, hogy milyen veszélyes országban élünk. Persze, mindez nem most kezdődött. Talán vannak, akik még emlékeznek arra a tavalyi történetre, amikor Komáromy Gergő, akit a Ligetvédők aktivistájaként ismerhettek meg a nem kormánypárti sajtóból tájékozódó olvasók, festékes lufival dobálta meg a Szabadság téri szovjet emlékművet.

Komáromy, akit gyorsított eljárásban 30 ezer forintos pénzbírságra ítéltek, utóbb bocsánatot kért az emlékmű megdobálásáért, azt mondta, hogy nem kellett volna ezt tennie. Ebben a bocsánatkérésben és belátásban bizonyára nagy szerepe volt a Komáromy elmondása szerint nagydarab, határozott fellépésű csecsen illetőnek, bizonyos Magomed Daszajevnek. Komáromy ugyanis egy videó üzenetet tett fel az internetre, amelyből kiderül, hogy a tíz éve Budapesten élő Magomed azzal fenyegette meg, hogy ismer egy csomó embert, „akik másmilyenek, mint ő, és most teljesen fel vannak dúlva, és veszélyben vagyok én is meg a családom is” .

Ez a módszer nagyon emlékeztet azokra az eszközökre, amelyeket egy ideje Oroszországban használ az ottani üzleti és politikai alvilág. Elsősorban gazdasági konkurensek és a politikai ellenlábasok elhallgattatására vetik be az ilyesfajta figyelmeztetéseket, mely fenyegetések az esetek többségében nem merülnek ki a verbális megfélemlítésben, előfordult, hogy erőszakba, vagy éppen halállal végződő cselekedetbe torkolltak.

Nálunk ezt megelőzősen nemigen fordult elő, hogy egy magyar állampolgárt és a családját egy idegen ország polgára Magyarország területén megfenyegesse. Normális országban – mondjuk így: demokráciában – a történet ott kezdődik, ahol nálunk véget ért.

A rendőrség felkutatja a magyar állampolgárt fenyegető csecsen illetőt, őrizetbe veszik és kihallgatják. Ezt követően előzetes letartóztatásba helyezik, majd a nyomozás során feltárják az ügy minden részletét, különös tekintettel a nemzetbiztonsági kockázatokra. Megállapítják, hogy volt-e alapja a fenyegetésnek, vagyis, hogy tényleg abban a helyzetben volt-e Magomed, hogy beváltsa a fenyegetést, vagy csupán blöffölt. Utóbbi esetben is súlyos, amit elkövetett, ha azonban bebizonyosodik, hogy Magomed valóban rendelkezik olyan eszközökkel és – mint mondta -, politikai kapcsolatokkal, akkor még ennél is komolyabb a tényállás.

Végül, miután mindent tisztáztak, vádat emelnek a magyar állampolgárt és családját fenyegető külföldi ellen, bíróság elé állítják, és amennyiben a bíróság bűnösnek találja, elítélik.

Ennyire egyszerű lenne ez a történet, ha Orbán Viktor Magyarországa, az Európai Unió tagjaként nem ápolna a szükségesnél is szorosabb, valamint veszélyesen átláthatatlan viszonyt az egykori Szovjetunió KGB tisztje által vezetett Oroszországgal. Az említett normális esetben az is elképzelhetetlen lenne, hogy Magyarország, amely nem szovjet tagköztársaság, hanem – hangsúlyozzuk még egyszer – az Európai Unió tagja, megengedné, hogy a területén idegen országbeli, jelen esetben orosz ügynökök tevékenykedjenek, és az ő megbízásukból üzletembernek álcázott nagytestű férfiak magyar állampolgárokat fenyegessenek.

Ahol köztörvényes bűnelkövetőknek politikai menedékjogot adnak, ott – Orbán Viktor szavaival – minden megtörténhet.

Orbán Viktor és a kacsák

Kérem, óhatatlan, hogy Orbán Viktor tegnapi rádióinterjúnak álcázott programbeszédjéről Brezsnyev kacsái jussanak eszünkbe. De próbáljunk komolyak maradni, elvégre nem kismiska a kéthetenkénti agymenés: abból kéne kiderüljön, mi a magyar bel-, kül- és gazdaságpolitika aktuális csapásiránya.

Más kérdés, hogy soha nem az derül ki.

A miniszterelnök kéthetenként ismétlődő rádióbeszédei – amikhez jár egy nagyon pici alákérdezés, hogy műfajilag interjúnak tűnjenek – sokkal inkább tükrözik a kormányfő pillanatnyi kedély- és idegállapotát, tehát orvosi célokra alkalmasabbak volnának, diagnózis felállítása esetén, mint politikaiakra: de ne panaszkodjunk, elemezzünk.

Hát mit mondott ez a drága ember tegnap?

Sokat és nagyot. De forduljunk olyan forráshoz, amit még ő maga sem cáfolna meg, használjuk a kormany.hu által közölt szöveget. Ezek szerint:

„Az úgynevezett migránskártyákról a kormányfő azt mondta: miközben a pénzmosás elleni harcra hivatkozva folyamatosan „szorongatják az európai emberek torkát a hatóságok” – rögzítik a tranzakciókat, a neveket -, aközben valakik – úgy tűnik, az Európai Bizottság – névtelen bankkártyákat osztogatnak olyanoknak, akiket nem ismerünk, nem tudni, mit akarnak, és akik közül sokan válnak terroristává, bűnözővé, tehát fenyegetik az európai emberek biztonságát.”

Hát azt elhiszem, hogy szeretné, ha megszűnne a pénzmosás és a korrupció elleni harc Európában, tán még meg is ünnepelné, de ez nem egészen így működik: ez gyerekes, mondvacsinált érvelés, hiszen nem is úgy vetődik fel a kérdés, akkor sem, ha ő így teszi fel, hogy vagy menekültkártya, vagy pénzmosás elleni harc, hanem úgy, hogy is-is. És a kettőnek nincs köze egymáshoz.

De hát mi ez a sokat emlegetett menekültkártya végül is? Titkos eszköz mindenféle mordályégető, országháborító támogatására, maga a setét Ármány? Ördögöt, kérem.

Na, most jönnek Brezsnyev kacsái

Az úgy van, hogy aki már próbált segélyt osztani sok embernek, tudja: nem lehet uniformizálni a támogatást. Készpénzt egyetlen szervezet sem szeret adni (bár, mint látni fogjuk, néha muszáj), mert abból akármi lehet. De ételt sem egyszerű osztani: a muzulmán menekülő nem eszi a sertéshúst, a hindu a marhát, a kelet-ázsiaiak nagyon nagy része laktóz-érzékeny, nekik a tejtermékek és a tejpor okozhat súlyos, esetleg halálos betegséget, egyes kultúrák a kenyeret nem ismerik, mások – például rögtön az európai – a jamgyökérrel nem tudnak mit kezdeni. És mivel kicsi lett a világ, a modern közlekedésnek köszönhetően bárhol, bármilyen származású, eredetű ember felbukkanhat és bajba kerülhet. No, akkor mi a jó módszer?

Amit a kolhozelnök mondott Brezsnyevnek. A régi vicc szerint Brezsnyev körbelátogatja a kolhozokat, az egyikben meglátja a kacsákat

– De szép kacsák! Mit kapnak enni?
– Kukoricát, Brezsnyev elvtárs.
– A nép kukoricáját? Ez pazarlás! Tíz év Szibéria a kolhozelnöknek!

A második kolhozba még elér a futár a kertek alatt, és közli, hogy mindent mondhatnak, csak azt nem, hogy kukoricát kapnak a kacsák.

– De szép kacsák! Mit kapnak enni?
– Búzát, Brezsnyev elvtárs.
– A nép búzáját? Ez pazarlás! Tíz év Szibéria!

A harmadik kolhozban már tudnak a dologról.

– De szép kacsák! Mit kapnak enni?
– Tudja, Brezsnyev elvtárs, minden reggel adunk nekik öt rubelt, aztán vesznek maguknak, amit akarnak…

Hát ilyen megoldás a „menekültkártya” is

Van rajta egy minimális összeg, magát a kártyát a segélyezett család feje kapja, nem hitelkártya, csak bankkártya, ilyent csak 18 év feletti, regisztrált menedékkérő kaphat, aki továbbra is az adott ország területén tartózkodik, és nincsen semmilyen egyéb jövedelme. A kártya ugyan valóban nem tartalmazza az arra jogosult családfő nevét, de minden kártya tartozik valakihez, akinek a jogosultsághát az ENSZ munkatársai havonta ellenőrzik.

Mellesleg ez a módszer sem tökéletes, hiszen csak olyan országokban működik, ahol van ATM-automata, és – van a boltban étel, amit meg lehet venni. Mondjuk a pakisztáni Cox’s Bazaar környékén semmi haszna nem volna, ott nem is használják.

Hát ezt a rendszert nevezte ki főellenségnek a miniszterelnök, és nem is ügyetlenül: ugyanis ha látunk valakinél egy bankkártyát, azt értelemszerűen nem látjuk, mennyi pénz van rajta, csak azt, hogy van neki egy ilyenje. Csodásan ki lehet használni paranoid célokra. Koldusokat is milliomosnak láttathat ily módon.

De nem csak ennyiről szólt a könnyed kis kormányfői esztrádműsor pénteken.

Szóba került a Brexit is

„A brit uniós kilépéssel, a Brexittel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: miután Brüsszel nem tudta kívül tartani a migránsokat Európán, így nem tudta benntartani Nagy-Britanniát az Európai Unióban.”

A kettőnek egymáshoz semmi köze nincs ugyan, de miért is ne venné egy kalap alá? Azért érdekelne, mit és mennyit tud a Brexitről ez az ember, mert a jelek arra mutatnak, hogy több éves fáziskésésben szenved. Miért? Ezért:

„Ugyanakkor az a dokumentum, amelyet a vasárnap esedékes rendkívüli EU-csúcs előtt kézhez vett, magyar szempontból kielégítő, megvédi az Egyesült Királyságban élő és dolgozó magyarok érdekeit – közölte Orbán Viktor, kijelentve: a magyar munkavállalók jogai nem fognak sérülni.”

Elnézést, de ez egészen egyszerűen nem így van. Theresa May világosan leszögezte a BBC-nek adott interjújában, október másodikán, miszerint „Egyszer és mindenkorra véget ér a munkavállalók szabad mozgásának korszaka.” Az uniós kilépést követően nem tesznek majd különbséget aközött, hogy az érkezők az Európai Unió valamelyik tagállamából, esetleg egy harmadik országból származnak-e, Nagy-Britannia egységesíti az unióból és az azon kívüli országokból érkező külföldiekre vonatkozó szabályokat. A már Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok ugyanakkor maradhatnak az országban. Ha másként nem intézkednek felőlük – ugyanis pillanatnyilag semmi de semmi nem biztos ebben az ügyben, a legvalószínűbbnek egy keményvonalas „no-deal” Brexit megvalósulása tűnik, ami mindenkinek rossz lesz, de angol részről egyszerűen semmiféle jel nem mutatkozik a megegyezésre.

Ez bizony egyáltalán nem kielégítő magyar szempontból és semmiféle garanciát nem láthatunk arra, hogy a magyar munkavállalók jogai nem csorbulnak majd. Ennyi erővel a két hét múlva várható időjárást is garantálhatta volna a magyar kormányfő a kedves közönségnek, ha már úgyis a rádióban van.

De félre bánat, félre bú, most jön a kis pénteki kabaréműsor legszórakoztatóbb része, a Nagy Szám, a Gruevszki-jelenet!

Fanfárokat kérnék!

„Azok a szervezetek, amelyek az ügyet leginkább a magyar kormány szemére hányják, mind Soros György szervezetei, és miután Macedóniában miniszterelnökként Gruevszki lépett fel a legkeményebben a Soros-féle hálózatokkal szemben, ezért nyomon követik az életét.”

Kifejtette: Nikola Gruevszki macedón miniszterelnökként a migráció szempontjából egy kulcsországot vezetett, és nélküle sokkal nehezebb lett volna megvédeni a magyar határt, ezért mindig is szövetségesként tekintettek rá és országára. Felidézte: Gruevszki volt az első balkáni politikus, aki kerítést épített, elkezdte feltartóztatni a migránsokat, amihez Magyarország segítséget adott.

„Az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel. Ha hozzánk fordul, akkor jár neki a tisztességes eljárás” – jelentette ki Orbán Viktor.

Kitért továbbá arra, hogy a menekülteljárást nem a kormány folytatja le, hanem a hatóság, és „minél messzebb tartja magát a kormány az ilyen eljárásoktól, az annál jobb”. A kormánynak csak az a dolga – közölte -, hogy biztosítsa a fair eljárás kereteit, majd elfogadja a hatósági döntést, „most is ez történt”.

Nikola Gruevszki Magyarországra utazásáról annyit mondott: „van az egésznek egy izgalmas története, minden krimi izgalmas.”

Álljunk meg egy pillanatra, ízlelgessük a gondolatokat. Tehát: egyrészt Gruevszki kormánya – nem ő maga – valóban építtetett 2015-16-ban egy körülbelül ötven kilométer hosszú kerítést a macedón-görög határon. Ezért nekik védelem jár. Én is ismerek embereket, akik, ha kisebb méretekben is, de már építettek kerítéseket, igaz, ők a kertjük köré, és mégsem illette meg őket sem védelem, sem amnesztia, ha netán sikkasztottak.

És különben is, Soros

Azonban „az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel.” Az ember igen, de a kormány nem, ugyanis nem a kormány adta a menedékjogot, hanem az arra illetékes hatóság, melyhez az elmondottak szerint a kormánynak semmi köze. Akkor tehát sem nem az ember bánik így vagy úgy a szövetségesével, sem nem a kormány, hanem a hatóság, amihez senkinek semmi köze, sőt, itt nem is történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni.

Hát ennek már nem csak izgalmas története van, de izgalmas logikája is.

Tűkön ülve várom, a legközelebb mivel fogja meglepni a hálás közönséget ez a nagy mókamester.

Ez a miniszterelnök.

Mert ez bizony show volt, nem komoly politika, kérnék is mindenkit, hogy ne tessék komolyan venni.

Bár mondjuk nem is lehet.

Kásler miniszter háborúra készül

Őseink generációi hozták létre egyedi kultúránkat, más nemzetektől megkülönböztető világszemléletünket” – ezt mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Rektori Konferencia ülésén.

Jelentsen ez bármit. Ha csak ennyi lenne, nem kellene foglalkoznunk vele, tegyük oda a NER többi baromsága közé, oszt jó napot!

Hanem hát, van még más is: azt is mondta még a miniszter, hogy „a negyedik ipari forradalom korszakában élünk, halmozódnak az ismeretek, ezért fel kell készülni az előttünk álló háborúra, amely nem feltétlenül véres háborúkat jelent.”

Nem feltétlenül. Ami azt jelenti, hogy azért a véres háború is benne van a pakliban.

Megszokhattuk már a kormánytól a háborús metodikát, emelik a hadkötelezettség korhatárát, puskaporszagról beszélnek, nemszeretem pocakos tábornokokról, zsoldosokról. Csapataik időtlen (idétlen) idők óta harcban állnak. Az ő csapataik. Nekünk, magyar polgároknak nincsenek csapataink. Nekünk gyerekeink vannak, családunk, barátaink. Mi nem harcolunk, mert békében élünk magunkkal és a világgal. Nem vágyunk háborúzni senkivel, utáljuk az ellenségeskedést, nem keressük a bajt ott, ahol nincs.

A kormány ezúttal is azt teszi, amihez egyedül ért. Nem igazgatja az országot, mert az macerás, helyette izgatja: uralkodik és csatázik. Harcban áll a világgal, megvédi a magyar embereket az őket bántó idegenszívűektől.

Abcúg Ejrópaji Junijó! Aggyad ide a pénzt, mi pedig nem leszünk gyarmat!

Sokkal egyszerűbb hülyeségeket gondolni a világról, mint reagálni a valóságra.

Harcban Orbán Viktor kormánya, de nem csupán a vélt ellenséggel, hanem a saját démonaival is küzd. Van egy kényszerképzete a világról, és ehhez próbálja igazítani a valóságot. Avítt, árvalányhajas, urambátyámos ez a valóság, félázsiai, vagy tán egészen az.

Idehaza ez még elmegy, mert a kétharmad mindent megszavaz, ami formailag törvénytervezetnek látszik. Ám a valódi világ, az, ami Magyarország határain kívül esik, bonyolultabb ennél. Vannak a Földnek olyan országai, ezeket általában demokráciának hívják, ahol a verseny nem bűn, hanem állapot, és a szabad véleménynyilvánítás nem kegy, hanem alapvető emberi jog.

Ebben a létező világban szintén vannak lököttek és normálisak, tisztességesek és gazemberek, ám ezeken a helyeken még véletlenül sem keverik őket össze egymással.

Magyarország mára egy ideges, rosszkedvű, magával és a világgal veszekedő, nemzetközi szinten lesajnált országgá vált. Versenyképességünk romlik, presztízsünk a béka feneke alatt.

Ne csodálkozzunk, hogy ilyenek lettünk. Megmondták a derék urak már 2010 előtt, hogy ha megszerzik a hatalmat, akkor úgy átalakítják az országot, hogy rá sem ismerünk.

Ha valamit, ezt az ígéretüket tényleg megtartották.

Szülni dicsőség?

A kormány újabban orrba-szájba nyomja a „családok éve” reklámot. Olyannyira fontosnak tarthatja Rogán Antal, hogy még a Népszavának is jut belőle naponta akár három teljes oldal hirdetés is. Nincs is ezzel semmi bajom, hiszen politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek egyet lehet érteni abban, hogy szülőnek lenni egy életre szóló kaland (erről hosszasan mesélhetnék magam is), bár az a másik, az a kék hirdetés az értelmetlen kérdőívről, egy ellenzéki lapban már kicsit bántja a szememet.

De nem akarok a kákán is csomót keresni. A családok éve jelszó valóban ütős, bár ahhoz, hogy ezt a kormány komolyan gondolja, kicsit nagyobbra kellene nyitnia a bugyellárist. Persze nem a hirdetésekre szántat, hanem amivel valóban segíteni lehet a rászorulókat. Lehetne például emelni a családi pótlékot, már régen el kellett volna ismerni, hogy a fizikailag vagy mentálisan sérült, tehetetlen családtagjaikat otthon ápolók szolgálata igenis munka, és az áldozatukat illene jobban megfizetni. Talán a lakástakarékokat sem volt ildomos ebben az évben taccsra tenni, és a kilakoltatásokat is illet volna megállítani. Még hosszan folytathatnám, de ez messzire vezetne.

A kormány propaganda egy másik csatornáján azt sulykolják, hogy

fogyóban a nemzet, és akik szeretik a hazájukat, azoknak most igazán minden feltétel adott ahhoz, hogy gyereket, gyerekeket vállaljanak.

Első helyen említik a CSOK-ot, amivel a három vagy több gyerekeseknek kedvezményesen 10 millió forintot is fel lehet venni lakásvásárláshoz. Ám aki nem elég figyelmesen olvassa a támogatás feltételeit, joggal gondolhatja, hogy mást sem kell tenni ehhez, mint beadni egy igénylést, aztán elmenni a kasszához, felvenni a pénzt, és máris lehet vele indulni a lakáspiacra. Valójában ehhez olyan fiatal házaspárnak kell lenni, akik közül a CSOK iránti kérelem benyújtásának időpontjában legalább egyikük még nem töltötte be a 40. életévét (eddig mindkettejüknek 40 év alattinak kellett lennie), az igénylőknek legalább 180 napos, folyamatos társadalombiztosítással kell rendelkezniük, akár belföldön, akár külföldön. A három gyerekre és új lakáshoz járó 10 millió forint támogatáshoz pedig legalább 2 éves (legfeljebb 15 napos megszakítású) társadalombiztosítás szükséges.

Mercédesz utolsó hónapban jár. Minden nap megjelenik a falu központjában, egyre nehezebben tolja maga előtt a babakocsit, benne a két és féléves Lajkóval. Ez a napi séta része a bevásárlásnak. A hónap elején teli szatyorral, ilyenkor a vége felé csupán egy-egy, a kocsi szarvára lógatott kisebb zacskóval indul hazafelé. Megáll a központban, a néhány éve elkészült játszótér előtt, elmélázva figyeli a nála alig fiatalabb kölyköket. Legszívesebben ő is inkább a játszótéren lógna, 16 évesen, hintázna a többiekkel. Aztán elindul, várja otthon az ura, meg a házimunka. Nem ő az egyetlen abban a heves megyei kis faluban, aki tizenévesen már síró-rúgkapáló babával „játszik”. Az iskolapad már hatodikosként kidobta, pedig a tanárai tehetséges, értelmes lánynak tartották. De a hormonok erősebbek voltak, inkább a papás-mamást választotta, most meg már mindegy.

Elsősorban a falusi emberek fejét tömi tele mindenféle hamis reménnyel a családtámogatási propaganda.

A falvakban is elérhető rádiókban a hírek – a migráció rémén kívül – többnyire a kormány család-barát juttatásairól szólnak, de másról sem hallanak a tévében is. Mercédeszék is azért vállalták be a második gyereket, meg majd a tervezett harmadikat is, hogy ingyen pénzhez jussanak, házat vegyenek belőle a falu szélén. De azt nem tudják, hogy ez nem vonatkozik a közmunkásokra, a munka nélkül otthon tengődő asszonyokra.

A demográfia helyzetről készült legfrissebb felmérés arról szól, hogy az elmúlt néhány évben valóban növekedett a gyermekvállalási kedv Magyarországon, legnagyobb arányban a 15-19 évesek körében. Ám erre azért nem nagyon kellene büszkének lennünk. A demográfusok figyelmeztetnek: a kormány egyik szeme sírhat, a másik nevethet, mert

a nemzetközi szakirodalom a fiatal korban vállalt terhességet a nagy társadalmi egyenlőtlenségek számlájára írja, ezért csak másodsorban lehet örülni a népesség ilyen áron tapasztalt növekedésének.

Ezzel is újratermelődik a mélyszegénység, a lakhatási nyomor. Az iskolázatlanul családanyává, családfenntartóvá serdült fiatalok előtt bezárul minden perspektíva, reménytelenné válik, hogy valaha is visszataláljanak a munka világába. A közmunka sem jelent kiutat, az iskolázatlanságból fakadó funkcionális analfabetizmus lehetetlenné teszi a kikapaszkodást a nyomorból, a lakás támogatási juttatásokat sem a cigányszögben, víz-villany nélküli lakásokban élőkre szabták.

Ez volna Orbán Viktor álma, amikor a magyar népesség nevekedéséről beszél? Ezekre a megcsalatott fiatalokra gondoltak a NER propagandistái, amikor családtámogatásról, a családok évéről papolnak a közmédiában?

Nem tudom. De belegondolni sincs nagyon kedvem.

Csapdában

Attól tartok, megint egy újabb sikertelen ellenzéki összefogási kísérlet tanúi leszünk. Márki-Zay Péter minden tiszteletet megérdemel, egyrészt azért a szélmalomharcért, amit a városi önkormányzatban a fideszes kerékkötők ellen vív, másrészt, amiért vállalta a Mindenki Magyarországa Mozgalom megszervezését.

Tisztességes és jó szándékú politikusokat trombitált össze a zászlóbontáshoz, többségükben olyanokat, akiknek az elmúlt évben teli lett a hócipőjük azzal a teszetosza politizálással, amelyet maguk körül tapasztaltak. Ott van például Hadházy Ákos, az egykori szekszárdi állatorvos, aki akkor szakított a Fidesszel, amikor városi önkormányzati képviselőként szembesült a helyi korrupcióval. Aztán nem találta meg a helyét a Lehet Más a Politika soraiban sem, mert rá kellett ébrednie a tavaszi választások hangzavarában, hogy ott is dívik a kamarillapolitika, az árulás, egymás hátába döfik a kést a pozíció-vadász politikusok.

Vagy ott van Elek István, aki az MDF-ben kezdte a közéleti szereplését, aztán az első komoly csalódás után átlépett a Fideszbe. Később társalapítója volt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, Orbán Viktor főtanácsadójának posztjáig vitte, de ahogyan belátott a kártyák közé, neki is hátat fordított. Következett az LMP, az újabb csalódás, és a kerecsendi remeteség, na meg a kecskéi. És a közírói, publicisztikai zsörtölődés a jobbítás szándékával.

Bod Péter Ákos politikai tisztességét személyesen is megismerhettem. 1990-ben Antall József ipari minisztere lett, néhány hónapig sajtósaként mellette dolgoztam, s amilyen őszinte nyíltsággal fogadott, úgy is váltunk el egymástól. Engem előbb, őt másfél év alatt falta fel a minisztériumi áskálódás. Aztán inkább bankár lett, de ott is kapott hideget-meleget a politikától, a Horn kormány idején inkább balról. Ameddig lehetett, hű maradt az MDF-es örökséghez, de a fideszes érában inkább csak távolról, az egyetemi katedra szellemi függetlenségének bástyái mögül figyelte a fejleményeket. 2010 után azok közé az értelmiségiek közé sorolt, akik maradtak ugyan a jobboldalon, de vették a bátorságot, hogy szót emeljenek a politika túlkapásai ellen.

Ábrahám Júlia jogász-pedagógusnak az LMP-ből, Lukácsi Katalinnak katolikus hitoktatóként, zsidó közösségszervezőként a KDNP-ből lett elege, amikor pártja szembe helyezkedett a Ferenc pápa által képviselt keresztényi elvekkel, de a Népszabadság bezárása, és a CEU-ügy vezetett el ahhoz, hogy végleg beteljen nála a pohár. És folytathatnánk a sort Kaltenbach Jenővel, a volt ombudsmannal, a Párbeszéd tagjával, Kész Zoltán, volt országgyűlési képviselővel, Lengyel Róberttel, Siófok polgármesterével, Magyar György ügyvéddel, Üveges Gáborral, az Új Kezdet választmányi elnökével. És persze Mellár Tamás közgazdásszal, független országgyűlési képviselővel, aki szintén megjárta mind az MDF, mind a Fidesz pártcsaládját, és szólni mert, amikor szembesült a Századvégnél folyó disznóságokkal.

Egyikük politikai tisztességéhez, jó szándékához sem férhet kétség.

Az alakulás után meghirdetett programjuk egyszerű: ellenzéki összefogást hirdettek a 2019-es önkormányzati választásokra. Minden településen csak egy „hiteles” ellenzéki polgármester-jelölt álljon a fideszes indulóval szemben, mert „az állampárt csak összefogással győzhető le. Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához.” Szerintük új politikai kultúrára van szükség, amihez minden tisztességes és változást akaró magyar ember csatlakozására számítanak.

És itt van az első csapda, a politikai naivitás.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alapítói feltételezik, hogy a politikai pártok ki fogják adni a kezükből az önkormányzati választások jelöltállítási jogát. Elhiszik azt a képtelenséget, amivel majd tíz éve Schifferék álltak elő. Nem lehet, és nem is lesz más a magyarországi politika, mert mindazok, akik ma a tűz közelében vannak – legyenek kormányzati vagy ellenzéki oldalon –, valami egészen más politikai kultúrában szocializálódtak, mint amire Márki-Zay és társai gondolnak. A pártoktól kiszivárgott tegnapi, első, semmitmondó nyilatkozatok is azt igazolják, a nagy elvi egyetértésen kívül komolyabb támogatásra aligha számíthatnak. Persze, bólogat az MSZP, a DK, a Párbeszéd, szerintük is szükség van az összefogásra. Széles körben, mindenkivel. Ám sorolják az aggályokat: a teljes összefogással egyetértenek, de pártok nélkül? Az infrastruktúrájuk nélkül? Azt is ki kell találni, jogilag milyen formája legyen helyben az együttműködésnek. De majd ők választják ki, hogy kivel, mikor és milyen mélységben. Az LMP egyelőre hallgat, a Momentum sem zárkózik el, de sokkal többet még ők sem mondanak.

A második csapda a tanácstalanság.

Odáig az MMM is eljutott, mint az összes ellenzéki erő, hogy kimondja, az állampárt túlhatalma tarthatatlan. Kormányt kell váltani, el kell takarítani a demokrácia útjából a korrupt politikusokat, a Mészáros-Garancsi féle oligarchákat, akik ezernyi helyen szívják ki a költségvetésből, az uniós támogatásokból a milliárdokat. Le kell számolni a nepotizmussal, azzal, hogy a hatalmi pozíciókkal járó előnyökből – a vagyonnal, a befolyással – a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesíthessék előnyben az alkalmasabb, felkészültebb jelentkezőkkel szemben. Hogy ne élvezhessenek érinthetetlenséget az igazságszolgáltatással szemben a szervezett bűnszövetségbe keveredett rokonok sem.

Azt várná a társadalom, ha valaki végre nemcsak azt fogalmazná meg, hogy ki és mi ellen szeretne fellépni, hanem megmondaná végre azt is, hogyan és kivel képzeli el a változásokat.

De ezzel egyelőre sem a pártok, sem az MMM-hez hasonló civilek még nem rukkoltak ki. E nélkül pedig egy tapodtat sem juthat közelebb az ország a változásokhoz.

Timsel – Rajtad áll!

Tűz volt a DK épületében, sok a konteo, felgyújtották, magukra gyújtották, ki-ki pártszimpátia szerint ítél, mert ítélni muszáj (vajon muszáj?). – Ha a jól-fizetett Fidesz-média csámcsogna ezen, még érthető lenne, de nem. Az ún. ellenzéki újságírás maradéka próbál lájkvadász címekkel némi pénzt generálni, ami csak épp annyira gusztustalan, amennyire úgy általában az értékrend nélkül élő emberek viselkedése, azaz nagyon. – Nem ismerem a DK pártot, Gyurcsány Ferenc hajdani miniszterelnöki tevékenységével kapcsolatban ambivalens érzéseim voltak, a politikai közeggel szemben, amibe akkor elfogadta a megbízást. Ugyanakkor azt hiszem, jó irányba indult, de a sajátjai kihátráltak mögüle. Hogy azt követően mit kellett volna tennie és mit nem, ez Magyarországon hitkérdés, én pedig egyetlen politikusban sem hiszek, általában igyekszem őket jószándékú kritikával figyelni, amíg el nem veszítik a bizalmam. Nem volt módom sem a volt miniszterelnököt, sem a DK-t közelről szemügyre venni, így csak annyit tudok, hogy ellenzéki párt, Orbán nem csípi őket, ami egy jó pont, Gy.F. jó szónok, kísérletezett parlamenten kívüli ellenállással, de eredménytelenül. – Így aztán nem is tudok, és nem is szeretnék a dolgaikról véleményt mondani, bár azt azért megjegyezném, hogy messiás-várásból még egy diktatúra sem dőlt meg. Tény viszont, hogy a felmérések szerint 3-7% a támogatottsága a teljes lakosság körében, valamennyivel több a biztos pártválasztók közt. Sajnos hogy így van, de ezzel a támogatottsággal is már tényező az ellenzéki térfélen a DK. – Márpedig ha az, akkor inkább kéne támogatni, mint ekézni, persze ezt csak a józan eszem diktálja, ábrándjaim nekem is lehetnének, de kinőttem őket. Az ellenzéki sajtó bizonyos része, úgy tűnik, nem jó barátja a logikának, ugyanis mintha többet ártana nekik, mint a kormánypárti. – Olyan snassz, proli-dolog lett Gyurcsány-támogatónak lenni, egész ciki, bezzeg képzelődni olyan ellenzékről, amelyet Magyarország csupán azért nem tud létrehozni, mert önmagában az óhajtott minőségek nincsenek meg, na az haladó és trendi. Én tényleg nem tudom, biztos jó-e ez annak, aki maró gúnnyal leírja, és a slepp meg lelkesedik. Biztos pénisznövelő hatása van a félmondatos, lekezelő beszólásoknak is, csak akkor nem kell csodálkozni, ha Orbán ükunokája is trónra kerül. Ilyen az, amikor az önismeret cseppet hiányos, az ún. véleményvezérek körében különösen. – Ott van aztán a Kálmán Olga-jelenség, ami megint egy érdekes kérdés; gerinces dolog-e egy Fideszes tévében ellenzékit játszani, vagy sem, még akkor is, ha mondjuk nincs ellenzéki televízió már a színpadon. Leülnék-e én vajon Bencsikkel egy asztalhoz vitázni? Nem, mert én tudok tapétázni, és üveget készíteni, beszélek idegen nyelveken, értek a buddhista pszichológiához is, vélhetően nem halnék éhen, valahol a világon megtalálnám a helyem még úgy is, hogy nem látok. Az ember mindig választ. Gyakran megesik, hogy szűk a lehetőségek tárháza, de akkor is van választás, választás mindig van. – Ismert emberek esetében ennek még a saját életükön túlmutató felelőssége is fontos, ugyanis sokak számára ők minták, példák, követendő személyek. – Mostanában a betagozódás korát éljük Magyarországon, ilyen-olyan kifogások mentén az emberek elfogadják, ami van, és megpróbálnak abban élni. A hétköznapi NER-alattvaló esetében ez nem is működik másképp, szokunk, vagy szökünk, ez van. – A sajtó, a népszerű emberek esetében azonban ez csak tovább generálja a szervilizmust, hiszen, ha ő, a nagy ember is, akkor pont én próbáljak széllel szemben?? Mindeközben azért újra elő lehet venni az orosz tankönyveket, az annak idején németre gyorstalpalón átképzett orosz-tanárokat vissza lehet állítani az eredeti szakmájukba. Úgy tűnik, hamarosan Magyarország is újra betagozódik, akárcsak a lakossága, csak ő majd Putyin alá. (Lehet , hogy a “majd” már nem is kellett volna az előző mondatba?) – Kurtág operáját hallgatom épp a hűtőből. Mielőtt igénytelennek tartanátok, AKG hangfalai vannak a hűtőnek, szóval szépen szól. Egyébként itt jött be a Bartók, ez az oka. Na de, én nem vagyok igazán művelt, úgyhogy először elolvastam a New York Times kritikáját, aztán a feldolgozott mű kivonatát, mivel a Bartókon mondták, hogy a nélkül érthetetlen lesz, a szöveg ebben az operában rendkívül fontos. Tudatlan vagyok, tehát tájékozódom. Veszem a fáradságot és utánajárok annak, ami felkelti a figyelmem, pedig nem könnyű, mert nemigen látok, és az olvasó-diktáló programokat sem kezelem még nagy biztonsággal, de azt is tanulom, mert muszáj. Értelmezni az adott szöveget szintén. A hallottat mérlegelni, az ok-okozati összefüggéseket használni, felfedezni, az önismeretet gyakorolni. Amiből kicsit kevesebb is elég lenne, az, azt hiszem a feltétel nélküli rajongás, illetve gyűlölet, és hit, politikusok és közéleti szereplők esetében különösen. – Arthurért rajongani teljesen veszélytelen hobbi, ő biztosan nem veszi el senki tisztánlátását, de az emberekkel én óvatosabb, körültekintőbb lennék beleértve önmagamat is, mert minden ott kezdődik, tetszik vagy sem.

Budapest: Bűnös városból bűvös város?

Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének legsikeresebb korszakát élheti meg. Ezt mondta Orbán Viktor a főváros napján tartott budapesti ünnepségen, ahol aláírták a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló megállapodást.

„Körülbelül ezermilliárd forintot jelent a fővárosnak a megállapodás, a 3-as metró felújítására is ad 80 milliárd forintot a kormány” – ezt meg Tarlós István főpolgármester tette hozzá.

A fenti mondatokból nem az következik, hogy mi történik Budapesttel az elkövetkező években, hanem az, hogy egy évvel a főpolgármester-választás előtt már elkezdődött a kampány. Fűt, fát ígér budapestieknek a miniszterelnök, persze, abban az esetben, ha Tarlós Istvánt választják jövő ősszel főpolgármesternek. Ha nem, akkor bármi lehet.

Még az is, ami 1998-ban megtörtént. Akkor nyáron alakult meg Orbán Viktor első kormánya, és a választási matematika úgy hozta, hogy ugyanannak az évnek az őszén önkormányzati választások is voltak. Utóbbiakon a Fidesz nem szerepelt jól, Budapesten, számos nagyvárosban, és sok kisebb településen is az ellenzék jelöltjei győztek.

Budapest ezzel kimondatlanul ugyan, de nem titkoltan, bűnös várossá vált Orbán és a kormány szemében. Ezt a fővárosiak nem sok idő elteltével a saját bőrükön is tapasztalhatták. Az Orbán-kormány leállította a 4-es metró építését – ezt, mint tudjuk, csak jóval később fejezték be. Ugyancsak leállították a Nemzeti Színház Erzsébet téren elkezdett építését, helyette egy gödör maradt, amely aztán előbb szimbólummá, majd a budapesti és az idelátogató külföldi fiatalok kedvelt alternatív szórakozóhelyévé vált.

Most meg azt halljuk Budapest születésnapján, hogy a főváros hatalmas fejlődés előtt áll. Nem biztatás, hanem fenyegetés van ebben a kijelentésben, a mondatnak ugyanis van egy második, igaz, ki nem mondott fele. A teljes mondat valójában így hangzana: Budapest jelentős fejlődés előtt áll, abban az esetben, ha ti budapestiek, jól döntötök, vagyis, a Fidesz emberét, Tarlós Istvánt választjátok főpolgármesternek, különben megnézhetitek magatokat.

Gondoljátok meg, proletárok!

A budapestiek nem buták, nem könnyű őket átverni, ráadásul emlékeznek arra, hogy mi történt 1998 után szeretett városukkal. És Tarlós Istvánt is jól ismerik, tudják, hogy úgy tesz, mintha szeretné Budapestet, és harcolna a fővárosért, miközben nem Budapestet szereti, hanem a Fideszt és Orbánt, és azért harcol, hogy ne derüljön ki, hogy ő nem Budapestet, hanem a Fideszt és Orbánt szereti.

Orbán (és a Fidesz) nem szereti Budapestet, bűnös városnak tartják, ha tehetnék, sóval hintenék be a helyét, stadiont építenének inkább, legelőt, szántót, saját lábat, szotyiköpködőt.

Orbán és a Fidesz valójában lenézik Tarlóst, és röhögnek a kínlódásán, de úgy tesznek, mintha kedvelnék, mert számukra még mindig Tarlós a legkevésbé rossz megoldás, ugyanis, ha más volna a főpolgármester, nem lenne képes olyan jól képviselni Budapesten Orbán és a Fidesz érdekeit, mint Tarlós.

Magyarországon nem a bal- és a jobboldal áll szemben egymással

Hanem a demokrácia és a fokozatosan kiépülő diktatúra hívei. A Fidesz nem európai értelemben vett jobboldali párt, hiszen széles ívben tesz az európai értékekre és elvekre. Jó lenne, ha ezt előbb-utóbb az Orbán-rendszer szavazói és támogatói is felfognák.

Régebben írtam egy cikket azzal a címmel, hogy „Liberális baloldali konzervatív vagyok”. Ezzel nem viccelni akartam, hanem azt hangsúlyozni, hogy a három nagy, hagyományos európai politikai irányzat – sőt, ma már ide sorolhatjuk a zöldeket is – mind elfogadja a többi irányzat legfontosabb elveit, eszméit, hiszen ezek mára már az európai értékrend szerves részei lettek. Így például az európai konzervatívok is fontosnak tartják a fékek és egyensúlyok rendszerét vagy a jogegyenlőséget, amik ugye eredetileg liberális eszmék és anno a liberális pártok harcolták ki a tiszteletben tartásukat. Ugyanígy az európai konzervatívok is hívei a tárasdalombiztosítás rendszerének, és elfogadják a sztrájkjogot – más a baloldal által képviselt eszmék és jogok mellett.

Továbbá ezek az európai politikai irányzatok versenytársaknak, nem pedig likvidálandó ellenfeleknek tartják egymást. Nem folytatnak például libsiző, hazaárulózó goebbelsi propagandát egymás ellen.

Szabadság, egyenlőség, testvériség! – ez volt a felvilágosodás hármas jelszava, amit úgy is lehet értelmezni, hogy a liberalizmus, a baloldal és a konzervativizmus alapelvei. És ne feledjük, a felvilágosodásnak köszönhetjük a modern európai társadalom és politikai rendszer kialakulását.

Na, akkor most hova soroljuk a felvilágosodást, az európai alapelveket elvető, sorosozó, hazaárulózó, mindenkinek hadat üzenő, ugyanakkor nemzetközileg körözött bűnözőket mentegető Fideszt? A „hanyatló” Nyugattól elszakadó, Putyinnal, Erdogánnal barátkozó Orbán Viktort?

Tisztelt Európai Néppárt, mit keres még nálatok a fékek és egyensúlyok rendszerét, a sajtószabadságot, a bíróságok függetlenségét megnyírbáló, a társadalombiztosítást és a sztrájkjogot leépítő Fidesz?

Közérdekű magánvélemény arról, miért nem jó az előválasztás az ellenzéknek

Az, hogy előválasztáson döntsék el, hogy ki legyen jövő ősszel a regnáló főpolgármester, Tarlós István kihívója, nem jó ötlet. Jó ötlet lehetne, mert van, ahol bevált és hosszú idő óta működik, de nem itt és nem most. Az alábbiakban megpróbálom összegezni, mi szól mellette, és mi az ellen, hogy egy előválasztásnak nevezett procedúra során válasszák ki Tarlós főpolgármester ellenzéki kihívóját.

Abból kell kiindulni, hogy Budapesten az ellenzéknek van esélye Tarlóssal és a Fidesszel szemben. A budapestiek nagyobb része nem kedveli a Fideszt és a kormánypárt fővárosi helytartóját, Tarlós főpolgármestert. Aki az elmúlt időszakban számtalanszor igyekezett bizonygatni, hogy ő, ha kell, Budapest érdekében még a miniszterelnöknek is nekimegy, ám végül mindig kibújt a szög a zsákból.

Tarlós ellen tehát van valódi esély, különösen abban az esetben, ha tényleg csak egyetlen ellenzéki jelölt indul vele szemben. Ez biztosan nem fog megvalósulni, az LMP és a Jobbik minden bizonnyal Puzsér Róbert személyében saját versenyzőt küld a ringbe. Olyan jelöltet, aki maga mondta, hogy nem tartja magát esélyesnek Tarlóssal szemben. Puzsér nem akar főpolgármester lenni, csak főpolgármester-jelölt. Puzsér tehát nagy valószínűséggel el fog indulni a főpolgármesteri székért – vele kapcsolatban csak az kérdés, hogy egy másik ellenzéki jelölt fogja jobban legyőzni, vagy a jelenlegi főpolgármester, a Fidesz támogatásával induló Tarlós István.

Az előválasztás előnyei

Az előválasztás demokratikus intézmény, mert szinte minden a választók szemei előtt játszódik. Ily módon erősíti a választók bizalmát, lám, nekem is van beleszólásom, nemcsak az urnák előtt, de már most is számít a véleményem.

További előny, hogy a választók megismerhetik a jelölt-jelöltek programját. Már persze azok, akiket ez érdekel közülük. A legtöbb ember ugyanis nem programokra, hanem személyekre, vagy pártszimpátia alapján szokott szavazni. Ettől még persze a programok fontosak, olyannyira, hogy szükséges, de nem elégséges minimumnak tekinthetők.

Az előválasztás azt is erősíti a választókban, hogy itt nem mutyi, hanem valódi verseny van. Persze, ez csak azok számára szempont, akik fontosnak tartják a közélet tisztaságát, és nem legyintenek automatikusan, hogy a politika úgyis mocskos dolog, nem lehet, és ezért nem is szokták tisztességesen csinálni.

Az előválasztás legnagyobb előnye, hogy elvileg, ha nem feltétlenül a legjobb, de a legesélyesebb jelölt szállhat szembe a Fidesz emberével, Tarlós főpolgármesterrel. Olyan embert lehet ily módon találni, akire a szavazók viszonylag nagy százaléka voksol majd, esélye van tehát leváltani a jelenlegi városvezetőt.

Az előválasztás hátrányai

Az előválasztásnak számos hátránya is van, vélhetően jóval több, mint amennyi haszon származik belőle. Az egymásnak feszülő pártok és emberek azt a látszatot kelthetik a sokévnyi veszekedős közélettől megundorodott polgárokban, hogy na, ezek már megint egymásnak esnek. Vagy, ha nem is veszekszenek, vitatkoznak.

De inkább veszekszenek. Mert az előválasztás arról is szól, hogy mindegyik jelölt győzni akar. Nemcsak Tarlóst szeretné legyőzni a végén, de előtte még a sajátjait, vagyis, az ellenzéki riválisokat.

Nyilván, de legalábbis remélhetőleg, lesznek olyanok, akik az előválasztás során visszafogják magukat, és csakis a szakmai részre koncentrálnak. Hogy mit kezdenének Budapesttel, hogyan tennék szebbé, jobbá, gazdagabbá. Magyarul: élhetőbbé. Mások azonban, akik ettől eltérő személyiségek, óhatatlanul is ellenfeleik személyével foglalkoznak. A múltbeli bűnök felemelgetésével, a politikai bakikkal, esetleges árulásokkal – széles a skála.

A végén a győztes – még csak az előválasztás győzteséről beszélünk – sem örülhet felhőtlenül annak, hogy nyert. Lehet, hogy több szavazatot kapott, mint ellenfelei, de közben súlyos sebeket is kapott, mindenféle rendű és rangú mocskolódások formájában. Vagyis, azok a választók, akik még ingadoznak a Fidesz és az ellenzék jelöltje között, egy sor negatív információt szereznek arról, akire végül szavazniuk kellene. Ez sokakat elbizonytalaníthat, és távol tarthat a szavazástól, miközben Tarlósról csak az ellenzék megmaradt sajtója és igen korlátozott propagandaeszközei fognak kritikus véleményeket közölni.

Már ez is elég nyomós indok az előválasztás ellen, de van még valami, ami talán még ennél is többet nyom a latban. A Fidesz, magyar viszonyok között korlátlannak mondható anyagi erőforrásai révén bármilyen célra, gyakorlatilag bármennyi pénzt képes mozgósítani. Kormánypárti segítők ezreit állíthatja csatasorba annak érdekében, hogy meghekkelje, megtrollkodja az előválasztást, vagyis, hogy egy olyan jelölt győzelmét segítse elő, aki esélytelen, vagy csak kevéssé esélyes Tarlóssal szemben. Végső soron még azt is el lehet képzelni, hogy megfelelő anyagiak bevonásával akár egy ma még teljesen ismeretlen jelöltet is „kinevezhetnek” Tarlós főpolgármester kihívójának. Elég ehhez néhány milliárd forint, és máris olyan jelölt áll a jelenleg főpolgármesterrel szemben, aki nem az ellenzéki szavazók, hanem a Fidesz bizalmát élvezi, és az ő érdekeiket képviseli.

Szerintem ez mindennél nagyobb érv az előválasztás ellen. Persze, meg lehet írni a korlátozott lehetőségekkel bíró nem kormánypárti médiumokban, hogy az illető jelölt valójában nem az ellenzék jelöltje, a közvélemény befolyásolására azonban a kormánynak jóval több lehetősége van, mit az ellenzéknek.

Jelenlegi állás szerint a két ünnep között kezdődik – ennél szerencsétlenebb időpontot nehéz lett volna találni – majd januárban folytatódik a regisztráció az előválasztásra. Ez utóbbi is igen necces időpont, az emberek többsége ilyenkor még a karácsonyt és a szilvesztert igyekszik kiheverni, nyalogatják a sebeiket, jó esetben várják, hogy tavasz legyen.

Mi a megoldás?

Szerintem nem az előválasztás a megoldás ahhoz, hogy Tarlós főpolgármesternek hiteles, komolyan vehető, a győzelem esélyével induló ellenfele legyen. Az LMP-vel és a Jobbikkal ebben az esetben nem kell, mert nem lehet számolni – nekik már megvan a jelöltjük és várhatóan nem fognak közösködni a baloldali ellenzéki pártokkaL Utóbbiak ezért azzal tennék a legtöbbet Tarlós és a Fidesz legyőzéséért, ha a januárt azzal töltenék, hogy egymással tárgyalnának egy jó, esélyes jelöltről. Bár talán szokatlan számukra, de nagyon zárt ajtók mögött, úgy, hogy ezekről a megbeszélésekről egyetlen szó, egyetlen hang se szivárogjon ki. Senki se nyilatkozzon, súgjon senkinek, egészen addig, míg fel nem száll a fehér füst. Ha lesznek találgatások a sajtóban, ezekre nem kell semmit reagálni.

Tudom, ez nehéz, gyakorlatilag lehetetlen. Pedig ez a feladat: hogy január végén, vagy február elején egyetlen jelöltet mutassanak be a közvéleménynek, mondván: ő lesz az ellenzéki pártok jelöltje Tarlós főpolgármesterrel szemben.

Bízni kell az ellenzéki szavazók okosságában és értékítéletében. Döntő többségük megérti, hogy miért kell az így kiválasztott jelölt mellé állni.

Az itt leírtak szigorúan az én magánvéleményemet tükrözik. Lehet vele és velem vitatkozni.

Varga Misi és a hozamvadász spekulánsok

„Az utolsó 48 órában tömeges volt a szerződéskötés. Ebből is látszik, hogy sok esetben nem lakáscélú, hanem spekulatív volt az igénybevétel, hozamvadász szempontok érvényesültek. Amikor sokan, tömegesen próbálnak egy 30 százalékos állami támogatást igénybe venni, akkor azt nem feltétlenül lakásfelújításra akarták felhasználni…”

Ezt nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter, ami egyfelől már csak azért is nehezen értelmezhető, mert a lakástakarék szerződések által biztosított kedvezményeket csak lakással kapcsolatos tevékenységekre lehet felhasználni. Ha egy 82 éves, aktív korában védőnőként dolgozó sertésteleptulajdonos néni gépkocsit akar lízingelni belőle, az illető bank beint neki. Ugyanígy, ha valaki magánrepülőgépen szeretne utazgatni, azt sem engedélyezik. Jó esetben udvariasan elmagyarázzák neki, hogy a lakástakarék nem arra való, hanem arra, hogy lakással kapcsolatos tevékenységet finanszírozzanak belőle. Úgymint vásárlást, felújítást, bővítést.

Talán egyesek számára furcsa és szokatlan, de egykor volt, bűncselekmény miatt elítélt miniszterelnököt sem lehet ezen a lakástakarék szerződések révén kapott kedvezményekből hazánkba menekíteni, zöld határon, útlevél nélkül, női ruhába bújtatva az illetőt – ha valaki ilyennel próbálkozna, figyelmeztetnék, hogy ez törvénytelen, és felszólítják, hogy a továbbiakban tartózkodjék hasonló cselekmények elkövetésétől.

Varga Mihály eddig a mértékadó fideszesek közé volt sorolható,

olyannyira, hogy még a Fidesz politikai ellenfelei közül is sokan Varga Misiként említették. Szakértelmét, józan ítélőkészségét elismerték, és méltányolták azt, hogy nem állt be a kánonba képtelenségeket kiabálni, vagyis, összességében sokak szemében vállalható szakembernek tűnt.

Ez a mostani megszólalása némi zavart okoz ebben a megítélésben, nem tudjuk hova tenni, mert nem is lehet. Aki spekulációt kiált, ott, ahol nincs, arról az emberről azt is feltételezhetjük, hogy más helyzetekben, ahol tényleg spekulálnak – például a forint árfolyamát tudatosan befolyásolva tesznek szert extra nyereségre – ott az illető mélyen hallgat.

Varga Mihály ezzel a mostani megszólalásával kiírta magát a komolyan vehető pénzügyi emberek táborából. Persze, van még lehetősége, hogy visszavonja ezt az állítását, és megkövesse azokat, akiket azért nevezett hozamvadász spekulánsoknak, mert élni szerettek volna az állam által biztosított törvényes és kedvező lehetőséggel.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK